Petőfi Népe, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-19 / 42. szám
2. OLDAL _________________________________________________VILÁG TÜKÖR A z Európai Unió-tagság tíz várományosa és további három jelölt csatlakozott az állam- és kormányfők rendkívüli csúcs- értekezletének nyilatkozatához. A csatlakozásra várók és a tagállamok kedden kölcsönösen bírálták egymást. Brüsszel Jacques Chirac francia köztársasági elnök szokatlanul heves kritikával illette az EU-tagság küszöbére elérkezett országokat - annak az öt jelöltnek a vezető politikusait, amelyek már 2004-ben az Unió tagjai lesznek, s a közelmúltban aláírták a keményvonalas amerikai Irak-politikát támogató nyílt levelet, továbbá a „vil- niusi tizeket”, amelyek később csatlakoztak a kezdeményezéshez. Romániának és Bulgáriának az óvatlanságot és a túlzott gyorsaságot vetette a szemére, a többiekkel kapcsolatban pedig úgy vélte, hogy „nagyszerű lehetőséget mulasztottak el a hallgatásra”. Chirac szerint Lengyelország, Magyarország, Csehország és a balti államok gyermekesen és veszélyesen viselkedtek, amikor a nyilatkozatot aláírták. Tony Blair brit miniszterelnök védelmébe vette a szóban forgó országokat. Mint Londonban kifejtette: szívesen meghívta volna már a hétfői „nagy” csúcsra is a jelölteket, de kezdeményezése megbukott Franciaország ellenállásán. (A különmeghívó miatt „megsértődött” Lengyelország, a három balti állam és Málta, ezért a legfelső szint helyett csak külügyminiszterük vett részt a keddi tájékoztatón.) Február 19., szerda Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök Chirac kritikájával kapcsolatban diplomatikusan csupán a francia elnökhöz fűződő „kitűnő kapcsolatát” hangsúlyozta, Ion Iliescu román államfő pedig országa jó barátjaként jellemezte az Elysée-palota lakóját. Kovács László külügyminiszter - aki a Medgyessy Péter kormányfő által vezetett küldöttség tagjaként érkezett Brüsszelbe - visszafogottan így nyilatkozott: „Túlságosan udvariasak vagyunk ahhoz, semhogy válaszoljunk”. Noha a rendkívüli csúcsértekezlet kompromisszummal zárult, Európa kormányai kitartanak az iraki kérdésben elfoglalt korábbi álláspontjaik mellett. „Számos pontban mutatkozik véleménykülönbség” - jelentette ki Kosztasz Szimitisz, az EU soros elnökségét betöltő Görögország külügyminisztere. Az erőszakos beavatkozást csak végső eszközként elfogadó brüsszeli nyilatkozat után az Egyesült Államok és Nagy- Britannia továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb határozatot hozzon Irakkal kapcsolatban. A francia elnök ezzel szemben szükségtelennek tart egy üyen dokumentumot mindaddig, amíg a világ- szervezet fegyverzetellenőrei foly- tatják a vizsgálatot, gyulay zoltán A békére képzik A taszári katonai bázison folyó kiképzés résztvevőivel találkozott kedden Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. A tolmács- és összekötői feladatokra készülő önkéntesekkel beszélgetve megállapította: az amerikai támaszponton a békére képzik az irakiakat. Taszár- Aki személyesen is tud beszélni a taszári bázison az iraki önkéntesekkel, meggyőződhet arról, hogy Magyarország helyes döntést hozott, amikor hozzájárulását adta ehhez a misszióhoz - mondta tegnap Taszáron Juhász Ferenc. A honvédelmi miniszter Nancy Goodman Blinker amerikai nagykövettel együtt járt a kiképzőtáborban. A látogatáson szerzett tapasztalatairól elmondta:- Több önkéntest is megkérdeztem, miért vállalta a küldetést. Szabadságról, demokráciáról, hazaszeretetről és családi kötelékekaz önkénteseket ről beszéltek azok az emberek, akik már hosszú évek óta távol kénytelenek élni hazájuktól. Arra várnak, hogy ismét hazamehessenek, és ezért minden áldozatra hajlandók. A miniszter hozzátette: a következő napokban több kormánypárti és ellenzéki politikus is személyesen győződhet meg arról, hogy a békére készítik fel az irakiakat. David W. Bamo vezérőrnagy, a kiképzés parancsnoka az újságíróknak elmondta: az iraki önkéntesek nem katonák, civil kiképzést kapnak. Mind férfiak, 18 és 60 év közöttiek. Akadnak köztük testvérek, sőt, két fiával egy apa is vállalta a kiképzést egy jobb iraki jövő érdekében. Szakma felkészültségüket firtató kérdésre válaszolva a tábornok annyit mondott, hogy a legkülönfélébb szakmákkal rendelkeznek. Akad köztük többdiplomás, sőt doktori fokozattal rendelkező is; az önkénteseknek van módjuk arra, hogy levélben tartsák a kapcsolatot a családjukkal és az iraki ellenzéki csoportokkal. VARGA OTTÓ Amikor jönnek a külföldi konvojok Az Egyesült Államok azt kérte Magyarországtól, hogy engedélyezze Európában állomásozó csapatai számára a közút- és a vasúthálózat, valamint a légtér használatát. A katonai közúti szállítás általában felvezető autó segítségével, konvojban történik, lehetőleg nem forgalmas úton és nem frekventált időpontban. Az útvonalat a külföldi hadsereg javasolja, a tervet az áthaladást koordináló Összhaderőnemi Hadműveleti Központhoz kell benyújtania. Az útvonal biztosításáról a Magyar Honvédség a rendőrséggel egyeztet, más feladata nincs - mondta az Europressnek Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója. Az extraméretű, súlyú eszközöket valószínűleg vasúton szállítanák, a normál rakományokhoz hasonlóan; ezekkel a Magyar Honvédségnek szintén nincs tennivalója. A berendezések őrzéséről az amerikai hadsereg gondoskodik, a hadi eszközöket biztonsági okból működésképtelenné tett állapotban szállítják. Lányi Péter, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium út- és hídosztályának vezetője szerint is a vasúti szállítás a legcélszerűbb, bár a szállítási módot számos egyéb tényező figyelembevételével határozza meg az amerikai hadsereg. A katonai jármüvek nagy része túlsúlyosnak minősül, így csak útvonalengedéllyel közlekedhet, rendszerint nagy csoportban, a megkülönböztetett jármüvekre vonatkozó KRESZ-szabályok szerint. Az útvonal kijelölésekor a katonai szerveknek egyeztetniük kell a gazdasági-közlekedési tárca információs központjával, amely naprakészen ismeri az utak, a hidak állapotát, terhelhetőségét. dóczy László A NATO alapokmányából Törökország a NATO alapokmányának 4. cikkére hivatkozva kérte a védelmi szervezet tizenöt tagországát, hogy védje meg egy esetleges iraki támadással szemben. A nagykövetek tanácsa ennek értelmében döntött. J. cikk. A Felek tanácskozni fognak egymással valahányszor bármelyikük véleménye szerint a Felek egyikének területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.” (Az Észak-atlanti Szerződés, Washington DC, 1949. április 4.) ___________________ÁLLÁSPONT____________________ H ÁMORI ZOLTÁN Hova folyik a sok pénz? A Mól csoport több mint hatvanhatmilliárdos nyereséget ért el tavaly. Gratulálok. De azért a hozsannát mérsékeljük, meg az örömtüzek meggyújtásával is várjunk egy kicsit! Miből van? Jó magyar kérdés, naponta elhangzik ezerszer, miből telik ennek erre? Nyilván sokféle válasz lehetséges. Például a Mól Rt. zseniális menedzsmentje - magyarul a főnökök - hősies és rendkívül célratörő munkája nyomán bontakozott ki a siker, akik éjt nappallá téve erőlködtek a legnagyobb magyar vállalat felvirágzásán. Aztán az újabb magyar olajlelőhelyek feltárása hozhatott komoly változást még a profitban, de erről nem hallottam. Mi lehet még? A trabantosok lecserélték járgányaikat limuzinokra, és innen a többletbenzin-fogyasztás? Vagy a gázfűtésről a többség áttért a rőzselángra? Ez utóbbi nem igaz, hiszen először az évek során a gázüzem is nyereséges lett. Ezek után valamit nem értek. De ez az értetlenségem immár évtizedes. Miért annyi a benzin nálunk, amennyi? Mármint az ára. Európában a legdrágább - majdnem. A Mól arra hivatkozik, hogy felfelé mozog az olajár, meg hogy magas az adó, meg emelkednek a költségek, tulajdonképpen minden, ami eszükbe jut. De Ausztriában is annyi az olaj, sőt az adó se kevesebb, viszont az osztrák benzinkutas tízszer annyit keres, mint a magyar. Ugyanannak a benzinnek az ugyanolyan eladásáért. A kérdés magától adódik, hova lesz a pénz? Vagyis az a különbség, ami például a fizetések közti differenciából jön össze a magyar óriáscég javára. Alighanem innen a nagy nyereség. Egy állami cég szorítja le a béreket, és emeli az árakat azért, hogy hiheteüen nyereségeket könyvelhessen el. Aminek persze jó része befolyik az államkasszába, így újabb adóként is felfogható. Hogy egy-egy Mol-vezér mit tesz zsebre az ügyes gazdálkodás során, szemben a kis kútkezelővel, az újabb érdekes kérdés persze. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 STEINBACH ZSOLT A két libapásztor A pénzügyminiszter csúsztat, mellébeszél, ráadásul még szemtelenkedik is - vélekedett dr. Kövér László honatya, miután László Csaba (szintén doktor) pénzügyminiszter választ adott a képviselőnek az APEH nagyszabású adatmentésével kapcsolatban megfogalmazott interpellációjára. Egy ilyen korszakos jelentőségű honatyai megnyilatkozás után az ember fejébe azonnal beugrik egy kérdés. Miképpen merészel ilyet tenni a „pimasz” László Csaba Kövér doktorral? Engedtessék meg, hogy elegánsan átszökkenjek afelett: ármánykodás volt-e a pénzügyminiszter részéről a kormányváltáskori másolat elkészíttetése az APEH teljes adatbázisáról, vagy nem volt ármánykodás, sőt, nagyon is helyes lépés volt. Bevallom, fogalmam sincs róla. (Persze azért sejthető, ha egyszer Kövér doktor szóvá tesz valamit, akkor ott bizony gyanúsan bolsevik dolgoknak kell bűzleniük a háttérben.) Engem maga a szemtelenkedés érdekel, amit Kövér szerint a legfőbb pénzügyér megengedett magának a közismerten „legfinomabb” modorú, „legkenyérrekenhetőbb” honatyával szemben. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy utóbbi pénzügyminiszterhez intézett interpellációjának is a már-már irodalmi magasságokat idéző, egyben igen visszafogott „A Nagy Testvér meglop téged” címet adta. Kövér László meg László Csaba nagyjából egyívásúak, így aztán Kövér honatya életkorának nemigen jár ki külön tisztelet a pénzügyminiszter részéről. Az is tény, hogy mindkét politikus tudja, mit jelent miniszternek lenni, így rangban sem állnak távol egymástól. Hanem én úgy gondolom, László Csaba soha nem őrzött libát Kövér doktorral. Emiatt aztán jól tenné, ha a jövőben sokkal nagyobb tiszteletet, mi több, alázatot tanúsítana Kövér képviselő úr iránt! EGYETÉRTEK: 06-9043M22 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. A VILÁG HÍREI Kettős népszavazás Szlovéniában Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke gratulált a budapesti tárgyalásokon Drnovsek szlovén köztársasági elnöknek ahhoz, hogy országát meghívták a NATO-ba. Szó esett az uniós referendum ügyéről is. Szlovéniában március végén együtt tartanak népszavazást az ország EU- és NATO-csatlakozá- sáról. Mn Szlovákiába látogat a pápa A katolikus egyházfő ősszel felkeresi Szlovákiát. A szeptember 12-től 14-ig tartó utazás során a pápa Pozsonyt, Besztercebányát és Rozsnyót látogatja meg, és Besztercebánya főterén mutat be szentmisét. MTI Koszovói háborús bűnösök A NATO közleményben jelentette be, hogy az általa vezetett koszovói békefenntartó erők, a KFOR katonái Koszovóban letartóztattak három albánt, akiket háborús bűnök gyanújával köröz a hágai Nemzetközi Törvényszék. Haradina Bajlát, Isak Musliut és Ágim Murtezit a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék elé állítják, mti Iskolai tüntetés Brassóban Az egyik brassói iskola épületénél mintegy 150 diák és szülő tüntetett. Transzparensekkel vonultak fel, némelyikükön ezzel a felirattal: „Együtt akarunk tanulni a magyarokkal!”. A városban működő egykori magyar középiskola, az Áprily Lajos Gimnázium a tervek szerint ismét csak magyar tannyelvű oktatási intézmény lesz. mti Jelöltek a Nobel-békedíjra Többek között II. János Pál pápát, az énekes Bonót (a U2 rockegyüttes énekesét), valamint Jacques Chirac francia államfőt javasolják az idei Nobel-békedíjra. Az ötfős bírálóbizottság február 25-én ül össze, hogy foglalkozzék a jelölésekkel, europress Elégedettek a vajdasági magyarok A délvidéki magyarok elégedettek azzal, ahogyan az anyaország támogatja őket, de azt szeretnék, ha Szerbia-Montenegró gyorsabban számolná fel azokat a hiányosságokat, amelyek akadályozzák az EU- csatlakozást - fejtegette nyilatkozatában Kasza József, a VMSZ elnöke. „Ebben az esetben nem lenne szükség sem kedvezménytörvényre, sem pedig a vízumkényszer bevezetésére”, mti ___________■ N épszavazási hajrá Tájékoztató program az „ igenekért ” Mától a 181-es számon helyi díjazással hívható az a telefonos szolgálat, amely arra vállalkozik, hogy hasznos információkat juttasson el a választópolgárokhoz. Megfelelő tudás birtokában így könnyebb lesz a döntés az uniós tagságról. „ Budapest___________ H iteles tájékoztatást kínál az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány most induló kampánya, azzal a bevallott céllal, hogy az április 12-i népszavazáson minél magasabb legyen a részvétel és az „igenek” aránya. A megyékkel, a megyeszékhelyekkel és megyei jogú városokkal együttműködve folyik az a felkészítés, amelynek első akciójaként nemrég 3,8 millió levelet juttattak el a háztartásokhoz. Már eddig is mintegy 400 ezer válasz érkezett vissza, s különösen pozitív volt a visszajelzés a fiatalok és a vidéki lakosság körében. Javul-e a szociális biztonságom? Mi történik a munkahelyemen? Mi várható az iskolámban? Mi lesz a forinttal? Mi lesz a magyar földdel? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják az embereket. Somody Imre, a közalapítvány vezetője szerint egyelőre túl sok a hiedelem, kevés a konkrét ismeret. Kár lenne azonban elszalasztani a történelmi pillanatot, a tétovaság miatt távolmaradni a népszavazástól. Ezen segíthet a 181-es telefonszámon hívható ügyfél- szolgálat, amely vagy azonnal válaszol a kérdésre, vagy később (visszahívással, levélben vagy e-mailben) ad felvilágosítást a hét minden napján 8 és 22 óra között. Hamarosan óriásplakátok, reklámok és hirdetések is népszerűsítik az új tájékozódási lehetőséget. Suba János, a közalapítvány igazgatója azért látja fontosnak a felvilágosítást a következő szűk két hónapban, mert az emberek életkörülményeik esetleges megváltozására kíváncsiak. „A kommunikációs stratégia egyik üzenete az, hogy a népszavazás felelősségteljes döntés; a csatlakozás elmossa az ellentéteket, a magyarokat ösz- szeköti egymással és Európával” - hangsúlyozta Somody Imre a kampány beharangozóján. TORONYI ATTILA Irak és a megoszto]J8WHia