Petőfi Népe, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-27 / 22. szám
2003. Január 27., hétfő Szerkeszti: Miklay Jenő Petőfi Népe (asvl // • t és környéke Hamis jegyzőkönyv vagy megvesztegetés? Visszaélés A nagykőrösi szennyvíztelepen bűzlik valami. Korábban megvesztegetésről lehetett hallani, most jegyzőkönyvhamisításról. A nagykőrösi polgármester szerint hamis jegyzőkönyvi nyilatkozatok alapján bocsátották el a helyi szennyvíztelep egyik alkalmazottját. Czira Szabolcs, Kőrös polgármestere feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, hamis nyilatkozattételre kényszerítés miatt. A polgármester szerint alapos a gyanú, hogy a múlt év végén a helyi szennyvíztelep egyik alkalmazottját, olyan jegyzőkönyv alapján bocsátották el állásából, amely nem felel meg a valóságnak. Egy névtelen levél nyomán a nagykőrösi közszolgáltató, a Kőva Rt. tavaly év végén vizsgálatot indított a kezelésében lévő szennyvíztisztító telepen a beérkező tartálykocsik nyilvántartásáról. A bejelentés szerint nem minden szállítmányról készült hivatalos feljegyzés, a leürítés díját nem mindig számlázták ki a fuvarozóknak. Állítólag a gépkocsivezetők megkerülték a mérőórát és feketén eresztették le a szennyvizet. Az egyik szippantós szállító akkor azt állította, hogy a szennyvíztelep azóta elbocsátott kezelőjének, alkalmanként ezer forint csúszópénzt fizetett, hogy olcsóbban megússza a leürítést. A szippantós azonban két nap múlva visszavonta ezt a nyüatko- zatát, ehelyett most azt állítja, hogy soha senkit nem fizetett le, a szennyvíztelep meggyanúsított dolgozója ellen szóló jegyzőkönyvet azért írta alá, mert rákényszerítették. _______________ PN-INFORMÁCIÓ K inőtte falait a könyvtár Közművelődés A városi könyvtár korszerűsítése után idén a gyerekkönyvtár felújítását is tervezik Nagykőrösön. A Dalmady utcai épület, ahol a városi könyvtár gyermekrészlege jelenleg működik, igen rossz állapotban van és ráadásul zsúfolt. A bútorzat is régen megérett a cserére. Az intézményt a Jókai utcai volt Nívó varroda helyére akarják áttelepíteni. Ez a helyiség ötven négyzetméterrel nagyobb, mint a jelenlegi, mintegy húszezer kötetet számláló könyvtár. A könyvtárosok nagyon fontosnak tartják azt, hogy az új helyen az olvasóknak is kulturáltabb körülményeket tudnának biztosítani. A gyerekrészleg felújításához a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán próbálnak pénzt szerezni. Az előzetes számítások szerint az új gyermekkönyvtár kialakítása és berendezése bruttó 16 millió forintba kerül. A pályázati pénzt az önkormányzatnak közel 5 millió forint önrésszel kell kiegészíteni. Erről csütörtöki ülésén dönt a képviselő-testület. MUNKATÁRSUNKTÓL Bővíti szolgáltatásait a nagykőrösi civil ház Informatika Másfél millió forintos fénymásoló gépet kapott ajándékba a nagykőrösi civil központ. Ráadásul sikeres pályázatot írtak, így a világhálót is elérik számítógépeikről. A kecskeméti civil központ néhány hónapja hozta létre nagykőrösi kirendeltségét a Zrínyi utcában vásárolt épületben. A szervezet szakoktatási programja keretében képesítést szerzett munkások segítségével teljesen felújították az egykori családi házat és benne több munkahelyes szolgáltató központot alakítottak ki. Többek között helyet adtak az újra dolgozom program működtetésének is. A munkálatok még folynak, most alakítják ki a fogadószobát, ahol a munkát keresők négyszemközt mondhatják el mentoruknak ügyes-bajos, bizalmas problémáikat. A civil ház működését cégek is támogatják. Legutóbb a kecskeméti Rico-Tec Kft. fénymásolót adott ajándékba, azzal a feltétellel, hogy az irodai feladatokon túl önköltségi áron minden nagykőrösi civil szervezet és a lakosság is igénybe veheti. Rövidesen internetezésre is mód nyílik a civil házban. A Teleház elnevezésű pályázaton hat munkahelyes internet hozzáférést nyertek, amit üzembe állítás után bárki ingyenesen használhat. Nagykörösön egyelőre csak tárolják és csomagolják a sajtokat. FOTÓ: SIPKA ETELKA Tetétlenre viszik a tejet Újabban raktározásra használják a Kőröstej Kft. nagykőrösi sajtüzemét, mivel a termeléshez hiányoznak az élelmiszer-higiéniai feltételek. Az üzem korszerűsítése több tízmillió forintba kerül. Tejipar A körösi tejüzemet már tavaly ősszel leállították és a közel száz dolgozó többségét a kőröstetét- leni gyárba helyezték át. A munkásokat a cég által bérelt autóbusszal utaztatják. A körösiek közül nem mindenki vállalta az ingázást, a túlórákat. Tetétlenen ugyanis a másfélszáz dolgozó többségének munkaideje reggel 7-től este 7-ig tart, mintegy tíz százalékuk viszont éjjeli műszakban húz le 12 órát. A jogszabály által előírt éjszakai pótlékot is kapják. Az áthelyezéseket azért sem sikerült elkerülni, mert helyben nem találtak elegendő munkaerőt a megnövekedett termelési feladatokhoz. A tetétleni üzem a tervek szerint idén 30 millió liter tejet vásárol fel. Ennek 70 százalékát a környékbeli, valamint Szolnok, Békés és Csongrád megyei nagygazdaságokból, a többit községi tejgyűjtőkből szerzik be. Ebből a tejmennyiségből 3 ezer tonna körüli sajtot gyártanak. A késztermékeket a cég arab tulajdonosa Libanonban, Jordániában, Szaúd-Arábiában és Kuva- itban értékesíti. A híresztelések szerint a tetétleni termelés felpörgetése azt jelenti, hogy cég végérvényesen meg akarja szüntetni a körösi üzemet. Ezzel szemben Martinovics Ottó, a Kőröstej Kft. ügyvezetője lapunknak azt nyilatkozta, hogy néhány hónapon belül több tízmilliós költséggel Kőrösön is korszerűsítenek és 25-30 embert foglalkoztatnak majd. ____________S. E. I nog a vezérigazgató széke Egy pohár pezsgő borzolja a kedélyeket? _______ Nagykörös________ A nagykőrösi képviselő-testület ezen a héten, csütörtökön dönt arról, hogy felmenti-e állásából a helyi közszolgáltató, a Kőva Rt. vezetőjét. Az önkormányzati tulajdonban lévő cég vezérigazgatójának, Tengely Erikának azonnali leváltását Dr. Czira Szabolcs polgármester kezdeményezte még a múlt év végén. A polgármester Kustár Tamás alpolgármesterrel közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt villámlátogatást tett a Kőva Rt. Lőrinc pap utcai irodaházában, ahol ittas állapotban találták a vezérigazgatót. Alkoholpróbát akartak tőle venni, de a cégvezető nem volt hajlandó a szondába belefújni. A helyszíni jegyzőkönyv szerint azonban elismerte, hogy fogyasztott alkoholt és azt is, hogy a szesz megártott neki. A polgármester először az önkormányzat személyi ügyekben is eljáró tulajdonosi képviselőjét kérte fel a vezérigazgató felmentésére. Hargitai György azonban megalapozatlannak tartotta az eljárást és visszautasította. Az ügyben a helyi szenátus csütörtökön tárgyal zárt ülésen, ahol Marsi Gusztáv a Kőva Rt. felügyelő bizottsága tagjának visszahívását is kezdeményezi a polgármester. A tisztségviselő ellen az a kifogása, hogy azon a délelőttön együtt pezsgőzött a vezérigazgatóval, m Elhunyt a törteli akadémikus Gyász Csütörtökön 79 éves korában Törteién elhunyt Pécsi Márton a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A jeles geográfus főként az Alföld természetföldrajzi viszonyainak vizsgálatával ért el komoly tudományos eredményeket. Szerzőként vagy társszerzőként legalább félezer tanulmány fűződik nevéhez. Állami díjjal tüntették ki 1975-ben, 1990-ben pedig megkapta a Széchenyi-díjat. Törteién lakott egészen haláláig, a községben helyezik majd végső nyugalomra. Az MTA saját halott- jának tekint a tudóst. ______ ■ Hí rek GYORS LEBUKÁS. Értékes műszaki cikkeket loptak el a múlt héten az egyik nagykőrösi hétvégi házból. A betörők haza sem értek a szajréval, útközben elkapta őket a rendőrjárőr. A tulajdonos ezután értesült róla, hogy kiskerti ingatlanát kirámolták. ŐSTERMELŐKNEK. Nagykőrösön a Téli gazdaesték előadás-sorozat keretében ma este 6 órakor az őstermelők 2003! évi adózásáról hallhatnak információkat az érdeklődők. A rendezvényt a helyi vállalkozói egyesület Kossuth utcai irodaházában tartják. VISSZAESÉS. Legalább 30-40 százalékkal kevesebb iparcikk kereskedő jár a nagykőrösi hetipiacokra, mint taväy. Az idei vásári forgalmat főként a 3 ezer forintos ideiglenes iparűzési adó ez évi bevezetése vetette vissza. ÖREGEDÉS. Ma délután 3 órakor az öregedés lelki, fizikai folyamatáról tartanak előadást a nagykőrösi nyugdíjasok szabad- egyetemén. A népszerű rendezvény-sorozat mai vendége dr. Iván László gerontológus professzor. ADÓCSÖKKENÉS. Tavaly év végéig 438 millió forint adót szedett be a nagykőrösi önkormányzat. A bevétel 22 millióval kevesebb az előző évinél. A csökkenés főként abból ered, hogy a vállalkozások összességében rosszabb eredménnyel zártak, ezért kevesebb iparűzési adót fizettek. EB-TISZTASÁG. A nagykőrösi képviselő-testület csütörtökön tárgyal a helyi állattartási szabályok módosításáról. A rendelet-tervezet szerint a kutyát sé- táltatóknak a jövőben seprűt és lapátot kell maguknál tartaniuk a kutyaürülék azonnali eltakarításához. KOSARASOK. Ma délután fél 6-kor a nagykőrösi Toldi ISK és a kunszentmiklósi Kékrókák öregfiú csapata mérkőzik a Toldi tornacsarnokában. A találkozón a Pest megyei bajnoki címért küzdenek. JUBILEUM. A nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskola fennállásának 50 éves jubileumát áprilisban ünnepük. Az egy hétig tartó rendezvény-sorozat keretében Nagykőrös lesz a házigazdája április 26-án, a magyar művészetoktatás napja központi rendezvényének is. Az ünnepséget 2,5 millió forintból tervezik lebonyolítani. _______■ KIÁL LÍTÁS. A törteli községi művelődési központ gyakran ad otthont helybeli képzőművészek munkáinak is, hogy a helybeliek megismerhessék az alkotásokat. Legutóbb Zeleiné Kiss Ágnes festményeit és Reiniczné Kolozsy Ágnes szobrát állították ki.__________________fotó: matuska Mónika __________________________Megkérdeztük olvasóinkat______________________________ É rdemes-e Kőrösön vállalkozni? Herczeg Mariann divatárukereskedő: Egyáltalán nem jó vállalkozni, mert minden üzletből sok van, nehéz újat kitalálni. Manapság nincs elég új áru. A készítők sem mernek befektetni, mert a régebbi holmijaik sem kelnek el. A vevők viszont mindig az újat keresik. A fizetési terhek lassan tönkre teszik a körösi vállalkozókat. A helyi adókat csak akkor lehetne csökkenteni, ha többen adóznának. Ehhez fel kellene deríteni az engedély nélkül működő vállalkozásokat. Az önkormányzat legalább annyi támogatást adhatna a szabályosan dolgozóknak, hogy reális áron biztosít reklámfelületeket. Nagy Dénes raktáros: - Kőrösön kevés a lehetőségük a vál- lalkozóknak, mert a település kicsi ahhoz, hogy ugyanazon területen több vállalkozást eltartson. Aki az elsők között indít üzletet és van ismeretsége a megrendelések megszerzéséhez, az nyer. Több állami támogatásra lenne szükségük a vállalkozóknak. Az önkormányzatnak pedig adókedvezményekkel érdekeltté kellene tennie a vállalkozókat abban, hogy több munkást foglalkoztassanak. Ezzel a munkanélküliség is csökkenne a városban. Túl sok a közteher, magasak a helyi adók, s még újabbak bevezetését is tervezik. Konczné Pécsi Éva zöldségkereskedő: - Az utóbbi években szinte kényszer- vállalkozás a munkánk. Az emberek a szomszéd városokban lévő nagy bevásárlóközpontokba járnak. Mi nem tudunk versenyezni az ottani árakkal. Az önkormányzat viszont kétévente emeli a piaci helypénzeket és nagyon magas helyi adókat fizetünk. Ha csökkentenék a terheket, talán többen vállalnák az adózást Kőrösön, de így visszafejlődik minden. Nem tudom, meddig bírják még ezt a helyi vállalkozók. Az önkormányzat semmit sem tud tenni azért, hogy megtartsa a városban vállalkozásokat. ■