Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-07 / 56. szám
Tímár Zoltán Kecskeméti Ciróka Bábszínház Azon bábszínészek közé tartozom, akik színészek szerettek volna lenni. Már diákként is foglalkoztam ezzel, magyar tanárom unszolására tagja lettem az iskolai diákszínjátszó körnek. Ó szerettette meg velem a színészetet. Többször jelentkeztem a színművészeti főiskolára, de sajnos nem vettek fel. Di- ákszínjátszásom keresztül kerültem a szolnoki Híd amatőr színházba, majd a rendezők segítségével a Szigligeti Színházban dolgoztam csoportos szereplőként két évet. Ezt követően kerültem Kecskemétre, itt töltöttem kötelező katonai szolgálatomat. Akkori barátnőnek köszönhetően jelentkeztem a bábszínészstúdióba, és megszerettem a szakmát. Grúber Hugó támogatása lendített túl az akadályokon, az ő ösztönzésének is köszönhetem, hogy a pályán maradtam. Mára a bábszínészkörökben nevem már nem cseng idegenül. Kevés szabadidőm van, barátommal, Szabados Zoltánnal alakítottuk meg a Madzagbáb együttes nevű csoportosulást, ahol a bábozás mellett gólyalábas tüzes show- kat csinálunk. A gyakorlás és az új mutatványok megtanulása nagyrészt lefoglalja az időmet. Ami igazán érdekel még, az a sporton belül a futball. Két csapatban is focizom, 12 éve a martfűi városi csapatban játszom, valamint két éve Ágasegyházán futballozom. Ezen kívül bármilyen sportot szívesen kipróbálok. Mindezek mellett természetesen marad idő a családomra is. Van egy nyolcéves kislányom, aki szenzációs csaj. Feleségemmel és vele sokat vagyok együtt, kitöltik életem. Nagyon szeretek főzni, s állítólag tudok is. A színházi premierek után gyakran megvendégeljük a szereplőket, ezeken az estéken általában én szoktam főzni. Nagyon szeretem a magyar konyha mellett a kínai ízeket, ezekben jártas is vagyok. Amit kitalálok, azt mindig elkészítem, és teát is jól tudok főzni. _________________________Könyvtárbemutató________________________ Itt ön a fontos! A fenti mondat az idén március 18-án 45 éves Liga sók táborában helyet kapnak a középiskolások, a Könyvtár mottója. 45 évvel ezelőtt a Szakszervezetek posztgraduális képzésben részt vevők, és a nyugdíjas Bács-Kiskun Megyei Tanácsa adta ki az alapító okira- korosztály is. Az aktív korúak közül főleg azok tagjai a tot - mondta el lapunknak Pintér Julianna igazgató, könyvtárnak, akik valamilyen oktatási formában vesz- Eredetileg munkahelyek ellátására hozták létre ezt a nek részt. könyvtárat is, a 90-es évektől azonban teljesen nyitót- A könyvek birodalmában a kölcsönzésen felül lehe- tá vált a lakosság előtt. ^ tőség van a könyvek, újságok helyben olvasáTöbb mint 126 000 példányból áll ma a .........sára, Internet-használatra, faxküldésre, könyvtár gyiiiteménve -fogadásra, és fénymásolásra is. Minden hóEzek között megtalálhatók napban több programmal várják az olvasószépirodalmi, szakirodai- -^T-r’~*1SiOLV * ’ * kát: márciusban Valentini Zsuzsa, Vörös mi, ismeretterjesztő köte- yr » ^ifjt József és Mittelholczné Tóth Zsuzsa egytek. es gyermekirodalom \t eg- kon v, elmulatják be, és részleteket is egyaránt. A könyveken kívül felolvasnak a művekből. A könyvtár hahozzáférhetők folyóiratok, tvEWf gyományos rendezvényei közé tartozik a CD-k, CD-romok, videokazet- vers~ prózamondó verseny, melyen a ták és DVD-k is. A gyűjtemény Dunától keletre eső 10 megye diákjai verminden darabja kölcsönözhe- \| sengenek a döntőbejutásért. Nagy múltra tető, és a könyvtár dolgozói igye- kint vissza az országos versmondó tábor is, mely mákeznek minden olvasói kérést ra nemzetközivé nőtte ki magát, hiszen határon túli teljesíteni. magyar anyanyelvű gyermekek is részt vesznek rajta. A városból 2000 regisztrált olvasója van jelenleg a A Liga Könyvtár Kecskeméten, a Kisfaludy utca 6-8. könyvtárnak. Leggyakrabban főiskolások és egyete- szám alatt várja kedves régi és leendő olvasóit. Ahol misták veszik igénybe a szolgáltatásokat, de az olva- ön a fontos! műsorafánlat Hollywood Multiplex Kecskemét Pólus Róna, Dunaföldvári u. 2. március 6., csütörtök 7„ péntek: 17.45 és 20.00, pénteken még 22.15-kor Is: A KÖR: 16.00. 18.00 és 20.15: ALMOMBAN MÁR LÁTTALAK; 14.30 és 17.00: CHIHIR0 SZELLEMORSZÁGBAN; 15.00, 17.00, 19.00 és 21.00: TAXI 3; 15.00 és 21.45: 28 NAPPAL KÉSŐBB; 17.15 és 19.30, pénteken 22.15-kor is: 8 MÉRFÖLD; 21.30: KAPJ EL, HA TUDSZ!; 19.30: BAZi NAGY GÖRÖG LAGZl; 14.00: NEMZETBIZTONSÁG BT.; 14.15 és 16.00: A DZSUNGEL KÖNYVE 2. március 8., szombat, 9., vasárnap: Vasárnap 21.45 után nem kezdődik előadás! 17.45, 20.00 és 22.15: A KÖR; 16.00. 18.00 és 20.15: ÁLMOMBAN MÁR LÁTTALAK; 10.00,12.15,14.30 és 17.00: CHIHIR0 SZELLEMORSZÁGBAN; 11.00, 13.00. 15.00.17.00.19.00 és 21.00: TAXI 3 ; 15.00 és 21.45: 28 NAPPAL KÉSŐBB; 17.15, 19.30 és 22.15: 8 MÉRFÖLD; 21.30: KAPJ EL HA TUDSZ!; 19.30: BAZI NAGY GÖRÖG LAGZl; 12.00 és 14.00: NEMZETBIZTONSÁG BT.; 10.30, 12.30, 14.15 és 16.00: A DZSUNGEL KÖNYVE 2.; 11.45: A GYŰRŰK URA - A KÉT TORONY. 10., hétfő, 11., kedd: 17.45 és 20.00: A KÖR; 16.00, 18.00 és 20.15: ÁLMOMBAN MÁR LÁTTALAK; 14.30 és 17.00: CHI- HIRO SZELLEMORSZÁGBAN; 15.00, 17.00. 19.00 és 21.00: TAXI 3; 15.00 és 21.45: 28 NAPPAL KÉSŐBB; 17.15 és 19.30: 8 MÉRFÖLD; 21.30: KAPJ EL, HA TUDSZ!; 19.30: BAZI NAGY GÖRÖG LAGZl; 14.00: NEMZETBIZTONSÁG BT; 14.15 és 16.00: A DZSUNGEL KÖNYVE 2. március 12., szerda: 20.00: BÁNK BÁN; 17.45: A KÖR; 16.00,18.00 és 20.15: ÁLMOMBAN MÁR LÁTTALAK; 14.30 és 17.00: CHIHIRO SZELLEMORSZÁGBAN; 15.00, 17.00, 19.00 és 21.00: TAXI 3; 17.15 és 19.30: 8 MÉRFÖLD; 21.30: KAPJ EL HA TUDSZ!; 19.30: BAZI NAGY GÖRÖG LAGZl; 14.00: NEMZETBIZTONSÁG BT.; 14.15 és 16.00: A DZSUNGEL KÖNYVE 2.; 15.00 és 21.45: 28 NAPPAL KÉSŐBB műsorajánlata Kecskeméti Városi Televízió Március 10. hétfő: 17:00 Schönb- runntól a mosdóig - Dokumentum Műhely. 18:00 Találkozás a Republik együttessel. 18:30 Mozaik 1. rész. 19:00 Hírős Hírek. 19:30 Hálózat: Települési hírmagazin. 20:00 Mozaik 2. rész. 20:30 Hírős Hírek ism. 21:00 Mélyvíz - dán filmdráma. 11. kedd: 18:00 MESEEST a Kecskemétfilm Kft. filmjeiből. 19:00 Hírős Hírek 19:15 Háttér - amiről még érdemes beszélni. 19:30 Hálózat: Sport hírmagazin 20:00 Sportmagazin. 20:30 Hírős Hírek ism. 20:45 Háttér ism. 21:00 Trópusi hőség. 12. szerda: 19.00 Hírős Hírek. 19:30 Hálózat: Egészség és környezet hírmagazin. 20:00 Porta - városvédő magazin. 20:30 Hírős Hírek ism. 21:00 Gyémánthajsza amerikai akció 1989 (12). 13. csütörtök: 19:00 Hírős Hírek. 19:15 Háttér. 19:30 Hálózat: Kulturális hírmagazin. 20:00 Városháza ahol a döntések születnek. 20:30 Hírős Hírek ism. 2Ck45 Háttér ism. 21:00 A serfőző, dán tvfilm-sorozat Kiskun Tv Mindennap: 07.00-07.30 az előző napi Régiónk hírei és A nap témája ismétlése. 19.00-19.15 Régiónk hírei, 19.15- 19.30 A nap témája, 19.30-20.00 Hírháló, 20.30-20.45 Régiónk hírei - ism., 20.45-21.00 A nap témája - ism., 21.00- 00.00 Játékfilm. Minden kedden: 20.00-20.30 Sportvarázs magazin. Szerda: 07.30-08.00 Sportvarázs magazin - ism. Vasárnap: 09.00-09.30 Sportvarázs magazin - ism. Páros héten. Szerda: 18.00-18.30 Életadók - környezetvédelmi magazin, 20.0020.30 Életadók - környezetvédelmi magazin - ism., Vasárnap: 08.30- 09.00 Életadók - környezetvédelmi magazin - ism. Péntek: 18.00-19.00 Csendül a nóta..., Vasárnap: 12.3013.30 Csendül a nóta - ism. Páratlan héten: Szerda: 18.00-18.30 Iparkodunk - gazdasági és kereskedelmi magazin, 20.00-20.30 Iparkodunk - gazdasági és kereskedelmi magazin - ism., Vasárnap: 08.30-09.00 Iparkodunk - gazdasági és kereskedelmi magazin - ism. Minden szombaton: 08.00- 08.15 Régiónk hírei - ism., 08.15- 08.30 A nap témája - ism. Minden vasárnap: 08.00-08.30 Heti hírösszefoglaló. Kiskunhalas Városi Tv Március 10, Hétfő: 15.30: Női kézilabda-mérkőzés, KNKSE-Mátészalka. 18.30: A kiskunhalasi lovasiskola története. 19.30: Hírháló. 21.00: Film. Mélyvíz. Kedd 15.30: Férfi kézilabda-mérkőzés, KKC-Lajosmizse. 17.00: A sárvári gyógyvizek története. 18.30: Kulturális magazin. 21.00: Film. Trópusi hőség. Szerda: 17.00: Észak-Olaszor- szág. 18.30: Beszéljünk róla. 20.00: Híradó, szemtanú. 21.00: Film. Gyémánthajsza. Csütörtök: 15.30: Férfi kézilabda-mérkőzés, FACOM KKC-Tiszakécske VSE. 19.30: Híradó, kulturális magazin. 21.00: Film. A serfőző. Péntek: 17.00: Az egri csillagok borai. 17.30: Pont. 20.00: Híradó. 21.00: Film. Fekete bársonyruha. Szombat: 9.30: Adás-X. 11.30: Szép házak. 17.30: Amerikai újságíró véleménye a halasi sajtóról. 18.30: Ünnepi műsor. 21.00: Film. Őfelsége kapitánya. Vasárnap: 9.30: A család. 17.00: Forog az idegen. 19.30: Hírháló. 20.00: Film. A kis vadóc Kiskőrös Televízió Március 7. péntek - 8. szombat: PACA - ifjúsági magazin. Heti hírösszefoglaló. Hírmagazin: - „Az EU házhoz jön” - Túrán Gabriellát Amerikában fogják gyógyítani. - Német prózamondó verseny középiskolásoknak. - Beszámoló a szlovákok farsangzáró rendezvényéről. 9. vasárnap: 14 órától a hétfői adás ismétlése. Kecskemét Otthon mozi március 7., 19.00 óra - AZ ARANY MARKÁBAN; 8-10., 19.00 óra - A SZM0KINGER; 10én, 16.00 óra - 80 HUSZÁR: 11-én, 19.00 óra - VÉRES VASÁRNAP; 13-14., 19.00 óra - SZERETNI B0L0NDULÁSIG Baja, Uránia mozi: március 7., 14.00: - LIL0 ÉS STITCH; 7-12., 15.30: - A KINCSES BOLYGÓ; 7-11., 17.45 és 20.00: - NEMZETBIZTONSÁGI RT.; 12., 17.45:- NEMZETBIZTONSÁGI RT; 20.00: - MEGVÁLTÓ SZEX Bácsalmás, Árpád mozi: március 7., 19.00: HARRY POTTER ÉS A TITKOK KAMRÁJA Kalocsa, Otthon mozi: március 7-12., 20.00 óra - A GYŰRŰK URA - A KÉT TORONY Kiskőrös, Művelődési Központ március 8-9., 18.00: - A TÖKÖS, A TÖRÖK, AZ ŐR, MEG A NŐ. 20.00:-FULLASZTÓ ÖLELÉS Kiskunfélegyháza, Petőfi mozi 6- 12., csütörtöktől- szerdáig, 18.15 és 20.00 órakor - NOVOCAIN; 0609, csütörtök-pénteken 19.30 órakor; szombat-vasárnap 17.45 és 19.30 órakor - SÖTÉTKAMRA; 06-12., csütörtök-pénteken és hétfőtök szerdáig 17.45 órakor; szombat-vasárnap 16.00 órakor - KINCSES BOLYGÓ; 08-12., szombatonvasámap, 16.30 órakor, illetve hétfőtőFszerdáig 19.30 órakor - HANGYÁK A GATYÁBAN 2.; 08-12., szombaton-vasár- nap, 16.30 órakor, illetve hétfőtőFszerdáig 19.30 órakor HANGYÁK A GATYÁBAN 2, Kiskunhalas, Városi filmszínház március 7-11., 18.00 óra - KÉMKÖLYKÖK 2.; 7-9., 20.00 óra - ELHAGYATVA; 12, 18.00 óra - TUDATLAN TÜNDÉREK; 10-12,20.00 - SZÖRNYEK KERINGŐJE Kiskunmajsa, Művelődési Központ: március 7- 8., 20.00: - A SZÁLLÍTÓ; 9., 20.00: - A HÁROMSZOROS VISSZAVÁGÓ Ünnepeljünk ... mert rengeteg jó magy.ti filmet láthatunk a jövő héten. Régieket és frisseket egyaránt. Aki nosztalgiázni I akar, annak ott az Egy ma- | gyár nábob-Kárpáthy Zol- : tán (megunhatatlan!) szom baton 16.05-kor és vasárnap 17.00 órakor az mtv-n. No es A Pál utcai fiúk, szintén szombat, 13.25, RTL Klub Meg a Fekete gyémántok, 12.00 órakor a tv2-n. Ha a nemrégiben elkészült alkotásokat szeretjük, két csemege is ígérkezik. Az egyik kicsit későn van (elő a videót!), kedden hajnali 1.20-kor kéz- | dődik a tv2-n a Hamvadó cigarettavég, Bacsó Péter al- , kotása. Szombaton pedig 21.20-kor az mtv-n vetítik a | Hídembert. Katona József Színház műsora március 7., péntek, 19.00 óra ÁLSZENTEK ÖSSZEESKÜVÉSE, Katona J.b., bemutató március 8., szombat, 19.00 óra ÁLSZENTEK ÖSSZEESKÜVÉSE, Berky L.b. március 9., vasárnap, 15.00 óra ÁLSZENTEK ÖSSZEESKÜVÉSE, Vízváry M.b. március 10., hétfő, 19.00 óra a Máltai Szeretetszolgálat hangversenye március 11., kedd, 19.00 óra ELŐRE HÁT FIÚK, Dajka M.b. március 12., szerda, 19.00 óra ELŐRE HÁT FIÚK, Kiss M.b. március 13., csütörtök, 19.00 óra ÁLSZENTEK ÖSSZEESKÜVÉSE, Nagy L.b. Kamaraszínház március 11., kedd, 19.00 óra OMNIBUSZ március 12., szerda, 19.00 óra OMNIBUSZ Üzemszínház március 8., szombat, 19.00 óra SPIONJÁTÉK HA EDDI6 HIÁBA KERESTE... akoés fem mmcmmhmsmmi □Ari Kecskemét, Kurucz kft. 8. ~nJ§ÍMBauniai( udvar) Hétfőtől péntekig: 8.00-16.00 óráig Tel.: 76/417-732,30/94-36-519 |TÉ ’96 Bt.Mmvenusz-irodabutor.hu ANIEM BT KÖNYVELŐIRODA Szolgáltatásaink egyéni és társas vállalkozások részére: könyvvezetés, adótanácsadás, pénzügyi menedzselés, pénzforrások felkutatása, hitelügyintézés. Telefos: 76/491466 és 30/44ÓÓ588 DAIHATSU Terios 4x4 bevezető áron! B3* Téli havas utakra ÖT Földutakra W Háziorvosoknak HP Erdészeknek, vadászoknak Mindennapokra biztonságosan! (Kedvező hitel, autóbeszámítás.) O Kecskemét, Március 15. u. 3. Daihatsu (KIA autószalon mellett) Tel.: 76/509-322; 30/9456-333 AKKUMULÁTOR értékesítés Nagy válaszuk, kadyazí ár, viszonteladóknak kadvazminy. Használt akkuját átvesszük. _ motorolajok, zsírok, kenőanyagok kaphatók. [Kinőt, Mária krt. 18. Tel./fax: 76/325-003 K TÉGLA-, CSEREP- ES Ä SZIGETELŐANYAG-VÁSÁR! ATLANTISZ TŰZÉP Kecskemét, Mindszenti krt. 2/A T.l 76/481-747; 70/213-25-85 Fi AIT0VEDELEM Autóriasztó-, sebesség*áltózár, telríonkihangosító-beszerelés. Lakás- és objektumvédelem Riasztórendszerek telepítése, lakások távfelügyelete saját járőrszolgálattal, objektumőrzés élőerővel. Mlö-SAT Biztonságszolgálati fitt 6000 Kecskemét, Énekes u 82. Telefon: 76/415-040 Fax: 76/415-039 M5 i HYunom AUTÓSZALON, -SZERVIZ ÉS HASZNÁLTAUTÓ-KERESKEDÉS KecsKemsten, az Sós úton Bp Felé, a TESCO után 300 nvre HAS9MLT ADTC1AT UIAOTÓfT KEQUITtO FHAKSZÍBOZZUK KinuM ml iiirmir outi mii Ml 76/701-378 Mobil: 30/9589-333 Nyitva tiltás: H-P: 8-17; Szó: 9-16; V: 9-12 óláig, www. kiakecskemet. vezess, hu t I Mu nkahipénm, munkabiztonság mi Teljes körű termékkínálat Bentmalóterem és raktár: Szentkirály, Szent István tér 34. Tét ./fax: 70/443-091, tel.: 76/445-32! Mubl- 65 30/9383763 K»w.6ettex4tu e$y forrásból Tipp Top szolgáltatói hirdetések felvétele: Kecskemét, Szabadság tér 1/A Tóth né Nagy Erzsébet • Tel.: 76/518-236 PLANETARIUM március 8. 15 óra - Játékos űrhajósdi 16 óra - Nők és a csillagok március 15. 15 óra - Csillagmese, igazmese 16 óra - Hazánk és az űrkutatás Ciróka Bábszínház 9., vasárnap, 9.30 és 11 óra, Kisterem: Az egérmenyasszony CSOPORTOKAT (ELŐZETES EGYEZTETÉS ALAPJÁN) BÁRMIKOR FOGADNAK, BÁRMILYEN MŰSORRA. Tel: (76) 50-50-75 Megrendelem a □ □ Ml évre egy nőnapra a Duna-Tlua köze NAPILAPJÁT negyedévre A megrendelőlap átadható a Petőfi Népe kéibeiltfl|ének, terjesztési ügynökségen, valamint Ingyenes telefonszámunkon Is megrendelhetik as újságot: ( Nevem:________________ Clmsm:........................... Telefonszámom:.........