Petőfi Népe, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-16 / 267. szám
10. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2002. November 16., szombat Enyhítés a polgármesternek A Somogy Megyei Bíróság önbíráskodás kísérletében találta bűnösnek és jogerősen pénzbüntetésre ítélte Mohácsi Józsefet, Keszthely októberben megválasztott polgármesterét. A férfit első fokon 10. hónap börtönbüntetésre ítélték. Kaposvár - Keszthely Mohácsi József ügyében - akit azóta megválasztottak Keszthely polgármesterének - tegnap hozott jogerős ítéletet a Somogy Megyei Bíróság. Az ügy még 1999 májusában történt: a vád szerint Mohácsi arról értesült, hogy ellopott angolnázó halászhálóját egy 24 éves fiatalember vitte el. Telefonon felhívta a férfi édesanyját, akitől megtudta, hogy fia éppen a balatonmáriai kikötőben dolgozik. A vádlott egy ismeretlen személlyel odament és kérdőre vonta a fiatalembert az állítólagos lopás miatt. Az ismeretlen megütötte a sértettet, aki feljelentést tett a rendőrségen. Mohácsi József végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, azzal védekezett, hogy a kérdéses időpontban Budapesten tárgyalt. Első fokon a Marcali Városi Bíróság önbíráskodásban és súlyos testi sértésben találta bűnösnek Mohácsit, ezért tíz hónapi börtönbüntetésre ítélte, és egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A másodfokú tárgyaláson bemutatott orvos szakértői vélemény szerint a röntgenfelvételek töréses vagy repedéses elváltozást nem mutatnak az arccsonton. A vád képviselője azt mondta: a súlyos testi sértés valóban nem állapítható meg, ám az önbíráskodásban továbbra is indítványozta a vádlott elmarasztalását. Mohácsi továbbra is ártatlannak vallotta magát. A Somogy Megyei Bíróság jogerős ítéletében kimondta: a bizonyítékok, a telefonlisták és a tanúvallomások alapján: a vádlott ott volt a helyszínen az ismeretlen másik férfival. A fórum szerint elhangzott a fenyegetés is: a hálót 24 órán belül szolgáltassa vissza a fiatalember, különben megverik. Ám a bántalmazásban - amely nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket okozott - Mohácsi József nem vett részt. Ezért a bíróság a könnyű testi sértég vétsége alól felmentette, társtettesként elkövetett önbíráskodás kísérletében viszont bűnösnek találta. Ezért 400 napi tétel, 300 ezer forint pénz- büntetést rótt ki rá. JAKAB EDIT Stoposnak nézte a határsértőket Öt rendbeli embercsempészet miatt jogerősen két év négy hónap börtönbüntetésre ítélt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság egy 33 éves, Dunakeszin élő férfit. Szolnok Sz. Zoltán az ukrán határ közelében öt indiai határsértőt vett fel kocsijába 2000. szeptember 30-án éjjel, hogy őket megbízásból Budapestre fuvarozza. Körülbelül egyórás autózás után Tiszafüreden közúti ellenőrzésbe botlottak. A férfi akkoriban azzal védekezett, hogy azért került arra a vidékre, mert eltévedt. A menekültekről pedig azt gondolta, stoposok. Az ellentmondásos védekezést az elsőfokú bíróság nem méltányolta, és megállapította: Sz. Zoltán egy kifejezetten embercsempészetre szakosodott bűnszervezet megbízásából, haszonszerzés érdekében akarta Budapestre fuvarozni az indiaiakat, ezért az ember- csempészet súlyosan minősülő esete miatt három év fegyházbüntetést szabott ki. Az előzetes letartóztatásban lévő vádlott felmentésére irányuló fellebbezés nyomán az ügyet a megyei bíróság is megvizsgálta. A tárgyaláson szót kért a vádlott is, és újabb vallomásában elmondta: tudta, hogy nem stoposok voltak utasai. Azt azonban még mindig cáfolta, hogy a származásukkal tisztában volt. Annyit elismert, hogy egy ismerőse kérte meg őt arra a szívességre, hogy bonyolítson le helyette egy fuvart. A feladat szerint vidékről kellett Budapestre szállítania néhány embert. Az úti célt - egy Kisvárdához közeli település erdő- széli határát - a megbízója által rádiótelefonon adott instrukciók alapján találta meg. Ott felvette az öt embert, akikről azt gondolta, hogy munkások. Nem gyanította, hogy utasai külföldiek, még a turbán sem tűnt fel rajtuk. A másodfokú bíróság is úgy látta, hogy a férfi embercsempészetet követett el, ám nem látta bizonyítottnak, hogy tevékenysége egy bűnszervezettel volt összefüggésben, ezért e minősítő körülmény kiesése miatt két év négy hónap börtönre mérsékelte a büntetést. h. gy. ____________Vonalban vagyunk! 06-40/200-379 S egíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyekszünk válaszolni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket a 06-40/200-379-es kékszámunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, helyi hívásnak számít. Hívjon bennünket hétfőtől péntekig, 13-tól 15 óráig! Nyugdíj reményében Egy olvasónk telefonon keresztül elpanaszolta, hogy a kft., amelynél dolgozik, immár három esztendeje levonja a dolgozók béréből azt az összeget, amely a magánnyugdíjpénztárnak járna, a pénzt azonban nem utalja tovább. Hitegeti a dolgozókat, időnként pedig azt mondja, hogy amennyiben az APEH felszólítja a céget, akkor fizet. Mint kiderült, a magánnyugdíjpénztár már levélben értesítette az alkalmazottakat arról, hogy az ügyet átadta az APEH-nak. Olvasónk azt kérdezi, hogy mitévők legyenek a dolgozók, hova fordulhatnak ügyük orvoslása végett. Az APEH illetékese ezzel kapcsolatosan elmondta: a magánnyugdíjpénztáraknak kötelessége olyan nyilvántartások vezetése, amelyből megállapítható, hogy a foglalkoztatók teljesítik-e tagdíj- bevallási és -befizetési kötelezettségeiket. Amennyiben ez nem történik meg, akkor egy határidő kitűzésével felszólítást küldenek. Ha a foglalkoztató erre sem reagál, úgy a pénztár kérheti az állami adóhatóságnál a soron kívüli ellenőrzést, illetve a tartozás behajtását. Ezenkívül az adóható- ' ság évente ellenőrzést folytat az összes magánnyugdíjpénztárnál, ahol többek között a bevallások és befizetések felülvizsgálatát is elvégzi. Az olvasó által elmondottakból arra lehet következtetni, hogy a kérdéses kft. ügyét már az APEH vizsgálja. Jelen esetben célszerű megvárni a vizsgálat végét. A dolgozók ugyanis ebben az ügyben nem az adóhatósággal, hanem az illetékes magánnyugdíjpénztárral állnak kapcsolatban. Szintén egy lehetőség volna azonban, hogy az alkalmazottak a Pénzügyi Szervezetek Állami Pénztár- felügyeletéhez forduljanak a panasszal. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy terjesztéssel kapcsolatos észrevételeikkel, panaszaikkal 06-80/480-756-os zöldszámunkon jelentkező munkatársunkhoz forduljanak. Ez a szám reg- gel 8 és 11 között él. ________■ S MS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzenetekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartalmáért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. Szem+em! Az a kép csak hamisítvány! Mi volt nagy lehetőség? Tévedsz, a reménnyel együtt. Én! Pedig csak menekülés. Hidd el, a célod hamarosan más irány lesz, így kell lennie. Hisz csak eltévedtél. Kecskeméten a Fidesz nyert, mégis a MIÉP-es Hetényi lett tanácselnök havi 182 ezerért, plusz 280 ezerért FB-tag a Thermostar Kft.-ben. Mi van ilyenkor, fi- deszesek? A szerelem nagy tettekre serkent és megakadályoz bennünket abban, hogy megvalósítsuk őket. Nyugdíjemelés 1 százalékkal jan.-ig visszamenőleg. Családipótlék-emelés 20 százalékkal szept.-ig visszamenőleg. Nem lehetett volna CSP-t is jan.-ig? GYES-emelés mikor? T. Petőfi Népe! Kérem, hogy írják már +, mikor és mennyivel emeli az MSZP a gyermekgondozási-segély („GYES”) ösz- szegét, mivel minden kisgyermekes szülőt érdekelne! S. M. 574! Néha megleplek majd valamivel, nem kell rá válaszolni, csak fogadd el, kamat nincs! Hetes Szívküldi: Rossz érzésed, félelmed nem alaptalan, de nélküled is megoldható. A hiányt gyorsan tudod pótomi, mert kevés hozzá a bátorságod. Kígyócska! Nekem is rettenetesen hiányzol! Tudod mit, nem érdekel senki, semmi. Veled szeretnék lenni mert, már nem bírom, kedvesem, megszakad a szívem! Imádlak Életem! Köszönöm neked azt a sok jót, amit írtál nekem. oKt. 31-én elkódoltam az üz.közp. számot. Ma, 13-án jött rá. Ezért nem tudtam üzit küldeni! Imád a te J...S-od. Arany, drága, jó főnökünknek szeretnénk nagyon boldog szülinapot kívánni (konkréton)!! A Jetik Szerelmem! Sok boldog szülinapot kíván, ki téged nagyon szeret, és soha el nem feled! M. Viszonzatlan szerelem jutott nekem. Tudom, nem tetszem neked, de azért még titkon szeretlek: Andi (nimand vagyok, csak egy porszem, ki körülötted leng a szélben) Európa legnagyobb C&C nagykereskedelmi áruházlánca, a kecskeméti áruházába keres CSEMEGEOSZTÁLYÁRA ÉS ZÖLDSÉGOSZTÁLYÁRA szakirányú képzettséggel és kereskedelmi gyakorlattal H E LYETTEST. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, fényképes önéletrajzával jelentkezzen az alábbi címen: METRO Holding Hungary Kereskedelmi Kft. Kecskeméti Önkiszolgáló Nagykereskedelmi Áruháza, személyzeti osztály 6000 Kecskemét, Ceglédi út TfaíMít ÜüxJiötly&üő-kj A DUNA BORRÉGIÓ 2002. november 21-24-én első ízben rendezi meg az újborok ünnepét a Kunsági Borok Házában. Kecskemét, Hoffmann János u. 6. A rendezvény célja, hogy a borkedvelő közönség figyelmét ráirányítsuk a régió boraira, ezért meghívjuk a vendéglátás, az idegenforgalom, a kereskedelem és a sajtó prominens képviselőit, továbbá nyílt napokat szervezünk a borkedvelő közönség részére. A program: »- November 21. >- November 23. • 10.00-13.00: szakmai konferencia • 10.00-18.00: a Duna Borrégió 2002. évi • 13.00-18.00: zártkörű borbemutató újborainak és díjnyertes borainak bemutatója >- November 22. • 10.00-18.00: a Duna Borrégió 2002. évi a fogyasztók részére újborainak és díjnyertes >- November 24. borainak bemutatója • 10.00-18.00: a Duna Borrégió 2002. évi a fogyasztók részére újborainak és díjnyertes • 19.00-24.00: Borklub (térítéses) borainak bemutatója Primőr Magyar Borok és a Boujolais Nuovo! a fogyasztók részére Rendezvényünket az AMC támogatja. r n A rendezvényre szóló belépőjegyekhez az alábbi totó helyes kitöltésével juthatnak hozzá olvasóink! Kérjük, hogy a kivágott tippszelvényt november 20-21-22-én a Petőfi Népe ügyfélszolgálatán adják le, ahol megkapják a belépőjegyeket. I Hány magyar borvidék Melyik termőtájon helyez- Melyik a legismertebb új- I j van? kedik el a Duna-borrégió? bor a világon? ■ a/16 a/Alföldi a/Kékoportó ■ | b/ 19 b/ Duna-Tisza-közi b/ Beaujolais Noveau , c/ 22 c/ Duna-menti c/ Pásztortűz I______________________________________________________________________________I 2002