Petőfi Népe, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-26 / 48. szám

Petőfi Népe 2003. Február 26., szerda as, Majsa, Jánoshalma és környéke 'Szerkeszti: Tapodi Kálmán Rendkívüli szünet Kiskunhalas Tanítási szünetet rendelt el a mai napra a halasi Felsővárosi Általános Iskola igazgatónője, Kerekes Katalin. Döntésének oka, hogy a hét elejétől hiányzó tanulók száma kedden megha­ladta az összlétszám 40 száza­lékát. A kétnapos síszünet miatt csütörtökön és pénteken amúgy is üresen állt volna az iskola, de már hétfőn jelentősen megcsap­pant az osztályok létszáma, és a tanárok közül sem jelentkezett mindenki tanításra. Kedden reg­gel közel háromszáz iskolás és tíz tanár hiányzott, ezért az igazgatónő - saját hatáskörben - az iskola bezárása mellett dön­tött. Abban bíznak, hogy a hét­végével ötnaposra bővülő szü­net alatt és az orvosi kezelé­sek hatására a jövő hétre javul a helyzet. Az ÁNTSZ helyi szervezeté­nél Dr. Sejben István tisztiorvos elmondta: Halason az ÁMK-ban és a Kertvárosi iskolában is tör­téntek megbetegedések. Ezek­ben az intézményekben a tanu­lóknak mintegy 20 százaléka hi­ányzik. Hasi panaszokat és fel­sőlégúti, valamint hurutos meg­betegedésre utaló tüneteket ész­leltek. Az iskolákban nincs inf­luenzajárvány. A torokváladék- mintákból az ÁNTSZ megyei intézetében keresik a betegsé­gért felelős kórokozót, és a to­vábbi intézkedéseket is az ott elvégzett vizsgálatok eredmé­nyétől teszik függővé - mondta el az orvos. t. d. SZALAGAVATÓ A TEKÓBAN. Pénteken rendezték meg a végzős diákok szalagavató ünnepségét a kis­kunhalasi II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolában. A 12/c osztály táncos műsorával egy rövid időre a hat­vanas évek hangulatát hozta elő. ___________________________fotó: töröcsik dávid Ö sszefogtak a gazdálkodók Termelő és értékesítő szövetkezetét alakítot­tak a tompái gazdák. Zöldség- és gyümölcs- termesztésre, nagybani eladásra társultak. Tompa Százezer forint a szövetkezet tagsági díja. Ezt az összeget - ez év végi határidővel - részletekben is befizethetik a társuló gazdák, akiknek még lehe­tőségük van a csatlakozásra. A község önkor­mányzata elvileg és anyagilag is támogatja a szö­vetkezetét. Nagy segítséget jelent a szövetkezet­nek az a 450 ezer forintos vissza nem térítendő támogatás, amelyet a közös munka beindításá­hoz kapott az önkormányzattól. Öttagú igazgató­ság irányítja és három főből álló bizottság fel­ügyeli a szövetkezet tevékenységét. Az igazgató­ság elnöke Szerencse Mihály, tagjai: Kovács Lász­ló, Tőke Kálmán, Vankó Ede és Zvertyel Tibor. A felügyelőbizottság elnöke Sauer Zoltán, tagjai Barna Mihály és Kirí János lettek. Az igazgatóság a szerződéskötések előkészítésével kezdte meg munkáját. Szerencse Mihály mezőgazdasági vál­lalkozók képzésén vesz részt Jánoshalmán. Elnöki munkája során bizonyára hasznosí­tani tudja az ott szerzett pénzügyi, informati­kai, jogi, vezetési, piacszervezési ismereteit. A mezőgazdasági termelőkért végzett közösségi munkában már van gyakorlata és tapasztalata a társulás vezetőjének: tagja a községi önkor­mányzat gazdasági bizottságának és gazdaköri alelnök is. kissbéláné Elsodorta a biciklist Kiskunmajsa Eszméletlen állapotban vitték kórházba azt az idős férfit, akit egy teherautó gázolt el hétfőn éjjel Kiskunmajsán. Az áldozat feltehetően ittas volt - tudta meg az Objektív Hírügynökség a halasi mentőszolgálat mentő­tisztjétől. A 70 éves helybéli férfi a Soltvadkert felé vezető úton ha­ladt a településről kifelé kivilágí- tatlan biciklijét tolva, amikor a vele azonos irányban haladó te­herautó utolérte. A sofőr a sötét­ben későn vette észre a kerékpár­jára támaszkodó alakot, és bár megpróbált fékezni és kikerülni őt, a csúszós úton a jármű be- bicskázott, elsodorta a biciklist. Az idős férfit a mentősök esz­méletlen állapotban, súlyos ko­ponya- és mellkasi sérülésekkel szállították a kiskunhalasi kór­házba. Felmerült az áldozatnál az ittasság gyanúja, ezért a kór­házban kétszeri vérvételt végez­tek el nála. Annak eredménye mutatja meg, hogy valóban fo- gyasztott-e alkoholt a baleset előtt. A gázolás pontos körülmé­nyeit a rendőrség még vizsgálja. Ötszörösére nőtt a migráció Kiskunhalas - Mórahalom Múlt pénteken Mórahalmon tar­tott tájékoztató fórumot Árvái Fe­renc ezredes, a halasi határőr­igazgatóság vezetője a Csongrád megyei illetékességi terület pol­gármestereinek, országgyűlési képviselőinek. Árvái ezredes mintegy negyvenperces számító- gépes prezentáció kíséretében is­mertette az elmúlt év határellen­őrzési feladatainak végrehajtását. Az ezredes kiemelte, hogy a szerb viszonylatban majd ötszörösére növekedett illegális migráció kö­vetkeztében tett intézkedések si­kerének jelentős részében segít­séget nyújtott a polgári lakosság, ami jelzi a szervezet és a helyi la­kosok jó kapcsolatát. A jó viszony formális kereteit az önkormány­zatokkal folyamatosan fenntartja az igazgatóság, és az aktuális ösz- szefoglaló tájékoztató is a további együttműködést szolgálja. Géczi József és Balogh László ország- gyűlési képviselők a már évek óta tervezgetett ásotthalmi közúti ha­tárátkelő létesítésének lehetősé­géről érdeklődtek az ezredestől. Az igazgató kifejtette, hogy az át­kelő létrejötte politikai döntés kér­dése, és amennyiben ilyen döntés születik, a Határőrség a megfelelő szolgálati üzemeltetési feltétele­ket a törvények szerint megterem­ti. A tájékoztatót követően tech­nikai bemutatón vehették szem­ügyre a rendezvény résztvevői, hogyan végzi napjainkban mun­káját és készül a leendő uniós kül­ső határ őrizetére a Kiskunhalasi Határőr-igazgatóság. ________■ M ire futja a városi kasszából? Öten szavaztak a rendelet ellen Kiskunhalas Hétfő délutáni ülésén a város képviselő testülete elfogadta Kiskunhalas idei - megköze­lítőleg 8 milliárd forintos - költségvetését, amely 1 milli­árd 300 millió forinttal halad­ja meg a tavaly rendelkezésre álló összeget. A szavazáskor öt képviselő nem értett egyet a költségvetésben megfogalma­zottakkal, és annak elfogadá­sa ellen szavazott. Dr. Várnai László polgármester az előterjesztésében elmondta: a költségvetésbe a tavaly novembe­ri - testületi ülésen elfogadott - költségvetési koncepcióban meg­határozott 32 pont mindegyikét beépítették. A tervezett 290 millió forintos hiány nem sok, hasonló mint amit az előző évek­ben terveztek. Kiskun­félegyháza költségveté­se 400 millió, Szegedé 7 milliárd forintos hiány­nyal számol. Mint kiderült: a hala­si költségvetés már most tartalmazza a fejlesz­tésre fordítható 330 mil­lió forintot, ami pályá­zati pénzekkel akár megdupláz­ható, esetleg megháromszoroz­ható.- A személyi juttatások köré­ben az intézmények közalkalma- zottainak garantált a 15 száza­lékos reálkereset-növekedés - je­lentette ki dr. Várnai László. Az idei év szeptemberétől (ko­rábbi híradásunkban táiesen sze­repelt a januári időpont - a szerk.) minden óvodába járó gyermek­nek ingyenessé teszik az étkeztetést. A polgármesteri hi­vatal a tervezetthez képest 64 millió forint­tal alacsonyabb szin­ten lesz finanszíroz­va, ami valós megta­karításokat is tartal­maz. Az intézmények fenntartására fordít­ható összeg is csökkent, ezért májusig mindegyiket átvilágít­ják, majd döntenek a támogatás kérdéséről. A tavaly megkezdett beruházá­sok folytatódnak, és a későbbiek tervezése is megkezdődhet.- A város egy és oszthatatlan, az intézkedések egy- és osztha­tatlan célt szolgálnak - hangsú­lyozta a város első embere. _____ _________T. D. G AZDÁK BORAI. A Gazdakör Gyümölcs- és Szőlőtermesztők Egyesülete és a Jánoshalma-Borota Hegyközség az idén immár tizenkettedik alkalommal rendezte meg hagyományos borversenyét. A múlt szombati borbírálaton a 99 mintából nyolc szerzett aranyérmet. Az viszont, hogy kinek a bora kapta a legrangosabb elismerést, csak az egyesület bálján, március elsején este derül ki, amikor dr. Hajdú Edit, a bírálóbizottság elnöke értékeli a tavalyi évjáratot és szolgál hasznos tanácsokkal a borászkodóknak. fotó: blAzsik SÁNDOR TÉLBÚCSÚZTATÓ MÓKÁK. Hagyományőrző farsangi mulatságot rendeztek a közelmúltban Kiskun­majsán (bal oldali fotónk). A város központjában ünneplő maskarások vidám énekekkel, tréfákkal is szó­rakoztatták a főtér környékén megfordulókat. A bolondok lakodalma este bátyus bállal zárult a művelő­dési központban. Már Jánoshalmán is nagyon várják a tél végét, sorra rendezik meg a farsangi bálokat. A hét végén a Szent Anna Katolikus Általános Iskola tanárai együtteseket, rockereket (jobb oldali felvé­telünk) parodizálva teremtettek igazi jó hangulatot a hajnalig tartó mulatsághoz. _____fotók: h. e. és b. s. An yakönyvi hírek • Anyakönyvi hírek Születtek: Torgyik Péter (anyja neve: Matos Rózsa) Akasztó, Túrán Balázs János (Török Ág­nes) Kiskőrös, Szőke Zoltán (Gazdag Gyöngyi) Kiskunhalas, Eke Adrienn (Tóth Krisztina) Pirtó, Répás Aliz (Jójárt Andrea) Kömpöc, Kábái Tímea (Antesz Erika Jolán) Tompa, Horváth Mi­hály (Babák Irén) Soltvadkert, Polereczki Diána (Sebők Anikó) Kecel, Hintersehr Emma (Dicső Mariann) Kiskunhalas, Sipos Zsolt István (Solymosi Gabriella Tímea) Kiskunmajsa, Csofcsics Virág (Dudás Erika) Borota, Simon-Jójárt Roland (Gerzsenyi Georgina) Kiskunhalas, Kőrös Dániel (Szécsényi Edit) Soltvad­kert, Szikora Melinda Emese (Ruskó Edit Éva) Kiskunmajsa, Ragadics Tímea (Varga Hajnalka Éva) Kunfehértó, Futó Bence (Szabó Hajnalka) Kisszállás, Mol­nár Bence (Drávái Erzsébet) Kele- bia, Tallós Luca (Kiss Rita Ale­xandra) Kiskunhalas, Hajas Bá­lint (Tallér Anikó) Felsőpakony, Urbán Dominik (Krámli Kriszti­na) Kiskunhalas, Tóth Anna (Hu- czek Ildikó) Kiskunhalas, Gál Gergő (Tóth Anita) Csengőd, Lu­kács Viktória Vivien (Balogh Ibo­lya) Jánoshalma, Berta Viktória (Vinklárik Mária) Kiskunhalas, Kolompár Brigitta (Rostás Aran­ka) Kiskunhalas, Korsós Barbara (Hanák Ildikó) Kiskunhalas, Dö­me Richárd (Kormos Kornélia) Kisszállás, Román Gábor (Kará- tsony Kinga) Soltvadkert, Simon Anna (Simon Zsuzsanna) Kis­kunhalas. Meghaltak: Paprika Pál (Kiskunhalas), Hegedűs Jó- zsefné Csík Veronika (Csengőd), Kurgyis Ferenc (Kiskunhalas), Hugyi Imre (Kecel), Flaisz Mik- lósné Antóni Erzsébet (Kecel), Litkei Ferencné Móricz Anna (Pá- hi), Varnyú Erzsébet (Kiskunha­las), Torma Benő (Kiskunhalas), Dr. Ádám Gyula János (Kiskun­halas), Vízi János (Soltvadkert), Májer László (Kiskunhalas), Sza­kács Márton (Kiskunhalas), Bagó Imre (Kecel), Haász György (Kis­kőrös), Nagy Sándor (Kiskőrös), Bóna Lajos (Kecel), Pivarcsi Ist­ván Mihály (Kiskőrös), Toldi Jó­zsef (Kiskunhalas), Pálinkás Já-* nosné Busies Margit (Borota), Kvacska-Fehér Imre (Kiskunha­las), Löki-Nagy István (Kisszál­lás), Péterfi Sándor (Kiskunmaj­sa), Bíró Dávidné Bar Erzsébet Julianna (Kiskunhalas), Andris­ka János (Kiskőrös), Rébék Im- réné Német Gizella (Kiskunha­las), Odor Sándor (Kiskunhalas), Csúcs Istvánná Berta Julianna (Kiskunhalas), Mozgai László (Kiskunhalas), Szalai László György (Kiskunmajsa), Faddi György (Jánoshalma), Slajkó Mi- hályné Rideg Mária (Kiskőrös), Hegedűs Dezsőné Progli Erzsé­bet (Kunfehértó), Tóbiás István (Kiskunhalas), Gubányi György (Csengőd), Madácsi Józsefné Ko­vács Margit (Soltvadkert), Kovács Gyuláné Varga Aranka (Kiskun­halas), Kis-Rabota Józsefné Bol- csik Irén (Kiskunhalas), Dobó Ist- ván (Kelebia). ■

Next

/
Thumbnails
Contents