Petőfi Népe, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-07 / 32. szám

TIPR; etőfi Népe m 200: 2003. február 7. Veres Dóri Kecskeméti Katona József Színház A színházhoz hasonlóképpen kerültem, mint a töb­bi fiatal színész. Makranczy Zalánnal osztálytársak voltunk a Szlniakadémián, vele egy időben érkez­tem Kecskemétre. A színházi munka mellett rengeteg dologgal foglalkozom. Kedvelem a média világát, ezért rádió­m .... zom. Emellett Budapesten tanulok, harmadik évfo­■ BEaKISJR lyamos kommunikációs szakos főiskolás vagyok. ’■I ■■ Nemrég lett vége a vizsgaidőszakomnak. Hobbim az utazás. Egyetlen problémám csak -• " az, hogy nagyon félek a repüléstől, s a gyors autók­tól. Az utazás e részét szívesen kihagynám. A világ minden részére szeretnék eljutni, bármely helynek megvan a szépsége. Előző évben két barátnőmmel voltunk Párizsban, ez igen nagy kaland volt, s egy hasonló kiránduláson részt vettem Hollandiában is. Szüleim­mel is rengeteget utaztunk, így Európában nagyon sok helyen jártam. A Nemzeti Színház társulatával kiutazhattam egyszer Torontóba is, az István a királyt mutattuk be. Sajnos ez a kirándulás igen rövid volt, így városnézésre nemigen jutott idő. A fotózás is érdekel, szívesen örökítem meg a kirándulások egy-egy pillanatát. FOTÓ; B. J. Klubélet Nyugdíjas dalárdások Katymár gítsenek. Ősszel nem egy helyen közös erővel górézták be a kukoricatermést, de az asszonyok gyakorta együtt gyúrják a Legutóbb Madarason lépett fel nagy sikerrel a katymári tés^át is. Megünnepelnel^^^ nyugdíjasklub képünkön látható 16 fős énekkara. A tagiét- SHI minden névnapot és szám - a dalolókkal együtt - 40 fői. Vezetőjük: Szöllősi Ká rolyné. Az asszonyok hetente összejönnek hogy hagyományápoló céllal őrizzék és énekeljék a régi magyar népda­lokat. Októberben ün­nepelték megalakulá­suk 4. évfordulóját egy hangulatos est kereté­ben. Civil támogatóik nincsenek, évente egy­szer az önkormányzat bu­szát kapják meg ingyen egy kirándulás erejéig. A klubtagok együtt végeznek nagyobb munkákat, s nem restek arra sem, hogy egy­másnak a házimunkában se­minden kerek szüle­tésnapot a tagságon belül. A 4-5 férfi ta­gnak a hölgyek kü­lön „férfinapot” tartanak. Ilyenkor asszonyok megköszöntik a körükben lévő férfiakat, finom sütiket sütnek nekik. Kirán­dulásokkal is színe­sítik a klub életét, ami immár ötö­dik éve működik sikeresen. Előző heti számunkban mutattuk be a Boróka Szabadidősport Egyesü­letet. Túráikról Lakatos Istvánnál lehet érdeklődni a 30/449-1004-es te­lefonszámon. Minden gyerek lehet sikeres! Szakember segít a tanácstalan szülőknek Kecelen, az Újfalusi Óvodában. Február tű­én, hétfőn, 17 órai kezdettel dr. Kárpáthy Magdolna pszichológus előadással egybe­kötött beszélgetést tart a Kalocsai utca 4. szám alatt lévő gyermekintézményben. Az előadás témája: Minden gyerek lehet sike­res! Ha bárkinek kérdése van, azt előre is le­adhatja - név nélkül is - az óvodában, to­vábbítani fogják az előadónak. műsorajánlata Kecskeméti Városi TV Február 10. hétfő: 13:00 Testszépítés - Tornázzon Bíró Icával! 14:00 Képes re­cept. 15:00 Príma torna - edzés haladók­nak. 21:00 A Profi - francia akciófilm (1981). Február 11. kedd: 13:00 Terhes torna. 17:00 Festett fakazettás templo­maink - Dokumentum Műhely. 21:00 Trópusi hőség - am. bűnügyi filmsor. 35. rész. 22:30 Érzékszerveink: A szag­lás - Nyitott Világ. Ismeretterjesztő fil­mek tárháza. Február 12. szerda: 12:30 A porcelán atyja - Dokumentum Mű­hely. 15:00 Testszépítés - Tornázzon Bí­ró Icával! 21:00 Találkoztam boldog ci­gányokkal is - jugoszláv dráma (1967) (16). Február 13. csütörtök: 13:00 Ter­hes torna. 15:00 Torna derékfájás ellen. 21:00 A serfőző - Dán tvfilm-sorozat. 12/7. Rész. 22:00 Egészségmagazin. Február 14. péntek: 12:30 Fotográfia több dimenzióban - Dokumentum Mű­hely. 15:00 Príma torna - edzés hala­dóknak. 21:00 Az első éjszakám - Fel­iratos spanyol filmvígjáték (1999) (12). Február 15. szombat: 9:30 Adás X - Műsor fiataloknak. 17:00 Villanófény­ben a Mátra - Dokumentum Műhely. 20:00 Őfelsége kapitánnyá - angol kosz­tümös tv-filmsorozat 12/1. rész (1998) (12). Február 16. vasárnap: 10:00 Egészségmagazin. 20:00 Franciska va­sárnapjai - magyar filmdráma (1997). Kalocsai Városi TV Péntek: 6.00 Hírháió, 6.30 Dokumen­tum Műhely, 7.00 A csütörtöki adás is­métlése, 9.00 Képújság, 17.00 Doku­mentum Műhely, 17.30 Szippancsok (sor.), 18.00 Műsorajánló, 18.03 Sors; döntők (benne: Török Gusztáv Andor polm.), 18.30 Sípszó után (sportok, gó­lok, eredmények), 19.00 Híradó, 19.15 Manók meséi, 19.30 Hírháló, 20.00 Arc­képek, 20.45 Komolyzenei koncert (részlet), 21.00 Egy dühös ember (fr. film.), 23.00 Képújság. Szombat: 9.00 Nyitott Világ, 9.30 Ifjúsági magazin, 10.00 Gyermekmatiné, 11.30 Divatma­gazin, 12.00 Képújság, 13.00-17.00 és 17.30-19.30 A keddi és a szerdai adások ismétlése, 17.00 Dokumentum Műhely, 19.30 Hírháló, 20.00 Kisváros (játék­film), 22.00 Képújság. VasArnap: 9.00 Nyitott Világ, 9.30 Kulturális magazin, 10.00 Egészségmagazin, 10.30 Gyer­mekmatiné, 12.00 Képújság, 13.00­17.00 és 17.30-19.30 A csütörtöki és a pénteki adások ismétlése, 17.00 Televí­ziók és városok, 19.30 Hírháló, 20.00 Film, 22.00 Képújság. Kiskun TV Minden nap: 07.00-07.30 az előző napi Régiónk hírei és A nap témája ismétlése. 19.00-19.15 Régiónk hírei, 19.15-19.30 A nap témája, 19.30-20.00 Hírháló, 20.30- 20.45 Régiónk hírei ism., 20.45-21.00 A nap témája ism., 21.00-00.00 Játékfilm. Vasárnap: 09.00-09.30 Sportvarázs - ma­gazin ism. Vasárnap: 08.30-09.00 Élet­adók - környezetvédelmi magazin ism. Péntek: 18.00-19.00 Csendül a nóta..., Vasárnap: 12.30-13.30 Csendül a nóta ism. Vasárnap: 08.30-09.00 Iparkodunk - gazdasági és kereskedelmi magazin ism. Minden szombaton: 08.00-08.15 Régiónk hírei ism., 08.15-08.30 A nap té­mája ism. Minden vasárnap. 08.00­08.30 Heti hírösszefoglaló. Kiskőrös Televízió: FEBRUÁR 7, PÉNTEK, FEBRUÁR 8., SZOMBAT: PACA - ifjúsági magazin. HETI HÍRÖSSZEFOGLALÓ. HÍRMA­GAZIN: - Agrártámogatások - Riport Takács László falugazdásszal. - Gazda­tanfolyam indul a Műv.Központban - Riport Domonyi Lászlóval. - Az Akasz­tói Sporthorgász Egyesület - Riport Darin Sándorral az egyesület elnöké­vel. - Mesemondó verseny volt a könyvtárban. - És Ön mit tud? - városi bemutató a Kiskőrösért Alapítvány szervezésében. Riport Csengődi Eleo­nórával az alapítvány titkárával. PROGRAMAJÁNLÓ FEBRUÁR 9., VASÁRNAP: 14 órától a hétfői adás ismétlése. Csengődi Eleonó­ra a Kiskőrösért Alapítvány kuratóriu­mának titkára. És Ön mit tud? - című bemutatóról. XVII. Holló János Emlék- verseny Serdülő Teremlabdarúgó Tor­na. 16 órától szerdai adás isméüése: VENDÉGVÁRÓ. Bizottsági elnökök so­rozat: Tóth József az Ügyrendi és Ösz- szeférhetetlenségi Bizottság elnöke. Csengődi Eleonóra a Kiskőrösért Alapít­vány kuratóriumának titkára. És Ön mit tud? - című bemutatóról. MAGYAR KULTÚRA NAPJA: „Egy asszony két vétkecskéie” című irodalmi pódium elő­adás. ELŐADÓ: Olasz Etelka színmű­vésznő, Borsányi Irén énekes. Ismeret- terjesztő előadássorozat a Művelődési Központban. Rákóczi Ferencről, a feje­delemről, a főnemesről tartott előadást Suhajda Jánosné, 18 órától pénteki adás ismétlése FEBRUÁR 10., HÉTFŐ., FEBRUÁR 11., KEDD: Teremlabdarúgó-bajnokság - rá­játszás. SIPI-KER - LEJÓKER. ANDERK- ER - RIDOMIL SC. FEBRUÁR 12., SZERDA, FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK: Szerdán 14 órától élő, egyenes adás Kiskőrös Város Képvi­selő-testületének üléséről 18 és 22 órától a képviselő-testületi ülés isméüése. PLANETARIUM február 8. 15 óra - Tavaszi csillagképek 16 óra - Utazás a Naprendszerben február 15. 15 óra - Csillagmese 16 óra - Érdekességek a relativitáselmé­letben CSOPORTOKAT (ELŐZETES EGYEZTE­TÉS ALAPJÁN) BÁRMIKOR FOGAD­NAK, BÁRMILYEN MŰSORRA. Tel.: (76) 50-50-75 HA EDDIG HIÁBA KERESTE... alsóéi árai immnmmmmmuim vuákxn Kecskemét, Kurucz kit. 8. 00“,,ra (Baumax udvar) Hétfőtől péntekig: 8.00-16.00 óráig Tel.: 76/417-732,30/94-38-519 TÉ ’96 Bt. www.venusz-irodabutor.hu müsorajánlat Hollywood Multiplex Kecskemét Pólus Róna, Dunaíöldvári u. 2. február 6., csütörtök, 7, péntek 13.45, 16.30, 19.15 és 22.00 órakor: KAPJ EL, HA TUDSZ! 15.15, 1715, 19.30 és 21.30 órakor: ÉN, A KÉM. 14.00 és 16.30 órakon KÉMKÖLYKÖK 2. 18.30 és 20.30 órakor: SZÉTCSÚSZVA. 13.45 órakon HARRY POTTER ÉS A TITKOK KAMRÁJA 16.00, 18.00, 20.00 és 22.00 órakor: BAZI NAGY GÖRÖG LAGZI. 14.00, 1730 és 21.00 órakor: A GYŰRÖK URA -A KÉT TORONY február 8., csütörtök, 9., péntek 11.00. , 13.45, 16.30, 19.15 és 22.00 órakor: KAPJ EL, HA TUDSZ! 11.15., 13.15., 15.15, 1715, 19.30 és 21.30 órakor: ÉN, A KÉM. 14.00 és 16.30 órakor: KÉMKÖLYKÖK 2. 18.30 és 20.30 órakor: SZÉTCSÚSZVA. 10.45., 13.45 órakor: HARRY POTTER ÉS A TITKOK KAMRÁJA. 16.00, 18.00, 20.00 és 22.00 órakor: BAZI NAGY GÖRÖG LAGZI. 10.30.^14.00,1730 és 21.00 órakor: A GYŰRŰK URA - A KÉT TORONY. 12.00.: A KINCSES BOLYGÓ február 10., hétfő, 11., kedd, 12, szer­da 13.45, 16.30, 19.15 és 22.00 órakon KAPJ EL, HA TUDSZ! 15.15, 1715, 19.30 és 21.30 órakor: ÉN, A KÉM. 14.00 és 16.30 órakon KÉMKÖLYKÖK 2. 18.30 és 20.30 órakor: SZÉTCSÚSZVA. 13.45 órakor: HARRY POTTER ÉS A TITKOK KAMRÁJA. 16.00, 18.00, 20.00 és 22.00 órakor: BAZI NAGY GÖRÖG LAGZI. 14.00, 17.30 és 21.00 órakor: A GYŰRŰK URA -A KÉT TORONY Kecskemét, Otthon mozi február 7, 19 óra: A KIRÁLYNÉ NYAKÉKE; 8-a, szombat, 17 óra: SZI­LAJ - A VAD VÖLGY PARIPÁJA; 9-én, 10.00 óra: SZILAJ - A VAD VÖLGY PA­RIPÁJA; 8-9., 19.00 óra: A KISMENŐ; 10-11., 19.00 óra: ARANYVÁROS; 13-14., 19.00 óra: AKI BÚJT, AKI NEM Baja, Uránia mozi február 7-12., 17.45 és 20.00 órakon HAU MEG MÁSKOR; február 13., 17.45 és 20.00 órakor: A TÖKÖS, A TÖRÖK, AZ ŐR, MEG A NŐ Bácsalmás, Árpád mozi február 7,19.00 óra: XXX Kalocsa, Otthon mozi február 7-9., 18.00 óra: VÁNDORMA­DARAK; február 7, 20.00 óra: A TŰZ BIRODALMA, február 8-9., 20.00 óra: AKI BÚJT, AKI NEM; február 12., 20.00 óra: A KÍSÉRLET; február 13., 20.00 óra: HARRY POTTER ÉS A TIT­KOK KAMRÁJA Kiskőrös, Művelődési Ház február 7-9., 18.00 óra: HARRY POT­TER ÉS A TITKOK KAMRÁJA Kiskunfélegyháza, Petőfi mozi február 7, február 10., 14.00 óra: SZI­LAJ - A VAD VÖLGY PARIPÁJA; febru­ár 7-12., 16.00 óra: ULO ÉS STICH - A CSILLAGKUTYA; február 11.; 19.00 óra: KEU FEL KOMÁM, NE ALUDJÁL Kiskunhalas, Városi filmszínház február 7-12., 18.00 óra: TÉLAPU 2., február 7-9., 20.00 óra: A SZÁLLÍTÓ; február 10-12., 20.00 óra: AKI BÚJT, AKI NEM Kiskunmajsa, Művelődési Központ február 7-8., 20.00 óra: A SZMOKIN- GER; február 9., 20.00 óra: EGY FIÚ­RÓL Tiszakécske, Művelődési Központ február 7-9., 19.00 óra: CSONT­HÜLYE; február 11-12., 19.00 óra: AZ ARANY MARKÁBAN Régi filmek mozija Azoknak nyújtunk egy kis előze­test a televíziók jövő heti műso­raiból, akik szeretnek egy kicsit nosztalgiázni. Kedden két ma­gyar filmet is megnézhetnek a „rajongók”: egyik a Tilos a szere­lem című vígjáték 1965-ből (mtv, 21.00 óra). A szereplők névsora magáért beszél: Törőcsik Mari, Gobbi Hilda, Avar István, Darvas Iván, Pécsi Sándor és Koncz Gá­bor, rendező Rényi Tamás. Aki a kicsit fajsúlyosabb műveket ked­veli, annak a Duna tévé műsorát ajánljuk, ugyancsak kedden, 20.00 órai kezdettel. Máriássy Félix rendezte 1960-ban a Fapa­dos szerelem című magyar film­drámát. Ebben az alkotásban szintén régi nagy kedvenceink­kel találkozhatnak: Krencsey Mariannéval, Somogyi Erzsivel, Mezey Máriával, Zenthe Ferenc­cel és Kállai Ferenccel. BEL TEX' Mu nkahigirnia, munkabiztonság v»n.tKHex.im egy forrásból Teljes kürti termékkínálta Bcntuiai&erem és raklár: Szenttö-LA, Szén! Isivé» tét /.4. let./fax: ;V44S-Wl, tel.: 7&/44S 32! Mobil; 06,30/9383763 DAIHATSU Terios 4x4 bavezatő áron! Cf* Téli havas utakra «* Földutakra IV Háziorvosoknak HP Erdészeknek, vadászoknak Mindennapokra biztonságosan! (Kedvező hitel, eutóbeszámftás.) SHM Kecskemét, «MB Március 15. u. 3. Daihatsu (KIA autószalon mellett) Tel.: 76/509-322; 30/9456-333 ANIEM BT KÖNYVELŐIRODA Szolgáltatásaink egyéni és társas vállalkozások részére: könyvvezetés, adótanácsadás. , pénzügyi menedzselés, pénzforrások felkutatása, hitelügyintézés. lefoa: 76/491-466 és 10(440-0588 sorolómat A Katona József Színház műsora február 7, péntek, 19.00 óra TŰZMADÁR ÉS BOLERÓ, Ódry Á.b. 19.00 óra: Keszthelyen a Goldmark Károly Művelődési Központban FEKETE PÉTER február 8., szombat, 19.00 óra TŰZMADÁR ÉS BOLERÓ, Berky L.b. 19.00 óra: Keszthelyen a Goldmark Károly Művelődési Központban FEKETE PÉTER február 9., vasárnap, 15.00 óra TŰZMADÁR ÉS BOLERÓ, Gombaszögi E.b. 19.00 óra: Keszthelyen a Goldmark Károly Művelődési Központban FEKETE PÉTER február 10., hétfő, 15.00,19.00 óra: Keszthelyen a Goldmark Károly Művelődési Központban FEKETE PÉTER február 11., kedd, 19.00 óra TŰZMADÁR ÉS BOLERÓ, Páger A.b. február 12., szerda, 19.00 óra TŰZMADÁR ÉS BOLERÓ, Törzs J.b. február 13., csütörtök, 19.00 óra ELŐRE HÁT FIÚK, Apáczai Cs.b. J HYunoni AUTÓSZALON, -SZERVIZ ÉS HASZNÁLTAUTÓ-KERESKEDÉS Kecskeméten, az Sós úton Bp. felé, a TE SCO után 300 m l HASBIALT AUTÓÚT Ú1 AUTÓT NEQUETODI FUtAXSZÍROZZtB 'UHUIM iro, IHTBIHT CIKI ÉIIÍU Tel.: 76/701-378 Mobil: 30/9589-333 . Nyitva tartás: H-P: 8-17; Szó: 9-16; V: 9-12 óráig. www.kiakecskemet.vezess.hu AlJTOVEDELEM Autóriasztó-, sebességváltózár-, telctonkihangositó-beszereJés. Lakás- és objektamvédelem Riasztórendszerek telepítése, lakások távfelügyelete saját járőrszofcálettaJ, objektumőrzés élőerővel. MIO-SAT Biztonságszolgálati Kit 6000 Kecskemét, énekes a 82. * Telefon: 76/415-040 Fax: 76/415-039 TÉGLA-, CSERÉP- ÉS SaGETELŐANYAfr VÁSÁR! ATLANTISZ TÜZÉR Kecskemét, Mindszenti krt. 2/A T: 76/481-747; 70/213-25-85 AKKUMULÁTOR értékesítés Hmm rálssrték, kednzS ír. vlszontaiaddknak ksdmmíay. Használt akkuját álvesszük. Motorolajok, zsírok, kenőanyagok kaphatták. Kínét, Mária krt. 18. Tel./fax: 76/325-003 Tipp Top szolgáltatói hirdetések felvétele (CSDTjriTd Szabadság tér 1/A Tóthné Nagy Erzsébet Tel.: 76/518-236 MEGRENDELŐLAP Megrendelem a □ □ a Duna-TIsza köze napilapját Fél évre j j negyedévre egy hónapra kézbesítőiének, terjesztési ügynökségén, valamint Ingyenes telefonszámunkon is megrendelhetik az újságot: 06-80/480-756 Nevem:. Címem: _ T elefonszámom:. ■••■••••••••••••••a

Next

/
Thumbnails
Contents