Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-26 / 71. szám
12. oldal - Petőfi Népe SPORT 2003. Március 26., szerda Erőemelők a Duna Kupáért Kiskörös Első alkalommal rendezett Kiskőrösön nemzetközi versenyt a Magyar Erőemelő Szövetség. A hét végi esemény szervezési feladatait a nemrégiben alakult kiskőrösi KL-4 SE vállalta. A rangos versennyel a sportágat kívánta népszerűsíteni a térségben. A Duna Kupa nemzetközi viadalra 58 nevezés érkezett, köztük többszörös országos bajnok is elindult. A versenyzők guggoló és fekvenyomás- ban, valamint felhúzásban mérték össze erejüket. A női és férfi kategóriában is kitűnően szerepeltek a magyarok. A 60 kg-os súlycsoportban Székelyné Nagy Rita első, Gráner Zsuzsa második, Adorján Laura harmadik helyezést szerzett. A 67.5 és 75 kg-ban is magyar siker született Dittler Anna és Rohmann Katalin jóvoltából. A férfiaknál a szlovák és osztrák versenyzők gyűjtötték be a legtöbb érmet, de a sokszoros magyar bajnok Árvái Istvánt senki sem tudta megszorítani. Árvái a 125 kg-os súlycsoportban, a három fogásnemben összesen 10275 kg-ot emelt, míg j a második helyezett szlovák Jura Pásztor 782.5 kg-ot teljesített. A 100 kg-ban a kecskeméti Horváth Zoltán - a magyar válogatott tagjaként 692.5 kg-os összteljesítménnyel (250, 152.5, 290) a második helyen végzett. Klubedzője: Marozsi Ferenc. A kiskőrösi sportcsarnok közönsége nagy érdeklődéssel figyelte a különleges versenyt. A szervezők remélik, hogy újabb híveket szereznek ennek az erőt és kitartást igénylő sportágnak. S. L Hírek • Hírek • Hírek NŐI KÉZILABDA. Sorsoltak a nemzetközi kupákban. A KEK elődöntőjében a Győr a francia: Besanconnal, az EHE' Kupában á’Dunaferr a Comexi- Alcoával találkozik. Az első mérkőzéseket április 5-én vagy 6-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A BÁCS-KISKUN Megyei Sportszövetségek Tanácsa pályázatot hirdet megyei sportrendezvények támogatására. Pályázatot nyújthat be - április 15-ig - minden megyei sportszervezet. Űrlapot és további információt a Testnevelési és Sport Intézetnél - Kecskemét, Deák F. tér 3. XIII. emelet - adnak. HÉT VÉGÉN rajtol a női megyei labdarúgó bajnokság tavaszi idénye. A hölgyeknél kilenc csapat (Katymár, Kelebia, Bácsborsód, Géderlak, Dunapataj, Dusnok, Jászszentlászló, Sükösd, Nagykőrös) küzd meg egymással a bajnoki címért. ÁPRILIS 17-ÉN indul a Kecskemét városi kispályás labdarúgó bajnokság. Helyszín: a Bolyai-gimnázium. Nevezni április 7-éig lehet a 30/9405-894-es telefonszámon, Kovács Sándornál. MAI MŰSOR. Labdarúgó NB II. Winner csoport: Erzsébeti SMTK-Kiskunhalasi FC. Budapest, 15 órakor. ____________________■ Bravúros bokodi győzelem Kézilabda NB 11-es női mérkőzések: Martfű- Bácsbokod 24-25 (11-15). Vezette: Kolarovszki, Szabó. Bácsbokod: Tibainé - Romsics 5, Schnábl 1, Juhász M. 5, Fodorné 2, Banász4, Takács 6. Csere. Balogh (k), Terner 2, Juhász P., Krascsenics, Vajda. Edző: Racsmány Árpád. A jól játszó Bácsbokod fokozatosan húzott el és szünetig 4 gólos előnyt szerzett. A második félidőben a jó kapusteljesítménynek, valamint Juhász M. és Romsics kimagasló játékának köszönhetően már 7 gólosra nőtt az előny (43. p.). Ezután néhány bírói tévedés megtörte a lendületet és az időnként hármas emberhátrányba kerülő vendégek a végén még örülhettek, hogy sikerült nyerniük. Ifjúsági eredmény: 26-26. Soltvadkert-Taksony 22-27 (13-17). Soltvadkert, 100 néző. V.: Dzsipoff, Vörös. STE: Győri - Pál 1, Korsós 8, Egédi 5, Berzsenyiné 1, Császár, Décsi 2. Csere: Csanády (k) 1, Turcsány (k), Cseke 1, Eifert E., Sörös 2, Eifert T. Edző: Forgó Erzsébet. Kiállítás: 2, ill. 8 perc. Hétméteres: 13/3, ill. 5/3. A tíz hétméterest elhibázó hazaiak veresége megérdemelt. NB I/B-s férfimérkőzés: Gyöngyösi Főiskola-Kiskőrösi KSK 28-20 (14- 13). Kiskőrös: Nagy P. - Kun 1, Tömöri 1, Horváth 2, Hangya, Gelley 10, Dobos 4. Csere: Pulai (k), Nagy T. 2, Szabó T. Edző: Kajcsa András. Kiállítás: 8, ill. 6 perc és egy kizárás. Hétméteres: 7/7, ill. 6/5. A Kiskőrösből Berényi, Kromholcz, Szent- györgyi sérülés, Kovács Á. eltiltás miatt hiányzott. Ennek ellenére a vendégek a 15. percben már négy góllal vezettek (4-8). Ebből az előnyből a 27. percre kettő megmaradt (10-12). Ekkor a hazaiak kétszer is hétmétereshez jutottak. A második esetben egy ütközésért Horváth Andrást piros lappal kiállították. Szünet után két olyan kézilabdázót is kénytelen volt a kiskőrösi edző pályára küldeni, akik eddig csak alkalmanként jutottak szóhoz. így a második félidőben ahogy fogyott a vendégek ereje, úgy nőtt a két csapat közötti különbség. NB Il-es férfimérkőzések: Kaio- csa-Balatonboglár 33-22 (18-12). Ifjúsági eredmény: 36-22. Kiskunhalas KC-Abony 31-27 (16- 11). Kiskunhalas, 120 néző. Vezette: Gyurics, Horváth. Kiskunhalas: Vízkeleti - Fejes 2, Szabó 1, Szentgyörgyi 4, Jekő 1, Benkő P. 14, Pocsai 5. Csere: Gillich, Juhász 2, Csapi 1, Zsubori 1, Benkő Cs., Kanyik, Horváth. Edző: Szakács József. Hétméteres: 7/7 ill. 7/6. Kiállítás: 12, ill. 0 perc. A tizedik abonyiak az elmúlt idényben még az NBI/B-ben gyűjtögették a pontokat. A második helyezett Kiskunhalas betegségek és sérülések miatt van gondban. A küzdelmes mérkőzésen igazolódott a papírforma. A szoros végeredmény ellenére magabiztosan nyertek a hazaiak. Szakács József: - A szoros eredményből nem következik a két csapat közötti helyezésbeli különbség. Benkő Péter ismét elemében volt, a 14 gólja tekintélyt parancsoló. Vízkeleti is parádés védéseket mutatott be. Második helyezésünk megtartásához a csapat többi tagja jó játékkal és gólokkal járult hozzá. g Tudósítóink jelentik A vadkertiek már bajnokok ASZTALITENISZ NB I. B-csoportos női mérkőzés: Kaposvár-Akker Plus Soltvadkerti TE 1:17. Győztesek: Ambrus T. 4, Valics E. 4, Szabó B. 4, Ambrus B. 3, az Ambrus T.-Ambrus B. és a Valics-Szabó páros. Három fordulóval a vége előtt a soltvadkerti csapat már bajnoknak tekinthető. BOWLING Kettős fordulóval ért véget Szuperkupa alapszakasza. Az Agrikon Kecskeméti BSE felemás ered- J csapat közül > • i győzte, a másíktól kika- I pott. Eredmé- nyék: Agrikon KBSE-Soproni Setün 23:9. Psz.: Vajda F. 6 p. (700 fa), Grosán P. 6 p. (709), Hugyecz Z. 6 p. (644), Méri T. 5 p. (711). Agrikon KBSE-Beni Ben Sopron 6:26. Psz.: Grosán P. 4 p. (623), Vajda F. 2 p. (705 fa). CSELGÁNCS Ifjúsági diákolimpia döntő, Bp. 40 kg: 1. Barcsik László (Kecskeméti JC) - mindhárom ellenfelét iponnal verte. Serdülő diákolimpia döntő, Miskolc. 63 kg: 2. Halász Tünde (Hírős JSE Kmét). DUATLON Duatlonfesztivál és pedagógus országos bajnokság, Kaposvár. A Mogyi SE Baja eredményei, serdülő leány: 3. Perlaki Ágnes. Ifjúsági leány: 6. Fal- dum Kitti. Szenior férfi: 1. Faldum Gábor. ÍJÁSZAT Meghívásos történelmi terem- íjászversenyt rendeztek hét végén Békéscsabán, ahol a kategória hazai 8 legeredményesebb egyesülete indult 5-5 tagú csapattal. A versenyen csak hosz- szú íjjal vagy merevszárú reflexíjjal lehetett részt venni. A Kecskeméti íjász Egyesület eredményei, ifjúságiak: 1. ifj. Csupor János, 3. Csupor Anikó. Felnőttek: 2. Szkenderovics Zoltán, 7. Csupor János, 10. Szegedi István. Csapatban: 2. Kecskemét. KARATE Kiokushyn felnőtt magyar bajnokság, Bp. A Kalocsai SE eredményei, nők, formagyakorlat: 4. Vernóth Csilla. A még csak junior korú versenyzőnek az ob jó gyakorlási lehetőség volt a májusi korosztályos EB előtt. Férfi, küzdelem, 70 kg: 3. Vancsik Nándor, aki ezen felül sportszerűségi díjat is kapott. KOSÁRLABDA NB I/B férfi rájátszás B II. csoport: Bajai KK-Miskolci EAFC 85-70 (28-24, 13-15, 18-18, 26-13). Baja, 150 néző. Vezette: Major, Domokos. Bajai KK: Nagy P. 12/9, Kancsár 23, Ács 15/3, Szűcs 17/6, Kreiter 2. Csere: Ágfalvi 15, Bődi 1, Hosszú G. Edző: Hosszú István. A vendégek kezdtek jobban (3- 10), ám az 5. percre fordított a Hosz- szú-legénység (15-12). Onnantól kiegyenlítetté vált a küzdelem. A második negyedben a hazaiak 9 pontra növelték előnyüket, majd a MEAFC kihasználta egyperces rövidzárlatukat. A vendégek 7-0-ás sorozattal lepték meg a Baját, így szünetig 2 pontra csökkentették hátrányukat. A harmadik negyedben végig fej-fej mellett haladt a két csapat. Jobbára a Baja vezetett, de a Miskolc mindig kiegyenlített. Az utolsó tíz perc a baja- iaké volt. Kancsárék állva hagyták ellenfelüket és 18 pontos előnyüknél már csak az volt kérdéses, hogy lefújáskor mennyi lesz a különbség a Sugovica-partiak javára. Kitűnt: Kancsár, Szűcs, Ágfalvi. Hosszú István: - Nagyon fontos győzelmet arattunk. Remélem, most már elhiszik a fiúk, hogy nyerni is tudnak. NB I. B-csoportos női mérkőzés: TFSE BEAC-Köz Víz Kecskeméti KC 58-77 (17-26,12-18, 9-16, 20-17). NB Il-es női mérkőzés: Kiskunfélegyházi KC-Nagykőrös Kőrisfa 77-28 (17-8,17-6, 21-6,22-8) . KKC: Laczkó 17, Ábrahám 14, Pál 10, Hevér 15, Pallagi 8. Csere: Tóthné 7, Seres 6. Edző: Nádasdi József. A találkozón végig vezető, jól játszó hazai csapat fölényes győzelmet aratott. NB Il-es férfimérkőzés: Computerbontó KK-Miklósi KékRókák 95-93 (18- 23, 21-14,16-18,18-18,13-13, 9-7). Budapest, vezette: dr. Smied, Jakab. Miklósi KékRókák: Kenderes 14/6, Sértő 19/15, Forgó 26, Farkas K. 10/3, Tóth P. 16/3. Csere: Király 7, Szigetid, Őrsi 1, Horog. Edző: Pálinkó Gábor. Elszántan kezdték a mérkőzést a vendégek. Az alaphangot Sértő hárompontosa adta meg, s remekeltek a Tóth és Kenderes irányításával küzdő mik- lósiak. A második negyedben aztán semmi nem sikerült: a helyzeteket sorra kihagyták, feljött az ellenfél, sőt, a vezetést is átvette. A szünetet követően Király beállásával ismét a miklósiaknál volt az előny, ám a negyed közepére újra fordítottak a hazaiak, s már hatpontos előnyre tettek szert. Ekkor kétszer betalált Farkas, majd Tóth ügyes labda- szerzésével egyenlítettek a Rókák. Kiegyenlített és rendkívül feszült utolsó negyed következett, melyben négy pontnál nagyobb különbséggel egyik csapat sem vezetett. A befejezés előtt fél perccel szabálytalanul labdát szereztek a hazaiak s döntetlenre hozták a mérkőzést. Jöhetett a hosszabbítás, ahol előbb Sértő két, majd Tóth egy triplát dobott. Ám az ellenfél újból egyenlített. A második hosszabbításban a Computerbontó a végjátékban szerzett kosárral nyert. A Miklósi KékRókák utánpótlás csapata a szombathelyi országos kadét kupán bejutott a döntő legjobb nyolc csapata közé. LABDARÚGÁS NB Il-es terembajnokság, rájátszás az 1-6. helyért: Sirokkó FC- Aréna Zeneszalon Kiskunfélegyháza 5-3 (1-0). Abony, 250 néző. Vezette: Rózsavölgyi, Deme. Aréna: Bánó - Karsai, Valkovics 1, Kertész, Fórizs, Zsigó, Kovács 1, Szabó, Siber 1, Cseh. Csapatvezető: Faragó János. Mindkét csapat, a táblázaton élen álló hazai és a második helyezett félegyházi is támadólag lépett fel, így izgalmasan alakult a játék, ám sokáig nem esett gól. A 9. percben egy eladott labdát elcsípve szereztek vezetést az abonyiak. Szünet után Kovács gyorsan egyenlített (1 "• f 1). Ezután a is* hazaiak öt perc Ajjfc alatt három- „a . I szór találtak a j vendéghálóba. í— ..Em.« , i mi i I Az arénások viszont sorra kihagyták a helyzeteiket, egyszer pedig a kapufa hárított (4-1). A félegyházi reményeket Valkovics kisbüntetőböl lőtt és Siber akcióból szerzett gólja adta vissza (4- 3). Utána azonban kihagytak egy büntetőt, miközben a Sirokkó a sajátját értékesítette (5-3). A nagy létszámú és lelkes szurkolótábor magas színvonalú mérkőzést láthatott. Megyei Hl. osztály, Nyugati csoport: Uszód-Méhecskék 0-2, Öregc- sertő-Dunavecse 0-1, Bátya-Ordas 5-3, Dunapataj-Dunatetétlen 4-1, Apostag- Dunaegyháza 2-3, Újtelek-Homok- mégy 5-3, Foktő-Császártöltés 5-0, Géderlak-Miske 7-0. Interszőnyeg korosztályos megyei terembajnokság, döntő, Izsák. Eredmények, 1995-ös korosztály: Hírős Ép- KLC 2-1, KLC-Kalocsa 5-2, Hírős Ép- Méhecskék 14, Méhecskék-KLC 0-2, Hírős Ép-Kalocsa 2-1, Méhecskék-Kalo- csa 3-0. Végeredmény: 1. Kecskeméti LC Szendrei Joma Sí - edző: Karakas Ferenc, 2. Kalocsai Méhecskék, 3. SC Hírős Ép Kmét., 4. Kalocsai FC. 1994-es korosztály, csoportmeccsek: Hírős Ép- Kiskunmajsa 2-2, KLC-Kiskőrös Bem 0-0, Méhecskék-Baja Kinderball 0-2, Kalocsai FC-Dunapataj 6-0, Hírős Ép- Méhecskék 3-0, KLC-Kalocsa 2-0, Kiskunmajsa-Baja 0-1, Kiskőrös-Duna- pataj 0-0, Hírős Ép-Baja 2-0, KLC-Dü- napataj 1-0, Kiskunmajsa-Méhecskék 4-0, Kiskőrös-Kalocsa 2-0. Keresztjáték: Hírős Ép-Kiskőrös 1-2, Baja-KLC 0- 0. A 3-4. helyért: KLC-Hírös Ép 0-1, döntő: Baja-Kiskörös 0-1. Végeredmény: 1. Kiskőrös Bem SE - edző: Agócs Zoltán, 2. Baja Kinderball SE, 3. SC Hírős Ép Kmét., 4. Kecskeméti LC Szendrei Joma Sí. Hóvirág Kupa diáktorna, Orgo- vány. Végeredmény, 8-9 évesek: 1. Orgovány, 2. Nyárlőrinc, 3. Jakab- szállás, 4. Bugac. 14-15 évesek: 1. Orgovány, 2. Tiszaalpár, 3. Jakab- szállás, 4. Bugac, 5. Fülöpszállás. Ezzel az orgoványi fiatalok harmadik elsőségüket szerezték meg ebben a tanévben, mivel tavaly a 12-13 évesek csapata is győzött egy hazai tornán. Pótszezonzáró felnőtt teremtorna, Kecskemét. Végeredény: 1. Napsugár, 2. Hírős Ép, 3. Csigavér. ROMI II. Kiskun Kupa römibajnokság, Kiskunfélegyháza, 20 induló. Végeredmény: 1. Kósa Krisztián (Kmét), 2. Szesztrenka Ferenc (Kkfháza), 3. Lajos Róbert (Kkfháza), 4. Duzmath Lajos (Kszmiklós). RÖPLABDA NB I-es női rájtászás az 5-7. helyért, szombaton: Agria Egér-Kalocsai SE 3:0 (23,17,24); Vasárnap: Eger-KSE 3:0 (23, 23, 17). KSE: Faragó E., Gyimesi A„ Gyimesi N., Faragó L, Kegyeli, Sztupovszki. Edző: Faragóné Magyar Edit. Vass Lili és Korsós Anikó sérülés miatt nem tarthatott a csapattal. Juhász Ágnes és Majoros Rita a helyszínen, a délelőtt rendezett junior rájátszásban sérült meg. így a felnőtteknek két, még serdülő korú röplabdázóval - csere-nélkül -kellett kiállniuk. A tartalékos, megfiatalított'kalocsai együttes1 mindkétszer nagy küzdelem után, szoros szettekben kapott csak ki. NB Il-es női mérkőzés: Bács Tak Mélykút-BSE Nyíregyháza 0:3 (-18, - 13, -21). Bács Tak Mélykút: Csontos, Harnos, Hatalóczky Á., Miskolczi, Deák, Hatalóczky É. Csere: Ignácz (liberó), Radvánszld, Cséplő, Weis. Edző: Csontos Ferenc. A sérültek, betegek felépülésével a hazai csapat játéka sokat javult, így a vereség ellenére is jó játékot láthattak a szurkolók. Kitűnt: Hamos, Miskolczi. Junior eredmény: Bács Tak Mélykút-BSE Nyíregyháza 3:2 (20,26, -22, - 25,14). Százöt percig tartó, fordulatos mérkőzésen nyert a hazai csapat. SAKK NB Il-es csapatbajnokság, 9. ford.: Kalocsai SE-Pécsi Pannon 3:9. A hazaiaktól döntetlent ért el: dr. Gangler, dr. Halász, Papp P., Matota, Nagy L, Rózsa Á. Jól kezdett a kalocsai csapat a táblázaton 2. helyen álló pécsiek ellen, ám aztán három sakkozójuk nyert állásból veszített. A vereség aránya még így is túlzott. Tákisz SE Kecskemét- Ujszász 3.5:8.5, Köszolg SC Kiskunhalas-Békés 8.5:3.5, Kunszentmiklós Bege MSE-Makó II. 6.5:5.5, Szekszárd- Bajai SE 8:4. Széchenyi SE Kecskemét- Orosháza 8.5:3.5, a kecskeméti győztesek: Sárosi Z., Vámos V., Kovács A., Reiss A., Donkó M., Deák L, Bolváry T.; döntetlent játszott: Marosi Cs., Czeglédi Zs., Szakolczai P. Két fordulóval a vége előtt a Széchenyi SE 4 ponttal vezeti a Tóth L. csoportot. SÚLYEMELÉS Savaria Kupa, Szombathely. A KTE Súlyemelő Klub versenyzőinek eredményei, férfiak, 105 kg: 2. Csepeli Zsolt 300 (130; 170). Nők, 75 kg: 2. Laczi Katalin 215 (95; 120). TEKE Diákolimpia megyei döntő. Végeredmény (az április 6-i, szegedi területi döntőbe jutott versenyzők), fiúk A krcs.: 1. Tóth Bagi Róbert (Kkhalas II. Rákóczi F. Szki.) 265 fa, 2. Rátfai Roland 256, 3. Somodi Károly 237, 4. Rigó Zsolt (mind Kmét. Gáspár A. Szki) 229 fa. B krcs.: 1. István Attila (Kunfehértó Ált. Isk.) 156 fa, 2. Fekete József (Szánk Gy. Szabó B. Ált. Isk.) 149, 3. Juhász Sándor 149, 4. Szép Imre (mindkettő Kis- kunmajsa Arany J. Ált. Isk.) 145 fa. Lányok A krcs.: 1. Tóth Bagi Anikó (Kiskunhalas Bibó Gimn.) 239, 2. Marton Katalin (Kossuth Szki) 219,3. Marton Anna (Kiskunmajsa Dózsa Gy. Gimn.) 210, 4. Varga Enikő (Kiskunhalas Garbai Szki) 207 fa. B krcs.: 1. Sass Edit (Kkhalas Szilády Gimn.) 157, 2. Bíró Erika 149, 3. Kuklis Adrienn (mindkettő Kiskunmajsa Széchenyi Ált. Isk.) 130, 4. Tóth Bagi Klaudia (Kiskunhalas Szűts J. Ált. Isk.) 128 fa. TORNA Felnőtt, ifjúsági II. o. és serdülő országos csb. forduló, Budapest. A kalocsai ifjúsági együttes a második helyről várja a folytatást. A felnőtteknél - időpont módosítás miatt - a kalocsaiak nem tudtak teljes csapattal kiállni, ezért egyelőre csak a 7. helyen állnak. A KSE serdülő gárdája megfiatalítva kezdte az év első versenyét, céljuk a mezőnyhöz való felzárkózás volt. 147 helyen végzett csapatból .öten már minősítést szereztek erre az. évre. Edzők: Botos János, Makra Ferenc. VÍZILABDA Férfi OB Il-es forduló, Szentes. Eredmények: KVSC IL-Szentesi Senior 9-8 (3-0, 3-1, 1-2, 2-5). KVSC II.: Németh - Nagy R., Király, Zsigmond, Sárkány 3, Simon G. 4, Nagy I. 1. Csere: Kurucz (k). Edző: Rozgonyi Gábor. A végig mezőnyjátékos csere nélkül játszó Kecskemét már 7-1-re is vezetett, de elfáradt, mire a rutinos szentesiek felzárkóztak. Végül Sárkány akciógólja hozta meg a sikert. Hódmezővásár- hely-KVSC II. 7-8 (1-2, 3-2, 0-3, 3-1). A kecskemétieknél Koncz védett, valamint mezőnyben szóhoz jutott még Budai és Pénczél M. is. A mérkőzés második felében a KVSC már nem adott esélyt a volt OB I/B-s középcsapatnak. Gd.: Budai 3, Simon G. 2, Nagy R., Király, Pánczél M. 1-1. Két győzelmével a Kecskemét nagy lépést tett a legjobb 6 közé jutás felé. Gyermek vidékbajnokság (1990- es szül.), kecskeméti forduló. Eredmények: Villanó Fókák Kecskemét-Arad 20-3, -Eger 5-5, -Szeged 6-10, -Szentes 8-13. A kecskeméti fiatalok nem bírtak az erőteljesebb felépítésű szegedi és szentesi ellenfelükkel. Gd.: Muth 17, Keresztes F. 14, Molnár 4, Bárány 2, Varga Zs. 1, Virágh B. 1. ■ BÚCSÚ BÁLLÁ JÓZSEFTŐL. Tegnap Kecskeméten örök nyugalomra helyezték a napokban elhunyt kétszeres olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok birkózó Bállá József földi maradványait. A szertartáson több százan vettek végső búcsút az egykori kiváló sportembertől, edzőtől. __fotó, banczik Róbert J