Petőfi Népe, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-06 / 4. szám

2003. Január 6., hétfő M A I MAGAZIN 13. oldal - Petőfi Népe __________Ma _________ & Kelte 7.31 - Nyugta 16.09 í Kelte 10.11 - Nyugta 20.05 BOLDIZSÁR napja Boldizsár. Az asszír-babilóniai Baltazár (jelentése: Baál óvja a királyt) magyaros alakja. Védő­szentje: Boldizsár, a harmadik napkeleti bölcs, aki a hagyo­mány szerint fekete bőrű volt. Egyéb névnapok: Anasztáz, Baltazár, Gáspár, Menyhért. Egyházi ünnepek A református, az evangélikus és a határainkon kívüli katolikus naptárban vízkereszt, a fiú test­ben való megjelenésének ünne­pe. Hozzákapcsolódott a kánai menyegző csodájára való emlé­kezés is, ahol Jézus a vizet borrá változtatta és azzal isteni hatal­mát kinyilvánította. E napon van a napkeleti bölcsek emlékezete, akik egy csillag vezetésével jutot­tak el a betlehemi barlanghoz, ahol előttük, a pogányok előtt is megnyilatkozott Krisztus isten­sége. A hagyomány szerint a há­rom napkeleti bölcs Gáspár, Menyhért és Boldizsár király volt. Az ortodox és a görög kato­likus naptárban az Úr megke- resztelése, illetve Úrjelenés (víz­kereszt). Napi igék. Kát.: Zsolt 2. Mt 4,12- 25. Ref.: Ézs 45,14-25. Tit 2,11- 15. Ev.: Zsolt 72,1-20. Mt 2,1-12. Őrt.: Zsid 3,5-11.17-19. Lk 20,27- 44. Évfordulók E napon született: 1766-ban Fazekas Mihály költő, botanikus, 1897-ben Veres Péter Kossuth- díjas regényíró, E napon hunyt el: 1981-ben Archibald Cronin an­gol katolikus író. Sztárpletykák Vagyonba került a teste Negyvenéves korában Demi Moore csinosabb, mint valaha. A szépségért azonban meg kel­lett fizetnie. Az egyik amerikai bulvárlap szerint a sztárnak leg­alább négyszázezer dollárjába került jelenlegi külseje. Demi Morre fotó: europress - rex Plasztikai sebészek megvizs­gálták Demi régebbi és mostani fotóit, és arra a következtetésre jutottak, hogy Bruce Willis exfe- leségének arcáról Botox-injek- ciókkal tüntették el a szemöldö­ke és szája körüli ráncokat. A színésznő mellében tízezer dol­láros műtéttel kisebbre cserélték a szilikonbetétet. Demi hasa, csípője és combja tizenötezer dollárért karcsúsodott zsírleszí­vás útján. Ajkait kollagén injek­ciók varázsolták teltebbre, és ráncait is kollagénnel töltötték fel. Ismerősei szerint Demi hu- szonkétezer dollárt fizet szemé­lyes táplálkozási szakértőjének, a kickbox-edzője pedig kétszáz- harmincezer dollárt kap. A szí­nésznő nem elégedett meg a fentiekkel: a fogait porcelánfé­nyezéssel fehéríttette ki. Demi új testét a Charlie angyalai má­sodik részében láthatja majd a közönség. Horoszkóp BAK (XII. 22-1. 20.), 06-90- 230-360. Kedvező változásra szá­míthat az új esztendőben. Kihívá­sok várják munkában és szere­lemben egyaránt. Érzelemvilágát valaki teljesen felborítja, nyugal­mának vége. Jh VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.), 06-90-230-361. Kerülje el a vitás helyzeteket, mert ha belebonyo­lódik, akkor ereje teljesen felőrlő­dik. Legyen másokra tekintettel. Kényeztesse magát és kedvesét! o HALAK (II. 21—III. 20.), 06- 90-230-362. Amennyire mások­kal türelmes, ugyanannyira ma­kacs is. Ám ennek most nagy hasznát veszi. Végére jár a dol­goknak és nem hagyja magát el­téríteni eredeti elképzeléseitől. f KOS (III. 21—IV. 20.), 06- 90-230-351. A Mars és a Jupiter segíti kedvező kisugárzásával. Fáradozásai gyümölcse végre be­érik. Igyekezzen most az év ele­jén a kedvező lehetőségeket ki­használni! Éljen adottságaival! BIKA (IV. 21—V. 20.), 06- 90-230-352. Az elmúlt időszak­ban nem nagyon volt ideje az ér­zelmeivel foglalkozni. Most, ami­kor a Nap rövidesen átvonul je­gyén, előtérbe kerülnek a kap­csolatai és valóra válnak álmai. £ IKREK (V. 21-VI. 21.), 06- 90-230-353. Hivatása, karrierje terén bolygója segíti abban, hogy kihasználja a kedvező lehetősé­geket. Ötleteit sorra megvalósít­hatja. Szerelmi téren alkalma nyílik arra, hogy gátlásait levetve jól érezze magát. % RÁK (VI. 22—VII. 22.), 06- 90-230-354. Sikerül végre ren­deznie a tavalyi pénzügyeit. Egy ideig most nem kell aggódnia mi­attuk. Nagyon szerencsésnek mondhatja magát, és úgy érzi, megengedhet magának egy kis luxust is... n OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.), 06-90-230-355. Szívügyek­ben, a magánélet területén ma si­kereket érhet el. Nincs most olyan ellenkező nemű - legyen az bármely csillagjegy szülötte - , aki ellen tudna állni az Orosz­lán csábító varázserejének. Ne él­jen vissza fölényével. J SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.), 06- 90-230-356. Munkáját illetően el­érkezik az idő önálló tevékeny­ség megkezdésére. Befolyása je­lentősen megnövekedett. Pénz­ügyekben ez a befektetések, no meg a takarékosság időszaka, tó MÉRLEG (IX. 24—X. 23.), 06-90-230-357. A hét első napján aligha tud kitérni egy munkahe­lyi vita és egy váratlanul szövődő szerelem elől, mely szokatlanul viharosnak ígérkezik. Jelenlegi barátja most inkább szaporítja, mintsem megoldja gondjait. Le­gyen óvatos! SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06-90-230-358. Az a benyomása támad, hogy az új év első napjai­ban a népszerűsége megnőtt. Mindenki csak Önnel akar talál­kozni. Nagyon szexisnek érzi magát és nyilván ezt a légkört ér­zik Ón körül. NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06-90-230-359. Meginoghat egy üzleti vállalkozása, meglazul­hatnak baráti kapcsolatai. Lesz min töprengenie mindjárt a hét elején. Mindez talán mégis jó arra, hogy újabb lehetőségeket kutasson fel. Erre utalnak ugyanis a következő napok ese­ményei. (További ezoterikus elemzések és témák az internet unuw.astronet.hu oldalán.) Receptek Pácolt sajt Hozzávalók: 10-10 dkg trappista, ementáli és juhsajt, 1 dl olívaolaj vagy egyéb hidegen sajtolt salátaolaj, 1 nagy fej lilahagyma, fél dl alma- vagy borecet, 2 babérlevél, 8-10 szem egész fekete bors, 1 száraz cseresznyepaprika, 1 gerezd fokhagyma, 1-1 mokkáskanál szárított rozma­ring és kakukkß. Előkészítése: a háromféle sajtot egészen kis kockákra vágjuk. A hagymát hámozás után felkariká- zzuk, a cseresznyepaprikát dara­bokra törjük. A fokhagymagerez­det meghámozzuk és kettévá­gjuk. Az olajat és az ecetet a fű­szerekkel összekeverjük. Elkészítése: befőttes üvegbe ra­kjuk a sajtot, a hagymát, fokhagy­mát és a cseresznyepaprikát, majd ráöntjük a fűszeres olajat. Jól összerázzuk. Ha a lé nem fed­né el a sajtkockákat, két rész ola­jat és egy rész ecetet még öntünk rá. Az üveget jól lezárjuk (erre a célra legjobb a csavaros tetejű üveg), és a hűtőszekrényben 7-10 napig érleljük. Leszűrve, bármi­lyen, ízlés szerinti nyers vagy pá­rolt zöldséggel keverve, sokáig el­tartható, pikáns saláta vagy ven­dégváró étel. (Egyéb receptek és főzési tanácsok a www.mindmegette.hu internetes oldalon.) Intim sarok A házassági játszmák visszafordíthatók A „Játék” jeligés levél a következőket tartalmazza: 15 éve házasság­ban élek, két szép gyerekünk született. A férjem viselkedése aggaszt. Minden reggel én készítem el a tízóraiját. Kikötésére, valamilyen sze­rény ennivalót csomagolok. Azt mondja, ez elég egész nap, de esté­re mindig frissen főzött vacsorával kell várnom, amiből gyakran nem is eszik. Egyszer a városban jártam és véletlenül megláttam, hogy kollégájával egy drága étteremből jön ki. A barátnőm is említette, hogy egy másik, nem éppen olcsó étteremben látta ebédelni. De ha én kérek pénzt valami fontosra, például a gyerekeknek ruhára, azt a választ kapom, hogy takarékoskodunk. Ez csak egy apróság, és nem tudok védekezni ellene. Hogyan oldjam meg ezt a helyzetet? Kedves Asszonyom, olvassa el Eric Berne: Emberi játszmák című könyvét! A leírt történetet Beme játszmának nevezi. Ezek csapdás, vagy „trükkös” lépésekből állnak, és két fő ismertetőjeggyel bírnak: az egyik a rejtett jelleg, a másik pedig a nyereség. A játszmák alapve­tően tisztességtelenek, kimenetelük pedig nem csupán izgalmas, drámai jelleget is ölthet. Ezt nemcsak férfiak játsszák a házasságok­ban, nőket is találunk szépszámmal. Egy amerikai szociológus szerint az amerikai feleségek hajlanak arra, hogy a szomszéd szobából kiszóljanak: „Hát ez meg mi?” Ilyen­kor elvárják, hogy a férjük átmenjen hozzájuk, és rájöjjön, mire gon­dolt a feleség. Á szociológus egyik barátjának sikerült az arche- tipikus helyzetben új trükköt alkalmaznia azzal, hogy a ráirányuló fegyvert visszafordította. Dolgozószobájában ült, amikor a felesége átszólt a másik szobából: megérkezett? A férjnek természetesen sej­telme sem volt, minek kellett volna megérkeznie, mégis azt felelte: meg! Ekkor az asszony tudni akarta, hova tette? A férj így válaszolt: A többihez. Ezt követően először tudott házassága óta hosszasan za- vartalanul dolgozni.___________________________dr. bordás sáhdor Karikatúra Televízió-műsor 2003. TV2 5.50 Faluvilág 6.00 Pro­paganda 6.35 Jó reg­gelt, Magyarország! 7.15 Lazaó 9.05 Angela (67.) 9.55 Családjogi esetek (3.) Isten teremt­ményei 10.45 Teleshop 11.30 Nyerő hármas 11.55 Vad angyal 12.45 Viharos vakáció 14.30 Kapcsoltam 15.00 Yago (134.) 15.55 Melrose Place (191.) Szigorúan bizalmas 16.50 Telebulvár Jakupcsek - tűr, tilt, támogat? 17.35 Telebulvár Claudia­show Claudia legpikán- sabb beszólásai 18.30 Tények Skandinávlottó- sorsolás 19.05 Aktív 19.35 Szeret, nem sze­ret 19.45 VIP Big Brother-Sztárok a ház­ban 20.50 Frei-dosszié Benne: Kenósorsolás 21.55 Nyom nélkül 22.50 Jó estét, Magyar- ország! 23.35 A gyilko­sok nem sírnak (angol dok.-film) 0.20 EuroGÓL! 0.50 Profiler - Miss Pszichozsaru (13.) Jack rejtekhelye 1.40 Aktív 2.10 Vers éj­fél után JANUÁR 6 RTL KLUB 6.00 Fókusz Portré (is­métlés) 6.30 Reggeli 9.00 Recept Klub (ism.) 9.10 Julieta (150.) 10.00 Top Shop 11.00 Játékzóna Játék 11.35 Delelő Benne: 12,00 Híradó Déli kiadás 13.10 Országház Heti magazin (ismétlés) 13.40 Játékzóna 14.30 Disney-rajzfilm Kacsa­mesék 15.00 Csak egy szavadba kerül! 15.05 Recept Klub 15.15 Já­tékzóna 15,25 Mike Hammer magándetektív (32.) Végzetes találkozó 16.20 Miami Vice Kény­szerhelyzet 17.10 Móni­ka 18.05 Találkozások Sztármagazin 18.30 Híradó 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin 19.25 Dakar-rali 19.30 Legyen ön is milliomos! 20.00 Barátok közt (magyar sorozat) 20.35 Szupermozi A majmok bolygója (ame­rikai kalandfilm, 1968) 22.40 Igaz történetek A szekta bűvöletében (amerikai film) 0.10 Da- kar-rali 0.30 Híradó 0.45 Autómánia (ism.) . , HÉTFŐ - m1 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárvilág 5.50 NAP-KELTE 9.00 Vivát Benyovszky! (13/1.) Lentulay Anna 10.05 Fi­nálé (1.) 11.00 Gusztáv Gusztáv az ábécében 11.05 Űrangyal (16/1.) Az élet csupa meglepe­tés 12.00 Híradó Ben­ne: Körzeti híradók 13.00 San Francisco ut­cáin (80.) A félelem útja 13.55 Roma magazin 14.30 Domovina 14.50 Trendhagyó 15.15 Egy nap - Egy szó 15.25 Szerelmek Saint Tropez-ban (105/34.) Családi ügy 16.20 Kör­zeti híradók 16.30 Hírek 16.35 Élesben 17.30 Játék 17.40 Navigátor 18.10 A klinika (8.) A végakarat 18.55 Frédi és Béni 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjá­rás 20.05 Kékfény Bűn­ügyi magazin 21.00 24 (am. akciófilm-sor. - 24/6.) 21.50 Hétfő este Közben: Híradó 22.30 Egy nap - Egy szó 22.40 A bosszú ára (amerikai bűnügyi film) 0.10 Kárpáti krónika m2 13.15 Főtér 14.05 Kár­páti krónika 14.15 Öt­csillagos találkozások 14.40 Megveszem ezt a nőt (55-56.) 15.25 NAP-NYUGTA 18.00 Héthatár 18.50 Hoppá, itt vagyunk! 20.05 Hír­adó 20.40 ABLAK 21.05 Egy nap - Egy szó 21.10 Végzősök - 2002 A Táncművészeti Főiskola idei végzősei­nek a Magyar Állami Operaházban rendezett gálaestje 22.00 Magyar Filmműhelyek - Golden Conch Szolgálunk és... 22.10 Kisiskolásdi 23.45 Záróra HBO 6.30 Perlekedő szere­lem 8.00 Csokoládé 10.00 Mi kell a nőnek? 12.05 A bájkeverő 13.40 Csalók 15.25 Szerelmes doktorok 17.00 Tuti duók 18.50 Felvétel indul! 19.15 Nagymamák akcióban 21.00 Süti, nem süti 22.30 A part 0.25 A ring királyai 2.05 Négy­szeres túlerő Magyar ATV 6.30 Más-nap 9.00 Napi 120 perc 11.30 Délidő... 13.20 Sajtóklub extra 14.10 Csúcsrajáró 15.45 Ebugatta 16.40 Naplemente 17.50 Fradi Tv 18.50 Kulturális kala­uz 19.00 Híradó Össze­függések 20,00 Újság­íróklub DUNA TV 15.05 Heuréka! Megta­láltam! 15.40 Északi madarak 15.45 Szóra, magyar! 15.55 Az élő bolygó (12/1.) 16.55 Ötórai zene 17.00 Halló, halló! (61.) 17.30 Hajda­nában, danában... (24/21.) 17.40 Tíz perc tudomány 17.50 Hej, he­lyes beszéd! 18.00 Hír­adó 18.30 Határok fö­lött 19.15 Egy rendes fiú 20.45 Sejtjeink (5/5.) 21.45 Híradó 22.10 A Grasham-palota 22.50 Börtönfeleségek (dok.- film) 23.45 A Rajkó ze­nekar játszik 23.50 Összkép (ism.) SPEKTRUM 18.20 Élő elődeink (1.) 19.00 Csillogó csodák (9.) A borostyán - észak aranya 19.35 Ál­latportrék (9.) Dash, a villásszarvú antilop 20.05 Lakásban jó, de a legjobb otthon (13.) Takarékos dekadencia 20.35 Folt hátán folt (6.) 21.05 Repülőgépek (1.) A Caravelle 22.10 Kabayan múmiái H. GEOGRAPHIC 19.00 Munkakutyák (3.) 19.30 Taxival a világ körül (3.) Isztambul és Panama 20.00 A termé­szet ereje Gömbvillám­ok 21.00 Különleges emberek (11.) Dean Kamen 22.00 Útra kész (14.) 22.30 Versenyfu­tás az idővel (2.) Víasat3 17.10 Katts és kutyája (ism.) 17.40 Jeannie, a háziszellem (97.) 18.05 Star Trek - Az új nemzedék (amerikai sci-fi sor. - 62.) 19.00 Egy rém rendes család (117-118.) 20.00 Ed (amerikai vígjátéksor. - 1.) 20.50 Fraser és a farkasok (kanadai krimisor. - 63.) 21.40 Rém rendes család 22.05 Jerry Springer-show 22.50 Star Trek - Az új nemzedék (ism.) Filmmúzeum 10.00 A kis hercegnő 12.15 Dollárpa­pa 14.00 Sportmúzeum (48.) (ism.) 14.30 Aranykor (ism.) 15.00 Hugó, a víziló (magyar-am. rajzfilm) 16.30 A harag napja (magyar film) 18.00 Ja­maica fogadó (angol film) 19.45 Esti mese A kisvakond 6.20.00 Mélies, a varázsló 22.15 Tárgyeset Kultikus tár­gyak a múltból (1.) A csipegető csibe 22.30 Ráz a ház ________EUROSPORT____________________SPORT 1___________ 1 4.00 Ausztrál nyílt nemzetközi teniszbajnokság Legendák 18.00 SP0RT1-percek 18.15 Labdarúgás, spanyol bajnoki öf. 16.00 Sífutó-Vk, Oroszo. 17.00 Síugró-Vk, Ausztria 18.30 Labda- 19.15 Mai helyzet 19.30 Kosárlabda, 60 éves a magyar szövet­rúgó Eb-legendák Franciaország, 2000 19.30 Ökölvívás 21.00 ség (ism.) 20.15 Gólkavalkád 20.30 Labdarúgás, angol FA-kupa Síugró-Vk, Ausztria 22.30 Dakar rali 5.Tozeur-EI Borma (élő) 23.00 Labdarúgás, spanyol bajnokság (összefoglaló, ism.) A műsor és a kezdési kupont véltortatésának Jogét minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelósséget nem vállal. Rejtvény A MEG- FEJTÉS Hangjegy RÉG. b* HŰVÖS BÉkLYÓ. MÁSKÉNT FIATA­LOSKÖ­SZÖNÉS IDE-ODA MOZGAT EXITÁL NYARALÓ KÖTŐSZÓ r f ▼ ▼ ...▼ " KÉRÉSZ- TtJ LHULL ILLAT ► ALAKU­LAT t PAD ► ▼ GRÍZ KARÁM MERRE DISZNÓ ► KAPASZ­KODÓ FEKVŐ­HELY L T ▼ CSÖKKEN KOPASZ ► ▼ KITALÁL RÖVID POFON! ► ▼ APA. BECÉZVE NEM KI ► L SZEMES TAKAR­MÁNY ► T SZÖVEG­KÖNYV ► A héten megjelenő rejtvények ség címére. Minden helyes meg- megfejtéseit legkésőbb jövő hét fejtés résztvesz a sorsoláson. A keddjén adják postára. A megöl- megfejtők között nyereményeket dásokat külön papíron vagy leve- sorsolunk ki. A nyílt levelező- lezőlapon - akár egy borítékban lapra vagy borítékra írják rá — kérjük beküldeni a szerkesztő- jeligeként: „Heti rejtvény” Miben más? A két rajz között hat eltérés van. Az e heti megfejtéseket legkésőbb kedden postázzátok. A helyes megfejtők között nyereményeket sor­solunk ki. A borítékra írjátok rá jeligeként: „Gyerekrejtvény”

Next

/
Thumbnails
Contents