Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-11 / 85. szám

I 2003. Április 11., péntek S P O R T Petőfi Népe - 7. oldal Nem sikerült előnyt szereznie a Barce­lonát fogadó Juventusnak a BL-negyed- döntő első mérkőzésén (1-1). A torinói zebrák az urugayi Montéra Qobbra) ré­vén jutottak előnyhöz, amit Saviola egyenlített ki a második félidőben. A képen a katalán együttes holland ásza, Kluivert fejeli el a labdát. A szerdai má­sik BL-találkozón az Inter Vieri góljával 1-0-ra győzött a Valencia ellen, epa Nem lesz fúzió a Vasassal Kecskemét Az NB I/B-ből kizárt Vasas vezetői állítólag a REAC-cal, illetőleg a Kecskeméti FC-vel egy lehetséges fúzióról tár­gyaltak. Az egyesülés azt is jelentené, hogy a KFC költöz­ne a Fáy utcába. Vancsa Miklós, a KFC ügyveze­tője: - Valóban volt egy egyesülé­si tárgyalás, de én, mint a KFC Kft. ügyvezetője, aláírási joggal rendelkező személy, ki merem je­lenteni, hogy a Kecskemét ebben a kombinációban semmilyen szinten nem vett részt. Az említett megbeszélésen a REAC-Vasas kö­zös jövőépítésébe próbálták tá­mogatóként bevonni a Kecskemé­ti FC tulajdonosát, Jámbor Jánost. Ennek azonban semmi alapja, és nem kivitelezhető. Az, hogy megtartják-e a REAC- Vasas kézfogót, nem tudni. Egy azonban biztosra vehető: Vasas- KFC fúzió nem lesz. A hírős váro­si NB I/B-s csapat itt marad Kecs­keméten. V.T. Hajtóink Spanyolhonban Fogathajtás A spanyolországi Vejer ad otthont a ma kezdődő egyes-, kettes- és négyesfogat-hajtó versenynek. Az elmúlt heti portugál idénynyitó szinte valamennyi résztvevője át- rándult a Gibraltári-szorostól mindössze 30 kilométerre levő festői környezetű helyszínre. A két Bács-Kiskun megyei hajtó, Szabó Erika és Böhler Já­nos (mindkettő Izsáki' Sárfehér SE) az edzéseket követően a maratonpálya környezetével is­merkedtek, melynek egyik sza­kaszát egy golfpályára jelölték ki a rendezők. Ma, a díjhajtás, szombaton a maratom, vasárnap pedig az akadály hajtásra kerül sor. Szabó Erika, aki megnyerte a portugáli­ai idénynyitót a kettes fogatok kategóriájában esélyesként tart­ják számon Vejerben is. Böhler pedig, aki nyolcadik lett a négye­sek között, szeretne javítani he­lyezésem _____________________ILA. Dö bbenet a Pósta-csamokban Baja Női kosárlabda NB I/A, ráját­szás a 7-12. helyért: Bajai Bácska NKSE-BSE 66-91 (16-26,16-20,15- 29,19-16). Baja, Dr. Pósta Sándor Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Adám, Király. Bajai Bácska: Fedor 3/3, Vág- völgyi 9/6, Farkas 12, Bereczki 9/3, Milovics 15. Csere: Németh 12, Szabó 2, Kiss 4, Vörös. Edző: Gálos László, Havasi Ádám. Az eredmény alakulása, 2. p.: 4.2, 8. p.: 12-21, 15. p.: 22-38, 24. p.: 40-54, 26. p.: 40-61, 32. p.: 51- 81, 37. p.: 53-89. Kipontozódott: Szabó D. (35. perc), Dzsuver (37. perc), Kalmár-Nagy (39. perc). Hagara kosarára Fedor triplával válaszolt, majd Milovics dobott be két büntetőjéből egyet. Ám a rendkívül pontosan célzó, majd­nem minden dobásukat kosárral záró vendégek Pop és Hagara ve­zérletével gyorsan fordítottak, a negyed végéig pedig 10 pontra nö­velték előnyüket. Közben a bi­zonytalan, helyzetei nagy részét elpuskázó hazai csapatban Vág- völgyi harmadik személyi hibáját is begyűjtötte (16-26). A második negyedben - amikor a beteg Fedor helyett immár Szabó irányított - centerei, elsősorban Németh ré­vén tartotta magát a Baja. A hely­zeteiket kíméletlenül kihasználó vendégek csak négy ponttal bírták növelni előnyüket (3246). Szünet után bajai részről előbb Kiss, majd Milovics dobott 4-4 pontot. Ám a Bácska csapatkapi­tánya, a láthatóan nagyon rossz állapotban lévő Fedor négy labdát adott el zsinórban, s ez nyolc pon­tot jelentett a fővárosiaknak. Ä ne­gyed közepére húsz pont fölé nőtt a BSE előnye (40-61). A játékveze­tők ténykedését előbb még han­gos nemtetszéssel, később már csak döbbenettel párosult beletö­rődéssel fogadó szurkolótábor kénytelen volt beletörődni, hogy a harmadik negyed végére eldőlt a mérkőzés sorsa. Az utolsó tíz perc már csak kötelező penzum volt a két csapat számára. Ha azt elfogadjuk (és miért ne,, hiszen így történt!), hogy a min­den szempontból jobb BSE maga­biztosan és megérdemelten győz­te le az elején még lelkesnek tűnő, de utána megtört - egyébként tényleg fossz napot kifogó - hazai csapatot, akkor az alábbiakat sem hagyhatjuk szó nélkül: a játékve­zetőknek nem csak bocsánatot kellene kérniük a nézőktől, de a belépőjegyek árát is illene kifizet­niük. Kitűnt: Németh, ill. Hagara 28, Pop 17/3. Gálos László: - A sokszor hét emberrel játszó BSE ellen vitézül tartottuk magunkat és emelt fővel távozhattunk a csarnokból. Nem volt könnyű! LÖRINCZI CSABA Tárcsacserék mediterrán hangulatban SÚLYEMELŐ EB Április 12. és 20. között rendezik meg Gö­rögországban a súlyemelő Európa-bajnok- ságot, ahol a hölgyek 75 kg-os súlycsoport­jában indul Laczi Katalin is. A KTE versenyzője a két héttel ezelőtti Savaria Kupán meggyőző, jó formát mutatva 215 kg-os összteljesítménnyel a második lett. Klubedző­je, Bálint Csaba szerint az EB-n szakításban 102.5, lökésben 130 kg körül eredményre lehet képes, amivel éremközeli helyen végezhet. Ka­ti tavaly a vb-n 5. lett, az EB-n pedig a negye­dik a legjobb helyezése. A kecskeméti emelő a válogatottal együtt nemrég Szlovákiában edző­táborozott, az EB előtti heteket pedig a tatai edzőtáborban töltötte. Ott már az erőgyűjtésen és a forma „hegyezésen” volt a hangsúly. A szombathelyi versenyen a másik kecs­keméti kerettag, Tóth Ferenc (+105) beteg­ség miatt nem tudott részt venni, így az EB-t is ki kell hagynia. A májusi Kazincbarcikán megrendezendő BorsodChem Világ Kupa fordulón azonban újabb bizonyítási lehető­séget kap. Ha ott összetettben 400 kg felett emel, tagja lesz a vb-keretnek és Tatán ké­szülhet tovább. A kazincbarcikai viadalon indul még Csepeli Zsolt (KTE, 105 kg) is, aki a Savaria Kupán kellemes meglepetésre ezüstérmes lett. Felkészülését Herczeg Jó­zsef támogatja. A felnőttek mellett a kecskeméti utánpót­láskorú súlyemelők is rangos verseny előtt állnak. A hónap közepén Tatabányán sorra kerülő országos diákolimpiái döntőre készül­nek. A fiatalok közül többen bizakodhatnak jó helyezésben: Kalocsai Csaba, aki legutóbb Szegeden egy területi versenyen egyéni csúccsal nyert, továbbá Patkós Krisztián, Tölli László, Csuka Sándor, Kis Péter, valamint a Juvanzic testvérek, Ferenc és Gábor. sz. e. Hétvége a sportpályákon Hírek Kettős forduló előtt a Szilaski-csapat PÉNTEK KOSÁRLABDA NB I. B-csoportos férfimérkő­zés, rájátszás B II. csoport: Bajai KK-Tiszaújvárosi Phoenix. Baja, MNÁMK-sportcsarnok, 18 órakor. A Debreceni Egyetem elleni múlt heti húszpontos győzelmével (97- 77) Hosszú István csapata újabb lépéssel távolodott el a közvetlen kiesőzónától. A tizenegy csapat versengésében immár 9. helyezett Bajai KK (5 győzelem, 10 vereség, 1272-1286-os gólarány) győzelem esetén akár helyet is cserélhet a je­lenleg a 7. helyen álló Tiszaúj- várossal (6 győzelem, 8 vereség, •1183-1192-es gólarány). A ráját­szás első fordulójában a bajaiak 90-82-re kaptak ki a Phoenix ott­honában. LABDARÚGÁS NB I-es felsőházi rájátszás: Ferencváros-MTK, 18 óra. Debre- cen-Győr, 19 óra. Szombat KÉZILABDA NB I/B-s férfimérkőzés: Kis- kőrös-Tiszavasvári, Kiskőrös, 16- óra. (Részletek a Tipp-top-ban!) NB I/B-s női mérkőzések: Szeghalom VSE-Kecskeméti NKSE, 18 óra. Hajdúnánás-Kis- kunhalasi NKSE, 16 óra. NB Il-es férfimérkőzések, Déli csoport: Kecel KC-Miklós KC, 14 óra. Ercsi SE-Mizse KC, 18 óra. Testvériség SE-Kiskunhalas KC, 11 óra. Dabas SE-Kiskunmajsa SE, 18 óra. NB Il-es női mérkőzések, Déli csoport: Soltvadkerti TE-Martfű, 16.30. Dél-Nyugati csoport: Pécs- várad-Bácska SZSE, 17 óra. Megyei férfibajnokság: Solt­vadkerti TE-Dávod, 13.30, Mistrál KC Kecskemét-Kiskunfélegyháza MSK, 10 óra. KOSÁRLABDA NB I/B-csoportos női mérkő­zés: Tomega-Kecskeméti KC, Bu­dapest, 17 óra. A hét végi kettős fordulóban szombaton a 11. he­lyezett budapesti Tomegához láto­gat a Szilaski-csapat, vasárnap pe­dig a 10. miskolciakat fogadja. A kecskeméti lányok, akik már szin­te beágyazták magukat a tabella ötödik helyére kettős győzelem­ben reménykedhetnek. LABDARÚGÁS NB I-es felsőházi rájátszás: Újpest-Siófok, 18 óra. Alsóházi rá­játszás: Sopron-Dunaferr, Békés- csaba-Kispest, 16.30, Videoton- ZTE, 18.30. NB II., Winner-csoport, alsó­házi rájátszás: Kiskunhalasi FC- Soroksár, 16.30. Megyei futballforduló (Ar- magnyac megye L, Megye II. Variens-csoport, Megye II. Kis­kunsági Bánya-csoport): lásd Tipp-top mellékletben! Megyei III. osztály, Keleti cso­port: Jászszentlászló-Harkakö- töny, Izsáki Medosz-Szank, Kun- fehértó-Imrehegy, 16.30. Nyugati csoport: Méhecskék-Újtelek, 16.30. Északi csoport: Ballószögi VSE-Kiskunfélegyházi VSK, Fü- löpháza-Ballószögi KSK, Helvécia- Fülöpjakab, 15.30. Déli csoport: Katymár-Borota, Felsőszentiván- Rém, 16.30-kor. Megyei női bajnokság: Bács- borsód-Katymár, Nagykőrös-Jász- szentlászló, Géderlak-Dusnok, Sükösd-Dunapataj, 15 órakor. PROFIBOKSZ Profi ökölvívó gála: Güssing, Ausztria, 20 órakor. Az Aktív Sporthalle Burgenland csarnoka­vató gálájának főmérkőzésén a román Ramona Telefan (1-1-0; 0 KO) lesz a profibokszolóként továbbra is makulátlan mérleggel rendelkező Csábi Bettina (14-0-0; 5 KO] ellenfele. TÚRA Tavaszi túra: Baja, Petőfi- sziget, 7 órakor. A Bajai Termé­szetjárók Egyesülete szerve­zésében a Baja-Érsekcsanád-Baja útvonalon 25 kilométert, míg a Baja-Ósükösd-Baja útvonalon 50 km-t túrázhatnak a természetbe vágyakozók. VÍZILABDA Országos női bajnokság: Dunaújvárosi VSI-Solárker Vilanó Fókák Kecskemét, Dunaújváros, 11 óra. Gyermek vidék bajnoki for­duló (91-ben szül.), Kecskemét, fedett uszoda, 10-15 óráig. Vasárnap ASZTALITENISZ NB I/A-csoportos női mérkő­zés: Kecskeméti Spartacus-Szek- szárd L, Kecskemét, Széchenyi sé­tány, 11 óra. Megyei férfi csapatbajnokság: A-csoport: Turmix Hi-Net Baja- Kalocsai SE, Interszőnyeg Lald- telek-Akker Plus Soltvadkerti TE, Turmix SC I. Baja-Félegyházi ASI II., 10 óra. B-csoport: Köszolg SC II. Kiskunhalas-Hardt Soltvadkerti TE II., Virtus Sportcentrum Kis- kőrös-Matécsa Kertészet Kecel, Madarasi SE-Turmix SC II. Baja, 10 óra. DUATLON 12. Gatorade Duatlon Gála: Budapest, Batthyány tér alsó rak­part, 10 órától. A sportág talán leg­nevezetesebb honi rendezvényén több mint kéttucatnyi bajai sportoló áll rajthoz. A kéttusa serdülő és gyermek kategóriában egyben ranglistaverseny is. A legjobb 32 magyar duatlonista részvételével délután 2-kor kez­dődő profi gálára a Mogyi SE Baja három élsportolóját, Koch Re­nátát, Bajai Pétert és Szűcs Ákost hívták meg a szervezők. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzések, Dél- Nyugati csoport: Barcs-Kalocsa KC, 11.30. Dél-Keleti csoport: Del­fin KC-Kondorosi KK, 10 óra. NB Il-es női mérkőzés, Déli csoport: Majsa NKSE-XVII. kér. Lakóhely SE, 17 óra. Bácsbokod- Érd, 13.30. KOSÁRLABDA NB I/A-csoportos rájátszás a 7-12. helyért: Bajai Bácska- Atomerőmű KSC Szekszárd, Baja, dr. Pósta Sándor sportcsarnok, 18 óra (Részletek Tipp-Topban!) KOSÁRLABDA NB I/B-csoportos női mérkő­zés: Kecskeméti KC-MEAFC DKSK, Kecskemét, városi sport­csarnok, 16.30-kor. LABDARÚGÁS NB I/B-s mérkőzés: Pápa- Kecskeméti FC, 16.30. NB Il-es női bajnokság: Kecskemét-Algyő, 13 óra. NB III. Alföld-csoport: Harta- Kisújszállás, 16.30. NB III. Dráva-csoport: Moh­ács-Bajai LSE, 15.30. Megyei III. osztály, Keleti cso­port: Vadket FC-Tázlár, Kaskan- tyú-Keóel Senior, Fülöpszállás- Soltszentimre, 16.30. Nyugati cso­port: Dunaegyháza-Dunatetétlen, Homokmégy-Dunavecse, Ordas- Öregcsertő, Császártöltés-Duna- pataj, Miske-Bátya, Apostag-Fok- tő, Géderlak-Uszód, 16.30. Északi csoport: Tass-Városföld, Kunba- racs-Tiszaug KTE, Kunadacs- Jakabszállás, 15.30. Déli csoport: Gara-Csávoly, Szeremle-Tataháza, Dávod-Madaras, Hercegszántó- Kisszállás, 16.30-kor. SAKK NB Il-es csapatbajnokság, 11. forduló: Kecskeméti Széchenyi SE-Újszász, Kecskemét, Erdei Műv. központ, 10 óra. (Részletek a Tipp-topban!). A forduló további párosítása: Kiskunhalas-Szentes, Tákisz SE Kecskemét-Gyula, Kun- szentmiklós-Békés, Kaposvár-Ba- ja, Kalocsa-Pécs. Kezdés: vasár­nap 10 óra. VÍZILABDA Gyermek vidék bajnoki for­duló (91-ben szül.), Kecskemét, fedett uszoda, 10.30-15 óráig. Hétfő LABDARÚGÁS NB Il-es terembajnokság, rá­játszás az 1-6. helyért: Aréna Ze­neszalon Kiskunfélegyháza-Első Beton Fehér Trans Szeged, Kis­kunfélegyháza, Darvas-iskola, 19.30. ■ SAKK. Tegnap Kecskeméten ülé­sezett a Bács-Kiskun Megyei Sakk- szövetség. Értékelték az első ne­gyedévi munkát, majd kihirdették a megyei I. osztályú csapatbajnok­ság végeredményét. A MEGYEI VÉGEREDMÉNY UajosméseSK 9 1 m 19csp.l 76 op, 2. Kerekegyházi SE 9 1 i 19 75 3. Kalocsai SE II. 7 1 3 15 67 4. Köszolg SC Khalas vegyes 6 1 4 13 64 5. Köszolg SCKhalos ifi 6 1 4 13 61,5 6. Kiskunfélegyházi Honvéd 5 1 5 11 64 7. Széchenyi SE Kméllt Ili iííiii 11 61,5 8. Madaras SE 4 2 5 10 60 9.BajaiSpaartaeus1L 4 * 7 8 41,5 10. Bugaci Diák SE 1 1 9 3 26 11. Érsekcsanád {Madaras fl.) 1111 — 11 0 16 A Jánoshalma SK visszalépett. A bajnok Lajosmlzse SK osztályozót játszhat az NB ll-fae jutásért ASZTALI LABDARÚGÁS. A kecs­kemétiek jól kezdték az idei csa­patbajnokságot. A budapesti első fordulóban az I. csapat nyert. Eredményeik: Kmét I.-Modern SE (Bpest) 14-2, -Vác 9-7, -Erzsébet­városi SE 9-7, -Mundiál SE Sziget- szentmiklós 11-5, - Győri ALE 12- 4, -Komló 12-4, - Testvériség (Bpest) 124, -Sirály ÉK (Kmét II. csapata) 13-3. A Sirály ÉK (Kmét II.) eredményei: Sirály-Vác 9-7, - Kmét I. 3-13, -Testvériség 7-9, - Szeged 8-8, -Mundiál SE 5-11, - Tiszavasvári 7-9, -Csokonyavi- sonta 9-7, -Modem SE 8-8. A csb. állása az 1. forduló után: 1. (Hírős ALE (Kecskemét I.) 24 pont, 2. Mundiál FC Szigetszentmiklós 19, 3. Vác 18,4. Tiszavasvári 13, 5. Er­zsébetváros 12, 6. Testvériség 12, 7. Komló 11, 8. Szeged ALC 10, 9. Sirály (Kmét II.) 8,10. Győri ALE 5,11. Modern SE 4,12. Csokonya- visonta 0 pont. JÉGKORONG-VB. Jan Jasko, a magyar jégkorong-válogatott szö­vetségi kapitánya kijelölte a Buda­pest Sportarénában kedden kezdő­dő divízió I-es világbajnokságon résztvevő csapatát. A szlovák szakember jövő péntekig, a kaza- hok elleni mérkőzésig vár Sille Ta­más játékengedélyére, ha addig nem sikerül lezárni a honosítási ügyet, akkor Gergely Csaba ugrik be a dunaszerdahelyi születésű hátvéd számára fenntartott helyre, kapusok: Szuper, Budai, Halmosi; hátvédek: Tőkési, Horváth, Tokaji, Kangyal, Svasznek, Szuna, Szélig, Sille, tartalék: Gergely; csatárok: Palkovics, Ocskay, Kovács, Peterdi, Gröschl, Ladányi, Simon, Majoross, Fodor, Rajz, Erdősi, Vas. ASZTALITENISZ-VB. A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnök­sége jóváhagyta a május 19. és 25. között sorra kerülő párizsi világbajnokságra utazó csapat névsorát. Eszerint ugyanaz a 10 játékos indul a vb-n, aki a vasár­nap véget ért Eb-n is részt vett. A vb-csapat: nők: Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina, Fazekas Mária, Molnár Zita, Póta Georgina; fér­fiak: Demeter Lehel (Kecskemét), Fazekas Péter, Marsi Márton, Lindner Ádám, Pázsy Ferenc. SQUASH Kecskeméten először! „A” kategóriájú (MB I.) országos verseny 12-én Minden érdeklődőt szeretettel várónk: jász o. 32. (Kiskunhalas, Széchenyi út 82.) Zenés-táncos szórakoztató programok Felejthetetlen kikapcsolódás! A bár, ami diszkréten vár! Nyitva: 20-06 óráig. Tel.: 77/422-059 }4ml TRINAT FESTÉKBOLT (TOMPA, Szabadföld u. 26.) Tel.: Feste ka kei ók Héra, 16/1 4250 Ft Diszpi, 14/1 2450 Ft Trinát zománc fehér, 5/1 4995 Ft Trinát zománc fehér, 1/1 995 Ft Nitrohigító, 5/1 1450 Ft Cellkolor barna, 1/1 750 Ft Rigips, 25/1 2870 Ft Mottó glett, 25/I 2995 Ft Triglett, 20/I 2.650 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents