Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-08 / 82. szám
Petőfi Népe 2003. ÁPRILIS 8, KEDD '•Si£ä£-'. ’SSS|| Kalocsa és környéke Szerkeszti: Miklós Imre Hulladékudvar Ciglidben Kalocsa Szelektált szemét elhelyezésére alkalmas, kerítéssel körülzárt hulladékudvar létesül a Ciglidi-kertben, a hulladék- telepek környékén. Nyolcvannégy település önkormányzata - köztük a kalocsai is - közösen pályázott támogatásért regionális települési szilárdhulladék-kezelési projekt megvalósítására. Az érintett települések konzorcionális együttműködés keretében vállalkoztak a megvalósításra, a regionális program szervezésével, fejlesztésével és végrehajtásával pedig a csongrádi önkormányzatot bízták meg. A 2003-2005 között megvalósuló projekt tartalmazza a települési szilárdhulladék teljes körű szelektív gyűjtését, hasznosításra, történő előkezelését és az újrahasznosítható hulladékok értékesítését. A közel tizenegymilliárd forint nettó költségű beruházás 75 százalékban ISPA-támo- gatás révén valósul meg, 15 százalékban a magyar állam járul hozzá a fejlesztéshez, a további 10 százalékot az érintett önkormányzatok állják. Az uniós tagjé- lölt országainak közlekedési és infrastrukturális fejlesztését támogató ISPA pályázat sikeres volt, így már csak a projekt megvalósítása van hátra. Felgyőn és Kiskunhalason korszerű hulladéklerakó épül, Kalocsán pedig hulladékudvar létesül. A négy javasolt helyszín közül - Dózsa György utca vége, Nagymező utca eleje, Kinizsi utca, illetve Ciglidi-kert - a kalocsai képviselő-testület ez utóbbit jelölte ki a hulladékudvar helyszínéül. Az ezer négyzetméteres, kerítéssel körülzárt, portaszolgálattal ellátott hulladékudvar zárt rendszerben válogatja elő a beérkezett szemetet, megkönnyítve ez- zel a későbbi feldolgozást. ■ Számukra véget ért a suli Kalocsa - Kaposvár A Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközép- iskola, Szakmunkásképző Intézet három tanulója képviselte Kalocsát az idei országos szakmai tanulmányi vetélkedő kaposvári döntőjén. BIZONYÍTVÁNY Lakatos Szilvia, az intézmény ruházati kereskedő szakának tanulója 4. helyezést ért el, csakúgy, mint kul- túrcikk kereskedő szakos évfolyamtársa, Barabás Dezső. Az iskola harmadik versenyzője, az alsómégyi Molnár Mónika a 13. helyen végzett. Az eredmény annál is inkább figyelemre méltó, mivel az évente megrendezésre kerülő kétfordulós versenyre az ország valamennyi kereskedelmi képzéssel foglalkozó szakiskolája delegálja növendékeit. „Ezúttal is gyakorlati és elméleti feladatokkal kellett megbirkózniuk, a négynapos döntőt végül mindhárman ragyogó eredménnyel zárták” - mondta a Treff Bt. oktatási kabinetjében megtartott múlt heti ünnepélyes köszöntőn dr. Deákné Tóth Veronika igazgató. Jutalomként a tanulók már most átvehetik a jeles bizonyítványt, így az idei tanév számukra véget ért. Kovács János kereske- I dő, a Treff Bt. és az ok- J j tatási kabinet tulajdonosa gratulált a fiataloknak, s úgy fogalmazott, hogy f,jó érzés ilyenkor kalocsainak ! lenni”. Téglás András, JELES a keceli TG Virágáékor tulajdonosa közel kétszázezer forintos boltvezetői tanfolyammal jutalmazta a három diákot, egyben felhívta az oktatási intézmény vezetőjének figyelmét, hogy az országos tanulmányi versenyen eredményesen szereplő kalocsai tanulók a jövőben is hasonló jutalomra számíthatnak. M. I. SOKSZÍNŰ MŰVÉSZÉT. Öt helyi amatőr művész - Sipos Buda Koppány (festő), Tóth András (festő), Kovács László (fazekas), Nyitrai Istvánné (gobelin), Korsós József (szobrász) és Vizi Géza (festő) - állította ki munkáit a foktői óvodában. A pénteki megnyitón közreműködött a Magyar László Általános Is- kola énekkara. fotó: miklós imre Elismerés egy élet munkájáért Érdemes és eredményes munkássága elismeréseként dr. Grabarits István a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetésében részesült március 15-én. Ezt megelőzően a Magyar Gyógyszerész Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete által alapított Aranygyűrű életmű-díjat vehette át. Interjú- Mikor határozta el, hogy gyógyszerész lesz1- Nehéz gyermekkorom volt, földjeinket elvették, családunkat háromszor kilakoltatták. Abban a közegben a túlélés volt az elsődleges szempont, így álmodozásra nemigen jutott időm. Úgy tűnt, esélyem sincs arra, hogy valaha is elkerüljek a bankházi tanyavilágból. Nem vettek fel a váci mezőgazdasági technikumba, így jutottam el a debreceni református gimnáziumba, ahol osztályfőnököm tanácsára a gyógyszerészet felé orientálódtam. Szerencsére 1963 volt az enyhülés első éve, így én is felvételt nyertem az egyetemre. Sikeresen lediplomáztam és azóta is gyógyszerészként dolgozom.- Jó néhány évvel később, 1977-ben Kalocsára került. Hogyan?- Akkoriban éppen Szombathelyen éltem, túl voltam egy váláson, és szerettem volna új életet kezdeni. Az Egészségügyi Közlönyben láttam meg a kiírást, amelyben vezetőt kerestek egy kalocsai gyógyszertárba. Pályázatom sikeres volt, DR. GRABARITS ISTVÁN 1945-ben született Bankházán. 1968-ban a budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán diplomázott. A Magyar Gyógyszerész Kamara alapító tagja. 2003. március 15-én ezüst érdemkereszt kitüntetésben Nős, két gyermek édesapja. részesült. így azóta is Kalocsán élek. Hiszek abban, hogy az embernek ott kell megtalálnia a boldogulását, ahová sodorja az élet. Kalocsa számomra valóságos csoda, egy olyan gyöngyszem, amelyhez fogható nincs még egy a világon.- Mivel indokolták a kitüntetést?- A felterjesztők a tizenkét éves kamara munkásságomat emelték ki, valamint azt, hogy részt vettem a jelenlegi gyógyszertári és gyógyszerészkamarai törvény kidolgozásában. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy 1989. március 18- án egy budapesti gyógyszerész gyűlésen felszólaltam, majd felkértek, hogy vegyek részt a törvény kidolgozásában. Ennek parlamenti szavazására és hatpárti elfogadására az első ciklus legutolsó napján, 1994. április 6-án este került sor. Több módosítással ugyan, de jelenleg is ez a törvény van hatályban. MIKLÓS IMRE Örül-e a szélforgóknak? Körkérdés Kovács Zsuzsanna eladó: - Mindig büszkeséggel tölt el, ha ismerőseim mosolyogva mesélik, milyen változások történtek Kalocsán legutóbbi látogatásuk óta. Ezek a szélforgók is egészen biztosan új színfoltot jelentenek majd, és sokáig beszédtéma lesz az emberek körében. Úgy tudom, a szélforgók az összetartozást és a jövőbe vetett hitet hirdetik. Remélem, eléri hatását, és a szombati népszavazásra minél többen eljönnek. Azt viszont nem tudom, hogyan fogják megoldani, hogy jövő év május 1-ig egyetlen szélforgó se tűnjön el... Lakatos Irén rokkantnyugdíjas: - Mindennek örülök, ami öregbíti KaloKovács Zsuzsanna csa hírnevét és ismertté teszi városunkat a nagyvilágban. Jó ötletnek tartom a szélforgókat, s bízom benne, hogy az illetékesek nem csak most, hanem máskor is kiemelt figyelmet fordítanak majd városunkra, hiszen nem sok település dicsekedhet ezeréves múlttal. Szeretném, ha rangjához és múltjához méltó módon törődnének Kalocsával. Bakáné Griff Szilvia eladó: - Kisfiam az Eperföldi Általános Iskolában tanul, így naponta értesülök arról, hogyan áll a szélforgók ügye. Múlt héten például azzal Lakatos rén 1 Bakané Griff Szilvia jött haza, hogy három szélforgót már fel is szereltek. Mint utóbb kiderült, mindössze előzetes próbáról volt szó, amelynek során tesztelték, hogy egyáltalán működnek-e a szélforgók, és hogyan fognak mutatni. Szerintem jó húzás volt a szélforgók Kalocsára hozatala, akárkinek is volt az érdeme. Hírek SZÉLFORGÓK. Ma 15 órakor kerül sor a nemzetiszínű szélforgók átadására Kalocsán, az Eperföldi Általános Iskola előtti téren. Az avatáson várhatóan részt vesznek az Európai Unió országainak nagykövetei, valamint dr. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke és dr. Habsburg György nagykövet is. TELEPÍTÉS. A Kalocsa és Vidéke Horgászegyesület értesíti tagjait, hogy holnap haltelepítést végez a Vajason. A telepítéssel egy időben háromnapos horgásztilalom lép életbe. Horgászni a telepítés előtti napon, utána legközelebb április 12-én lehet a horgászrendben meghatározott feltételek szerint. LOMTALANÍTÁS. A Városi Kommunális Intézmény arra kéri a lakókat, hogy a tavaszi lomtalanítás során csak a megadott szállítási napra helyezzenek ki szemetet ingatlanaik elé. Az egyéb közterületen elhelyezett szemét szabálysértésnek minősül, amely bírságot vonhat maga után. Tilos veszélyes hulladékot, építési törmeléket, gumit, földet, trágyát kihelyezni. CSAK GYALOG! Kalocsa város címzetes főjegyzője felhívja a kerékpárosok figyelmét, hogy a sétálóutcába és a Negyvennyolcasok terére kerékpárral behajtani tilos. A tilalmat megszegők szabálysértést követnek el, akikkel szemben a rendőrség és a közterület-felügyelő helyszíni bírságot szab ki vagy szabálysértési eljárást kezdeményez. GYŰLÉS. A Dunamenti Mozgáskorlátozottak és Egészségi Károsultak Egyesülete április 14-én, 8.30-kor tartja taggyűlését a Karamell Rt. étkezdéjében. HÚSVÉTI TÁRLAT. Vácz Péterné és Gyurita Tamásné húsvéti témájú kiállítása április 22-ig látható a Tiszti Klub kapugalériájában. Az intézmény továbbra is bemutatkozási lehetőséget biztosít olyan amatőr művészeknek, csoportoknak, akik szívesen kiállítanák készí- tett vagy gyűjtött tárgyaikat. ■ PIACI ÁRAK KALOCSÁN (ÁPR. 5.) vöröshagyma: 90-100 fokhagyma: 400-50 sárgarépa: 100-180 burgonya: 70-90 fejeskáposzta: 90-110 kelkáposzta: 250-280 karfiol: 400-420 alma: 60-160 körte: 200-380 paradicsom: 400-450 petrezselyem: 200-400 uborka: 360-400 szárazbab: 550/1 méz: 800-1100 mák: 500-550 saláta: 70-150 dióbél: 1200 gomba: 300-480 ponty: 750 süllő: 1800 FORRÁS: PN-INFO A Kalocsa Városi Televízió műsora Korona Rádió 15.00-18.00 Délután (16.00 Hírek, időjárás, közlekedés, 16.10 Idő- csatorna, 17.00 Közérdekű információk, 17.30 Nap híre, 18.00 Hírek, időjárás, közlekedés), 18.05 SMS Party, 19.00 Hírek, sport. Hétfő: 19.00 Akkord. Kedd: 19.05 Társalgó. Szerda: 19.00 Célegyenesben. Csütörtök: 19.00 Rock and Roll Múzeum. Péntek: 19.00 KulFM lOO.Ötj Mh/. . jjl l n:<|lp.ll • régié hangja óránként időjárás, hírek, közlekedés), 7.15 Református negyedóra, 7.50 Ébresztés, 8.10 Eseménynaptár, 8.30 Horoszkóp, 9.15 Gügyögő (játék), 10.00 Közérdekű információk, 16.00 Korona Top 20, 18.00 SMS Party, 20.00-24.00 Menetrend. Vasárnap: 7.15 Katolikus negyedóra, 7.30 Ébresztések, 8.30 Horoszkóp, 9.05 Régi magyar zenék, 9.20 Eseménynaptár, 10.00 Közérdekű inforKedd: 6.00 Települési Hírmagazin, 6.30 Szobrok és városok, 7.00 A hétfői adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.00 Dokumentum Műhely, 17.30 Cubix, a javíthatatlan robot, 18.00 Bibliaórák, 18.42 Rejtjelek, 19.00 Kalocsai Híradó, 19.30 Hírháló, 20.00 Megyei krónika, 20.30 Kalocsai zenés kavalkád, 21.00 Trópusi hőség (filmsor.). Szerda: 6.00 Sport Hírmagazin, 6.30 Könyvtárak kincsei, 7.00 A keddi adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.00 Dokumentum Műhely, 17.30 EUR-ÓRA, 18.00 Pénz, piac, gazdaság, 18.30 Mesteremberek, 19.00 Mindennapjaink, 19.30 Hírháló, 20.00 Magyarország arborétumai, 20.30 Biztonsági zóna, 21.00 Vigo - Egy szenvedélyes élet (fr.-angol filmdráma.) Csütörtök: 6.00 Egészség és Környezet Hírmagazin, 6.30 Fedezzük fel Észak-Olaszországot! 7.00 A szerdai adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.00 Dokumentum Műhely, 17.30 Cubix, a javíthatatlan robot, 18.00 Egészségmagazin, 18.30 Agrármagazin, 19.00 A városházáról jelentjük, 19.30 Hírháló, 20.00 EUR- ÓRA, 20.30 Favorit, 21.00 Poirot (angol krimisor.) Péntek: 6.00 Kulturális Hírmagazin, 6.30 Mesélő Házak, 7.00 A csütörtöki adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.00 Dokumentum Műhely, 17.30 Szippancsok, 18.00 Kultúra- vallás-oktatás, 18.30 Sípszó után, 19.00 Kalocsai Híradó, 19.30 Hírháló, 20.00 Manók meséi, 20.10 A héten történt, 20.30 Filmismertető, 21.00 Fehér telefonok (olasz filmvígj.) Szombat: 9.00 Nyitott világ, 9.30 Otto Mobil (autós magazin), 10.00 Biznisz-mix, 10.30 TV-Shop, 11.00 Egészségmagazin, 11.30 Thalassa, 12.00 Képújság, 13.00-17.00 és 17.30-19.30 A keddi és a szerdai adások ismétlése, 17.00 A hegy leve, 19.00 Európai uniós népszavazás Kalocsán, 21.00 Kabaré-kávéház. Vasárnap: 9.00 Európai uniós népszavazás Kalocsán (ism.), 11.00 Kabaré-kávéház (ism.), 12.00 Képújság, 13.00-17.00 és 17.30-19.30 A csütörtöki és a pénteki adások ismétlése, 17.00 Mesélő házak, 19.30 Hirháló, 20.00 Gyilkosság Mezopotámiában (angol krimi). FM 100.0 Mhz. Cím: Kalocsa 6300, Szent István király út 34., Tel: 78/466-166, Fax: 78/467- 074, e-mail: korona@mail.exter- net.hu , www.koronaradio.hu Hétfőtől péntekig 6.00 Korona reggeli (6.50 Ébresztés, 7.00 Helyi hírek, 7.15 Horoszkóp, Nap slágere, 7.40 Lapszemle, 8.40 Eseménynaptár, 9.00 Hírek, 9.15 Sport, 9.30 Nap híre, 9.45 Igaz-hamis játék, 10.00 Közérdekű információk, 10.05 Kívánságműsor, 10.35 Menüett, 11.00 Hírek), 11.00-15.00 Napközben (12.00 Hírek, időjárás, közlekedés, 13.00 Helyi hírek, 13.30 „Itt a piros, hol a piros” játék, 14.00 Hírek, sport), Túra, 20.00 Péntek esti randevú, 22.00 Anti Disco Classic. Szombat: 7.00-11.00 Nassoló (benne mációk, 10.05 Repro, 11.05 Aura, 15.00-19.00 Kívánságműsor.