Petőfi Népe, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-11 / 262. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2002. November 11., hétfő _____________________Nézőpont M ihályka Gyula________ A polgárőr sok, vagy a rendőr kevés? ~~á£-----------Sk. Magyarországon több polgárőr van, mint rendőr - derült ki egy hétvégi tanácskozáson. Kevés vadregényesebb dolog is van a polgárőrködésnél! Hajnali három óra, rejtekhelyén a polgárőrjárőr éberen figyel. Mínusz két fok, szitáló ónos eső, kóbor kutya vonyít bele az éjszakába. Elérkezik a várva várt pillanat! A graffitis házfalon baljós árny nyúlik el, ádáz tolvaj közeledik a parkolóhoz. Beles az autókba, és aki keres, talál: értéket pillant meg az egyik utastérben. Körbenéz, majd villan a porcelán, hangtalanul törik az autóüveg, és máris iszkolna el a zsákmánnyal. Polgárőreink azonban résen vannak, riasztják a rendőröket is, kattan a bilincs, happy end. Az 52 ezer polgárőr közül minden ötödik 25 év alatti, s minden tizedik hölgy. Ezek az önkéntesek szabad idejükben, ingyen végzik áldozatos tevékenységüket, gyakran még ők költenek arra, hogy mások nyugodtan alhassanak. A szervezet dinamikusan fejlődik, tevékenységükről törvényt szeretnének, szorosabb együttműködést a rendőrséggel. Csupa örömteli tény, jó ilyeneket hallani. Majdnem napirendre is tértem a dolog fölött, de valami nem hagyott nyugodni. „Magyarországon több polgárőr van, mint rendőr.” Biztos, hogy jól van ez így? Nem úgy van az, hogy a törvényüsztelő ember befizeti a maga adóját, és cserébe az állam rendőrsége megvédi? A polgár meg szabadidejében moziba, színházba, pecázni jár? Ha pedig szorult bele némi militáns hajlam, akkor meg belép egy íjászegyletbe vagy haditornaklubba? Biztos, hogy jó szándékú civileknek kell fürkészni az éjszaka neszeit? Befizetjük az adót, cserébe az állam nem véd meg? A fejlett nyugati világ bűnügyi filmjeit is sorra vettem és arra jutottam: sem a San Francisco utcáin, sem a Derrick, sem a Légimentők nem hemzseg polgárőröktől. Szép is lenne, ha Rex felügyelőnek is csak a szalámis zsömlék elpusztítása lenne az egyetlen feladata, mert a bécsi polgárőrség elvenné az összes munkáját. Hallom, anyagilag továbbra sem számíthat semmi jóra a magyar rendőrség. Költségvetésüket állandóan faragják, jó ideig aligha lesz több rendőr az utcákon. Minden tisztelet tehát polgárőreinknek. BacsvíZ Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy november 13-án (szerdán), 9-14 óráig Kecskeméten a Ladánybenei út, Méntelek, Törekvés Tsz, Kossuth Tsz és Máriahegy térségében vízhálózat-karbantartás miatt a vízszolgáltatás szünetel. Kéijük a Tisztelt Fogyasztókat, hogy előzetes vízvételezésről gondoskodni szíveskedjenek. Megértésüket köszönjük. BACSVIZ Rt. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény pályázatot hirdet • VEZETŐ ÁPOLÓ állás betöltésére Pályázati feltételek (1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. sz. melléklet): □ diplomás ápoló, □ büntetlen előélet, □ részletes szakmai önéletrajz, □ legalább 3-5 éves szakmai és vezetői gyakorlat. • OSZTÁLYVEZETŐ ÁPOLÓ állás betöltésére Elvárt képesítés: □ diplomás ápoló, klinikai szakápoló, felnőtt szakápoló, intézetvezető □ ápolási végzettség mellett:- szociális munkás- szociális szervező- szociális gondozó és szervező- vezetői, szervezői végzettség Előny: szociális ágazatban vagy egészségügyben a vezetés terén szerzett minimum 3 éves gyakorlat. A jelentkezéshez csatolni kell a részletes szakmai önéletrajzot, iskolai végzettséget tanúsító okiratokat. Bérezés a közalkalmazotti törvény rendeletéinek megfelelően. A pályázatokat az intézet igazgatójához lehet benyújtani. Cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Nádasdy u. 12. Telefon: 76/463-433 A pályázat benyújtásának határideje: 2002. november 20. A pályázat elbírálásának határideje: 2002. december 05. A pályázatokat a munkáltatói jogkör gyakorlója bírálja el az erre a célra létrehozott előkészítő bizottság által lefolytatott előzetes értékelést követően. Az állás azonnal betölthető. ™117 Korszerűsítés előtt a magyar légierő A következő évek során a magyar légierő szinte minden repülőeszközének át kell esnie valamilyen szintű modernizáción vagy nagyjavításon, hosszabb távon pedig szükség lesz egyes kiöregedő géptípusok - például a kiképzőgépek és a szállítógépek - cseréjére is. Ezt a Magyar Honvédség repülő-műszaki szolgálatfőnöke nyilatkozta múlt héten pénteken a sajtónak. Veres István ezredes elmondta: e hét végére befejeződik a magyar légierő tizennégy MiG-29-es vadászrepülőgépének üzemidő-hosszabbítása. Magyar Honvédség A légierő műszaki szolgálatfőnöke szerint a tavaly ősszel kezdődött művelet során az orosz gyártó céggel közösen a kecskeméti repülőtéren átvizsgálták a repülőgépeket és kicserélték az elhasználódott alkatrészeket. A jövőben áttérnek az úgynevezett állapot szerinti üzemeltetésre, így rendszeres ellenőrzések és kisebb javítások mellett még jó ideig hadrendben maradhatnak a MiG-29-esek. Az üzemidő-hosszabbítást az előírások szerint kilenc év vagy 800 repült óra után kell elvégezni. A magyar légierő által használt MiG-29-esek ugyan még csak 250 és 600 óra közötti időt töltöttek a levegőben, de mivel 1993-ban álltak hadrendbe, el kellett végezni ezt a műveletet. A légierő tervei szerint egyébként a huszonhét meglévő MiG-29-es közül összesen húsz-huszonegy repülőgépet szeretnének megtartani 2012-től 2014-ig, párhuzamosan a 2005-től beérkező tizennégy Gri- pen vadászrepülőgép mellett. Értesüléseink szerint a honvédelmi tárca ezen a héten kezd tárgyalni az orosz gyártóval arról, hogy további hat-hét MiG-29-es üzemidő-hosszabbítását milyen feltételekkel végezné el. Felmerült, hogy a légierő kötelékéből kivont harminc MiG-21-est, illetve a fennmaradó MiG-29-eseket adná cserébe a munkálatokért, de az is elképzelhető, hogy az orosz államadósság utolsó részletéből finanszíroznák mindezt. Veres István úgy vélekedett, hogy az orosz gyártó számára nagyon jó referencia a MiG-29-esek magyarországi üzemidőhosszabbítása, hiszen a leendő új NATO- tagországok szinte mindegyike rendelkezik ilyen típusú repülőgéppel. Jelenleg egyébként Magyarországon és Lengyelországon kívül Németország használ még MiG-29- eseket, amelyeket a volt Német Demokratikus Köztársaság légierejétől „örököltek”. Veres István beszámolt arról is, hogy jelenleg zajlik az L-39 Albatros kiképző-repülőgépek üzemképességének helyreállítása. A tizenkét hadrendben lévő repülőgép közül jelenleg alkatrészhiány miatt csak négyet tud használni a légierő. Az ezredes elmondása szerint a tizenkét repülőgép üzemidő-hosszabbítására is sort kell keríteni 2004-ben, ami azt jelenti, hogy 2006 végéig maradhatnak hadrendben ezek a kiképzőgépek. A légierőnek azonban a továbbiakban is mindenképpen szükség lesz kiképzőgépekre, így azt javasolják, hogy tizenkét használt L-159-est szerezzenek majd be. Az L-159-eseket gyártó Aero Vodochody egyébként ígéretet tett arra, hogy meghosz- szabbítja az Albatrosok üzemidejét, ha Magyarország pótlásukra később tőlük vásárol kiképzőgépeket. Az ezredes arról is beszámolt, hogy a visegrádi országok várhatóan közösen korszerűsítik majd Mi-24-es harci helikoptereiket, amelyek így további 12-15 évet repülhetnek. Elmondta továbbá, hogy a légierő jelenleg 32 ilyen helikoptert használ és a jövőben legalább 15-öt tovább szeretne üzemeltetni. Szólt arról is, hogy a Mi-8-as helikoptereket már csak néhány évig lehet használni, helyettük 15-20 darab Mi-17- est szeretnének majd vásárolni. Veres István arra is felhívta a figyelmet, hogy a légierő négy, több mint 30 éves An-26-os szállítógépének cseréje is „érik”, hiszen 2011-12-ben ezeket is ki kell majd vonni a hadrendből. Mint mondta: szállítókapacitásra a légierőnek mindenképpen szüksége lesz a jövőben is, és úgy vélekedett, hogy legkésőbb 2005-ben ki kell írni a tendert a szállítógépek pótlására, hiszen az elbírálás és a gépek beérkezése között akár hét-nyolc év is eltelhet. Luxus-e a Gripen utántöltése? November végére kiderül, hogy milyen feltételekkel változtatható meg a svédekkel kötött vadászgépbérleti szerződés. A svéd gyártó ugyanis ekkorra teszi meg ajánlatát arról, mennyivel kerül többe a légiutántöltésre és precíziós fegyverek célba juttatására is képes Gripen, illetve, hogy milyen módon ütemezhető át a bérleti díj kifizetése - tájékoztatta pénteken az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságát Hollósi Nándor nyugalmazott tábornok. A Gripen-program magyar vezetője jelezte: ha a svéd ajánlat túl drága, marad az eredeti megállapodás és ár, ám a fizetést akkor is át kell ütemezni, hiszen míg idén csupán kilencmilliárd forintot utalunk át a svéd félnek, 2004-ben a kifizetendő összeg elérheti az 58 milliárdot, és ez még nem tartalmazza azt a 42 milliárd forintot, amit 2006-ig fegyverekre kell elköl- tenünk - mondta Hollósi Nándor. A tábornok kifejtette, hogy mintegy 230 darab rakétát kell beszereznünk, köztük rövid- és közepes hatótávolságú légiharcra, illetve tévékamera irányítású földi célok elleni eszközt, ám ez a szám alatta marad a NATO-ajánlások- nak. A Honvédelmi Bizottságban parázs vita alakult ki, melyben az ellenzéki oldalt Simics- kó István vezette. Szerinte az új képességek luxust jelentenek a magyar légierőnek, a légiutántöltés pedig teljesen felesleges a kis területű Magyarországon. Hollósi Nán- ^ dór azzal érvelt, hogy nem a Varsói Szerződés irányelvei szerint üzemeltetjük majd a gépeket, hiszen így nem kell feleslegesen leszállni két harci bevetés között. Keleti György, a bizottság elnöke jelezte, nem érti, hogy ha a szakemberek szerint ennyire fontos a légiutántöltés kérdése, akkor a bérleti szerződés tavalyi aláírása előtt miért nem volt ez követelmény az előző kormány felelősei számára. f. Baja Baltazar Jalsovec (jobbról) a bácskai bunyevácok vezetőinek körében. Hathatósabb anyaországi támogatásra számíthatnak a bácskai bunyevácok, ha egységesen és világosan megfogalmazzák célkitűzéseiket. Ezt nyilatkozta bajai villámlátogatása során a minap Baltazar JalSovec, a horvát parlament alelnöke. Most jó horvátnak lenni Magyar- országon. Az önkormányzati választások során 107 horvát kisebbségi önkormányzat alakult meg országszerte, melyekbe olyan emberek kerültek, akiknek kölcsönösen jók a kapcsolataik Horvátországgal. Ezekkel a szavakkal fogadták a rangos vendéget az Ady Endre Könyvtárban Baja, Katymár, Bácsalmás, Csiké- ria, valamint Hercegszántó bu- nyevác-sokác képviselői. Mint azt Baltazar Jalsovec, a horvát parlament alelnöke elmondta: rövid látogatásának egyik oka az, hogy a készülő horvátországi költség- vetés megvitatása előtt közvetlenül szeretne meggyőződni a határon túli horvát kisebbség valós igényeiről. Előrebocsátotta, hogy Zlatko Tömőié, a Horvát Sabor (parlament) elnökének hivatalos budapesti látogatását jött előkészíteni. Ezzel az utóbbival kapcsolatban azonnal megfogalmazódott a kérés, hogy a magyarországi horvátok számára a legmagasabb szinten ki kellene eszközölni a parlamentbe való bejutást. Matkovics Kornél, a bajai horvát kisebbségi önkormányzat elnöke, valamint Osztrogonác József, a Magyarországi Horvátok Szövetségének elnöke tájékoztatták a horvát parlament alelnökét arról, hogy a bácskai bunyevác- sokác közösség régi álma egy horvát művelődési központ megépítése Baján. Ehhez, úgy tűnik, jelentős állami támogatásra lehet számítani. A hazánkban, Szerbiában és Horvátországban élő bu- nyevácságnak immár tíz éve Baja a találkozóhelye. Jó ok ez arra, hogy a leendő művelődési központ kialakításához az anyaország is hozzájáruljon. Talán egy ilyen intézmény megállítaná a bunyevác-sokác értelmiség elvándorlását abból a üzenegy bácskai faluból, ahol emiatt egyre jobban csorbul a horvát anyanyelvi oktatás és a hagyományőrzés színvonala. A horvátiakta magyar falvak szeretnének testvér-települési kapcsolatokat létesítem. Talán így csere alapon lehetőség nyílna a nyelvgyakorlásra, táborozásokra, hangszeroktatók és koreográfusok utaztatására, könyvek és kották beszerzésére. Sajnos megtörtént már, hogy a magyarországi horvát kisebbségnek szánt, Zágrábból származó irodalmi alkotásokból, folyóiratokból és tankönyvcsomagokból a bácskai települések nem kaptak egyetlen példányt sem, amit sérelmeznek a bunyevácok. Felvetődött továbbá, hogy a meglévő bajai Citaoni- ca épületének felújítása folyamatban van ugyan, de ez az intézmény oktatásra, hagyományápolásra és nagyobb rendezvények megtartására alkalmatlan. Olvasókörként, könyvtárként és klubként viszont nélkülözhetetlen. Az olvasókör közgyűlése azonban már négy éve nem ülésezett, a vezetőség és a kisebbségi önkormányzat között pedig nem felFOTÓ: K. L. hőtlenek a viszonyok. Baltazar Jaláovec megköszönte az őszinte és nyílt beszédet hangsúlyozván, hogy a két ország közötti kapcsolat Európa-szerte példátlanul jó. A kisebbségek helyzetének javítása mindkét állam érdeke. Megteremtődtek a keretek. Hogy ebbe a keretbe milyen kép kerül, az az adott kisebbség helyi és országos szervezetem múlik. Minden jól átgondolt, átfogó és értelmes programot hajlandó támogatni az anyaország. A programokat azonban nem Zágrábban, hanem helyi szinten kell megfogalmazni és megtölteni tartalommal - mondta a horvát parlament alelnöke. Széli Péter, Baja polgármestere meghívta a Sabor alelnökét a jövő évi halfőző népünnepélyre. KIRÁLY LÁSZLÓ Horvát központ a Bácskában?