Petőfi Népe, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-21 / 297. szám

2002. December 21., szombat SPORT Petőfi Népe - 7. oldal A kecskeméti Sinkó Andre-! át ötödször | választották az év legjobb szabadstílu­sú BMX ke­rékpárosá­nak. Ungvári Miklós (jobbra) számos versenyen csillogtatta tudását. Az ellenfeleknek jövőre is számolniuk kell vele. fotó: kovács József Az Európa-bajnok nagy dobásai _________ Dzsúdó_________ U ngvári Miklós minden mér­kőzését ipponnal nyerve idén májusban felnőtt Európa-baj- noki címet szerzett Maribor­ban a 66 kg-osok között. Ezzel a teljesítményével nagyot len­dített a megyeszékhely dzsúdó- sportjának elismertségén. A KJC kétségkívül idei legkivá­lóbb eredménye mellett számos említést érdemlő teljesítménynek örülhettek a kecskeméti csel­gáncsért szorító szurkolók. Perge Ilona junior Eb 7. és junior vb 9. helyezésével szintén a legjobbak között várhatja a jövő évet. A ma­gyar bajnokságokon 21 pontszer­ző helyezést értek el a KJC-sek, s a felnőtt I. osztályú csapatbajnok­ságon a BHSE tudta csak legyőz­ni a kecskemétieket. Az értékes ezüstöt igy a KJC zsebelte be. A négyfordulós dzsúdóligában az első helyen végzett a gárda. A klub dzsúdókái hat magyar baj­noki címet hódítottak el. Palin- csár László a szenior vb-n az ötö­dik helyen végzett. Tóth Bettina az Antalyában rendezett serdülő Világ Kupán szerzett első helyet. Hammer Erik a főiskolás-világbaj­nokságon 7. helyezett lett. Ezzel - juniorkora ellenére - jövőre szá­molni kell vele a felnőttváloga­tottban is. Kállai Zoltán - aki a B- keret tagja - a 81 kilogrammo­sok között versenyez. Mivel ez a súlycsoport a legnépesebb, nem lesz könnyű dolga az elkövetke­zendő esztendőben. Mint ahogy egyik dzsúdósnak sem. Az olimpiai ciklus feléhez ér­tünk. A hagyományokat őrző Kecskeméti Judo Club két olim­piai A- (Ungvári, Perge), illetve egy B-kerettaggal (Kállai) lendül neki a 2003-as kvalifikációs év­nek. Ungvári Miklós felnőtt Eu- rópa-bajnoki címével méltán ke­rült a szűk olimpiai keretbe. Somogyi Endre elnök: - Víz­választó év lesz 2003 a klubunk életében. Bíró Tamás vezető­edzőnk pedig - bátran állítha­tom - sikeredzővé vált nálunk. Remélem, hogy Kecskemét vá­rosa, sportszerető közönsége együtt örül velünk sikereinknek és drukkol versenyzőinknek jövőre is. Nem titkolt célunk, hogy a kiemelt egyesületek so­rába tartozzunk Kecskeméten. Új sportközpontot építenek Kecskemét__________ E gy éve működik a Műkertvá­rosban, a volt MÁV-pálya helyén egy új létesítmény, melynek az alapjait a Kecskemét UFK tette le. Néhány vállalkozó saját pénzéből finanszírozta eddig a beruházást. Csütörtökön fórumot hívtak össze, melyen megjelent dr. Szil- vásy György, a GYISM közigazga­tási államtitkára is. Az elképze­lések szerint a Műkertvárosban egy sport- és szabadidőközpontot hoznának létre, ami egyúttal a labdarúgó-utánpótlás bázisa is lenne. A tervek már elkészültek, a megvalósításhoz azonban pénz kellene, nem is kevés. A mintegy félmilliárdos beruházás alapvető­en pályázati pénzből épülne fel, de az önkormányzat és különbö­ző vállalkozók is támogatnák. A jelenlegi egyetlen labdarúgópá­lya mellé építenének még egy fe­le ekkorát a kisebbeknek és egy műfüvest, ahol a serdülőkorig bezárólag tudnának sportolni a gyerekek. A tervek között szere­pel tenisz-, kosárlabdapálya, sőt az extrém sportok kedvelői is megtalálnák a számításukat. A fe­dett sportcsarnok a mozgásérül- tek rendszeres sportolását segíte­né. A méretei miatt akár kézilab­dameccseket is lehetne majd ren­dezni benne. Ez nagy mértékben enyhítené a város - sportcsarnok tekintetében - mostoha körülmé­nyeit. A megvalósítást a követke­ző esztendőben szeretnék folytat- ni s két éven belül befejezni. ■ Baján kötelező a győzelem __________Kosárlabda ______ Fon tos mérkőzést játszik ma a Sugovica-parti város egyetlen élvonalbeli klubcsapata. A 17 órakor kezdődő, a sereghajtó Nagykanizsa elleni, alsóházi rangadó tétje - többek között: megszilárdítja-e a bennmara­dást jelentő 10. helyét a Bajai Bácska vagy januártól a ki­esés ellen kell küzdenie? A Gálos László edző vezérelte női kosárlabdacsapat másfél éves si­kerszériát követően jutott fel ta­vasszal az élvonalba. A nyári át­igazolási időszak a szerény anya­giakkal rendelkező Bajai Bácska totális kudarcával zárult. Egyet­len olyan kosarast sem sikerült le­igazolni, akit szerettek volna, aki az eljövendő évek bajai élcsapatá­nak megteremtésében segédkez­hetett volna. A felkészülési torná­kon a pofozógép szerepét eljátszó bajaiaknak a sorsolás sem kedve­zett. Az első hat fordulóban a ta­valyi első hat helyezett ellen kel­lett játszaniuk. Az optimisták leg­alább egy győzelemben remény­kedtek, a realisták pedig rögtön elkönyveltek hat vereséget az újoncnak. Az első alsóházi rang­adót, a BEAC elleni, hazai bajno­kit drámai csatában, az utolsó Még hatszáz nap Athénig Olimpia Vasárnaphoz hatszáz napra, 2004. augusztus 13-án kezdődik az athéni nyári olimpia. A görög fővárosban háromszázegy szám­ban hirdetnek eredményt (ez Sydneyben háromszáz volt.) A 2000-es 10.665 indulóhoz képest 150-nel csökkenteni kell a létszá­mot, ezen belül viszont a nők aránya emelkedik: 37,4 százalék­ról 39,1 százalékra (köszönhető­en a plusz 6 versenyszámnak). Melyik sportágakban várható változás? Birkózás: Már a nők is szőnyegre lépnek. Cselgáncs: To­vábbra is 14 számban hirdetnek eredményt, de a résztvevők lét­számát 400-ról 386-ra csökken­tették. Labdarúgás: A korábbihoz képest kettővel több, tíz női vá­logatott indulhat. Ökölvívás: Mí­nusz egy súlycsoport. Öttusa: A sydneyi huszonnéggyel szemben harmicnketten lesznek olimpiko­nok. Súlyemelés: A 15 verseny­számban tízzel növelték az indu­lók lehetséges létszámát. Taek­wondo: Létszámemelés 24 fővel, de továbbra is 8 számban hirdet­nek eredményt.Vízisportok: Syd­neyben az 1273-ban maximált létszámhoz képest 1476-an indul­tak. Athénben szigorúan csak 1300-an állhatnak rajthoz, ám kettővel több lesz a női pólócsa­patok száma. Vívás: Maradt a tíz szám és a 200 pengeforgató, de bekerült a programba a női kard egyéni, s kikerült onnan a női tőr csapatverseny. _____________■ K itüntetett testnevelők Félegyháza - Kunszállás Miniszteri elis­merésben ré­szesült a közel­múltban Niko- licsné Szabó Erika városi sportszervező. Mayer Erika testnevelő pedig aranyérmet kapott a Magyar Tetnevelő Tanárok Országos Egyesületétől (MTTOE). Nikolicsné Szabó Erika, aki a Magyar Testnevelő Tanárok Or­szágos Egyesülete Országos Vá­lasztmányának vezetőségi tagja, valamint helyi szervezetének ve­zetője, dr. Jánosi György minisz­tertől vehette át az oldevelet. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportmi­nisztérium elismerését az iskolai testnevelésben és diáksportban, ;,T Nikolicsné Sz. Erika Mayer Erika valamint a ver- senysport utánpótlás-ne­velésben évek óta végzett ki- emelkedő munkásságá­ért kapta. Ha­sonló elisme­résben orszá­gosan négy testnevelő részesült. Mayer Erika, aki jelenleg Kun­szálláson tanít, a testnevelésben és diáksportban végzett kimagas­ló munkásságáért kapott arany­érmet az MTTOE-től. A tanárnő kezdettől fogva tagja az egyesü­let félegyházi szervezetének. A titkári és koordináló teendőket látja el. Mint mondta, már több szakmai elismerésben is része­sült, de számára mindennél töb­bet ér a diákok eredményessége és a szülők elismerése. v. p. előtti másodpercben dobott Fe- dor-triplával sikerült megnyeri. Az azóta újabb három vereséget begyűjtő Bácska a Nagykanizsa ellen javíthat. A kosaraslányok játékukkal igazolhatják, hogy már megtet­tek néhány lépést a profivá válás felé. Bebizonyíthatják, hogy a je­lenleginél többre hivatottak, hogy olyan klubvezetőséget érdemel­nek, mely az eddiginél jobban (és többet) törődik velük, megbecsü­li őket, odafigyel rájuk. A bajai­aknak ma egyetlen lehetőségük van: győzniük kell! Akár egy utol­só másodpercben dobott Fedor- triplával. _________________lcs. __________Hírek______ V ÁLOGATOTT. A magyar lab­darúgó-válogatott 2003-ban elő­ször február 12-én lép pályára, mégpedig Bulgária ellen Cipru­son. A jövő évi programban hat Eb-selejtező és három barátsá­gos mérkőzés szerepel. TEREMFOCI. Karácsonyi Foci­torna néven december 29-én felnőtt labdarúgóverseny lesz a kecskeméti Lánchíd utcai sport­csarnokban. Nevezni december 27-én délig lehet a helyszínen. KÉZILABDA. NB I/B-s női mérkőzés:Tiszaújváros-Kiskun- halasi KNKSE 25-13 (13-9). A vendégedző szerint a két csapat között nincs akkora különbség, mint amekkorát a végeredmény mutat. A halasiak legközelebb március 1-jén, a Csömör ellen játszanak bajnokit, idegenben. LABDARÚGÁS. Elmaradt já­randóságukat követelő játéko­sok tüntettek tegnap a román szövetség székháza előtt. A fut­ballisták jelképesen piros lapot mutattak fel az elöljáróknak. Az adóssággal küszködő profiliga december elején úgy döntött, hogy a kluboknak járó részese­dést februárig nem fizeti ki. A bevételkiesést a csapatok to­vábbhárították a játékosokra. A MAGYAROKKAL közös Eb selejtező csoportban szereplő lengyel labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya Pawel Janas lett a december 3-án le­mondott Boniek helyett. KORCSOLYA. Ma és holnap (15 óra) a Népstadion területén lévő jégcsarnokban rendezik a műkorcsolyázó- és jégtánc-ob-t. A hétvégi viadal egyben váloga­tó a január 20. és 26. között sorra kerülő, malmöi Eb-re. ■ A SPORTÁG LEGJOBBJAIRÓL SZAVAZTAK A SZÖVETSÉGEK Budapest A Magyar Távirati Iroda sportszer­kesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esz­tendőben eldöntik: kik sportáguk­ban az év legjobbjai? Az idei - sorrendben 39. - jelölésekből ki­derült, hogy a műrepülő Besenyei Péter már 15. alkalommal diadal­maskodott, így ebben a speciális versengésben a jelenleg is aktív sportemberek közül ő a legered­ményesebb. Mögötte a gyorskor­csolyázó Egyed Krisztina követke­zik a sorban 14 elsőséggel. Az ab­szolút csúcstartó a voksolás törté­netében Portisch Lajos sakknagy­mester, aki 23-szor lett első 1964 és 1994 között. A legjobbak, an­nak jelölésével, hogy hányadik al­kalommal végeztek az élen; Asztali-labdarúgás: Szathmá- ry Károly (Vác, 1). Asztalitenisz: Pázsy Ferenc (Postás-Matáv, 4). Tóth Krisztina (Busenbach, 5). At­létika: Fazekas Róbert (Haladás, 1), Vaszi Tünde (Honvéd, 4). Au­tósport: Botka Dávid (autocross, Botka Team, 1), ifj. Magyar Miklós (gokart, Magyar ASE, 1). Birkó­zás: Ritter Árpád (szabadfogás, Csepel, 2), Deák Bárdos Mihály (kötöttfogás, Vasas, 2), Godó Kitti (FTC, 1). Búvár: Vinkler Péter (uszonyos és búvár, Kaposvár, 2), Lábodi Laura (uszonyos és búvár, Kaposvár, 2), Balázs Péter (tájé­kozódási, Amphora, 4), Pernyei Réka (tájékozódási, Dunaferr, 1). Evezés: Haller Ákos (SZVSE, 5), Pető Tibor (Vác, 4) kétpár, Barz Gitta (Danubius, 2), Kulifai Krisz­tina (Danubius, 4). Fallabda: Krajcsák Márk (FAL, 2), Cserny Zsuzsa (Rosco, 1). íjászat: Kiss Milán (pálya, Elit-Hunter, 2), He­gedűs Szilárd (vadász, Arló, 1), Czabán Leonóra (vadász, Zoltek, 1). Judo: Ungvári Miklós (Kecs­kemét, 1), Szabó Brigitta (Csepel, 1). Jégkorong: Ladányi Balázs (Dunaferr, 1), Kökényesi Eszter (Marilyn, 1). Kajak-kenu: Kolo- nics György (kenu, Csepel, 7), Vereckei Ákos (kajak, Honvéd, 4), Kovács Katalin (MTK, 4). Kerék­pár, országúti: Bodrogi László (Mapei, 6), Vajda Márta (Postás, 1) . Pálya: Pais Péter (FTC, 9), Sza­bolcsi Szilvia (BVSC, 6). Mountain Bike: Melts András (cross-country, Pilis, 1), Kruncz Viktória (cross­country, Corratech Orbán, 1), Gu­lyás Mihály (downhill, Meditech, 2) , Kiss Dalma (downhill, Hajtás R, 2), Szabó Örs (trial, Budai, 3). BMX Cross-Triál: Prájczer Péter (Sopron, 2), Hódi Anikó (Hódme­zővásárhely, 2). Szabadstílusú BMX: Kun Ádám (Sátoraljaújhely, 1), Sinkó Andrea (Kecskemét Virgin, 5). Faragó Bálint (mozgás- sérült kát., Kecskeméti BMX és Skate Klub, 4). Kézilabda: Sterbik Árpád (Veszprém, 1), Farkas Ág­nes (FTC, 2). Korcsolyázás: Tóth Zoltán (mű., Vasas, 2), Sebestyén Júlia (Tiszaújváros, 3), Gebora Zi­ta, Visontai András (jégtánc, Bp. Spartacus, 4). Baló Zsolt (gyors., MTK, 8), Egyed Krisztina (Rozma­ring, 14). Knoch Balázs (rövidpá­lyás gyors., Pécs, 4), Nagy Mari­ann (Balczó SE, Jászberény, 3). Curling Egylet (szinkronkorcso­lya, 1). Kosárlabda: Németh Ist­ván (Treviso, 1), Balogh Judit (GYSEV, 9). Labdarúgás: Gera Zoltán (FTC, 1), Bilicsné Kerekes Anikó (Femina, 1), Tóth Iván (tilt­sál, Cső-Montage, 1). Lovassport: Taczman Elek (Jászberény, 1), Stróbl Dorottya (BLK, 1). Motoros vízisport: Cserni Béla (motorcsó­nak, Starthu-Teo, 2). Czeller Béla (jet-ski, Mikromatika, 1). Motor­sport: Talmácsi Gábor (gyorsasá­gi, Talma Motorsport, 2). Ökölví­vás: Balzsay Károly (Vasas, 2), Kovács Mária (Csepel, 1). Öttusa: Balogh Gá­bor (Honvéd, 5), Simóka Bea (Hon­véd, 2). Repülés: Bánszki Tamás (ej­tőernyő, Szolnok, 6), Németh Zoltán (hőlégballon, Alba- ballon SE, 3), Bog- nárné Nagy Katalin (hőlégballon, Con­dor, 7), Besenyei Péter (motoros mű­repülés, Őcsény, 15), Mayer Ferenc, Haviin Péter (rali­repülő páros, Győr, 1), Újhelyi Ba­lázs (sárkány, Pilis, 2), Lázár Olga (sárkány, Kvasz, 1), Rabnecz Gá­bor (ultrakönnyű, Dunaferr, 2), Tóth Ferenc (vitorlázó műr., Cse­pel, 5), Laurinyecz Sándor (vitor­lázó r„ Kvasz, 1). Rögbi: Nagy Zsolt (Esztergomi Vitézek, 1). Röplabda: Kántor Sándor (Japán, 6), Nagy Mariann (Tenerife, 1), Szűcs Imre (Dunaferr) és ifj. Nagy Péter (Kecskemét, strandröplabda páros, 1), Nagy Krisztina (Gödöl­lő) és Schlégl Katalin (Nyíregyhá­za, strandr. páros, 1). Sakk: Lékó Péter (Szeged, 5), Polgár Judit (e. k., 8). Sportlövészet: Sidi Péter (Komárom, 1), Igaly Diana (Bp. LE, 5). Súlyemelés: Kecskés Zol­tán (Debrecen, 1), Likerecz Gyön­gyi (Oroszlány, 2). Számszer- íjászat: Baranyi József (field, Cor­vin, 4), Baranyiné (tieid, Corvin, 1), Sidi Péter (match, Toldi, 3), Zsótér Judit (match, Toldi, 8). Szörf: Gádorfalvi Áron (Kenese Marina-Port, 4), Gádorfalvi Luca (Kenese, 2). Taekwondo: Tóth Ba­lázs (Tájfun, 2). Tájékozódási fu­tás: Domonyik Gábor (Miskolc, 8), Lubinszki Mária (Diósgyőr, 4). Teke: Kakuk Levente (Szolnok, 1) , Miklós Nóra (ZTE, 1). Tenisz: Sávolt Attila (Hód TC, 7), Mandu­la Petra (IDOM, 2). Tollaslabda: Csiszér Levente (Debrecen, 2), Ádám Krisztina (Rosco, 2). Torna: Csollány Szilveszter (Honvéd, 7), Kiss Renáta (Hungarotel, 1), Haris Brigitta (rsg, OSC, 2). Triatlon: Kuttor Csaba (olimpiai táv, Buda- Cash Team, 3), Csömör Erika (olimpiai táv, SZVSE Batta, 1), Kropkó Péter (hosszú táv, Kropkó TC, 11), Harsányi Zsuzsa (hosszú táv, Buda-Cash Team, 1), Hóbor Péter (duatlon, Proform, 3), Csö­mör Erika (duatlon, 4). Úszás, műugrás: Batházi István (úszás, Bp. Sp„ 1), Risztov Éva (úszás, Bp. Sp., 1). Marschalkó Petra (szink­ronúszás, H20, 6), Lengyel Imre (műugrás, BVSC, 8), Barta Nóra (műugrás, BVSC, 4). Vitorlázás: Majthényi Szabolcs (Spartacus, 2) , Matis Klaudia (Velencei-tavi V„ 1). Vívás: Boczkó Gábor (BHSE, párbajtőr, 1), Mohamed Aida (MTK, tőr, 2). Vízilabda: Bene­dek Tibor (Pro Recco, 4), Stieber Mercédesz (Szentes, 4). _______■

Next

/
Thumbnails
Contents