Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-18 / 64. szám
Petőfi Népe 2003. Március 18., kedd ä és környéke J Szerkeszti: Miklós Imre Jön-e a borúra háború? Kalocsa Több mint százötvenen vettek részt a főszékesegyház előtti téren pénteken este rendezett, fáklyás békedemonstráción. Az iraki helyzet békés megoldása érdekében rendezett demonstrációra hívtak és vártak mindenkit, aki elutasítja és ellenzi a háborús konfliktust. Nem tüntetésről, hanem békés demonstrációról van szó, melynek célja felhívni az emberek figyelmét a kialakult háborús helyzetre, kiállni a békés rendezés mellett - hangsúlyozták a szervezők. Elsőként a Szent Imre-plébánia Pellegrini Ének- és Zenekarának összeállítása, majd Lakatos László szavalata volt hallható. Dr. Bábel Balázs érsek előzőleg jelezte, hogy nem tud részt venni a rendezvényen, de támogatásáról biztosította a de- monstrálókat s eljuttatta hozzájuk a püspöki kar körlevelét, melyet az este folyamán felolvastak. „Európa történelme egyben a háborúk történelme is, hiszen milliók vére öntözte már e kontinens földjét. Mi itt, Európában tudjuk, hogy mi is az a háború” - fogalmazott ezt követő beszédében Túri Tibor, a helyi képviselő-testület tagja, emlékeztetve arra, hogy a világ egyházai - élükön II. János Pál pápával - levélben kérték Bush elnököt, hagyjon fel az általa képviselt, agresszív politikával s törekedjen a békés megoldásra. Néhányan transzparensekkel jelentek meg, ezeken „Borúra háború”, „A birodalom visszavág?”, „Békében együtt Európában” feliratok voltak olvashatók. A demonstráció rendzavarás nélkül zajlott, s fáklya- gyújtással ért véget, miklós imre Kotta szerint mozognak Mintha kottából olvasnák... fotó, m. i. Óvodai nevelés Helyi és környékbeli óvoda- pedagógusok jelenlétében mutatták be a Zöldfa utcai tagintézményben a Magyar Mozgáskotta módszert. A Soros Alapítvány segítségével kifejlesztett módszer Magyar Gábor nevéhez fűződik, kalocsai meghonosítása pedig Tóthné Duzmath Mária óvodavezetőhöz, aki egy évvel ezelőtt Szegeden ismerkedett meg behatóbban az újfajta kottával. Szülők és óvodapedagógusok egybehangzóan állítják, hogy a módszert alkalmazó óvoda csöppségei azóta látványos fejlődésen mentek keresztül. A módszer ugyanis az életkor testi és pszichológiai sajátosságaihoz alkalmazkodva játékos módon és hatékonyan fejleszti a gyermekek testi és értelmi képességeit. Az egyes mozgásfeladatokat nyuszik, bohócok, mókusok, lábnyomatok jelölik, a jobb és a bal oldalhoz pedig külön színek tartoznak, így a gyerek térérzéke is fejlődik. Ugyancsak külön jelek szolgálnak a forgások jelölésére, a páros és az egy lábon végrehajtandó, hossztengely körüli forgásokra, azok irányaira. A különböző színű kottalapokon elhelyezett, a kartartásokat szimbolizáló állatfigurák a kreatív utánzó feladatokon túl a felső végtagok helyzetét mutatják. A lábjeleken elhelyezett pontok vagy manók a mozgásfejlesztés későbbi szakaszában a számolási készség fejlődését, a számfogalom megszilárdítását, a mozgások időbeni jegyeinek kialakítását, pontosabb szabályozást segítik. A kalocsai óvodák idén öt bemutatót vállaltak, ezek közül az elsőt a Zöldfa utcai intézményben tartották. Jelmezes huszárlovasok is megjelentek az idei március 15-i városi ünnepségen. Különlegességnek számított, hogy a sétálóutcában tavaly felavatott millenniumi kútból az ünnep tiszteletére ezúttal bor folyt. ÜNNEPSÉG Az ünnepség - idén először - a tavaly szeptember 19-én átadott Negyvennyolcasok terén zajlott. Elsőként Albert Brigitta, a Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Középiskola és Szakképző Intézet diákja szavalta el Rónay György Tavasz elé című versét. „Az ezeréves magyar államiság történelmi tapasztalatai azt igazolják, hogy mindenkor a belső gyengeség, a széthúzás tette a magyarságot erőtlenné. A márciusi forradalom azonban az összefogás diadala” - mutatott rá ezt követő beszédében az ünnepség szónoka, dr. Bagó Zoltán országgyűlési képviselő. Rámutatott: a társadalom egy részét a demokráciából kiábrándító, a közélettől elfordító, esetenként egyéni ambícióktól vezérelt parttalan politikai viták helyett a politikusok együttes cselekvésére van szükség. Beszédében a „remény évszázadának” nevezte az előttünk álló időszakot s meggyőződését fejezte ki, hogy összefogással és közös akarattal nemsokára megadatik a lehetőségünk arra, hogy „saját országunkat saját erőnkből építhessük”. A megemlékezés után az ünneplők átvonultak a tavaly felavatott millenniumi emlékkúthoz, amelyből ezúttal nem víz, hanem bor folyt. A MIÉP városi szervezete az ünnepség előtt jelezte, hogy nem kíván részt venni a rendezvényen, mivel értesüléseik szerint „a szervezők a nemzet ünnepét európai uniós kampányra kívánják felhasználni”. FOTÓ ÉS SZÖVEQi MIKLÓS IMRE Ifjú matematikusok versengtek Kalocsa Több száz kalocsai és környékbeli diák részvételével rendezték meg a Kertvárosi Általános Iskolában a Zrínyi Ilonáról elnevezett, országos matematikaverseny megyei fordulóját. A megmérettetés 1992 óta biztosít lehetőséget hat évfolyam diákjainak (harmadik osztálytól nyolcadikig) arra, hogy összemérjék matematikai tudásukat. Ma már nemcsak az ország megyéiből és a fővárosból indulnak tanulók, hanem a határokon túli magyar iskolákból is. Egy intézményből tetszőleges számú versenyző vehet részt, a megoldások értékelése évfolyamonként történik. Azonos pontszám esetén az ér el jobb helyezést, akinek kevesebb hibás megoldása van. Ha ez sem hoz döntést, akkor a számítógép a feladatokat sorrendbe rakja, s az így létrejött prioritás lesz a döntő. A LEGJOBB KALOCSAI, ILLETVE KÖRNYÉKBELI EREDMÉNYEK: Osztály Név Intézmény Pontszám 3. Balogh Péter Nagyasszonyunk Katolikus Ált. Isk. 65 pont 4. Szűcs Péter Kertvárosi Általános Iskola 75 pont 5. Papp Balázs Tóth Menyhért Ált. Isk. (Miske) 92 pont 6. Markella Máté Általános Iskola (Szakmár) 88 pont 7. Hajdú Gábor Kertvárosi Általános Iskola 116 pont 8. Perity Bálint Kertvárosi Általános Iskola 81 pont FORRÁS: PN4NFO Nemcsak a tanulók, hanem a legeredményesebben szereplő diákok tanárai is tárgyjutalomban részesülnek. Idén négy kalocsai és egy miskei tanuló kapott meghívást a kecskeméti országos döntőre. A feladatok megoldására a 3-4. osztályos tanulóknak ezúttal is 60 perc (20 feladat), az 5-6. osztályos tanulóknak 75 perc (25 feladat), a 7-8. osztályos tanulóknak 90 perc (30 feladat) állt rendelkezésre. A kódlapon az öt lehetséges válasz közül a helyes válasz betűjelének megfelelő négyzetbe X-et kellett kék vagy fekete tollal, jól láthatóan, javítás nélkül beírni. Ez azért lényeges, mivel a kódlapok összesítésekor a lottó- szelvények leolvasásához hasonló rendszert alkalmaznak, ami lényegesen gyorsabbá teszi az értékelést. ■ MÚLTIDÉZŐ. Az egykori mezővárosban, Dunapatajon avatták fel 1894-ben a világ második Kossuth- szobrát. A Kodály Zoltán ÁMK színjátszóinak, illetve a Dunapataji Népdalkor és Hagyományőrző Egyesület tagjainak közreműködésével az akkori ünnepséget idézték fel szombaton a Pataji Múzeumban. Felvételünkön a népdalkor néhány tagja látható._____________________________________fotó, miklós imre Bor folyt a kútból Hírek ELŐADÁS. A foglalkoztatáspolitika idei aktualitásairól, pályázatairól, a munkaerő-piaci támogatások rendszeréről tart előadást holnap 9.30-kor Bálint István, a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ munkaerő-piaci osztályának vezetője és Kollár Péter, a munkaügyi központ kalocsai kirendeltségének vezetője. Az előadás helyszíne a Karamell Rt. székházának 2. emeleti előadóterme. TÁRLAT. Karsai Zsigmond festőművész kiállítása vasárnapig látható a Városi Galériában naponta 10-12 és 14-17 óra között. MOTORRA FEL! Szombaton rendezik meg az idei börze- és motorkiállítást a kalocsai ifjúsági házban. A programban alkatrészbörze és motorszépségverseny szerepel, emellett lesz még motorlassúsági verseny, mellszépségverseny és kötélhúzás, 20 órától a Midnight Boogie és a P. BOX ad koncertet. FELRÖPPEN. A Kék Madár Alapítvány a Beteg Gyermekekért kuratóriuma idén is közzé tette pályázati felhívását. A súlyos és tartósan beteg gyermekek gyógykezelésére, rehabilitációjára segédeszközök beszerzésének támogatása céljából kiírt pályázat keretösszege egymillió forint. A pályázat beküldésének határideje április 30. DÍJ. A Kalocsa Népművészetéért Alapítvány kuratóriuma március 28-ig várja írásban a javaslatokat az idei Pécsiné Ács Sarolta Díjra. Az elismerés azon személyeknek vagy közösségeknek adható, akik sokat tettek Kalocsa és környéke hagyományainak megőrzéséért, terjesztéséért, öregbítették Kalocsa hírnevét, népművészetét. A díjra magánszemélyek vagy közösségek tehetnek javaslatot. ELSŐSÖK. A város általános iskolái idén március 28-án tartják a behatásokat az első osztályokba. A Belvárosiban emelt énekóraszámú osztály indul, a Kertvárosiban német nemzetiségi, az Eperföldiben testnevelési osztály. A behatásra 8-tól 16 óráig kerül sor az iskolák igazgatói irodájában. ________■ PIACI ÁRAK KALOCSÁN (MÁRC. 14.) tojás: 16-19 vöröshagyma: 90-100 fokhagyma: 300-400 sárgarépa: 70-150 burgonya: 60-90 fejes káposzta: 90-120 kelkáposzta: 250 karfiol: 350-420 alma: 50-180 körte: 350-380 paradicsom: 500-550 petrezselyem: 300-580 uborka: 400-500 szárazbab: 550/I méz: 700-1100 szürkeharcsa: 1500 FORRÁS: PN-INFO A Kalocsa Városi Televízió műsora Korona Rádió Kedd: 6.00 Települési Hírmagazin, 6.30 Szabolcs-Szatmár-Bereg várai, 7.00 A hétfői adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.00 Dokumentumfilm, 17.30 Szippancsok, 18.00 Bibliaórák, 18.42 Népek táncai, 18.50 Rajzfilm, 19.00 Kalocsai Híradó, 19.30 Hírháló, 20.00 Arcképek, 20.30 Biztonsági zóna, 21.00 Trópusi hőség (filmsor.) Szerda: 6.00 Sporthírmagazin, 6.30 Fedezzük fel Szlovéniát!, 7.00 A keddi adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.00 Dokumentumműhely, 17.30 Szippancsok, 18.00 Fiatalok félórája, 18.30 A londoni filmvásár (csak a Kalocsai Televízióban!), 18.50 Rajzfilm, 19.00 Mindennapjaink, 19.30 Hírháló, 20.00 Roma életképek, 20.30 Thalassa, 21.00 Jasper szelleme (dán film). Csütörtök: 6.00 Egészség és Környezet Hírmagazin, 6.30 A tóskunhalasi lovasiskola története, 7.00 A szerdai adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.00 Dokumentumműhely, 17.30 Szippancsok, 18.00 Aranykor, 18.30 Téma, 19.00 A városházáról jelentjük, 19.30 Hírháló, 20.00 Embersorsok, 20.30 Zöldövezet. Péntek: 6.00 Kulturális Hírmagazin, 6.30 Jó bornak is kell a cégér! 7.00 A csütörtöki adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.00 Dokumentumműhely, 17.30 Szippancsok, 18.00 Kultúra-vallás-oktatás, 18.30 Sípszó után, 19.00 Kalocsai Híradó, 19.30 Hírháló, 20.00 Manók meséi, 20.10 A héten történt, 20.30 Thalassa (dok.film), 21.00 Süvölvények (cseh film). Szombat: 9.00 Az atomkortól a naprendszerig, 9.30 Különjárat (zenei magazin), 10.00 Thalassa, 10.30 EUR-ÓRA, 11.00 Thalassa, 11.30 Szép házak (építkezők magazinja), 12.00 Képújság, 13.0017.00 és 17.30-19.30 A keddi és a szerdai adások ismétlése, 17.00 Mert megérdemli, hogy újra járjon! (dok.film), 19.30 Hírháló, 20.00 Őfelsége kapitánya (angol film- 12/6.), 21.00 Maksavízió (kabaré). Vasárnap: 9.00 Az űrkutatás magyar szemmel, 9.30 Biztonsági zóna, 10.00 Akarj élni!, 10.30 Thalassa, 11.00 Maksavízió (ism.), 12.00 Képújság, 13.00-17.00 és 1730-19.30 A csütörtöki és a pénteki adások ismétlése, 17.00 Utazás után, utazás előtt, 19.30 Hírháló, 20.00 Hanu- man (indiai-francia film). FM 100.0 Mhz. Cím: Kalocsa 6300, Szent István király út 34., Tel.: 78/466-166, Fax: 78/467- 074, e-mail: korona@mail.exter- net.hu , www.koronaradio.hu Hétfőtől péntekig 6.00 Korona-reggeli (6.50 Ébresztés, 7.00 Helyi hírek, 7.15 Horoszkóp, A nap slágere, 7.40 Lapszemle, 8.40 Eseménynaptár, 9.00 Hírek, 9.15 Sport, 9.30 A nap híre, 9.45 Igazhamis játék, 10.00 Közérdekű információk, 10.05 Kívánságműsor, 10.35 Menüett, 11.00 Hírek), 11.00-15.00 Napközben (12.00 Hírek, időjárás, közlekedés, 13.00 Helyi hírek, 13.30 „Itt a piros, hol a piros” játék, 14.00 Hírek, sport), 15.00-18.00 Délután (16.00 Hírek, időjárás, közlekedés, 16.10 Időcsatorna, 17.00 Közérdekű információk, 17.30 A nap híre, 18.00 Hírek, időjárás, közlekedés), 18.05 SMS Party, 19.00 Hírek, sport. Hétfő: 19.00 Akkord. Kedd: 19.05 Társalgó. Szerda: 19.00 Célegyenesben. Csütörtök: 19.00 Rock and Roll Múze- __ um. Péntek: 19.00 Kul- Túra, 20.00 Péntek esti randevú, FM 100.0« Mh* Áijfl-oaQpal a régi* haagla óránként időjárás, hírek, közlekedés), 7.15 Református-negyedóra, 7.50 Ébresztés, 8.10 Eseménynaptár, 8.30 Horoszkóp, 9.15 Gügyögő (játék), 10.00 Közérdekű információk, 16.00 Korona Top 20, 18.00 SMS Party, 20.00-24.00 Menetrend. Vasárnap: 7.15 Katolikus-negyedóra, 7.30 Ébresztések, 8.30 Horoszkóp, 9.05 Régi magyar zenék, 9.20 Eseménynaptár, 10.00 Közérdekű információk, 10.05 Repro, 11.05 Aura, 22.00 Anti Disco Classic. Szom- 15.00-19.00 Kívánságműsor. bat: 7.00-11.00 Nassoló (benne ________________________