Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-31 / 75. szám

Petőfi Népe 2003. Március 31. Hétfő * $ OIOS e, kornyéke Szerkeszti: Miklay Jenő Mi lesz a járandósággal? Helyhatóság Elmaradt a nagykőrösi képvi­selő-testület csütörtöki ülése. Tizenkét képviselő távol ma­radt, így a testület nem volt határozatképes. A polgármes­ter lemondásra szólította fel a képviselőket és új választás kiírását javasolta. Mindössze három képviselő je­lezte írásban, hogy egyéb elfog­laltsága miatt nem tud részt ven­ni a szokásos délutánitól eltérő időpontra - délelőtt 9 órára - ösz- szehívott ülésen. Napirend előtt adták volna át Az Év Sportolója díjat, a sportolók azonban nem érkeztek meg. Hiába várták Ig- nácz István rendőr dandártábor­nokot, Pest megye főkapitányát is, aki a közmeghallgatás vendé­ge lett volna. Czira Szabolcs pol­gármester elmondta, hogy több hónapos szervezés előzte meg a csütörtöki ülést. A délelőtt 9 órai időpontot Ignácz István jelölte meg, majd március 26-án le­mondta a részvételt. Helyettese viszont csak a körösi rendőrség beszámolójának idejére ígérke­zett. A polgármester szerint a tá­vol maradt baloldali képviselők beszélték le a megyei főkapitányt arról, hogy elmenjen a körösi közmeghallgatásra. Pap Judit, a Pest Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtószóvivője azonban a Petőfi Népének azt nyilatkozta, hogy Ignácz István eredetileg is csak a nagykőrösi rendőrség beszámolójára ígérke­zett, nem a közmeghallgatásra. A polgármester anélkül hirdette meg a megyei főkapitány köz­meghallgatáson való részvételét, tjogy ahhoz Ignácz: István hozzá­Ötmilliárd Pest megye Közel 5 milliárd forint PHARE- támogatást kap idén a közép-ma­gyarországi régió. Ezt a pénzt a települési rehabilitációra, útépí­tésre és útfelújításra, a foglal­koztathatóság javítására lehet fordítani. A rövidesen kiírásra kerülő pá­lyázatokon többek között az ed­dig nem hasznosított, elhanya­golt iparterületek, volt katonai lé­tesítmények felszámolására, a turisztikai szempontból fontos épületek felújítására kérhetnek támogatást a települések - tájé­koztatott Szabó Imre, a Pest me­gyei közgyűlés elnöke. A beruhá­zások értékének el kell érni a 80 millió forintot, de nem haladhat­ják meg a 806 milliót. Pályázni le­het ezenkívül a fejleszteni kívánt járult volna. Egyébként az 1999- es önkormányzati törvény sze­rint közmeghallgatásra a megyei közgyűlés hívhatja meg a főkapi­tányt. Czira Szabolcs hangsúlyozta: azok a képviselők, akik nem mentek el az ülésre, nem tesznek eleget esküjüknek, és reméli, hogy e havi tiszteletdíjukat sem akarják felvenni. Majd azt java­solta, hogy valamennyi képviselő mondjon le mandátumáról, és ír­janak ki új választást. A csütörtö­ki ülésen több pályázat és cím­zett támogatási igény benyújtásá­ról kellett volna dönteni, mivel a határidők áprilisban lejárnak. A polgármester később indítvá­nyozta, hogy a tervezett közmeg­hallgatást lakossági fórum kere­tében tartsák meg. A felszólaló nagykőrösiek közül többen el­marasztalták a távol maradt kép­viselőket. Sőt egyikük arról is érdeklődött, mikor vezetnek be szankciókat azok ellen, akik nem jelennek meg az üléseken. Czira Szabolcs válaszában elmondta, hogy az szmsz-módosítás tárgya­lásakor javaslatot tesz a bizott­sági és testületi ülésekről indo­kolatlanul hiányzó képviselők pénzbüntetésének bevezetésére. Szenczi Árpád képviselő, oktatá­si tanácsnok megítélése szerint a körösi testület ilyen körülmé­nyek között nem tud hasznos munkát végezni. A képviselő kö­zölte, hogy lemond. Kustár Ta­más alpolgármester pedig azt kérte a lakosságtól, hogy gyako­roljanak nyomást a baloldali kép­viselőkre. Bírják rá őket, hogy ne szálljanak folyton szembe a pol­gármesterrel, mert ezzel hátrál­tatják a város fejlődését. *** ~ S.E. fejlesztésre területhez vezető utak, a telepü­léseket összekötő utak, kerékpár­utak építésére, felújítására - mi­nimum 133 millió, maximum 806 millió forint értékben. Azok a települések is sikerrel pályáz­hatnak, amelyek a hátrányos helyzetűek, a fiatal munkanélkü­liek számára munkalehetőséget akarnak biztosítani. Támogatást kaphatnak a munkaerő-piaci igé­nyekhez illeszkedő képzési prog­ramok is. Ezeknek a beruházá­soknak el kell érniük a 13,5 milli­ót, de nem haladhatják meg a 81 millió forintot. Mindhárom pá­lyázat esetén a településeknek tízszázalékos önrésszel kell ren­delkezniük. Tekintettel arra, hogy az évből már két hónap el­telt, Szabó Imre véleménye sze­rint a beadott pályázatok elbírá- lását gyorsítani kell.__________■ NYÍLT NAPOK. A nagykőrösi iskolákban ezekben a hetekben nyílt napokon pillanthatnak be a szülők gyermekeik tanórai munkájába. Képünkön az Arany-iskola 5. a osztályosai a üzedes törtekkel ismerked­nek matematikaórán. fotó: s. e Barátok szerte Európában Nagykőrös erősíti kapcsolatait a testvérvá­rosaival. A három éve működő Nagykőrös Testvérvárosi Kapcsolataiért Alapítvány (NATKA) sokat segít abban, hogy a körösi és a külföldi testvérvárosok családjai, valamint civil szervezetei kapcsolatot teremthessenek egymással. Interjú- Legutóbb a Nagyerdei Vadásztársaság és a né­met testvérváros, Espelkamp lövészegyesületé­nek tagjai között szövődött barátság. Nemrégen négy espelkampi család töltött pár napot Kőrö­sön a vadászok meghívására. Családoknál szállá­soltuk el őket, és programjaik szervezésében is az alapítványunk segített. A vendégek találkoz­tak a helyi modellező klub vezetőjével. Ennek eredménye az lett, hogy a jövőben a körösi és az espelkampi modellezők is kapcsolatba léptek egymással. A NATKA továbbfejlesztette a már két éve sikeresen működő, nyári csereüdültetési programját. Idén nemcsak Espelkampba, hanem a holland testvérvárosba, Haaksbergenbe is utaz­hat mintegy 10-15 körösi középiskolás nyelvgya­korlásra. Azok a diákok, akik már részt vettek ilyen utazáson, arról számoltak be, hogy a kint töltött egy hónap sokat segített nekik a sikeres nyelvvizsgában. Nagykőrös erősíti kapcsolatait a testvérvárosaival. A három éve működő Nagy­kőrös Testvérvárosi Kapcsolatáért Alapítvány (NATKA) sokat segít abban, hogy a körösi és a külföldi testvérvárosok családjai, valamint civil szervezetei kapcsolatot teremthessenek egymás­sal - foglalta össze az eredményeket Tasi Attila, a Nagykőrös Testvérvárosi Kapcsolataiért Alapít­vány kuratóriumának elnöke.- Igaz-e, hogy az alapítvány közreműködésével a körösi iskolák többször kaptak oktatási eszkö­zöket EspelkampbóÜ- Valóban, a Toldi-iskolának zsemleformázó gépet, az Ádám László-középiskolának pénztár­gépeket ajándékoztak a német testvérvárosból. A nyugdíjasklub tagjai ruhaneműket kaptak, a kecskeméti és a körösi hosszútávfutók a Nagy­TASI ATTILA kuratóriumi elnök 1960-ban született Szentesen. 1978-ban Budapesten érettsé­gizett. 1981-ben Győrben, a Közlekedé­si és Távközlési Műszaki Főiskolán szerzett diplomát. 1987-től a Kecskeméti Televízió műszaki veze­tője. Nős, két gyermeke van. kőrös és Haaksbergen közötti váltófutásuk alkal­mával a körösi mozgáskorlátozottak megsegíté­sére gyűjtöttek pénzt.- Kapnak-e támogatást az alapítvány működ­tetéséhez?- Tavaly a váltófutás költségeire kaptunk 50 ezer forintot a helyi önkormányzattól. Idén a gyerekek nyelvgyakorlását segítő útra kértünk pénzt, erről még nem döntöttek. Főleg az infor­mációk megszerzése és továbbítása, a külföldiek­kel való kapcsolattartás jelent költséget. Ezt egy­előre saját pénzből biztosítjuk. A Kőrösre érkező testvérvárosi csoportok ellátását és programjaik költségeit azonban már nem tudjuk fedezni.- Mit terveznek idén?- Szeretnénk a svájci testvérvárossal, Thunnal is felvenni a kapcsolatot. Szeretnénk továbbá egy olyan adatbázist létrehozni, amelyben nyilván­tartjuk azokat a körösieket és a testvérvárosok­ban élőket, akik kapcsolatot tartanak egymással. Az uniós csatlakozásra való felkészülésben is se­gítünk. Szakmai utakat szervezünk külföldi üze­mekbe, az érdeklődő körösi szakembereknek, beruházás előtt álló cégvezetőknek. A német és a holland testvérváros segítségével Nagykörös EU-pénzekhez is hozzájuthat. Léteznek ugyanis olyan uniós pályázatok, amelyekre két EU-tag és egy nem uniós ország önkormányzata közösen készíthet támogatott fejlesztési terveket. SIPKA ETELKA ________Hírek________ FÖLDUTAK. Nagykőrösön a külterületi földutak ez évi ren­dezéséről áprilisban tárgyalnak a szakbizottságok. A rendkívüli tél miatt ugyanis márciusban még nem tudták megállapítani, milyen mértékű károsodást szenvedtek a külterületi utak. PÁLYÁZAT. A nagykőrösi piac­tér közművesítésére benyújtott Sapard-pályázattal kapcsolatos helyszíni szemlét tartott Kőrö­sön a Sapard-iroda megbízott munkatársa. A pályázattal kap­csolatos iratokat és a piacot rendben találta. SZENNYVÍZTISZTÍTÓ. A nagykőrösi önkormányzat a bi­ológiai szennyvíztisztító tervei­vel kapcsolatos egyeztető tár­gyalást tartott az érdekelt szak­hatóságok és a konzervgyárak képviselőivel. Az önkormány­zat a gyárakkal közösen, önkor­mányzati beruházásként akarja megépíttetni a tisztítót. VÁROSÉPÍTÉSZET. Nagykő­rös településfejlesztési koncep­ciójához már érkeznek az elő­zetes véleményezésbe bevont államigazgatási és önkormány­zati szervek, valamint a közút­kezelők és közmű-üzemeltetők javaslatai. A településfejlesztési koncepcióról várhatóan április­ban tárgyalnak az illetékes bi­zottságok. MEZŐGAZDASÁG. Április 2- án, szerdán 10 órakor dán me­zőgazdasági üzleti napot ren­deznek a nagykőrösi művelődé­si központban. A dán-magyar üzleti kapcsolatokról Jónap Gá­bor, a dán királyi nagykövetség kereskedelmi főtanácsadója ad tájékoztatást. KIÁLLÍTÁS. Romák, ahogy In­diában láttam címmel Kiss Zsolt kiállítását nyitják meg áp­rilis 2-án, 17 órakor a nagykőrö­si művelődési központban. KONCERT. Április 4-én, pénte­ken 18 órakor komolytalan hangversenyt adnak a nagykő­rösi Weiner Leó Zeneiskola ta­nárai a művelődési központ színháztermében. EU-FÓRUM. Kistérségi lakos­sági fórumot tartanak április 9-én, kedden 16 órakor Nagykő­rösön, a művelődési központ dísztermében. Az érdeklődők az uniós csatlakozással kapcso­latos tudnivalókról hallhatnak. KÖLTÉSZET. A nagykőrösi gimnázium irodalmi és zenés műsort ad április 8-án, 17 óra­kor a művelődési központban. ADOMÁNYBÓL. Tizenkét számítógépet kapott adományból a nagy­kőrösi Kolping-katolikus általános iskola. Az ajándékokat Kőrös test­vérvárosának, Espelkampnak az önkormányzata küldte. Két irányban Nagykőrös A lakosság azt kérte az önkor­mányzattól, hogy a lakótelep „főutcáját” egyirányúsítsák. A szakemberek megállapítot­ták, hogy szűkösnek mutatko­zik az utca a kétirányú forgalom lebonyolításához, de az útpálya megfelel a közlekedésrendésze­ti szabványnak, biztonságos a személygépkocsik közlekedésé­re. A teherjárművek ki vannak tiltva a Bárány utcából, amit az út mindkét végén „Lakó-pihenő övezet” tábla jelez. A lakó-pihe­nő övezetben a KRESZ előírásai szerint a gyalogosan és kerék­párral közlekedőkön kívül má­sok számára az átmenő forga­lom tilos. Orczy László műszaki főtanácsos elmondta, hogy az egyirányú forgalmi rend beveze­tése nem indokolt, a szabályok betartása elegendő a Bárány ut- cában lakók nyugalmához, u __________Olvasói levél ___________________ Nagymamám temetése Nagykörös A nagymama sokunkat felne­velt. Büszke volt gyerekeire és reánk, az unokákra. Sze­rettük, míg el nem ragadta tő­lünk a halál, úgy 90 és 100 kö­zött. Mindig arra kért ben­nünket, ha jön a kaszás, tár­sadalmi szertartással búcsúz­tassuk el, mert valamiért nem szerette a papokat. A mama elaludt. A református temető­ben akart pihenni. A sírhelyért tetemes összeget fi­zettünk. Felajánlották nekünk a ravatalozót is, arra a félórára, több mint..., de inkább nem is írom le, mennyi forintért. Nem kértük. Nem is gondoltam, hogy ilyen drága dolog megtérni a saját Istenünkhöz. A temetés napja hétfőre volt kitűzve. Vasárnap délután a kíváncsiságom kivezé­relt a sírkertbe. A térdig érő hó­ban alig tudtam eljutni a mama leendő nyugvóhelyére. Látva a sírkertben uralkodó ál­lapotokat, hazaszaladtam, össze­trombitáltam a családot, és hóla­pátokkal felfegyverkezve indul­tunk vissza a temetőbe. A járha­tatlan úttól a sírig közel harminc­méteres ösvényt ástunk a hóba, és a gödör környékét is ellapátol­tuk, hogy legalább a család körbe tudja állni a koporsót. Ez mind rendjén volt. De ho­gyan jut be a família a sírhoz ve­zető ösvényig? Kivártam az estét, reménykedtem, hátha addig tör­ténik valami. De semmi sem vál­tozott. Végül az egyik traktoros is­merősömet hívtam segítségül es­te fél nyolckor. Háromszor ment végig a temető főútján, és járható­vá tette. Amit fizettem neki, az le­gyen az én ajándékom a temető­fenntartónak. Hétfőn eltemettük a nagymamát. Elkísértük, körbe­álltuk a koporsót és tiszteleg­tünk a sírja felett. A felkért búcsúztató olyan em­beri hangot használt, amit, azt hi­szem, nem mindenki tud megis­mételni. Nem példabeszédeket hallgattunk, hanem a mama tör­ténetét, életét és a fájdalmas sza­vak rólunk is beszéltek. Ha van túlvüág, és a mama vissza tudott nézni, biztosan elégedett volt. Lehet, hogy azért kellett ne­kem eltakaríttatni a havat az út­ról, mert a mama nem szerette a papokat ? Nem tudom. De azon a vasárnapon azok a látogatók sem jutottak el a sírokig, akik szeretik őket. ____________________ H.L. Pontos név és cím a szerkesztőségben

Next

/
Thumbnails
Contents