Petőfi Népe, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-06 / 284. szám
www.titok.hu • www.titok.hu • www.titok.hu Nézőpont Géczy Zsolt _________________ Ú tvesztőkben csordogáló milliók Minden idők második legnagyobb árvizét élte meg Baja és térsége augusztusban. 943 centiméterrel tetőzött a Duna. Csak az 1956-os jeges árnál került tíz méter fölé a folyam ezen a szakaszon. Nem is akadt olyan hivatal, pláne hivatalvezető, mely vagy aki ne biztosította volna az érintett településeket, embereket, cégeket együttérzéséről, no meg nagyvonalú támogatásáról. Ugye emlékeznek még, írásos nyoma is akad elég. Eltelt a nagy ár óta immár egynegyed esztendő, azaz három hónap, mostanság serényen poroszkálunk az új év felé. Pénznek nincs nyoma, éppúgy, ahogy a mondás szerint szaga sem. Legalábbis Baján még egyetlen gazdasági társaság, netán honpolgár nem akadt, aki a kártérítésként kapott összeget lobogtatva ujjongott volna. Itt van például a Gemenc Rt. Hazánk legnagyobb állami tulajdonban lévő erdejét kezeli, a kedvező adottságok okán persze évről évre nyereséget vár a gazda. Joggal. Minthogy a részvénytársaság is joggal várhatja, hogy a dunai árvíz végett 400 millió forintra becsült kárát az ígérgető s a vész idején a kamerák előtt lelkesen szereplő, rendkívül fontos hivatalnokok végre aláírják a pénzt utaló csekket, így aztán örülhet a társaság, ha nem lesz veszteséges az év, s sikerül nullára hozni az idényt. Ezzel szemben egyelőre csak egy dohánygyár adott tízmillió forintot a Gemenc erdejének rendbetételére. Más, állami pénznek se híre, se hamva. Akadékoskodásban viszont nincs hiány, körülbelül fél tucat, hatósági jogkörrel bíró hivatal igyekszik a jóindulat kecses álarca mögé rejtőzve kisebb-nagyobb akadályokat gördíteni az erdő- gazdaság napi munkája elé. Jellemző, hogy a már megkapott dohányt is alig bírják felhasználni, az új vadddmb létrehozásához például tíz kilométerről kell földet hordani az erdőbe. Mostanság sem alacsony a Duna, alig valamivel öt méter alatt mozog Bajánál. Nem száradt ki az erdő, néhol többméteres víz áll az ártérben. Ettől függetlenül ezen a területen is naponta etetnek és igyekeznek rendbe tenni az erdőt. Kishidat avatnak, erdei játszóteret újítanak fel, közben fogadják a bérvadászokat. Sajnos, utóbbiból kevés akad, elijesztette az árvízi híradás a puskásokat. Pedig a hullámtér csak szerény hányada az erdőségnek. Tíz kilométerről kellett földet hordani A gazdák kérdeztek az FVM-től Belépés után mi vár a magyar agrárágazatra az Európai Unióban? Mintegy fél évszázadig volt országunk tagja a szocialista tábornak, illetve az ennél valamivel rövidebb életet élt gazdasági integrációjának, a KGST-nek (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa). Nem egészen önkéntesen. Most az Európai Unióba való belépés előtt állunk. Ezúttal népszavazás dönt majd a csatlakozásról, 2003. április 12-én. Hogy mire számíthatunk, ha a belépés mellett döntünk, erről igyekeznek tájékoztatni az embereket az olyan rendezvények, mint az FVM keddi, kecskeméti konferenciája volt. Kecskemét Az előadások tartalmáról tegnapi lapszámunk 4. oldalán beszámoltunk. E cikkünkben a tanácskozás végén a jelen volt gazdálkodóknak az EU-tagsággal kapcsolatban elhangzott kérdéseit és az FVM magas beosztású munkatársainak válaszait ismertetjük. A válaszadók: Somogyi Zoltán, az FVM Európai Integrációs Főosztályának főosztályvezető-helyettese (S. Z.), Csapó Mihály, az FVM Ágazati Költségvetési Kapcsolatok Főosztályának főosztályvezető-helyettese (Cs. M.) és Padisák Gábor, az FVM Agrárrendtartási Hivatalának tanácsosa (P. G.).- Hány hektár gyümölcsös tart el az unióban egy négytagú családot? P. G.: - Az átlagos méret 4-5 hektár szokott lenni, de igazán jól azok élnek meg, akiknek a családja legalább 8-10 hektár gyümölcsössel rendelkezik.- A jelenleg Magyarországon 1-20 hektáron gazdálkodók mennyire lesznek verseny- képesek az EU-ban? P. G.: - A versenyképesség nagymértékben függ nemcsak a terület nagyságától, hanem a művelési ágtól és a termesztett növénytől is. S kérdés az is, hogy valaki úgymond főállásban vagy pedig csak részidőben gazdálkodik-e a birtokán.- Tervezik-e a kapor, a petrezselyem és más hasonló, a mindennapi ételízesítés mellett a tartósítóiparban is felhasznált növények termesztésének támogatását? P. G.: - Nem tervezik most sem, és az unióba lépés 'után sem várható. De például a vilmoskörte támogatott lesz.- Az integrátorok tudnak-e majd az unióban tevékenykedni? Vagyis, akinek most van például húsz hektár dinnyéje, az kinek tudja majd eladni a termést? P. G.: - Speciális szabályozás nincs az EU-ban az integrátorokra. Vannak ott is hozzájuk hasonlóan működő kereskedők, és jól megélnek. Például nekik el lehet adni a dinnyét.- Kell-e nekünk, gazdálkodóknak félni attól, hogy bekerülünk az EU-ba, vagy sem? Optimistán vagy pesszimistán menjek innen haza? S. Z.: - Egy bizonyos: a belépés pozitív oldala, hogy egy nagyon jól kiszámítható gazdasági környezetbe kerülünk, ahol nincsenek gabonabombák és egyéb bombák. Az unióban hétéves ciklusokra terveznek, s ott előre ismertek például az intervenciós árak. Aki a szabályokat betartva termel, annak nem kell félnie, hogy nyakán marad a termés.- Támogatják-e az unióban növényház létesítését? P. G.: - Elképzelhető, hogy akár például a strukturális alapokból támogatják az ilyen fejlesztést.- Az EU-ban mekkorák a birtokok? P. G.: - A szántóföldi növénytermesztésben a 15 tagállamban 18,4 hektár az átlagos birtoknagyság. Az utóbbi időben kisebb koncentráció megfigyelhető volt. Ott is gazdálkodnak részmunkaidőben is kisebb területeken, részben önellátásra, részben piacra termelve. A TÉSZ-ekbe nem kötelező belépni.- Az őstermelőkre milyen sors vár az unióban? S. Z.: - Az EU agrárszabályozása szerint mindenkivel szemben egyforma bánásmódot kell alkalmazni, diszloiminációra - negatív megkülönböztetésre - nincs lehetőség. Ha valakinek fél hektár földje van, éppolyan elbánásra számíthat, mint akinek tízezer HÉHÁHY ADAT AZ EURÓPAI UNIÓBÓL Családi gyümölcsösök átl. területe 4-5 ha Átlagos szántóbirtoknagyság 18,4 ha Jelenlegi tagországok száma 15 Forrás: PN-infó ____________________________ hek tárja van. Vagyis hektáronként ugyanannyi támogatás illeti meg.- Vannak termelő szervezetek, amelyek TÉSZ-szé kívánnak átalakulni. Ehhez valamiféle vállalkozásbarát hitel, egyéb támogatás van-e nálunk? P. G.: - Ismereteim szerint a jövő évben kétmilliárd forint áll majd rendelkezésre a TÉSZ-ek segítésére. A támogatást a várható éves árbevétel alapján adják, az esztendő elején. Az év végén aztán el kell majd számolni vele.- Lesznek olyan termelők, akik nem bírják majd a versenyt, tönkremennek. Velük mi lesz? Akasszák föl magukat? S. Z.: - Az EU nemcsak a termelés kézben tartását tűzte ki célul, hanem azt is, hogy a vidéki népességnek megfelelő jövedelme legyen, a helyben tartása végett, a városokba vándorlásának megelőzésére. Az EU agrárpolitikájára ezért mondják, hogy multifunkcionális. Az unióban jelenleg van mód a tisztességes visszavonulásra, idő előtti nyugdíjaztatásra. Ugyanakkor a fiatalokat támogatják, hogy eséllyel léphessenek az elöregedő agrárnépesség helyébe. Cs. M.: - Pillanatnyilag Magyarországon olyan az agrártámogatások rendszere, hogy a támogatások egy részét, mondhatni, szociális problémák orvoslására adja az állam, nem kizárólag a fejlődőképes piacra termelőknek, ahogyan sokan szeretnék. Az unióba bekerülve jelentős termelői rétegek helyzete fog megrendülni. Ezzel szembe kell nézni. Az új belépők, köztük a magyar gazdálkodók versenyhelyzete a sokkal kisebb mértékű támogatottság miatt rossz lesz, a jelenlegi EU- tagországok agrártermelői sokkal erősebbek náluk, ne áltassuk magunkat. A. TÓTH SÁNDOR DOMUS Kecskemét, Deák F. tér 6/A www.domus . hu. %A%ÁCSO<J^yi AXCIÓ December 8-án, bronzvasárnap minden termékre vásárlás vagy előjegyzés esetén 10% engedményt adunk. A részletekről érdeklődjön áruházunkban! Nyitva tartás: december 7-én (szombaton): 9-15 óráig; december 8-án (vasárnap), 9-15 óráig. Telefon: 76/502-310 305 Péntektől vasárnapig bevásárló-hétvége a S*il-Coop BevásárlóközponttiaitS Cím: Kecskemét. Izsáki út 2. Tcl./fax: 76/481-707 Bőrös malaccomb, -lapocka csont nélkül 619 Ft/kg Bőrös malactarja és -karaj 599 Ft/kg Sertésköröm 239 Ft/kg Kolbászhús 499 Ft/kg Csirkecomb 449 Ft/kg Csirke far-hát 139 Ft/kg Trappista sajt 999 Ft/kg Krémföl (20%), 450 g 125 Ft/db Reggeli ital (2,8%), 1 I 99 Ft/db Kristálycukor, 1 kg-os 179 Ft/kg Omnia kávé, 250 g . 419 Ft/db Kristályvíz (v.v.), 1,5 I 78 Ft/db Narancs 149 Ft/kg Vademecum fogkrém (magnézium, duo pack), 75 ml 397 Ft/db Fa tusfürdő, 250 ml 278 Ft/db Schauma sampon, 400 ml 278 Ft/db Játék baba, 14 cm és 17 cm 499 Ft és 699 Ft Puzzle 1000 db-os kirakós játék 699 Ft Kenyérpirító (Tectron) 2.799 Ft Clatronic DVD-lejátszó 30.999 Ft Euro Sky TV, 51 cm 36.999 Ft Eta hősugárzó,2 kW 4.999 Ft A bevásárlóközpont hétvégi nyitva tartása: bronzvasarnap 6.30-tól 17.00 óráig! : szombaton 6.30-tól 18.00; Hangversenyekkel is várja tagjait a kamara Kultúra Koncertsorozatra is várja idén tagjait a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A soron következő, immár karácsonyi zenei estnek az Adventi dallamok címet adták, és december 13-án este fél 8-tól rendezik meg székházukban, Kecskeméten. Az M. Bodon Pál Kamarazenekart Palotás József vezényli. A műsoron szerepel Vivaldi A-dúr concertója, Manfredini Karácsonyi concerto grossója, Vivaldi Az ősz - A négy évszakból, Corelli Karácsonyi concerto grossója, Vivaldi A tél - A négy évszakból, valamint Mozart Kis éji zenéje. Olvasóink szavaztak az interneten Ön mennyit költ idén karácsonyi ajándékokra? 1-15 ezer forintot. 16-30 ezer forintot. 31-50 ezer forintot. 51-100 ezer forintot. 100 ezer felett. Aktuális kérdésünk: Mit szól ahhoz, hody január elsejével (egy év ALATT TEHÁT IMMÁRON HARMADSZOR) ISMÉT EMELKEDNEK A KÁBELTÉVÉDÍJAK KECSKEMÉTEN? Muzsikusokért szól a zene Balesetet szenvedett a Csík Zenekar vezetője és két társa Kecskemét Súlyos baleset érte múlt hét pénteken Csík János muzsikust, a kecskeméti Csík Zenekar vezetőjét. A 4-es főúton, Püspökladány közelében haladt autójával a sűrű ködben, amikor is - előzés közben - frontálisan összeütközött egy szemből érkező, menetrend szerinti autóbusszal. Az Ika- rusba hátulról még két mikrobusz is belehajtott. Az életveszélyesen megsérült Csík Jánost és két utasát - zenésztársát - Urbán Zoltánt és Tormási Eleket csak a tűzoltók tudták kiszabadítani az autó roncsai közül. A népzenészt azóta már Kecskeméten ápolják: mentőhelikopter hozta a hét elején a megyei kórházba, ahol meg is műtötték. A Csík zenekar, amelynek éppen idén jelent meg albuma A kor falára címmel, december 20- án, pénteken fellépett volna a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. E fellépés most jótékonysági koncertté alakul a baleset sérültjeinek megsegítésére. Az estet a Csík Zenekar szervezi a magyar népzenei élet jeles képviselőinek részvételével. Fellép többek közt az Ökrös zenekar, a Tükrös zenekar, a Békés banda, a Bekecs együttes, a Magyar Állami Népi Együttes kamaracsoportja, a Jászság Népi Együttes s természetesen a Kecskemét Táncegyüttes és a kecskeméti Kurázsi Táncműhely. A kezdési időpont: 19 óra. Támogatói jegyek a helyszínen válthatók. A bevétel teljes összege a szerencsétlenül járt zenészek megsegítését szolgálja. Akik nem tudnak eljönni a koncertre, de szívesen segítenének, a következő számlaszámra küldhetik hozzájárulásukat: Európa Jövője Egyesület, OTP Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága 11732002-20373920 „Csík János és zenésztársai gyógyíttatása és segélyezése” megjelöléssel. A koncert támogatói: az Erdei Ferenc Művelődési Központ és Művészeti Iskola, az Európa Jövője Egyesület és a Bács-Kiskun Megyei Közművelődési Intézet. _______________________K.QY. F estmények • Grafikák • Műtárgyak Festményvásár a Mártonfi Galériában. Egyedi grafikák 5.000 Ft-tól, olajfestmények már 12.000 Ft-tól kaphatók. Central Passage Üzletház § Kecskemét, Dobó krt. 8. I. emelet.