Petőfi Népe, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-20 / 270. szám
2002. November 20., szerda MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Vízzel fogják a vizet Összecsukható „tábori” gátrendszer. FOTÓ: L. CS. Baja Műanyag gátat mutattak be tegnap Baján. Az újszerű rendszer gyorsan telepíthető és feltölthető, így áradás idején vízzel tarható vissza a víz. Tavasszal ilyen mobil gátrendszerrel védekeztek sikeresen a főváros egyes részein. Vízügyi igazgatóságok már rendelkeznek hasonló gyors gáttal, ám elterjedése függ az anyagi lehetőségektől. ■ Kisüzemi aszalványok Szabadszállás A homokhátság csapadékhiányát, hátrányos talajadottságait valamelyest ellensúlyozni lehet a termények kisüzemi feldolgozásával. November 25-én, hétfőn 14 órakor Szabadszálláson a Róna Mezőgazdasági Szövetkezet (Hajcsár u. 7/A) lesz a homokhátsági célprogram előadásának helyszíne, ahol - Kisgazdaságok termékfeldolgozásának lehetséges útjai cím alatt - az aszalvány- készítéssel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A feldolgozók élelmiszer-biztonsági követelményeiről dr. Molnár Zoltán, a Bács- Kiskun Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás igazgatója tart előadást. A helyi jelentőségű feldolgozók megvalósításának feltételeit Gyi- mes Ernő, a Szegedi Tudomány- egyetem Élelmiszer-ipari Főiskolai Karának tanára ismerteti. Ezt követően a résztvevők megtekintik a Róna aszalványüzemét. (Jelentkezés a részvételre: a 76/481-335-ös telefonon.) ■ AZ ADÓFIZETŐK JÖVEDELMÉNEK MEGOSZLÁSA A DÉL-ALFÖLDÖN Bács-Kiskun Csongrád Országos Jövedelem: □1-480.000 Ft >480.001-1.050.000 Ft |11.050.00 Ft felett Míg megyénkben a legkisebb jövedelműek az adókötelezettségüket teljesítők 43 %-át teszik ki, addig Csongrád megyében ez az arány 37 %, országosan pedig 33,4 %. Forrás: APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága Gazdasarok Télen szedhető saláta Méltánytalanul a háttérbe szorult hazánkban egy valódi téli zöldség: a mezei saláta. Nem ismeretlen, hiszen országszerte sok néven emlegetik. Van, ahol madársalátának, galambbegy- vagy csak egyszerűen mezei salátának nevezik. Vad alakja egész Európában, így nálunk is megtalálható. Korábban a gabonafélék gyomnövényeként ismerték. írott emlékek szerint az 1800-as évek vége felé kezdték emberi fogyasztásra termeszteni. Mára kiszorította a madársalátát a piacról a fólia alatt télen is könnyedén termeszthető fejes saláta számos változata. Ennek ellenére a madársalátával érdemes foglalkozni, egyrészt, mert a reformkonyha növekvő számú hívei igénylik, másrészt, mert rendkívül igénytelen növényről van szó. íme néhány adat arról, mit tartalmaz a mezei vagy madársaláta: több benne a C-vitamin és az értékes ásványi anyag, mint a fejes salátában. Ez azért jelentős, mert a galambbegyet kizárólag nyersen fogyasztjuk. Télen és kora tavasszal friss vitaminforrásnak számít. Nagyon jól mutatnak a kinézésre a sóskára emlékeztető, különálló, lapát alakú levelei, különösen a hidegtálakon. Ha márciusban vetjük, akkor május közepétől folyamatosan szedhető, egészen szeptemberig. Nyáron feltétlenül öntözni kell, mert különben gyorsan magszárba szökik. Vethetjük azonban szeptemberben is, így egészen a fagyokig szedhetjük a szabadban. Fóliatakarással (talpfűtés nélkül is) szinte egész télen lesz értékes salátánk. Csak mínusz 15-20 fok alatt fagy ki. Tudni kell, hogy egy gramm magból 600-800 növény kel ki (folyóméterenként 60-80 növénnyel számoljunk), illetve egy 10 négyzetméternyi ágyásból 1-1,5 kiló zöld tömeg betakarítására lehet számítani. Ritkításra nem szorul, csak kapálni, gyomlálni kell. Államilag elismert fajtája nincs forgalomban, de magja a szaküzletekben beszerezhető. Konfliktus a mélykúti temetőben A község a fogyasztóvédelemhez fordult Mélykút önkormányzati tulajdonú temetőjében az üzemeltető temetkezési magánvállalkozás bizonyos tételeken díjemelést tervez. A vállalkozó arra kéri a képviselő-testületet, hogy az árak módosításához járuljon hozzá. A község jegyzője azonban kikérte a fogyasztóvédelem véleményét is. Kegyeleti szolgáltatás Ezek a díjtételek egyes esetekben az eddigi ár dupláját jelentik. Nem kis döntés előtt állnak tehát a mélykúti képviselők. Az önkormányzati tulajdonban lévő temető egyes szolgáltatási árait az üzemeltető temetkezési kft. emelni kívánja. Ugyanezt megtette már tavasszal a kisebb, egyházi tulajdonban lévő temetőben, s a plébánossal meg is kötötték az erről szóló szerződést. Ebben egy ilyen kitétel is szerepel: „A kívülálló cég temetése alkalmával a megbízott (a szóban forgó kft.) takarítást és felügyeletet biztosít, melynek díja: 10 ezer forint plusz áfa, s ezt az összeget a megbízottnak a kívülálló cég fizeti be a temetést megelőző napon.” Ez azt jelenti, hogy ha egy elhunyt temetését a családja nem az üzemeltetést végző kft.-nél rendeli meg, akkor ezért - bár kitakarítják a ravatalozót - mintegy bánatpénzként (vagy nevezzük, aminek akarjuk) ekkora összeget ki kell fizetni. A temetkezési vállalkozó - más díjtételek emelése mellett - most ezt szeretné elérni az önkormányzati temetőben is. Kéri a képviselőket, hogy ehhez járuljanak hozzá. Nagy János, a nagyközség jegyzője az emelés mértékéről véleményt kért az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Bács-Kiskun Megyei Szervezetétől. A fogyasztóvédők elnöke, dr. Horváth György válaszlevélben megírta: a temetkezések bruttó költsége mára olyannyira megemelkedett, hogy a kisebb jövedelmű családok halottainak temetéséről lassan az önkormányzatoknak kell gondoskodni, „...az egyházi temetőben alkalmazott díjakat kellene reálisan mérsékelni, a már megállapított önkormányzati temetői díjakhoz képest.” A levélben Mélykút eddigi temetkezési díjait hasonlítja össze a Lajosmizsén érvényben lévővel. Ebből is kiderül, hogy a városi temetőben olcsóbbak a temetési díjtételek, mint a mélykútiban a tervezett emelés utáni díjak. A képviselők hamarosan döntenek arról, hogy milyen mértékben emelkedjen a temetői szolgáltatások díja, amiről lapunk is beszámol. BERKI ERIKA Ne dohányozzon többé senki! Óránként három magyar hal meg a cigarettától _____ Baja _______ H olnap van a nemzetközi Ne gyújts rá! Nap, melyet világszerte 1972 óta tartanak meg minden év novemberében, a harmadik csütörtökön. Meghökkentő adat az, hogy Magyarországon ma óránként három ember hal meg a cigizéssel szorosan összefüggő kórok és azok következményei miatt. Naponta 68, évente pedig csaknem 30 ezer áldozatot szed a káros dohányfüst. Baján 1996 óta működik a dohányzásról leszoktató rendelés a városi kórház tüdőgondozójában. Dr. Szarka Ildikó főorvos asz- szony arról számolt be lapunk munkatársának, hogy eddigi eredményeik biztató.ak. Hosszú távon (másfél éves intervallumban) száz dohányzó közül harmincán egyáltalán nem gyújtanak rá. A rövid távú, 3 hónapig tartó leszoktató program eredménye látszólag kétszer ilyen jó, hiszen száz közül 60-70 ember mond le a cigarettáról. Ehelyett vagy nikotintapasszal, vagy pedig nikotintartamú rágógumival helyettesíti be a dohányzást. Sajnos a negyedéves kúra után az önként leszokni vágyóknak csaknem a fele ismét cigarettához nyúl. Mégis jó eredménynek számít az, hogy a rendelésre jelentkezett tíz önkéntes közül három leszokik a dohányzásról. Ugyanezeket az eredményeket jelentik más kórházakból is. Itt említjük meg, hogy hazánkban jelenleg százhuszonegy leszoktató rendelés működik. A Ne gyújts rá! Nap keretében az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium a civil szervezetekkel karöltve a középiskolások részére országos pályázatot hirdetett a dohányzás megelőzése témájában. Dohányfüstmentes iskola címet lehet elnyerni egy másik pályázaton azzal a feltétellel, ha a suli tantestülete, személyzete és tanulói ezentúl az iskola területén egyáltalán nem dohányoznak. A „dohányzásjárványt” csak hosszan tartó, összehangolt felvilágosító munkával lehet megfékezni. Azt azonban mindenképpen vegyük figyelembe az év többi napján is, hogy a terhes nők és a környezetükben élők dohányzása a magzatra jóvátehetetlen következményekkel járhat! király LÁSZLÓ (^uLzU$-JArj/ Osszuk el...! Nyerje már meg végre valaki az ötöst a lottón! Még csak 600 millió körül járt a nyeremény, amikor már teljesen felcsigázva meditáltam ezen a helyen az engem messze elkerülő szerencséről. Tudtam, tudom, hogy nem én leszek a kiválasztott, mégis játszom. Nyerni sosem, álmodozni viszont gyakran szoktam. A százmilliós nyereségeket általában köny- nyen beosztom magamban, s a végén mindig az derül ki, hogy három hét szabadság után újra be kellene jönnöm dolgozni, mert nincs több elkölthető pénzem. De mit csinálnék kétmilliárd forinttal? Akárhogy számolom, 600 milliónál többre nem lenne szükségem, annyi már elég volna ahhoz, hogy kihúzzak még néhány évtizedet. Nem is bánom: vigyük el egyszerre hárman az ötöst... B. F. I. Hatan a Trabiban Kiskunmajsa-Bodoglár Hatan ültek abban a Trabant személygépkocsiban, amellyel vasárnap délelőtt szenvedtek balesetet Bodoglár külterületén. A két felnőtt és a négy gyermek a Bodoglár felé vezető úton haladt a járművel, amikor - nagy valószínűséggel műszaki hiba miatt - az útpadkára hajtottak és ott felborultak. A gépkocsit vezető édesanya súlyos sérülést szenvedett. Az édesapa és a négy gyerek könnyű sérüléssel úszta meg a borulást. A Trabantban 200 ezer forint kár keletkezett. ■ Közlekedés Forgalomkorlátozás várható az 51-es út 138+500-139+500. az 54-es út 6-9., 44+426-44+526., valamint az 5-ös út 93-94. km- szelvényében. TRAFFIPAX: Ma Kiskőrös, Kiskunhalas, Bátmonostor, Nagy- baracska, Csátalja és Kecskemét területén számíthatnak a gép- járművezetők radarellenőrzésre. ■ Végignézte a lopást Kecskemét őrséget. A járőrök pár percet kés” tek. A rendőröknek végül a Szé- Egy kecskeméti szemtanúja volt chenyivárosban sikerült megta- a hétvégén annak, ahogy két tol- lálni a keresett autót. A tettesek vaj felfeszíti a szomszédja gará- megpróbáltak elmenekülni, de zsát, majd elviszik az ott tárolt rövid üldözés után kattant a bi- autót. A bejelentő jobbnak látta, lines a kezükön. A 36 éves B. Z. ha nem személyesen avatkozik és a 46 éves L. L. ellen őrizetbe az ügybe, hanem értesíti a rend- -vételük mellett indult eljárás. ■ B^Z Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a BÁCSVÍZ Rt. kecskeméti ügyfélszolgálati irodájában 2002. november 21-én, 12-16 óráig; kiskunfélegyházi, kunszentmiklósi és tiszakécskei üzemmérnökségein 2002. november 21-én, 12 órától november 22-én, 16 óráig technikai okok miatt az ügyintézés szünetel. ■ Megértésüket köszönjük. „ \ $ ,, / BÁCSVÍZ Rt A WESTEL Mobil Távközlési Rt., nagy munkabírású, jó kommunikációs készséggel rendelkező RECEPCIÓS munkatársat keres KECSKEMÉTI ÜZLETÉBE. Az alkalmazás feltételei: minimum középfokú végzettség, számítógép alapfokú felhasználói ismerete. Az alkalmazásnál előnyt jelent: Kereskedelmi, vagy ügyfélszolgálati területen szerzett gyakorlat, valamint angol és német nyelvismeret. Amit kínálunk: vonzó juttatási csomag, fiatal és lelkes csapat. Lehetőleg fényképes önéletrajzokat várunk legkésőbb 2002.11.22-ig az alábbi címre: Westel Rt. 6000 Kecskemét, Szabadság tér. 2.