Petőfi Népe, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-24 / 299. szám

IV. OLDAL K A R Á C S O N Y 2 0 0 2 Életmódváltók P Zsibrik a mórágyi rög alján meghúzódó, apró település. Keskeny úton, autókat lassító kapuk alatt lehet eljutni épülő, szépülő házaihoz. Ez a csöppnyi falu alig húsz ember otthona. Egy időre. Egy esztendőre. Gyógyulni akaró drog- és alkoholbetegek menedéke, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány, a KIMM- TA emelte remények hídja. Kerítés sehol. Az épületeket csendesen ácsorgó kutyák őrzik. A közösségi ház előtt rendezkedő fiatalemberek. A társalgóban az asztal körül disznóvágáshoz hagymát tisztító fiúk. Nyitottak, beszélgetnek az idegennel, míg társuk az otthon vezetőjét keresi. Az asztalon adventi koszorú.- Zsófi készítette. Ugye gyönyörű - mondja egyi­kük, s megtörli a hagymától könnyező szemét. Szabó Judit református lelkész, az otthon vezetője nyakába kapaszkodó kisfiával érkezik. - Beteg a nagymama, ma együtt leszünk - simogatja meg az apróságot és teával kínálja. Ragyog a szeretet és az egymáshoz való ragaszkodás.- Szép az adventi koszorú. Az unr^wárás megvál­toztatja-e a lakók munkaterápiái >■ ■' minden­napjait?- A szeretet ünnepe, a karácsony mindig kitüntetett élethelyzet. Hogy várja-e valaki? Sok múlik azon, ki­nek milyenek a tapasztalatai, az előző karácsonya. Hozzánk leggyakrabban labilis családokból érkez­nek a fiatalok. Kevesen vannak, akik szép élménye­ket hoznak magukkal. Nem jellemző, hogy felhőtlen szülő-gyermek vi­szony van a háttérben. Azok számára megterhelő az ünnepvárás időszaka, akik házastársi kapcsolatokat, gyermekeket tudnak ma­guk mögött. A készülő­dést itt is adventkor szok­tuk elkezdeni: megjelen­nek a szokásos keresz­tény jelképek. Sokat be­szélünk arról, hogy a ka­rácsonynak milyen üze­nete van, hogy ez az ün­nep egy új időszak kezde­te, s hogy ennek számuk­ra szimbolikus jelentése van. Természetesen aján­dékokon is törjük a fejün­ket, de inkább az ünnep szellemiségét hangsú­lyozzuk. Vannak, akik családi körben tölthetik az ünnepnapokat, de so­kan maradnak itt. Szeret­nénk minél bensősége­sebbé tenni ezt a védett helyen és „tisztán” eltöl­tött karácsonyt. Az emlékezést Szabó Judit kisfia szakítja meg. Rácsimpaszkodik a kilincsre, kifelé igyekszik a szobából. - A fiúk odakinn majd figyel­nek rád - mondja, és szélesre tárja az ajtót. Zoltán érkezik. Az állatokat tette rendbe.- Gyermekkoromban voltak mézeskalács-, almailla­tú karácsonyaink édesanyám arany színűre festett dióival. Akkoriban még a család összetartott, sütöt­tünk, főztünk, segítettünk egymásnak. Nem voltak viták, veszekedések. Aztán alkoholfüggővé váltam, s ellaposodtak az ünnepek. Magányossá, önzővé, rátartivá lettem az ital miatt. Elértem azt, hogy nem volt egyetlen barátom sem. A karácsonyokat nem tartottam meg. A szeretetnek sem volt jelentősége, inkább az önsajnálat kerített hatalmába ilyen alkal­makkor. A szándék többször megvolt arra, hogy le­teszem a poharat. A terápiát egyszer nyolc hónapig bírtam, megjártam az elvonókúrákat. Hat éve azon­ban nem fordultam meg egyetlen intézményben sem. Egyszer csak eljött az a pillanat, mikor nem ráhatásra - nem szüleim, ismerőseim kérésére -, ha­nem magam döntöttem el, hogy életformámon vál­toztatok. Zsibrik nekem nagyon jó. Isten felé mindig nyitott voltam, s az itteni hitvallás, hogy az élő hit személyiségformáló hatása többet jelent minden módszernél. Itt tényleg meg lehet tanulni szeretni, elfogadni a másikat, vele együtt élni. Kialakulnak bizonyos kötődések mentorokhoz, egymáshoz.- Az otthon szabályai nem teszik lehetővé, hogy több napra eltávozást kapjon. Nem vágyik haza?- Jó a kapcsolatom a szüleimmel, mégis úgy gondo­lom, ha hazamehetnék, akkor is itt maradnék. Most itt van a „családom”. Jó érzéssel töltött el, amikor advent első vasárnapján két mentorunk, Zsófi és Andi, a négygyertyás koszorút az asztalra tették. Láttam, nem maguknak, nekünk készítették. Becsukom magam mögött az ajtót. Megcsendül rajta egy fenyőből kötött, madárbirssel, mogyoróval díszített vendégváró koszorú. PÁL ÁGNES Szabó Judit református lelkész A Nap és Jézus születésnapja A Messiás még az asztrológia szerint is korábban látta meg a napvilágot A karácsonyesti gyertyagyújtás szokásában több évezredes rítus él tovább. A lobbanó láng a nap, a fény születését is jelképezi. A téli napforduló ősidők óta ünnep, és nemcsak a bibliai tájakon volt az. Az északi féltekén minden nép életében az újjászületés reményét jelképezte. A keresztény­ség számára kétezer éve a Megváltó születését. Ehhez képest ugyan mellékes, de a pontos dátumot kronológiai gondok övezik. Az Evangéliumokban és a tör­ténelmi forrásokban Jézus életéről kronológiailag ponto­san meghatározott, időponto­kat illetően egyértelmű adatok nincsenek. Másfél ezer éve rögzült születésnapjáról, a de­cember 25-ről ismert, hogy azzal a kereszténység átfor­málva átvette a rómaiak „Le­győzhetetlen Nap” ünnepét, amely a téli napfordulóról em­lékezett meg, amikortól az északi féltekén újra növekedni kezd a fény, vagyis a nappalok hossza. A Legyőzhetetlen Nap olyan szimbólum, hogy a keresz­ténységben aligha lett véletle­nül összekapcsolva a Megvál­tóval, a világ világosságával. A legtöbb újszövetségi irat azon­ban csak kevés adatot tartal­maz a történeti Jézus életéről. Kifejezetten életrajzi tartalmú csupán a négy evangélium. Ám ezek és a korai keresztény krónikások nagyvonalú adat­kezelését mutatja, hogy az év­ezredes hagyományú „Kr. e.” időszámítás-jelölés pontatlan­ra sikeredett általuk. A csilla­gászati kronológia bebizonyí­totta: a Dionysius Exiguus ró­mai apát javaslatára a VI. szá­zadban bevezetett évszámítási éránk - amely a keresztény időszámítás első évét Róma alapításához kötve i. e 753. március 25-től indítja és Jézus születése előtti és utáni évekre osztja a történelmet - éppen Jézus születésének megjelölt időpontja miatt nem helyes. Az evangéliumok szerint Jé­zus születésekor Heródes még élt. A történelmi adatok sze­rint viszont az uralmának vége felé - nem sokkal halála előtt - lázadás tört ki ellene, amelyet kegyetlenül levert. A felkelők elfogatott vezetőit a zsarnok király egy éjjel megégettette. Feljegyezték, hogy ugyanezen az éjjelen holdfogyatkozás volt. A kronológiai számítások szerint ez az égi jelenség i. e. 4-ben, március 13-án követke­zett be. Vagyis Jézus ezt meg­előzően született. Annál is in­kább, mert az evangéliumok szerint Heródes minden két­évesnél fiatalabb fiúgyermek megölésére adott parancsot, miután a napkeleti bölcsektől értesült az „új zsidókirály” megszületéséről. Másik határpontról behatárol­ja Jézus születésének évét a három napkeleti bölcset (feje­delmet) a beüehemi jászolhoz vezérlő csillagászati jelenség. A rendszerint üstökösként áb­rázolt betlehemi csillagról már a 16. században megállapította Tycho Brahe, majd nyomában Kepler is, hogy az sem üstö­kös, sem új csillag (szupernó­va) fellobbanása nem lehetett. Hogy mitől volt ez ennyire kü- Kepler viszont később kiszá- lönleges asztrológiai kép? A mította, hogy i. e. 7-ben ászt- Jupiter és a Szaturnusz együtt- rológiai különlegességként há- állása a Halak csillagképében romszor ismétlődő együttállás egyéves időtartamon belül há- jött létre a Halak csillagképé- romszor is előfordult i. e. 7- ben a Jupiter és a Szaturnusz ben és i. e. 6-ban. Olyan aszt- bolygó között. rológiai ritkaság ez, amelynek Babiloni ékírásos bizonyítéka méltán támadt hatalmas híre is előkerült Szipur város rom- kétezer éve. Korunk csillagá- jai közül 1925-ben annak, szati kronológusai aztán ki- hogy ez a rendkívül ritka boly- számították: 2200 év alatt, i. e. góegyüttállás mennyire meg- 1800-tól Krisztus után 400-ig rendítette és milyen intenzí- csak kétszer fordult elő ilyen ven foglalkoztatta az ókori em- bolygóegyüttállás! bereket. Különösképpen az A legutóbbi ilyen „égi” kons- asztrológus bölcseket. Jézus telláció egyébként a 20. szá- születésének pontos dátumát zadra jutott: 1940. augusztus és a betlehemi csil­lag mibenlétét kuta­tók egyébként a napkeleti bölcseket káldeus mágusok­nak valószínűsítik: olyanoknak, akik a babilóniai asztroló­gia szabályai szerint értelmezték a bet­lehemi csillag üze­netét. Az asztrológiai kép­ben a Nap épp a ta­vaszpont előtt volt, és ez a régóta várt Messiás eljövetelét hirdette. A Mars, a hódító rómaiakhoz kapcsolt és a zsidók­kal szemben ellen­ségesnek számító bolygó gyengült és távolodott a Szatur- nusztól, a zsidók vé­delmező bolygójá­tól, amely a babiloni felfogás 15-én, majd október 12-én, s szerint Judeát jelképező Halak végül 1941. február 20-án is- csillagképben együtt állt a métlődött meg így, egymáshoz Jupiterrel, a „királycsillaggal”, időben közel - s egy újabb he- Ebből is következtették, hogy ródesi korszakban - a betlehe- egy új zsidó király születik, mi csillaghoz hasonlatos boly­aki a régóta várt Messiás. góegyüttállás. j>unai imre Az asztrológiát a legújabb korban is foglalkoztatta Jézus születésének, illetve keresztre feszítésének dátuma. Néhány éve egy magyar szerzőpár a csil- laghírfejtők körében nagy feltűnést keltő könyvben tette közzé kutatásainak eredményét Jézus igazi horoszkópja címmel. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett, de már évtizedek óta Svájc­ban élő dr. Keresztúri Endre és szintén természet- gyógyászattal foglalkozó neje, Keresztúri Valéria dr. közösen jegyzett müvükben olyan asztrológiai számításokat, illetve következtetéseket közölnek, amelyek szerint Jézust 36. március 30-án feszítet­ték keresztre. A horoszkóp ezen egyik meghatáro­zó pontjából számították vissza a születés dátumát. Úgy találták, hogy olyan személy, amelynek sorsá­hoz pontosan illik a Názáreti Jézusi földi életpályá­ja, i. e. 7. december 12-én született, s nem pedig december 25-re virradó éjszaka. Mivel azonban még történeti és csillagászati érvrendszerű évszám-pontosításoknak sem volt foganatja a ha­gyománnyal szemben, azt végképp nem várhatjuk, hogy karácsonyt korábbra helyezzék át. Medvekarácsony Ültünk kint a lugasban, még itt volt a legenyhébb a hőség, és faltuk a borjúfasírozottat friss, vastag húsú zöldpaprikával, paradicsommal. Sándor kis deszkáján bicskázott, majd egyszer csak két falat között felsóhajtott:- De kár, hogy nem egy hónappal előbb jöttél. Akkor még meg tud­tad volna kóstolni a medveszalá­mimat! Mit ne mondjak, megálltam egy pillanatra a fasírozott pusztí­tásában, és nagyon kérdőn leshet­tem a tányér mögül, mert vendég­látóm sűrűn bólogatni kezdett.- Ha ettél valaha finomat... De hát nem ettél. Meg kell kóstolnod, ha addig élsz is, barátocskám. Valamit nyekeregtem, hogy eegen..., majd egyszer. Eszembe villant Kari May, az indiános regé­nyekben fenik örökké a fogukat medvetalpra, de az mégis csak a messzi vadnyugat, és különben is mese az egész. Nem ám a szűzi huszonegyedik század, igaz, mo­mentán külföldön, a Kárpátok- tövében. Drága Sándorom már ősszel elkezdett hívogatni telefonon medveügyileg. Állította, hogy megígértem. Hogy eljövök. Együtt megyünk a medvére. Ka­rácsonykor, mert úgy dukál. És akkor majd közösen töltjük az új szalámit. Mert ha addig élek is, azt meg kell kóstolnom..., és így tovább, végtelenül, azzal a kímé­letlen szívélyességgel, amivel a határon túlról invitálni tudják az embert. És ami alól bűn lenne kibújni. De­cember 25-én reggel kászálódtam be az autóba, hogy az ünnephez némileg méltatlan, se hideg, se meleg, ködös, alig derengő idő­ben nekiinduljak a nagy útnak. Már a megérkezés méltó volt, hiszen amint egyre keletebbre ér­tem, úgy lett hidegebb, és a határ­hoz közeli falvakban bizony a függönyön át karácsonyfával de­rengő ablakok előtt, akármilyen csenevész módon is, de kisebb- nagyobb hóemberek hirdették, hogy létezik még egy világ, ahol télformájú a tél. Sándor hajadonfőtt, de bundá­ban fogadott. A nyári lugas nájlonnal borított asztallapján puska feketéllet, mellette egy do­bozban a patronok. Kicsit rossz érzésem lett tőle. Meg is kérdez­tem, hogy a csudában nem alsza­nak télen a medvék a barlangjuk­ban? Ezen a naivitáson Sándor úgy nevetett, majd legurult a mű­anyag hordó tetejéről. A foga, mint a viccben, tényleg pepita volt a mákosbejglitől, igaz, én is azt ettem, mióta megérkeztem.- Fiam, éhes medve nem alu- szik. Ez a mi szerencsénk, mert mi is éhesek vagyunk. Meg kellett szagoljam a papri­kaport, amit majd a medvesza­lámiba töltünk a sikeres vadászat után. Másnap hajnali ötkor keltett. Nem értettem, miért, úgy képzel­tem, mivel hét órakor is ugyan­olyan sötét van, mint ötkor, lehe­tett volna szundikálni még egy ki­csit. De persze beláttam, ha már a medvék sem alszanak, akkor mit akarok én. Sándor ezeréves autójával in­dultunk neki, a puska a hátsó ülésre került. Lassan gurultunk úttalan utakon, a hóréteg súrolta az alvázat. Már derengett, amikor Sándor egyszer csak megállt, de nem kapcsolta ki a motort. Kérdőn néztem rá.- Hová tetted a szemedet, édes fiam? - szólalt meg feddőn, és az áliával előre bökött. Az út végébe meredtem, ahogy csak tudtam. S ahogy néztem, már úgy éreztem, káprázik a sze­mem, mintha tényleg kivált volna a környezetből valami tömbszerű feketeség. Láttam, hogy Sándor hátra­nyúl, és az ülésről az ölébe húzza lassan a puskát.- Csak nem valami állat az? - firtattam félénken.- Állat! - emelintette a szemöl­dökét Sándor. Néhány másodperc múlva suttogva közölte: - Medve. Egy medve. Ránk várt. Sándor mozdulatait követve ki­nyitottam az ajtót, és kimásztam a bokáig érő hóba. A kocsi elejé­nél találkoztunk. Lökést éreztem bal oldalról. Odanéztem, hát Sán­dor nyújtotta felém a puskát.- Mit csináljak? - kérdeztem száraz torokkal.- Na mégis! - nyomta a kezem­be a fegyvert. - A tiéd. Neked adom. Ezért jöttél, vagy nem? A szája sarkában valami eddig ismeretlen ránc rezdülését véltem felfedezni. A következő minu- tumban már nem rám nézett, ha­nem megint előre. Ahol az a feke­teség tornyosult. Utoljára a honvédelmi ismere­tek tanórán volt puska a kezem­be, kis légfegyver, majd’ húsz év­vel ezelőtt. Most mintha meg­szállt volna egy idegen lélek: a friss, hideg levegő, a zord deren­gés, a puska agyának tapintása az én agyamat is elhomályosította. Felemeltem a nehéz szerkezetet, a vállamhoz illesztettem, és sután egyensúlyozva próbáltam a cél­tüskét irányba hozni. Sándor mintha suttogott volna néhány szót mellettem, de nem értettem, hogy mit. Arra emlékszem, hogy a ravasz meglepően hideg volt. Es abban a pillanatban elém ugrott egy messzi-messzi város képe, ahol a régi híd tövében álló házban, ott is második emeleten, a 4-es számú lakásban, a kis sarokszobában van egy dibdáb szekrény. És a szekrény tele van medvékkel. Kicsikkel, nagyokkal, sárgákkal, barnákkal, lépettek­kel. Ott fekszenek a feketeség­ben, egymásra hányva, karikára nyílt gombszemekkel. Ott feksze­nek a csöndben, mintha halottak lennének. Én rettentem meg a legjobban, amikor hirtelen eldördült egy, majd még egy lövés.- Mit csinálsz, te szerencsét­len? - tértem magamhoz Sándor rikoltására. Kikapta a kezemből a puskát, szaladt vissza az autó­hoz. Amikor megint élesbe állt előttem a kép, most tökéletesen láttam a medvét, amint felkel ül­tő helyéből, és lassú ügetésben elindul az erdő felé. Mielőtt el­tűnt volna a fák között, mintha még egyszer hátra nézett volna felém. ____ MÉHES KÁROLY

Next

/
Thumbnails
Contents