Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-20 / 66. szám
12. oldal - Petőfi Népe S P O R T 2003. Március 20., csütörtök Bajai kosársikerek Utánpótlás Csányi Tamás edző juniorcsapata már elődöntős! A fiúk, úgy tűnik, a lányok nyomdokaiban haladnak. Mint ismeretes, e hónap második hétvégéjén a bajai női kosárlabdacsapat történetének legnagyobb sikerét érte el. A Havasi Ádám edző irányította Bajai Bácska ifjúsági csapata magyar bajnoki bronzérmet nyert Pécsett. A junior fiúk is menetelnek bajnokságukban. Csányi Tamás csapata az első helyen zárta az NB I/B Zöldcsoportjának alapszakaszbeli küzdelmeit, így a Piros-csoport 4. helyezettjével játszhatott negyeddöntőt. Miután a Bajai KK 81-68- ra legyőzte idegenben a Tiszaúj- városi Phoenix együttesét, az ellenfél lemondott a visszavágóról. Ez pedig azt jelenti, hogy a Sugo- vica-partiak juniorcsapata már az NB I/B legjobb négy csapata között tudhatja magát és a Debre- cen-Nagykanizsa párharc győztesével játszhat elődöntőt. Agfalvi- ék már mostanra elérték azt, hogy - miután kialakult a végső sorrend az A- és a B-csoportban - a junior bajnoki helyosztókon nem az élvonal élmezőnyéből, hanem az NB I/A 5-8. helyezettje közül kapnak majd ellenfelet. Hírek FAIR PLAY. A Baróti Lajos Magyar Fair Play Egyesület megalapította a labdarúgó-válogatott egykori legendás szövetségi kapitányáról elnevezett díjat. A kitüntetést minden hónapban odaítélik, az első átadó ünnepséget április végén rendezik. A kiválasztottak a diáksportolók és edzőik köréből kerülnek ki. DRÁGA. Az európai szövetség a két mérkőzésre szóló eltiltás mellett 3400 eurós bírságot is kiszabott El-Hadji Dioufra, akit klubja az FC Liverpool is pénzbüntetéssel sújtott a múlt csütörtöki sportszerűtlen magatartása miatt. A középpályás a Celtic Glasgow (1-1) elleni mérkőzésen a szurkolók közé köpött, miután a küzdelem hevében az első sorban ülőkre esett. ATLÉTIKA. A kecskeméti Vásárhelyi P. Általános Iskola március 30- án immár 8. alkalommal rendezi meg a Vásárhelyi félmaratont. A 11 órakor kezdődő versenyen a 800 méteres családi futás, a 8400 m-es futás és a félmaraton mellett a hölgyek külön kérésére lesz 4200 m- es táv is. Nevezni a helyszínen lehet. ______________ ■ Labdarúgó BL Annak ellenére, hogy a D-cso- portból a papírformát igazolva a Manchester United mellett a Juventus jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, a két búcsúzó együttesnek sikerült széppé tennie utolsó fellépését a sorozatban. A Basel az argentin Gimenez utolsó percben szerzett találatával (felvételünkön) az olaszokat győzte le 2-1-re, míg a Deportivo La Coruna az angolok ellen nyert (2- 0) hazai pályán. Az A-csoport- ban: Milan-Dortmund 0-1, Lokomotiv Moszkva-Real Madrid 0-1. Innen az olaszok és a spanyolok jutottak tovább. _____________■ Mai műsor LABDARÚGÁS. Magyar Kupa megyei 1. forduló: Ballószögi KSK- Helvécia, 15 órakor. RÖPLABDA. Extra Liga, női rájátszás a legjobb 4 közé jutásért, 2. mérkőzés: Kecskemét-Vasas. Városi sportcsarnok, 17.30;kor. Az első mérkőzésen, a pesti gárda otthonában kikapott a KRC. Így ha a mai visszavágón nyerni tud a Vasas ellen, akkor szombaton, a harmadik meccsen van még esélye kiharcolni az elődöntőbejutást. UEFA KUPA. A negyeddöntők visszavágói (zárójelben az első mérkőzés eredménye): Panathinaikosz-Porto 19.30 ó (1-0), Besiktas- Lazio 20.00 ó (0-1), Liverpool-Celtic Glasgow 21.05 ó (1-1), Boavista- Málaga 22.00 ó (0-1). Az elődöntő sorsolását pénteken készítik el. u Solton maradt a Tavasz Kupa Tudósítóink jelentik • Tudósítóink jelentik • Tudósítóink jelentik a nazigazaa bolti al cselgáncs csapata (felvételünkön) eioszor nyerte meg CSELGÁNCS VIII. Tavasz Kupa, Solt (16 csapat, 221 sportolói. A megyei helyezettek. Serdülők. Lányok, 63 kg: 1. Halász Tímea (Hírős JSE Kecskemét), 57 kg: 1. Sasfalvi Niké (Bajai JC), 2. Persóczki (Solti AC), 52 kg: 1. Tüske Mariann (Baja), 2. Sándor (Táborfalva), 3. Szellák (Solt), 44 kg: 1. Szvetnyik Kata (Solt), 2. Tóth (Solt), 40 kg: 1. Voland Viktória (Solt). Fiúk, +73 kg: 1. Tillinkó Kristóf (Baja), 73 kg: 1. Dukai Zoltán (Solt), 60 kg: 2. Csihi (Baja), 3. Sebestyén (Szabadszállás) és Lovas (Kunbaja), 5. Tóth (Hírős), 55 kg: 2. Sas (Baja), 3. Heffner és Koprivanecz (Baja), 5. Fazekas (Solt) és Tóth (Baja), 50 kg: 1. Németh László, 2. Mikié, 3. Illés (mindhárom Szabadszállás), 5. Szilágyi (Solt) és Köpösdi (Szabadszállás), 45 kg: 2. Dózsa (Kiskőrös), 3. Nitsch (Solt) és Kállai (Hírős), 5. Kiss (Táborfalva), Kovács (KJC), 40 kg: 1. Rudolf Bálint (Baja), 3. Szabó (Kiskőrös), 5. Laczkó (Táborfalva), 36 kg: 2. Végh (Hírős), 3. Tomity (Bácsalmás), 5. Mellár (Szabadszállás), 33 kg: 2. Vajda (Solt). Diák A-korcsoport. Lányok, 56 kg: 1. Szabó Anita (Solt), 50 kg: 1. Faragó Éva (Hírős), 3. Csizmadia (KJC), 41 kg: 1. Joó Krisztina (Solt), 2. Hidas (Baja), 35 kg: 2. Szabó (Solt). Fiúk, 54 kg: 1. Kurityák Máté (Baja), 2. Horváth (Baja), 3. Pásztor (Bácsalmás), 49 kg: 3. Bognár (Hírős), 4. Kiss (Solt), 45 kg: 3. Kákonyi (Hírős) és Dómján (Solt), 5. Podonyi Csaba (Solt), 41 kg: 1. Krizsán Milán (Baja), 2. Németh (Hírős), 3. Gaál (Solt), 4. Kovács (Hírős), 38 kg: 1. Németh Gábor (Baja), 3. Barcsik (Hírős), 5. Deák (Hírős), 34 kg: 2. Halasi (Szabadszállás), 3. Dómján (Solt), 30 kg: 1. Mellár Péter (Szabadszállás). B-kcs. Lányok, 49 kg: 1. Vedelek Edina (Baja), 40 kg: 1. Kárpáti Csilla (Solt), 36 kg: 1. Szvetnyik Zsuzsa (Solt), 28 kg: 1. Fenyvesi Berta (Baja). Fiúk, 60 kg: 3. Leiner (Bácsalmás) és Kertész (Solt), 5. Zsoldos (Solt), 45 kg: 5. Máté, 41 kg: 1. Karagity Ábel (Baja), 38 kg: 1. Husti Ákos (Baja), 2. Köller (Baja), 5. Szűcs (Solt) és Máté (KJC), 35 kg: 3. Szurok (Baja), 32 kg: 2. Köpösdi (Szabadszállás), 3. Kovács (Solt) 5. Lovas (Kunbaja), 29 kg: 2. Nagy (Táborfalva) 3. Holczer (Baja). C-kcs. Lányok, 45 kg: 1. Dedinszky Emese (Baja), 2. Görbics (Solt), 40 kg: 1. Süveges (Solt), 30 kg: 1. Dózsái, 2. Erdő (mk. Baja). Fiúk, 55 kg: 1. Kanyók Milán (Solt), 50 kg: 2. Vitéz, 3. Müller (Solt), 45 kg: 1. Pólyák Ferenc (Táborfalva), 2. Madár (Solt), 3. Tímár (Kiskőrös) és Lóki (Solt), 39 kg: 3. Erdei és Paréj, 5. Blaskovics (mindh. Solt), 36 kg: 3. Fodor (Solt), 5. Strázsi (Hírős) és Miskolczi Tamás (Solt), 33 kg: 1. Fogási Gergő (Táborfalva), 2. György (Baja), 3. Lassú (KJC), 5. Végh (Hírős) és Gábor (KJC), 30 kg: 1. Kovács Levente (Hírős), 2. Rostás (Solt), 3. Jurás (Solt) és Szapkó (Táborfalva), 5. Somos (Hírős) és Sas (Solt), 27 kg: 1. Vajda József (Solt), 2. Kovács (KJC) 3. Szabó (Solt) 4. Fenyvesi (Baja). A csapatversenyt és az ezzel járó VIII. Solü Tavasz Kupát - történetében először - a Solti Atlétikai Club csapata nyerte 198 ponttal, a 147 pontos Bajai Judo Club előtt. KARATE Szivárvány Kupa kyokushin országos utánpótlás verseny, Csanytelek (14 csapat, 152 induló). A Jis Sen Dojo Baja eredményei. Gyermek korcsoport, 1994-ben szül., lányok, nehézsúly: 1. Kollár Kitti. 1993-ban szül.: 2. Haskó (Madaras). 1992-ben szül., lányok, könnyűsúly: 2. Madaj- csek (Madaras), ns: 3. Baranyai (Rém); fiúk, ks: 2. Szombati (Rém), ns: 4. Deichter. 1991-ben szül., fiúk, ks: 2. Balogh, ns: 1. Schneider Ronald (Madaras), 4. Fenyősi. 1990-ben szül., lányok, ns: 2. Matusek; fiúk, ks: 2. Horváth, 3. Szabadi. Serdülők, ks: 2. Váradi. Ifjúságiak, fiúk, ks: 1. Sümegi Milán, 3. Gróti (Rém), középsúly: 1. Kapitány Tamás; lányok, ns: 1. Ercsi Katalin, 3. Novák. Juniorok, ks: 2. Kiss. Felnőttek, C-kat., 70 kg: 3. Venczel (Rém), 80 kg: 1. Kasza Zoltán, 2. Móricz, 4. Perlaki. Korosztályában Kapitány Tamás nyerte el a legharcosabb versenyzőnek járó díjat. Edző: Kern Róbert (3 dán). KÉZILABDA NB Il-es női mérkőzés: Pécs Temi- Bácska Hercegszántó 34-18 (16-8). Pécs, 200 néző. Vezette: Hartmann, Horváth. Hercegszántó: Tábori Zs. - Horváth, Pál 2, Pálfia 2, Klär 6, Lengyel 5, Tábori M. 2. Csere: Juhászné (k), Péczka 1, Putterer, Klement, Csáüty. Edző: Gál Géza. Kiállítás: 4, ill. 4 perc. Hétméteres: 9/7, ill. 3/1. Gál Géza: - Támadásban sorra elszórtuk a labdákat, ezekből az ellenfél rendre indított és rendezetlen védelmünk ellen góllal fejezte be akcióit. Felső-Bácskai női bajnokság: Bácsalmás-Radnóti 24-8 (12-3), ld: Fenyvesi 12, ill. Terner 5. Csávoly-Rad- nóü 23-8 (10-6), ld: Gról 8, Fischer 3, ill. Terner 6. Csávoly-Bácsalmás 15-20 (10-11), Id: Fischer 8, ill. Fenyvesi 14. Gara-Csávoly 14-24 (6-13), ld: Vin- kovics 9, Fischer 6, ill. Pál 7. Bácsalmás-Gara 27-17 (164), ld: Fenyvesi 13, ill. Juhász 5. Jatesz-Fiat 14-18 (3-10), ld: Bereczki 4, Bodó 4, ill. Győrök 7, Fajszi 4. Fiat-Jatesz 17-18 (9- 10), ld: Brindza 7, ill. Bognár 7. Vadkert FC-JNKSE 19-8 (12-3), ld: Paprika 5, Tóth 4, ill. Bognár 3, Szuhanek 3. Jatesz-Vadkert 8-12 (44), ld: Bereczki 4, ill. Tóth 8. Vértesacsa általános iskolás kupa, 1992. után szül. fiúk. Eredmények: Vértesacsa-Kecskemétí Piarista Isk. 8- 11, Lajosmizse-Dabas 10-10, Vértes- acsa-Kiskunhalasi Felsővárosi Isk. 4- 11, Lajosmizse-Kecskemét 5-17, Kis- kunhalas-Dabas 8-8, Vértesacsa- Lajosmizse 9-7, Kecskemét-Dabas 13- 9, Kiskunhalas-Lajosmizse 19-7, Da- bas-Vértesacsa 10-7, Kecskemét-Kis- kunhalas 8-10. Végeredmény: 1. Kiskunhalas Felsőváros, 2. Kecskemét Piarista, 3. Dabas, 4. Vértesacsa, 5. Lajosmizse. Gólkirály: Gazdag Péter (Lajosmizse), a legjobb kapus: Kovács Gergő (Kecskemét), a legjobb mezőny- játékos: Nagy Bence (Kiskunhalas). LABDARÚGÁS A bugaci Rigó József Általános Iskola 5-6. osztályos leány csapata a Bugac Kupa labdarúgó torna és a Fox Kids Kupa megyei döntőt is megnyerte. A csapat tagjai: Tóth Mónika, Fábián Mária, Lovas Nikoletta, Tóth Nikoletta, Seres Betti, Krisztián Krisztina, Bognár Alexandra, Fülöp Hajnalka, Rehák Barbara, Mészáros Edina, Farkas Nikoletta, Zsibrita Lizandra, Kovács Klaudia, Lovas Anita. Edző: Szatmári István. Március 15-i emlékverseny, Kiskőrös. Kispuska egyéni (30 lövés), ifj. lányok: 1. Bu- kovinszki Anita 234 kör, 2. Ábel 195 (mindkettő Városföld), 3. Lehoczki (Páhi) 135, ifj. fiúk: 2. Tarjányi (Városföld) 251, 3. Tüske (Bajai Vízügy) 233, junior lányok: 1. Juhász Adrienn (Páhi) 243.2. Kovács (Bácsbokod) 213, junior fiúk: 1. Sipos Péter (Városföld) 253,2. Gráczia (Páhi) 251, 3. Nagy (Városföld) 234, nők: 1. Karsay Jolán (Bajai Vízügy) 267, 2. Faragó (Városföld) 256.3. Dóra (Ballószög) 241, férfiak: 1. Komáromi Csaba (Bajai Vízügy) 292. Központi gyújtású pisztoly (20 lövés), nők: 1. Faragó Zoltánné (Városföld) 118, 2. Kisjuhász (Kecskeméti Honvéd) 108,3. Dóra (Ballószög) 54, férfiak: 1. Nagy András (Szabadszállás) 172, 2. László (Kecskeméü H.) 162, 3. Patkós (Városföld) 162. Csapatverseny, kispuska (30 lövés): 1. Városföld „A”, 2. Bajai Vízügyi LK 1047, 3. Városföld „B"1002. HÓDESZKA Országos bajnokság, Murau (Ausztria). A Kecskeméti BMX és Skate Club eredményei, felnőtt női, free jump: 2. Amel Mária. Boardercross, nők: 2. Arnel M„ férfiak: 6. Amel Péter. LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, Keleti csoport: Soltszentimre-Tázlár 4-2, Kiskőrös FC- Kecel Sen. 4-1, Fülöpszállás-Szank 3-0, Jászszentlászló-Imrehegy 1-2, Kaskan- tyú-Izsák II. 3-2. Terembajnokság, Jakabszállás. Végeredmény: 1, Knorr 42 pont, 2. Monostor 37,3. Lux 35,4. Jim Beam 34,5. Fülöpjakab 34,6. Matkó 27,7. Kunszállás 26, 8. Csellengők 20, 9. Jóbarát 19, 10. Szerviz 18,11. Iskola 17,12. Tűzoltó SC 15,13. Kunszállási csibészek 13, 14. Alfa 94 13,15. Jagermesterek 3,16. Gál SC 0 pont. A góllövőlista élmezőnye: Suciu Viorel (Monostor) 72, Andrási Norbert (Jim B.) 42,3. Bóka István (Csellengők) 41 gól. A legjobb mezőnyjátékosok: Szabó Kiss Béla (Knorr), Újvári János (Matkó), Andrási Norbert. A legjobb kapus: Csíki Lőrinc (Knorr). A legsportszerűbb csapat: Matkó. KOSÁRLABDA Megyei férfibajnokság: Gamf DSK I.-Profitholding 71-56, Edu Show-Garrif DSK II. 61-88, Miklósi KékRókák ifjúsági.-Kiskunfélegyházi öregfiúk 97- 87, Miklósi KékRókák öregfiúk-Szkita Fitness 8Q-78y Filtermat-Miklósi KékRókák ö. 98-71, Toldi DSK ifj.- Miklósi KékRókák ifj. 20-0, Profitholding-Edu Show 82-62, Szkita Fitness-Gamf DSK I. 50-77, Gamf DSK 11. -Kiskunfélegyházi ö. 78-63, Facom Kiskunhalas-Tiszakécske 102-56, Szkita Fitness-Profitholding KK 58-68. TORNA Március 13-án, Kecskeméten a Lánchíd Utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2002/2003. tanévi I-VT. korcsoportos „B” kategóriás torna országos elődöntőjét, melyen 39 csapat vett részt. Az I-II. helyezettek jutottak tovább az országos döntőbe. Bács- Kiskun megyét a kiskunhalasi Fazekas Gábor Ált. Isk. I-II. kcs. fiú csapata és a kecskeméti Lánchíd Utcai Ált. Isk. IIIIV. kcs. leány csapata képviseli a finálén. Az országos döntő („A” és „B” kategória) helyszíne és időpontja: Celldömölk 2003. április 11-13. TANÁCSADÓ MAGYAR NB I. 1. ZTE (5.)-Ferencváros (2.) 2 BUNDESUGA i. 2. Bielefeld (11.)—Dortmund (2.) x, 2 3. Bremen (7.)-Hannover (13.) 1 4. Kaiserslautern (14.)—Leverkusen (15.) 2 5. Mönchengladbach (16.)—Hamburg (4,)2, x 6. Schalke (6.)—1860 München (8.) 1 7. Wolfsburg (9,)-Bochum (12.) x, 1 8. Hertha (5,)-Cottbus (18.) 1 OLASZ-A 9. Milan (3.)4uventus (1.) x, 2 10. Atalanta (15.)—Chievo (5.) 2 11. Como (17.)-Bologna (8.) 2 12. Parma (6.)—Lazio (4.) 1, x 13. Torino (18.)-Perugia (9.) 1, x +1: OIASZ-A 14. Udinese (7.Hntemazionale (2.) 2 akker-plus kft. Akker-Plus 4 színpadom AtuMoletfä/ua! Építők Családi t Ü 2 6 P * & m m am ' Kecskemét Főtér: 2003. 03. 22., szombat 10-19 Óráig ».««« 0/ XO 11.00 órától Sut 3 nap! Nemzeti Kamara Színház zenés gyermekműsora Kecskemét, Korhánközi u. 10-12. Tel.: 76/505-848 • Kiskőrös, Dózsa Gy. út. 67. Tel.: 78/413-164 • Soltvadkert, Szentháromság út 86. Tel.: 78/481-254 • Akasztó, Fő út 189. Tel.: 78/451-248