Petőfi Népe, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-06 / 284. szám

I 2. OLDAL A világ hírei KOVÁCS LÁSZLÓ külügymi­niszter csütörtökön Budapesten azt javasolta Erik Jürgensnek, az Európa Tanács jelentéstevő­jének, hogy addig ne zárja le a kedvezménytörvény elemzését, és ne terjessze az illetékes bizottság, illetve az Európa Ta­nács közgyűlése elé, amíg foly­nak a magyar-szlovák és a ma­gyar-román konzultációk a jog­szabályról. Erik Jürgens - aki elfogadta a javaslatot - nem kívánt nyilatkozni az újságírók­nak, mint ahogy Pozsonyban sem tette, és ígérete szerint Bukarestben sem teszi, mti ARIEL SÁRON izraeli minisz­terelnök szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tag­jai tartózkodnak a Gáza-övezet- ben és Libanonban, mti A ROMÁNIAI Verespatakon tervezett aranybánya megnyitá­sa ellen tüntettek csütörtökön Bukarestben a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet aktivistái. A szervezet mintegy félszáz, több európai országból érkezett tagja sárga ruhába öltözve két hatalmas transzparenst feszített ki a román főváros egyik központi terén álló diadalív előtt, mti NAGY EREJŰ pokolgép rob­bant csütörtökre virradó éjjel Horvátországban, a dalmát tengerpart déli részén fekvő Makarska alpolgármestere csa­ládi házának udvarán. Sérülés nem történt, az anyagi kár azonban tetemes, Sinisa Srzic alpolgármester személygép­kocsija is megrongálódott. Az idén ez már a második robba­nás volt a közkedvelt dalmáciai nyaralóhely elöljárójának a házánál, mti A LESZÁLLÓHELYEN uralko dó rossz időjárás miatt továbbra is Föld körüli várakozó pályán marad az Endeavour amerikai űrrepülőgép. Az Endeavour fedélzetén legalább vasárnapig elegendő üzemanyag és egyéb ellátmány van. mti KATONAI ellenőrzést végez a magyar honvédség Románia északnyugati térségében - kö­zölte csütörtökön a nagyváradi helyőrség parancsnoksága. A keddtől péntekig tartó előre bejelentett terület-ellenőrzés az 1994. évi bécsi doku­mentum alapján létrejött magyar-román megegyezés keretében történik, mti A BOSZNIAI és a horvátorszá­gi háborúban eltűnt személyek után kutató szakértők 52 isme­retlen háborús áldozat holttest­ét hántolták ki a Száva és Drina mentén fekvő nyugat-szerbiai települések temetőiben. A sí­rokban elhantolt ismeretlenek holttestét az 1991-95. évi hábo­rú idején vitte a víz Szerbia területére, mti BÉCSBEN csütörtökön került sor az egyeztető tárgyalásokra a november 24-ei választásokon elsöprő győzelmet arató Oszt­rák Néppárt (ÖVP) és eddigi koalíciós partnere, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) között. Az utóbbi elnöke, Herbert Haupt igen elégedett volt a találkozóval, míg Wolfgang Schüssel kancellár azt hangsú­lyozta, hogy világosan a part­ner értésére adták a korábbi együttműködéssel kapcsolatos kifogásaikat, mti ÚJABB kutatást kezdtek Cipru­son azoknak az 1974. évi har­cokban megölt ciprusi törökök­nek a sírjai után, akiket eddig egyszerűen eltűntnek nyilvání­tottak. Mindannyiukat görög ciprióták temették el annak idején Alaminosz községben, amely a török invázió előtt vegyes lakosságú volt. mti VILÁG TÜKÖR 2002. December 6., péntek Reformok útján a közös Európa lg conoentior^^ropeenne Az európai konvent ülésezik a volt francia államfő, Valéry Gisgard d'Estaing (jobbról a második) elnökletével fotó. europress/epa Brüsszel Az EU külügyminiszterének megfelelő új tisztség létreho­zását és az Európai Bizottság elnökének az Európai Parla­ment által történő megválasz­tását javasolta egyebek között a bizottság az Unió előkészü­letben lévő intézményi re­formjairól csütörtökön közzé­tett állásfoglalásában. Az Európai Parlamentnek és az Európa jövőjével foglalkozó konventnek címzett közlemény, amely a brüsszeli bizottság máso­dik ilyen jellegű hozzájárulása az intézményi reformokról folyó vi­tához, mélyreható átalakulásokat szorgalmaz, egyrészt az EU mű-, ködésének radikális egyszerűsíté­se, másrészt a három legfonto­sabb intézménye - a tanács, a bi­zottság és a parlament - közötti egyensúly megőrzése jegyében. A közleménnyel egyidejűleg a bi­zottság egy gyakorlatilag teljes ér­tékű alkotmánytervezetet is nyil­vánosságra hozott, amely szerke­A lengyel főtárgyaló szerint az uniós tagjelölteknek joguk van ahhoz, hogy további kétmilliárd euróra tartsanak igényt az Európai Unió kasszájából. Jan Truszczynski a dán EU-elnökség múlt heti pénzügyi javaslatát messzemenőnek és előremutatónak minősítette, de úgy vélte, hogy az ennek ellenére nem kielégítő. Aláhúzta, hogy Len­gyelország nem az egyetlen a tagjelöltek között, amelynek fenntartásai vannak a dán javaslattal szemben. A Rzeczpospolita című mértékadó lengyel napilap csütörtöki számában a brüsszeli tudósító azt írta, hogy a dán EU-elnökséget különösen inger- lí a lengyel tárgyalóküldöttség magatartása. A legutóbbi tárgyalási fordulón, amikor Truszczynski újabb követeléslistát terjesztett elő, Poul Christofersson dán nagykövet idegei felmondták a szolgálatot, és köszönés nélkül kiviharzott a teremből. Németország és Franciaország azt javasolja majd az egy hét múlva esedékes koppenhágai EU-csúcson, hogy 2005. július 1-jén kezdődjenek meg a csatlakozá­si tárgyalások Törökországgal - vált ismeretessé csütörtökön Berlinben, egy nappal az után, hogy Gerhard Schröder német kancellár és Jacques Chirac francia köztár­sasági elnök tárgyalt egymással Storkowban, Berlin közelében. zetét tekintve a konvent által né­hány hete közzétett vázlatra épül. A bizottság javasolja, hogy az EU közös külpolitikájának meg­erősítésére és „láthatóbbá téte­lére” hozzák létre az Unió kül- ügyekért felelős titkárának - gya­korlatilag külügyminiszterének - a tisztségét. Viselője egyúttal a bizottság egyik alelnöke („kor­mányfőhelyettese") is lenne, és egyrészt a bizottság elnökének, másrészt a tagországok állam- és kormányfőiből álló Európai Ta­nácsnak, végül a bizottság tagja­ként a parlamentnek is politikai felelősséggel tartozna. Az Európai Bizottság elnökét az Európai Parlament választaná meg titkos szavazással és kéthar­mados többséggel. Kinevezését meg kellene erősítenie a tanács­nak is, amely ezután vele egyetér­tésben jelölné ki a bizottság tagja­it, akiket még a parlamentnek is jóvá kellene hagynia. _________■ J ogsegély a tagjelölteknek Az uniós csatlakozásra váró országokban a rászorulók jogi se­gítségnyújtásának intézményi háttere és gyakorlata is ellent­mond az európai normáknak. A tagjelölt országok szakembe­rei mától két napon át Budapesten tanácskoznak, hogy segít­séget kapjanak a megfelelő szabályozáshoz. ________ Budapest Megcsappan az állami intézmé­nyekbe vetett bizalom ott, ahol az emberek nehézkesen vagy anyagi okok miatt nem jutnak megfelelő színvonalú jogi védelemhez. Az Európai Unió emberjogi egyez­ménye előírja, hogy a bíróság előtt az arra rászoruló fél ingye­nes jogi segítségnyújtást igényel­het, máskülönben sérül a méltá­nyos elbánás elve - mondta a nemzetközi konferencia előze­tes sajtótájékoztatóján Edwin Rekosh, a Columbia Egyetem Közérdekű Jogi Kezdeményezé­sének igazgatója. Szerinte az uni­ós tagfelvételre váró országoknak szembe kell nézniük azzal, hogy jogrendszerük átalakítása a jogi segítségnyújtás reformja nélkül nem tekinthető befejezettnek. A jogi védelem elérésének rendszere Magyarországon sem működik kielégítően, ez pedig sérti a tisztességes eljáráshoz való jog nemzetközi előírásait ­fogalmazott a Magyar Helsinki Bizottság elnöke. Kőszeg Ferenc tapasztalata szerint a kirendelt védők munkájának ellenőrzése nincs megoldva, és díjazásuk is kevesebb, mint a megbízott ügy­védeké. (Januárban lép életbe a kirendelt ügyvédek díjazásának emeléséről szóló miniszteri ren­delet.) Mint mondta: az állam fe­lelőssége, hogy a rászorultaknak' akár a büntető, akár pedig a pol­gári peres ügyekben megfelelő jo­gi segítséget nyújtson. Ma még je­lentős hátrányba kerülnek a jogi eljárásokban azok a fogva tartot­tak, akiknek kirendelt védőjük van, szemben azokkal, akik ké­pesek megfizetni a saját védel­müket. HORVÁTH MAGDOLNA ____________________ÁLLÁSPONT_____________________ SZ TRAPÁK FERENC Helyben jó a pénz Az Országgyűlés hatmilliárd forinttal kiegészítette az önkor­mányzatok költségvetési támogatását. így sem mernék mér­get venni arra, hogy mindenütt víz fölött tudják tartani fejüket jövőre a települések. De az úgynevezett működőképesség fenntartásához talán elég lesz a levegő. Imádkozott is sok új polgármester, miután szétnézett azon a terepen, ahol válasz­tási csatát nyert. Nemrég még csillogó szemmel ecsetelték ál­maikat, máj elborult tekintettel szembesültek a kötelező bér­emelések többletterheivel, a szemétszállító és egyéb cégek 2003. évi árajánlataival. A települések vezérkarán a sor, hogy teljesülhessenek a kam­pányígéretek. Mondjuk, az időarányos részük. Ez sem kevés. Mert tudvalévő, hogy aki iskolabezárással kényszerül kezde­ni hivatali idejének első kerek esztendejét, annak nem jósol­nak hosszú szolgálati időt az istenek. Ezzel együtt a szükség nem rossz tanácsadó. A települések elöljárói továbbképzése­ken csiszolódnak. Olyan városok vezetői ülnek egy asztalhoz a környező falvak polgármestereivel, jegyzőivel, amelyek ko­rábban semmi szükségét nem érezték a tapasztalatcserének és a közös gondolkodásnak. Csak azon csodálkozom, hogy miért kell a kiadást sem egé­szen fedező költségvetési összegnek olyan utat befutnia ennyi évvel a rendszerváltozás után is, mintha valamilyen gondosko­dó adomány volna. A jól fizetett képviselők hosszan vitáznak, végül a még drágábban működő kormány belátja, hogy növel­ni kell az önkormányzatok támogatását. A helyhatóságok hat­milliárd forintnyi többletet kaptak. A pénzt át fogják utalni ne­kik. Vannak olyan országok, ahol az emberi közösség kevésbé kiszolgáltatott a felsőbb döntéseknek. Ott a községek, városok eleve helyben tartják az adó egyharmadát oktatási, idősgondo­zási, közlekedési, háziorvosi, segélyezési és egyéb célokra. A többit vihetik, osztozhat rajta a megye és az állam. Elvégre mindenütt, minden szinten élni kell valahogy. EGYETÉRTEK: 06-90330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90330304 STANGA ISTVÁN Mikulás-bajok Néhány napja még órabérük 13 dollárról 18-ra való emelését követelték az ausztrál Mikulások, mondván, nem könnyű szakma az övék: begyullad a szemük a fényképezőgépek va- kujától, lejárják a lábukat, sokszor hisztiző gyerekek várják őket, sőt az is előfordult, hogy egy csöppség ijedtében lepisilte a nagyszakállút. Gyanítom, ma már kiegyeznének a 13 dollár­ral is, hiszen - ha hinni lehet a Reuters hírügynökségnek - Ausztrália óvodáiban betiltották a Mikulást, nehogy megbánt­sák a kisebbségeket. Van, ahol bohócokkal helyettesítik, más­hol partik pótolják a hagyományos ünnepséget. Bevallom, a fentebbi hírt kissé félve írtam le, mert nem akarom, hogy hazai ötletgazdák innen merítsenek ihletet. A világért se szeretném, ha mondjuk az ORTT fekete csíkkal takartatná ki az éppen ajándékkal settenkedő öreget, vagy előírná, hogy 20 éves kor alatt csak szülői felügyelet mellett tekinthető meg a puttony. S persze az sem volna szerencsés, ha bármelyik párt politikai hovatartozást vélne felfedezni a piros bundában, amely ezentúl csakis akkor lenne viselhető, ha azon - jól látha­tóan - legalább egy narancsot, egy tulipánt, minimum három madarat helyeztek el, kiegészítve természetesen Nagy-Magyar- ország térképével. Csomagokról meg végképp ne beszéljünk, hiszen ezek kétségkívül azt a Bokros Lajost juttatják az eszünkbe, aki annak idején éppen Mikulás-jelmezben igyeke­zett népszerűsíteni magát és a róla elnevezett intézkedéseket. Aki a fentebbi víziók olvastán azt gondolja, elment az eszem, kevéssé ismeri a mai magyar közéletet, amely nem nélkülözi a paranoiát vagy éppen a mindenen átgázoló küldetéstudatot. Csak idő kérdése hát, mikor válik gyanússá a Mikulás. Apropó, Mikulás-betiltás... Ezzel összefüggésben egy ellenzéki ausztrál politikus úgy nyilatkozott: a politikai korrektség az őrületbe csapott át. Nos, utóbbiból nálunk sincs hiány. És a politikai korrektség? Azt meg elhozza nekünk a Mikulás. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90330430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj _________________A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről._________________ I van Lexa és a szlovák alvilág Ivan Lexa, a szlovák titkosszolgálat (SIS) csütörtökön őrizet­be vett, felbujtással vádolt egykori igazgatója állítólag az Aranykéz utcai merénylet gyanúsítottjainak adott át informá­ciókat az 1996-ban meggyilkolt Robert Remiás mozgásáról. Pozsony Az Aranykéz utcai merényletet a magyar rendőrség gyanúja sze­rint a két „legkeresettebb szlo­vák”, a lévai járás egyik falujából származó Jozef Rohác és Imrich Oláh követte el. Mindkettőjük el­len évek óta nemzetközi elfogató­parancs van érvényben. Magyar és szlovák sajtóértesülések sze­rint a szlovákiai alvilág és az egy­kori szlovák titkosszolgálat lehet­séges összefonódásainak eltitko­lásában érdekeltek Rohácot és Oláhot már régen eltették láb alól. Más források szerint Rohác él és valahol bujkál. Vladimír Palkó szlovák belügy­miniszter közölte: az akkori szlo­vák miniszterelnök, Vladimír Meciar jobbkezének számító Ivan Lexa 1996-ban eredetileg egy az­óta meggyilkolt szlovák alvilági vezérnél, Miroslav Sykoránál legalább kétmillió koronáért ren­delte meg Robert Remiás meg­gyilkolását. Az évek során a magyar és a szlovák sajtóban olyan informá­ciók is napvilágra kerültek, hogy a budapesti robbantások - Parla­ment, Aranykéz ‘utca, FKGP- székház, Torgyán-villa, Szájer Jó­zsef lakása - azonos jegyeket mu­tatnak, tehát Rohác és Oláh kéz­nyomait viselik. A Lexa-ügyben illetékes ügyész, Michal Serbin csütörtö­kön már jelezte: gyilkosságra való felbujtás, államtitok megsértése címén, írásos bizonyítékok és perdöntő tanúvallomások birto­kában vádat emel - az egyéb vád­eljárásokban is védekező - Ivan Lexa ellen. A volt titkosszolgálati főnököt 12-15 év börtön fenyege­ti. Egyelőre azonban még mindig kérdés: vajon a szlovákiai me­rénylők milyen érdekek alapján és kinek a megbízásából követték el a magyarországi merénylete­ket? A túlságosan szövevényes és pontos információk híján a talán kéttucatnyi alvilági gyilkossággal is összefüggésbe hozható folya­matban már olyan információk is megjelentek, hogy amikor Remiás autóját - menet közben - felrobbantották, több alvilági alak, köztük az a Pápay Tibor.is a közelben tartózkodott, akit kilenc társával együtt mészároltak le a Fontána nevű dunaszerdahelyi bárban. ■ Mustárgáz a fegyvergyárban Szaddám alaposságra biztatja az ENSZ ellenőreit Bagdad Szaddám Húszéin csütörtö­kön üdvözölte az ENSZ fegy­verzet-ellenőreinek munká­ját, amely megcáfolhatja, hogy országának tömegpusz­tító fegyverei volnának. Az iraki elnök ugyanakkor türe­lemre intette honfitársait az Egyesült Államok „arrogan­ciájával” szemben. Az iraki diktátor a muzulmán böjti hónapot, a ramadánt lezáró fesztivál alkalmából elmondott televíziós beszédében felszólí­totta az iraki népet: támogassa a fegyverzet-ellenőrzést. Szaddám elmondta: azért járult hozzá egyik palotájának ellenőrzésé­hez is, hogy népét biztonságban tudhassa az amerikai fenyege­téssel szemben. Hangoztatta: lehetőséget akar nyújtani az ellenőrök számára, hogy meg­cáfolhassák azokat az amerikai vádakat, amelyek szerint orszá­ga az ENSZ ellenőreinek távol­létében tömegpusztító fegyvere­ket halmozott fel. A beszéd ellentétben áll Taha Jaszin Ramadan alelnök szerdai nyilatkozatával, amelyben az ENSZ ellenőreit amerikai és izra­eli kémeknek nevezte. Közben a világszervezet ellenőrei fel­függesztették munkájukat a mu­zulmán ünnep miatt. Dimitri Perricos, az ENSZ fegyverzet­ellenőrző missziójának szóvivője bejelentette: Bagdadtól észak­nyugatra, az El Muthanna egyko­ri fegyvergyár ötórás ellenőrzése során mustárgázzal töltött tüzér­ségi lövedékek tucatját fedezték fel és helyezték biztonságba. r

Next

/
Thumbnails
Contents