Petőfi Népe, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-12 / 263. szám

Petőfi Népe 2002. November 12., kedd és környéke Szerkeszti: Szász András Veszélyben a városi kórház? Hatvanmillió forintos adósságot görget maga előtt a kiskunfélegyházi városi kórház. Az adósságállomány növekedése immár komo­lyan veszélyeztetheti az egészségügyi ellátás minőségét. Kiskunfélegyháza A kialakult helyzet miatt a kórház jelenlegi veze­tése tervezi, hogy részt vesz a napokban kiírt konszolidációs pályázaton - tudtuk meg az intéz­mény gazdasági igazgatójától. Csenki Mihály el­mondta, a pályázat lényege, hogy az adóssággal rendelkező kórházak kedvezményes kamatozá­sú, illetve kamatmentes hitelre pályázhatnak. Eh­hez azonban olyan szerkezetátalakítási elképze­lést kell felmutatniuk, amelynek megvalósítása biztosítja a hitel visszafizetését, valamint hogy megállítja az adósság újratermelődését. A gazdasági igazgató hozzátette: a konszolidá­ciós programban való részvétel csak az önkor­mányzat közreműködésével lehetséges. A pályá­zat feltételeként ugyanis a fenntartónak önrészt kell biztosítania. A kórház ügyében Endre Sándor országgyűlési képviselő napirend után szólalt fel múlt héten a parlamentben. A Fideszes honatya többek között azt az egymilliárd forintot kérte számon, amelyet még március 13-án félegyházi látogatása alkalmá­val ígért meg Medgyessy Péter miniszterelnök. Félegyházi dalok CD-n Lemezfelvétel szereplő dalok egy részét szom- Betyárdalokat és a Szülőfölde­-------------------------- — baton rögzítették a Magyar Rádió- men című darabokat adja elő. Szülőföldemen, Kunsági betyár- ban. A Móra Ferenc Gimnázium Mindkét kórust a Kiskunfélegy- dalok, A rigó éneke. Többek kö- kórusa a Rigó éneke című dara- házi Fúvószenekar kíséri. A CD-n zött ezek a Balázs Árpád zene- bot adta elő. Balázs Árpád ezt a egyébként a fúvósok több számot művek jelennek meg azon a CD- művét 1979-ben írta a kiskunfél- adnak elő önállóan is. A kóruso- lemezen, amelyen Kiskunfél- egyházi Móra Általános Iskolá- kát Kapus Béla, karnagy tanította egyházához kötődő műveit nak. A CD-lemezen a félegyházi be. A hanglemez valószínűleg gyűjti össze a szerző. A lemezen Zenebarátok Kórusa a Kunsági még idén megjelenik. ■ A pénteki főpróbán, amelyet a zeneiskolában tartottak Balázs Árpád zeneszerző (mellette Kapus Béla karnagy) is részt vett, fotőí v. p. Az erdők védelméről Az Endre Sándor kérdésére vá­laszolva dr. Kökény Mihály, a szaktárca államtitkára el­mondta: „Mi is ismerjük a kis­kunfélegyházi városi kórház­rendelőintézetének helyzetét és problémáit, sőt a tárca jo­gosnak is tartja ezeket az igé­nyeket, azonban pillanatnyi­lag úgy tűnik, hogy a 2003-as programban a kiskunfélegy­házi kórház nem fog szerepelni.” Hozzátette: ország önkormányzati fenntartású egészségügyi intézményeinek egyharmada jelentett be igényt címzett állami támogatásra. Ez összességében is mintegy 150 milliárdos nagyságrendet tesz ki. Ti­zenkét igényt tudunk majd 2003-ban előrelátha­tóan teljesíteni, összességében több mint 20 mil­liárd forintos támogatással” - szögezte le az ál­lamtitkár. A félegyházi kórház egyébként már több alka­lommal pályázott címzett állami támogatásra - tudtuk meg Csenki Mihálytól. Az intézmény re­konstrukciója, illetve a gyógyvízre épülő mozgás- szervi rehabilitációs központ megvalósítása ugyanis megközelítőleg egymilliárd forintba ke­rülne. A pályázatot idén is elutasították. A gazda­sági igazgató reméli, hogy az ígéret nemcsak ígé­ret marad. VAJDA PIROSKA IDŐSEKET KÖSZÖNTÖTTEK. Ötödik alkalommal rendezték meg a hagyományos idősek napját Jászszentlászlón. A pénteki ünnepségen műsorral és vacsorával kedveskedtek a község időse­inek. A rendezvényen Papp József polgármester köszöntötte az 50. házassági évfordulóját ünneplő Kovács Józsefet és feleségét, Péter-Szabó Ilonát. __________________________________fotó: v. p. F elkészültek a télre, hóra Hírek SZAKMAI NAPOK. Idén negye­dik alkalommal rendeznek szak­mai napokat a Félegyházi Köz- gazdasági Szakközépiskolában. A rendezvény öt előadást foglal magába. A szervezők célja, hogy az előadók személyes sikertörté­netükkel állítsanak példát a diá­kok elé - tudtuk meg Tóth Istvánnétól, az iskola igazgató- helyettesétől. A szakmai napok nyitóelőadásában Mezei Andrea és Generál Péter az érzelmi intel­ligencia fontosságáról beszélt. A második előadó Gajdics Ottó új­ságíró, az iskola egykori pedagó­gusa lesz, aki november 13-án, negyed 3-kor a hétköznapi em­ber és a média viszonyáról tart előadást. Sopronyi János a rek­lám és marketing szerepéről be­szél november 18-án, fél 12-kor. A szakmai napok negyedik elő­adója T. Nagy Tamás, a „sajt apostola” lesz. Végül Görög Ibo­lya protokoll-szakértő előadását hallgathatják meg a diákok no­vember 28-án délelőtt. NÉVADÓ. Hamarosan új ne­vet kap a jászszentlászlói álta­lános iskola. Az intézmény a jövőben a Szent László Általá­nos Iskola nevet viseli majd. A névadó ünnepséget november 15-én, pénteken délelőtt 10 órakor tartják. _____________§ Ki skun TV Minden nap: 07.00-07.30 az elő­ző napi Régiónk hírei és A nap témája ismétlése 19.00-19.15 Régiónk hírei, 19.15-19.30 A nap témája, 19.30-20.00 Hírhá­ló, 20.30-20.45 Régiónk hírei ism., 20.45-21.00 A nap témája ism., 21.00-00.00 Játékfilm. Minden kedden: 20.00­20.30 Sportvarázs magazin, Szerda: 07.30-08.00 Sportvarázs - magazin ism. Vasárnap: 09.00- 09.30 Sportvarázs - maga­zin ism. Páros héten: Szerda: 18.00- 18.30 Életadók - környe­zetvédelmi magazin, 20.00­20.30 Életadók - környezetvé­delmi magazin ism., Vasárnap: 08.30-09.00 Életadók - környe­zetvédelmi magazin ism. Péntek: 18.00-19.00 Csendül a nóta..., Vasárnap: 12.30-13.30 Csendül a nóta ism. Páratlan héten: Szerda: 18.00-18.30 Iparkodunk - gazdasági és ke­reskedelmi magazin, 20.00­20.30 Iparkodunk - gazdasági és kereskedelmi magazin ism., Vasárnap: 08.30-09.00 Ipar­kodunk - gazdasági és kereske­delmi magazin ism. Minden szombaton: 08.00-08.15 Régi­ónk hírei ism., 08.15-08.30 A nap témája ism. Minden vasár­nap: 08.00-08.30 Heti hírössze­foglaló: Hétfő: 07.00-07.30 Heti hírösszefoglaló ism, _________■ Bugac A z erdőtüzek elleni védelem ér­dekében együttműködési megál­lapodást köt november 13-án az Állami Erdészeti Szolgálat Kecs­keméti Igazgatósága és a Bács- Kiskun Megyei Katasztrófavédel­mi Igazgatóság. A délelőtt 10 óra­kor kezdődő eseménynek a buga­ci Bucka Hotel (erdészeti oktatási központ) ad otthont. A megálla­podásban a Békés és Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóságok is részt vesznek, az ab­ban benne foglalt kötelezettsége­ket szintén elfogadják. Kiskunfélegyháza Bár kifejezetten hóeltakarításra alkalmas géppel idén sem bő­vült a Városfenntartó és Szolgál­tató Költségvetési Szervezet gépállománya, a körülmények­hez képest mégis felkészülten várjak a telet - tájékoztatta la­punkat Hetényi Zsolt, az üzem igazgatója. Hozzátette: az esz­közpark fejlesztés helyett ugyanis csak öregedett. Az igaz­gató elmondta, a nehézségeket fokozza, hogy a városban meg­nőtt a keskeny burkolatú utak száma, amelyek gépi tisztításra nem alkalmasak. Ezek takarítá­sára egy keskeny nyomtávú gép­re kötöttek szerződést. A rendel­kezésre álló gépparkkal, illetve személyzettel azonban még kel­lően ellátható a hó- és fagymen­tesítés. A 2002. évi hószolgálati utasí­tás november 15-én lép érvénybe és február 28-ig tart. Ebben az Születtek: Gulyás Laura Anna (anyja neve: Sinkó Anna Ilona), Csányi Leila (Nagy Ildikó), Fodor Ivett (Cseri Edit Irén), Danka Gá­bor (Kripóczki Mónika Anikó), Baranyi Csaba (Bajáki Andrea Pi­roska), Bakos Barna (Kovács Krisztina), Lovas Ferenc György (Szabó Klára Teréz). Meghaltak: Deák József Károlyné, Szarka Ist­időszakban 24 órás figyelőszol­gálat működik, a gépek kezelői pedig állandó készenlétben van­nak. Hetényi Zsolt elmondta, ha­vazás, fagyás esetén munkaidő­ben azonnal, éjszaka egy óra el­teltével állnak munkába a mun­kások és a gépek. Az utak letaka- rítására jelenleg 200 köbméter bekevert sós homok, illetve 30 köbméter tiszta só áll bevetésre készen. Az utasítás alapján hó­esés esetén először a kórház, a rendelőintézet, a mentők, a rend­őrség, a polgármesteri hivatal, majd a pályaudvarok és a főbb közlekedési csomópontok, végül az oktatási intézmények környé­két kell megtisztítani. A gyalog­utak, átkelők hómentesítésére kézi munkaerőt állítanak be, amely a park- és köztisztasági részleg feladata. Intenzív hóesés esetén pedig rendkívüli hómun­kásokat vesznek fel, napi bérért. Hóügyelet telefonszáma: 76/462- 042 GY. A. ván, Paksi Tibor, Trungel-Nagy Imréné Adorján Edit, Adorján Jó­zsef - Kiskunfélegyháza, Dávid Jánosné Tóth Ágnes - Kunszál­lás, Kiss Ferenc, Görög Béla - Jászszentlászló, Cserkó Endre - Zsana, Szász Imre Andrásné Ruszkovics Anna - Gátér, Farkas Józsefné Dósa Etelka Mária - Lakitelek. ■ Anyakönyvi hírek ___________, Á L AKBERENDEZÉS Keresse fel Kiskunfélegyháza és vonzáskörzete legnagyobb ww w w w SZONYEGARIfHAZAT! Kínálatunkból: «- Padlófilc, 4 méter szélességben » Padlószőnyegek, 2-3-4 m szélességben «a- PVC, 2-3-4 m szélességben »a- Laminált parketta + ajándék alátét fólia a- Parketta-, padlószőnyeg-ragasztók » Falszegélyek «r Középszőnyegek, 200x300 cm 360 Ft/m2 990 Ft/m2-től 690 Ft/m2-től 1.690 Ft/m2 950 Ft/db-tól 60 Ft/m-től 12.900 Ft/db-tól v Kiskunfélegyháza, Klapka u. 2. j \|el.; 76/463-838; 76/463-02j/ CSEMPE­______ RAKTÁRÁRUHÁZ M inden egy helyen, ami egy fürdőszobához kell! ALFÖLDI falicsempék, padlólapok akciós áron! F> Gránit padlólapok, 30x30 <^> Beltéri padlólapok O Medenceburkoló lapok 1580 Ft/m2-től 1290 Ft/m2-től 1750 Ft/m2 Várjuk kedves vásárlóinkat nagy VÁLASZTÉKKAL és kedvező ÁRAKKAL. Raktáráruház: Kiskunfélegyháza, Izsáki út. Tel.: 76/466-733 Nyitva: H-P: 8-18; szombat: 8-12 óráig. Bemutatóterem: Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 1. Tel.: 76/430-444 Nyitva: H-P: 9-17; szombat: 8-12 óráig. OLDÁS ÉS KÖTÉS - ÉGIEKKEL JÓSOLOK kártyából, tenyérből, megmondom az életsorsát. ­Ha szükség van rá, 8 megváltoztatom a rosszat jóra. Jelentkezzen be: 76/467-703, 06-30/8532-667 Megérkeztek az új léli modellek férfi-iéí és gyermek mérelbei a ÜtLETCKOE! Kecskemét, Csányi út 1-3. Tel.. 76/412-668 Nagykőrösi u. 12. Tel.: 76/413-883 Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 2. Tel.: 76/463-041 Gorkij u. 4. Tel.: 76/430-355 Soltvadkert, Kossuth tér 1-3. Tel.: 78/481-365 298918 SZAKÁCSOT vagy SZAKÁCSNŐT keresünk. Lakás megoldható. Érdeklődni leket e 76/461-427-es telefonon.

Next

/
Thumbnails
Contents