Petőfi Népe, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-06 / 31. szám

Petőfi Népe - 5. oldal 2003. Február 6., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Bácskai horvát képviselők Vakító hóesés, sötét képernyő VÁLASZTÁSOK A Budapesten megtartott orszá­gos horvát elektori gyűlésen az összesen 52 mandátum közül 6 jutott a bácskai, horvátok lakta települések képviselőinek. Bács- Kiskunban jelenleg 11 települé­sen működik horvát kisebbségi önkormányzat. Hercegszántót a februárban megtartandó közgyű­lésen Sibalin József képviseli, Ba­ja és Csávoly közös képviselője Osztrogonácz József lesz. Bátya és Dusnok küldötte Gohér Miklósné, Gara és Vaskút küldöt­te Krékity István, Csikériát és Katymárt Matos Anna, Bácsal­mást és Bácsbokodot pedig Kó- szóné Petrekanics Valéria képvi­seli a következő 4 évben. Mesemondók versenye Duna-mente A Katona József Megyei Könyv­tár erre az évre is meghirdette már a hagyományos mesemondó versenyt. Az iskolai selejtezések után sorra tartották, rendezik a körzeti, területi megmérettetése­ket. A napokban a kunszentmik- lósi Tinódi-könyvtárban több mint negyven diák állt ki a dobo­góra, hogy elmondja a szabadon választott kedvenc meséjét. Jöt­tek ide Tassról, Kunadacsról, Szalkszentmártonból, Dunave- cséiről, Apostagról, Kunpeszérről és Szabadszállásról is. A zsűri két kategóriában hirdetett ered­Pályázat fiataloknak Nagykörös Nagykőrösön a helyi fiataloknak felkínálták, pályázzanak olyan írásművekkel, képzőművészeti Olvasóink szavaztak az interneten 0m szerint kell-e az árvíztől tartanunk idén a Duna-Tisza közén? Idén nem kell árvíztől tartanunk. Árvíztől nem tartok, de belvizekkel biztosan számolni kell. IA Dunától nem kell félnünk, de a Tisza idén is * fenyeget minket. A Tiszával nem lesz baj, de a Dunára vigyázni kell. Idén sokkal nagyobb árhullám várható. Aktuális kérdésünk: Elégedett-e Ön a helyi KÁBELTÉVÉ SZOLGÁLTATÓVAL? AXIAL Az AXIÁL Kft. gépüzletága állást hirdet TERMÉKMENEDZSERI munkakör betöltésére Feltételek: ■ mezőgazdasági gépészmérnöki végzettség ■ tárgyalási szintű angol- vagy németnyelv-ismeret ■ "B" kategóriás jogosítvány ■ letöltött katonaidő A jelentkezéseket írásban várjuk 2003. február 14-éig, az alábbi címre: Axiál Kft. 6500 Baja, Szegedi út 8. Érdeklődni: 79/525-484 telefonon hétköznap, 8.00 órától. ményt. Az alsó tagozatosok kö­zül első lett Erdős Bálint (Tass), a második helyet megosztva kapta Baracsi Zsolt (Tass) és Ország Dániel (Kunszentmiklós). A har­madik helyet Bajnóczi Szofi, Horváth Orsolya (Kunszentmik­lós) és Pandúr Nóra (Szabadszál­lás) kapta megosztva. A felső ta­gozatosok helyezési sorrendje a következő: 1. Bajnóczi Dorka (Kunszentmiklós), 2. Pongrácz József, 3. Sebestyén István (ők kunadacsiak). A mesemondó gyerekek megyei találkozóján - amely február 15-én 9 órakor lesz Kecskeméten - az első helyezet­tek vesznek részt. ■ munkákkal, amelyek Arany köl­tészetével kapcsolatos élmények­ről szólnak. A pályázatokat feb­ruár 17-ig lehet beadni az Arany János Művelődési Központba, m Monopolhelyzetét kihasználva a FiberNet Kommunikációs Rt. (a továbbiakban: Fiber­Net) tegnap levette a helyi hálózatról a Kalo­csa Városi Televíziót és a képújságot. _______________Kalocsa_______________ A z intézkedésre azért került sor, mivel az önkor­mányzat és a szolgáltató nem jutott dűlőre a szer­ződés feltételeit illetően. Nem sokkal 14 óra előtt jött a hír, hogy a FiberNet apróbb módosítások­kal mégis hajlandó elfogadni az önkormányzat feltételeit. A FiberNet szolgáltatási feltételeit korábban az önkormányzat nem volt hajlandó elfogadni, a vá­ros által elkészített két változatra viszont a szol­gáltató mondott nemet. A felek többszöri szerző­dés-tervezet váltás után sem jutottak egyezségre, így a FiberNet jelezte, hogy leveszi a kalocsai te­levíziót és a képújságot. Ez szerdán reggel nyolc­kor meg is történt. A délelőtt megkezdődött egyeztetés eredményeként a FiberNet beadta a derekát, s két apróbb módosítással elfogadta az önkormányzat szerződés-tervezetét. így a két csatorna délután kettőkor visszakerült a hálózat­ra. Úgy értesültünk, hogy az önkormányzat mindvégig ahhoz az úgynevezett B változathoz, A FIBERNET ÁREMELÉSEI KALOCSÁN Családi csomag Információs csomag (25 csatorna) (6 csatorna) 2001. január 1. 770,-Ft 250,- Ft 2002. januári. 999,- Ft 299,-Ft 2003. január 1. 1570,-Ft PN-tnformáció 871,-Ft A lakossági hozzájárulásból létesített kalocsai kábeles műsorjelelosztó-rendszer és a hozzá kötődő vagyoni jogok értékesítéséről szóló kép­viselő-testületi határozat 2000 nyarán született meg. Az október 12-i zárt ülésen az önkor­mányzat többségi szavazással annak ellenére az eladás mellett döntött, hogy a vételi ajánlat­ban várakozása alatti összeg szerepelt. A Petőfi Népétől Citrom-díjat kapott FiberNet regnálása alatt az elmúlt két évben a családi csomag elő­fizetési díja több mint a duplájára emelkedett, az információs csomagért pedig több mint há­romszor annyit kell fizetni. Pedig az egyes csa­tornák minősége nem mindenhol azonos minő­ségű, az egyes tv-csatornák közvetítése órákon át szünetel. A Kertváros egyes részein például a kép minősége gyenge, zavaros és szemcsés. vagyis a saját verziójához ragaszkodott, amelyre a FiberNet végül rábólintott. Bevett gyakorlat a szolgáltató részéről, hogy a lakosság megkérdezése nélkül, véleményének mellőzésével változtat a programcsomagok ösz- szetételén. Legutóbb például a Minimax csatornát tüntette el, helyette azóta is a Fox Kids látható, ami újabb indulatokat váltott ki. Akkor is a lakosság vé­leményének mellőzésével intézkedett a szolgálta­tó, amikor felvette a családi csomagba a pomócsa- tornát. Ennek az intézkedésnek a helyességét, mo­rális és erkölcsi megalapozottságát Farkas Gergely önkormányzati képviselő egy korábbi felszólalásá­ban már szóvá tette, sőt azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán szükség lenne az érseki városban egy ilyen csatornára. ________________miklós imre M i lesz a Mól pénze nélkül? Bács-Kiskun Kiskunhalas és Harkakötöny is érintett a Mól Rt. adó-visz- szaigénylése ügyében A tavalyi évben befizetett ipar­űzési adó összegéből Kiskunhala­son is jelentős összeget - értesü­léseink szerint közel 20 millió fo­rintot - követel vissza a Mól Rt. Faddi István adócsoport vezető elmondta: Az önkormányzatok ezt az adóbevételt már elköltöt­ték. Az olajipari cég követelése több mint kellemetlen, de telje­sen jogszerűnek tűnik. Amelyik érintett önkormányzat nem fizeti ki a követelést, annak az idén ennyivel kevesebb adót fizet a Mól. Kiskunhalas a fizetési felté­telek könnyítése érdekében tár­gyalásokat kezdeményez.- A mi esetünkben közel egy­millió forinttal több iparűzési adót fizetett Mól Rt. - mondta Tobak Csaba, Harkakötöny pol­gármestere. - Ez kellemetlenül érinti az önkormányzatot, de en­nél sokkal nagyobb probléma a Kefag Rt. helyi telepének január elsejei megszűnése, mert ez több millió forinttal csökkenti az idei adóbevételeinket. A Mól esetében az okozza a gondot, hogy a támo­gatások odaítélésénél a település teljes adóbevételét vették figye­lembe, és nem tartom valószínű­nek, hogy a túlfizetés miatti válto­zást az állami költségvetés kom­penzálni fogja. Amennyiben eh­hez hasonló esetekkel kell szá­molnunk, teljesen tervezhetetlen- né válik a község költségvetése. Mivel ekkora összeget nem áll módunkban visszafizetni, így harkakötönyi önkormányzat azt a lehetőséget veszi igénybe, hogy a Mol a pénzt a későbbi adókból vonja le. Szánkon szinte nincs olyan család, melyben ne lenne olyan személy, aki valamilyen formá­ban ne kötődne a község legna­gyobb munkáltatójához. A tele­pülés legnagyobb adózója most 22 millió forintot vár a település­től. A községben az olajcég önre­víziója során vizsgált időszak zár­számadását már régen elkészítet­ték, így annak utólagos módosítá­sa szinte lehetetlen. Zsana ez évi költségvetését megtorpedózta a Mól Rt. január végi levele, melyben közölték, hogy a 2001-es iparűzési adótéte­lekből 44 millió forintot kérnek vissza. A község az olajtársaság nagyberuházása miatt korábban hatalmas bevételekre tett szert az iparűzési adóból, s emiatt az álla­mi támogatásokból sem részesül­hetett.- A költségvetésünk szinte tel­jesen készen volt, de most kezd­hetjük elölről a tervezést - mond­ta el lapunknak Visnyei Miklós polgármester. munkatársainktól Treszner Tímea (15 éves) Bács-Kiskun megye - Bátaszék Új játékra várjuk 14 és 35 közöt­ti csinos lányok, asszonyok je­lentkezését. A hölgyek minimum 4, maximum 12 darab fotóval nevezhetnek, melyek közül egyet közlünk lapunkban, a töb­bi pedig bekerül internetes al­bumunkba. A látogatók szava­zatai alapján minden hónap vé­gén megválasztjuk és ajándék­kal jutalmazzuk a hónap legNETtebb hölgyét. A januári győztes jutalma egy 15 ezer forint értékű fotócsomag. Szavazzon az interneten1 Tov.rhhi kepék: www.petofinepe.hu Az adózásról Jakabszállás A személyi jövedelemadó ez évi módosításairól, a közeljövőben aktuális adóbevallás elkészítésé­vel kapcsolatos tudnivalókról lesz szó február 7-én Jakab- szálláson. Az érdeklődőket pén­teken 15 órára várják a községi művelődési házban. ■ Ügyész kinevezése Bács-Kiskun A legfőbb ügyész dr. Szabó Fe­renc osztályvezető ügyészt feb­ruár 1-ei hatállyal kinevezte a Bács-Kiskun Megyei Főügyész­ség büntetőjogi főügyészhelyet­tesévé. Dr. Szabó Ferenc a tiszt­séget az utóbbi hónapokban megbízottként látta el. __■ P ROVIDENT FINANCIAL A személyi hitelezés területén Nagy-Britanniában piacvezető Provident Financial Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon is dinamikusan fejlődik. 2001 májusában kezdtük meg működésünket Magyarországon. Jelenleg 54 000 ügyféllel rendelkezünk, 920 képviselő munkatársunk és 200 alkal­mazottunk dolgozik 25 irodánkban. Cégűnk bővülő csapatába, a meglévő és újonnan nyíló irodáinkba és képviseleteinkre a következő ep pozícióba keresünk munkatársakat: Lcs OPORTVEZE roi i Baja és környékére. I J Feladatok: Alkalmazotti munkaviszonyban foglalkoztatott munkatársunkként iy olyan kis létszámú csoport irányításáért lesz felelős, amely ....................... ....... : ossági ügyfeleknek nyújt szeméi gatnia kell csapatát azért, hogy a a kijelölt üzleti célokat elérjék. ölesönöket. Segítenie, fámo- jobb teljesítményt nyújtsák és Elvárások: > tapasztalat kis létszámú csoport irányításában, > legalább középfokú végzettség, > jó kommunikációs képesség, > megbízható, pontos, rugalmas munkavégzés, > gépjármű-vezetői engedély. Jelentkezés: Kérjük, hogy fényképes önéletrajzát és motivációs levelét a pozíció és a város megjelölésével 2003. február 14-ig küldje el Walter Szabolcs részére, postán (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 42-46.), faxon (06-1-354-2149) vagy »mailen (szabóIcs.waltehSprovident.co.uk). LEGYEN ÖN IS SIKERÜNK RESZESEI Tied az egész világ! fordfiesta 10% kezdő befizetéssel kedvező Euro vagy svájci Frank alapú hitellel elvihető O Tér „Mindenki kényelmesen elfér” O Design „Több, mint aminek látszik” ( ) Biztonság „A váratlanra is felkészült” Q Komfort „Minden egyszerűbb” O Menetdinamika „Élmény vezetni” FordFiesta Minőség. Megbízhatóság. Vegyes átlagfogyasztás: 4,3-6,9 I/100 km, C02-kibocsátás: 114-158 g/km. FordHovány Kecskemét 6000 Kecskemét Szt. László krt. 20. Tét.: 76/487-300.

Next

/
Thumbnails
Contents