Petőfi Népe, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-20 / 16. szám

2003. Január 20., hétfő Petőfi Népe és környéke Szerkeszti: Miklay Jenő Uniósarok Pest megyében Információs pont Az Európai Unióhoz való csatla­kozás után megnyíló fejlesztési lehetőségeket akkor lehet valóra váltani, ha az igénybevételhez rendelkezésre állnak az informá­ciók a pályázati lehetőségekről. Ehhez tájékoztató hálózat szük­séges. Pest megyében még idén 11, tízezer lakosnál kisebb lélekszá­mú településen nyílik úgyneve­zett EU-sarok. Két éve működik a Külügyminisztérium, a Terület- fejlesztési Tanács és Pest megye önkormányzata által létrehozott Európai Információs Pont a me­gyeházán, és az érdeklődők még három nagyobb településen talál­nak egy-egy alpontot. Szabó Im­re, a Pest megyei közgyűlés elnö­ke szerint elkerülhetetlen a háló­zat fejlesztése, mert az informá­ciókat helybe kell vinni. Az unió­nak ugyanis a kistérségekkel és a régiókkal lesz kapcsolata. Ezért erre a célra a megyei önkormány­zat vissza nem térítendő támoga­tást ad. Eddig összesen 11 kiste­lepülés - Dél-Pest megyében Jászkarajenő, Ócsa, Tápiószele, Újhartyán - nyert 870-870 ezer forintot EU-sarok megnyitására és működtetésére, faluházakban, művelődési házakban, könyvtá­rakban. A Pest megyében most kialakuló rendszer országos mo­dell. Az EU Információs Központ által kiadott anyagokból megis­merhetők az uniós alapelvek, az uniós szerkezet, a bizottságok, a pályázati lehetőségek. A hálóza­tot a közalapítványi rendszer igénybevételével fejlesztik majd tovább a kistérségi központok ki­alakításával. ___ munkatársunktól N yakukba csorog a hóié A statikusok tetőfelújítást javasolnak Olvadás A nagykőrösi Dalmady-isko- lában a gyerekek nyakába csurog a hóié. A néhány nap­pal ezelőtti, átmeneti olvadás katasztrofális helyzetet oko­zott az intézményben. A Dalmady-iskola lapostetőjén a múlt heti enyhüléskor olvadás­nak indult a hótömeg. Ennek kö­vetkeztében több tanterem és más helyiségek beáztak. Az ar­matúrák megteltek vízzel, csur­gón a hóié a plafonról. Az önkor­mányzat nyáron tervezi felújíttat­ni a tetőt. A további beázásoknak a tél hátralévő részében úgy pró­bálják elejét venni, hogy köz­munkásokkal letakarhatják az épületről a havat. Ráadásul az is­kolaépületnek ez a szárnya ala­pozási hibák miatt veszélyesen süllyed. Emiatt a vízvezetékek sorra meghibásodnak, az elhasz­nált víz az épület alá szivárog. Tavaly eltört a fő víznyomó veze­ték, ami miatt az új évben víz nélkül maradt az intézmény. A szakemberek napokon keresztül keresték a hibát, sikertelenül. A kecskeméti Bácsvíz Rt. műsze­res autóját is segítségül hívták, ám a kecskemétiek sem jutottak előbbre. Az iskolában kénytele­nek voltak vödrökben hordani a vécékbe az öblítővizet, a gyere­keknek pedig ásványvizet vettek. A szerelők csak a napokban ta­lálták meg a hibás csőszakaszt, és le is zárták, de akkor meg a konyha maradt víz nélkül. A diá­kokat napokig a városi konyhán ebédeltették. Tavaly statikusok megvizsgál­ták az épületet, s azt javasolták, hogy sürgősen ki kell cserélni a vízvezeték-rendszert, és teljesen fel kell újítani tetőt. A beruházás több mint harmincmillió forint­ba kerül, az önkormányzat azon­ban csak húszmillió forintot nyert erre a célra, pályázaton. A hóié és az esővíz ellen na­gyobb védelmet nyújtó magas­tető építésére már nem futja az önkormányzat pénzéből. ■ Többet kell félretenni Közétkeztetés Kocséron az év elejétől többe kerül az étkezés az önkor­mányzati intézményekben. A község képviselő-testülete 2003-ra szólóan megemelte in­tézményeiben az étkeztetés térí­tési díjait. Az iskolában és az óvo­dában étkező gyerekek szüleinek azonban ezután is a tavalyi díjat kell fizetniük. Az önkormányzat ugyanis ez évtől megemelt álla­mi támogatást kap az étkeztetést igénylő gyerekek után, így a többletbevétel fedezi a költségek növekedését. Ezzel szemben a gondozási központ ellátásában részesülőknek, az önkormány­zati intézményben étkező nyug­díjasoknak állniuk kell a maga­sabb díjakat. PN-INFORMÁCIÓ A körösi sport két élete A hat szakosztályt és négyszáz sportolót számláló Kőrisfa SE jelenleg Nagykőrös leg­nagyobb sportegyesülete. Versenyzői több or­szágos bajnokságot nyertek, és közülük so­kan tagjai a válogatottkeretnek. Interjú- Egyesületünk az egykori, tönkrement Kinizsi sportegyesület szerepét vette át a város sportéle­tében. Eleinte szabadidősport-egyesületként dol­goztunk. Kosárlabdázni, tollasozni és jégkoron- gozni lehetett nálunk, valamint futónapokat, ut­cai kosármeccseket és kispályás futballmérkőzé­seket szerveztünk. Akkor még mindössze húsz tagunk volt, de azóta igen népszerűek lettünk - foglalta össze az előzményeket Parázs György, a Kőrisfa SE elnöke.- Hogyan sikerült elérni ezt a fellendülést?- Előnyünkre vált, hogy az atlétika, a foci és a kosárlabda is versenysportág lett, mert ezekben igen jó eredményeket érnek el a versenyzőink. Már női focicsapatunk is van. Harmadik éve mű­ködik a Dózsa György úti sporttelepünk. Ott Streetball-, röplabda- és futballpályákat, játszóte­ret, klubszobát és medencét alakítottunk ki. Az elmúlt két évben több mint tízmillió forintot for­dítottunk a sporttelepre. Ez a városé, ugyanis a területet hasznosításra kaptuk meg 2010-ig. Bér­leti díjat nem kell fizetnünk.- Milyen anyagi forrásai vannak a Kőrisfának?- A megalakulás óta folyamatosan pályázunk állami támogatásokra és eddig minden évben nyertünk pénzt. További forrásaink: az önkor­mányzati támogatás, a tagdíjak és a szponzori tá­mogatások.- Terveznek-e újabb fejlesztéseket?- Két öltözőt és szaunát szeretnénk építeni a sporttelepünkön. Ez 4-5 millió forintba kerül. A PARÁZS GYÖRGY, A NAGYKŐRÖSI KŐRISFA SE ELNÖKE 1966-ban Nagykőrösön született. 1994-ben Budapesten, a Rendőr­tiszti Főiskolán szerzett diplomát. 1991-ben, majd 2001-ben atlétika- és futball- szakedzői képesítést szerzett. Nős, két gyermeke van. teremlabdát és a kézilabdát is népszerűsíteni akarjuk, hiszen az utóbbinak hagyományai van­nak Kőrösön.- Együttmüködnek-e más egyesületekkel?- A Basketball Nagykőrös kosárcsapatából és a kőrisfásokból alakított közös csapattal szerepe­lünk az NB I/B-ben. Ezenkívül a Kőrisfának NB Il-es csapata is van, két-három éven belül fel tu­dunk majd zárkózni az NB I.-be. Mivel fociban egyelőre csak utánpótlás-neveléssel foglalko­zunk, felmerült a felnőttcsapat létrehozásának gondolata, ehhez viszont még nincsenek meg a technikai feltételeink. Lehetséges, hogy a Nagy­kőrösi Futball Clubbal próbálunk majd együtt­működni.- Melyek a legnépszerűbb sportágak az egyesü­letben?- A tömegeket a csapatjátékok mozgatják meg. A gyerekek is hamarabb kaphatók ezekre, mert egyéni sportágakban nehezebb komoly eredményeket elérni. A szabadidősportok pedig még több embert csábítanak a mozgásra. Az ut­cai kosárlabda, a strandfoci, a városi sportnap, a focikupák hagyományos rendezvényeink, ame- lyeken egyre többen vesznek részt. *ipka itelka Túlzásba vitték a kárpótlást Nyársapát A nyársapátiak bíróságon próbálják visszaperelni a kárpótláskor szántóföldek­hez mért dűlőútjukat. A Pest Megyei Bíróság a múlt hé­ten tárgyalta Bognár István nyárs­apáti lakos keresetét. A felperes a Nyársapátot Csemőtől elválasztó 098-as dűlőút visszamérését kö­veteli. A kérdéses utat az 1994-es árverések idején szinte teljesen belemérték a kárpótlási földekbe. Ez azt jelenti, hogy csaknem há­rom tucat tanyához megszűnt a közlekedés. A nyársapáti polgár- mesteri hivatal három évvel ez­előtt a nagykőrösi földhivatalnál kezdeményezte a dűlőút visszaál­lítását, de ott azt a választ kapták, hogy a tanyások egyezzenek meg a földtulajdonosokkal a kimérés korrigálásáról. A határozat ellen a faluháza fellebbezett, de azt a Pest Megyei Földhivatal is eluta­sította. A másodfokú határozatot nem támadták meg a bíróságon. Bognár Isván szerint ezzel mu­lasztást követett el az önkor­mányzat, mert a helyi közutak fenntartása kö- t e 1 e s s é g e . Ezért mint érin­tett magánkere­setet nyújtott be. A Pest Me­gyei Bíróság a múlt héten, kedden tartott első tárgyalá­son nem hozott ítéletet, a föld- hivatali iratok­ban ugyanis egyelőre a jogá­szok sem tud­tak eligazodni. Az új tárgyalást március 11-éré napolták. A je­lenlegi helyzet­ben egy már működő fű­résztelep, vala- A birtokok mezsgyéje az út közepére esik - mondja Bognár István, mint Bognár István tervezett csomagolóüze- sági privatizációt más esetekben mének sorsa vált bizonytalanná, is túlzásba vitték Nyársapáton. Az utóbbi, majdan 15-20 embert Tény, hogy magántulajdonba ke- foglalkoztató üzem építése addig rült a községi dögtemető, az Ár­nem kezdődhet meg, amíg nincs pád-kori templom maradványai hivatalos dűlőút. A községben és a komoly természeti értéket azt beszélik, hogy a mezőgazda- képviselő orchideás. _______ ■ __________Hírek_________ B ÁL. Január 25-én, este 7 órától jótékonysági bált rendez a nagy­kőrösi Dalmady-iskola. A bevé­telt az intézmény oktatási felté­teleinek javítására fordítják. KÖZGYŰLÉS. A nagykőrösi önkormányzat képviselő-testü­lete január 30-án tartja idei első ülését. A tanácskozás fő témája lesz a település 2003-as költség- vetése. MEZŐGAZDASÁG. A mező gazdasági vállalkozók ma este megtudhatják, milyen következ­ményekkel jár számukra az EU- csatlakozás. Erről szakemberek tartanak tájékoztatást 18 órakor Nagykőrösön, a helyi vállalko­zók egyesületének Kossuth ut­cai irodaházában. BETÖRŐ. A múlt héten szer­dán feltörték Nagykőrösön az Áchim András utcai élelmiszer- boltot. Az ismeretlen tettest jó­formán csak a cigaretta érdekel­te, az összes paldi dohányt ma­gával vitte. SEGÍTSÉG. A nagykőrösi egészségügyi szolgálat autóját is próbára tette az utóbbi időben lehullott nagy mennyiségű hó. Néhol meg sem tudták közelíte­ni vele a külvilágtól elzárt tanyá­kat. A helyi Hungaroforce Kft. segített rajtuk: egy terepjárót bocsátott a körzeti orvosok ren­delkezésére. IGAZOLVÁNYOK. A 2000. no vember 1-je előtt kiváltott vállal­kozói igazolványokat meg kell újítani. Kőrös vonzáskörzetében több száz vállalkozóra vonatko­zik ez a rendelet. Az igazolvá­nyok cseréjére február 15-ig kap­tak haladékot az érintettek. TÁMOGATÁS. A kocséri önkor­mányzat idén havi 5 ezer forint­ra emelte a lakásfenntartási tá­mogatás felső határát. Kivételes esetekben azonban havi 7 ezer forintot is adhat a rászorulók­nak a polgármesteri hivatal. KOSÁRLABDAKUPA. Január 25-én Nagykőrösön, a Toldi-is- kola tornacsarnokában rendezik meg a kosárlabdások országos ifjúsági kupájáért folyó verseny elődöntőjét. A helybeli kosara­sok a budapestiekkel, a körmen­diekkel, a tiszaújvárosiakkal mérkőznek meg, és a két leg­jobb csapat jut majd be a kupa országos nyolcas döntőjébe. TÁNCHÁZ. Január 31-én, dél­után 4 órakor rendezi meg idei első nyilvános fellépését a nagy­kőrösi néptáncegyüttes. Műso­rukra a helyi művelődési köz- I pontba várják a közönséget. ■ JUBILEUMI VERSENYEK. Pénteken a nagykőrösi Petőfi-iskolában körzeti tanulmányi versenyeket rendeztek az intézmény névadásának 50. évfordulója alkalmából. A vonzáskörzet tíz iskolájából közel kétszáz diák mérte össze tudását. Képünkön a Ki tud többet Petőfiről? vetélkedő résztvevői. fotó* s. e. _______________________Megkérdeztük olvasóinkat_______________________ V an-e társasági élet Kőrösön? Farkas Erika el­adó: - Nincs tár­sasági élet a vá­rosban. Az óvo­dák, iskolák va­csorái csak al­kalmi lehetősé­gek. Szórakozni csak Kecskemét­re tud elmenni az ember, az van legközelebb. Nagykőrösön még olyan igényes, kulturált körülményeket biztosító cukrászda vagy étterem sincs, ahová az év bármelyik szakában be lehetne ülni beszélgetni, egy sütit megenni. Működik itt né­hány diszkó, de oda csak a tizen­évesek járnak. A húszon felüliek és a középkorúak nem találnak szórakozási lehetőséget. Kellene a városközpontba néhány közép- kategóriájú szórakozóhely, aho­vá az idősebbek is elmehetnének. Kovács Dénesné óvónő: - A társa­sági életet Kőrö­sön az ebben az időszakban ren­dezett alapítvá­nyi bálok és szü­lői munkaközös­ségi vacsorák je­lentik. A báli szezonon kívül, az év többi ré­szében nincs lehetőség társas összejövetelekre. Még csak igazi jó vendéglátóhelyet sem lehet itt találni. Éppen most készül a család egy ünnepi vacsorára, de fogalmunk sincs, hová mehet­nénk el a városban. Nem luxus­körülményekre vágyunk, csak egy igényes, hangulatos éttermet szeretnénk fellelni. Olyat, ahol szolid zene szól, esetleg táncolni is lehet. Nem tudom, találunk-e ilyet Nagykőrösön... Füle Zsuzsanna vállalkozó:- Szerintem csak januártól márci­usig, a báli sze­zonban élénk a város. Ezenkí­vül pénteken és szombaton este egy-két város­központi szórakozóhelyen gyűl­nek össze a fiatalok. Mások a szomszéd nagyvárosokba járnak bulizni, de ahhoz autó és nem ke­vés pénz kell, ami nem mindenki­nek adatott meg. Aztán van egy olyan réteg, akik otthon töltik az estéket, házibulit rendeznek. Köl­csönöznek egy csomó videofil­mét és szűkebb baráti társaság­ban szórakoznak. Az én korosz­tályom ezt a lehetőséget választ­ja. A középkorúak nem találnak itt szórakozóhelyet. __________■

Next

/
Thumbnails
Contents