Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-07 / 234. szám

: 9| 2002. Október 7., hétfő MEGYEI K Ö R K É P Petőfi Népe - 5. oldal SKÁLA SZÜLETÉSNAP. Az egykori Centrum Áruház helyén nyílt Skála nagyszabású akciókkal várta pénteken a vásárlókat Kecske­méten. Felvételünk az egyik világcég fehérnemű bemutatóján ké­szült. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Tervez a miniszteri biztos Duna-Tisza köze Az Alföld-programnál adottak a kész tervek, csak kellő elszánt­sággal, akarattal végre kell hajta­ni - hangsúlyozta Nemcsók Já­nos. A korábbi balatoni és bősi kormánybiztost a napokban ne­vezték ki az alföldi térség, a Du­na-Tisza közi homokhátság víz­utánpótlása, illetve az új Vásárhe­lyi-terv megvalósításának mi­niszteri biztosává, a Miniszterel­nöki Hivatal politikai főtanács­adójává. Nemcsók János emlékeztetett arra: a Balatonnál is azt tapasztal­ta, hogy jó tervek léteztek, csak éppen megvalósításukhoz nem kezdtek hozzá korábban. A ho­mokhátságnál például egyértel­mű, hogy takarékos megoldások­kal is számottevően javítható a vízutánpótlás. így például a csa­padékosabb évszakokban a víz természetes tározókban össze­gyűjtve jól szolgálhatja a vízután­pótlást a száraz időszakokban - mondta Nemcsók János. Lénye­ges, hogy a szárazabb viszonyo­kat is elviselő növények, fajták termesztése honosodjon meg az Alföldön, illetve ismét ilyen nö­vények termesztésével kezdje­nek foglalkozni a gazdák - muta­tott rá a miniszteri biztos. A vegyi tápanyag-utánpótlás helyett, amely kedvezőtlen a talajra, a ta­lajvízre, az Alföldön különösen fontos a természetes tápanyag­utánpótlás - jelentette tó a mi­niszteri biztos. Mint mondta, ten­ni kíván azért is, hogy az ősi le- geltetéses állattenyésztés minél nagyobb teret kapjon ezen a terü­leten. A Tisza újszerű árvízvédel­mi felfogásáról a miniszteri biz­tos elmondta: az idén még továb­bi egyeztetéseket folytatnak a szakértőkkel, civil szerveze­tekkel, jövőre pedig már a gya­korlati megvalósítás következik. Olyan természetes, víztározásra alkalmas területek találhatók a Tisza mentén, amelyekre árvíz idején több milliárd köbméternyi víz vezethető. így itt kialakulhat az egykori természetes vizes ré­tek világa - vélekedett. Nemcsók János szólt arról is, hogy felada­tai közé tartozik kapcsolatok ki­építése a határon túli szakembe­rekkel. így közös Tisza menti ter­vek, programok dolgozhatók ki Ukrajnával, Romániával. A miniszteri biztos a külön­féle szaktárcák, intézmények munkájának összefogásáért lesz felelős. Ebben a tevékenységben - mint mondta - jól hasznosít­hatja majd egyetemi oktatói, ku­tatói munkája során szerzett ta­pasztalatokat. ___________________Gazdasarok_________________ Z öldségek a mélyhűtőben Nem mindegy, hogyan tároljuk a konyhakerti veteményeket. Egyes zöldségfélék a pincében, vagy a vermekben homokba ágyazva őrzik meg tápértéküket a legjobban. Bizonyos termé­nyek mélyhűtve tartósíthatók. Hazánkban a háztartásban hasz­nálatos mélyhűtőkben 24 óra alatt átfagy a betárolt zöldség. Ez elég gyors hűtés ahhoz, hogy ap­ró jégkristályok keletkezzenek, tehát kiolvasztáskor kevesebb víz képződik, ugyanakkor több cu­kor, ásványi só és aromaanyag marad meg. Mínusz 18 fokon a legtöbb zöldség egy évig eltartha­tó. Zöldborsó és zöldbab eseté­ben ajánlatos a kifejtett zsenge szemeket, illetve a szeletelt hüve­lyeket 2-5 percig előfőzni. Bont­suk szét a karfiol rózsáját, fél órá­ig sós vízben áztassuk, majd 4-10 percig főzzük enyhén citromsa­vas vízben (10 liter vízbe 2 gr cit­romsav kell), így a karfiol fehér marad. A brokkolit 2-3 percig gőzöljük! Ha már szedhető a bimbóskel, és annyi termett, hogy nem tudjuk azonnal elfo­gyasztani, a bimbókat 3-4 percig főzzük enyhén sós vízben, hűt- sük ki és gyorsfagyasszuk! Há­mozzuk meg a karalábé gumóit, vágjuk csíkokra vagy kockákra és hálóba téve 3 percre merítsük lo­bogva forró vízbe! Csak ezután zacskózzuk és rakjuk a mélyhű­tőbe! Legjobb a spenót, a mán- gold és a sóska üde (csapvíz alatt lemosott) leveleit 4-5 perc főzés után pépesíteni és úgy mély- hűteni. A zöldpaprikát és az uborkát megmosva, karikára vagy kockákra vágva előfőzés nélkül kell elzacskózni. Ha tölte­ni akarjuk, akkor a paprikának, illetve a fiatal töknek csak a mag­házát távolítsuk el, és úgy zacs­kózzuk el, hogy minél kevesebb helyet foglaljon! Termesztett vagy a szabadban termett és be­vizsgált gombát is lehet mélyhű­tőben tárolni. A csiperkét és a laskagombát egyben vagy felsze­letelve, 2-3 percig forrásban lévő sós vízben blansírozzuk, majd le­hűtve és megszikkasztva fa­gyasszuk! Tartanak a magyaroktól az unióban? A tárca vezetője az osztatlan földközösségekről A kukorica betakarításának időszakában már lehet látni, hogy a kalászosokkal együtt or­szágosan mindössze 10 millió tonna körüli ga­bona termett meg, szemben a tavalyi 14 millió tonnával. Ezt Németh Imre mezőgazdasági miniszter mondta pénteken Kecskeméten. Mezőgazdaság A földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca veze­tője pénteki kecskeméti rendezvényén úgy vélte: az elemi károk leginkább az ország középső ré­szét, így Bács-Kiskunt sújtották. Megítélése sze­rint a szőlő- és gyümölcsültetvényeken kívül a szántóföldi kultúrákban is tetemes vesztesége­ket okozott a kedvezőtlen időjárás, mindenek­előtt a fagy és az aszály. Rámutatott: azokat a ter­melőket, akik családonként 1000 liter bornál töb­bet nem állítanak elő, kivonták a jövedéki tör­vény hatálya alól. Hozzátette: a szőlő felvásárlá­sának előmozdítására a most ismertetett lepárlá­si támogatáson kívül több korábbi intézkedés született. A miniszter leszögezte: az értékesítési zavarok enyhítésére nyújtott kormányzati segítség után most már a termelőkön van a sor, a mezőgazda­ság minden ágazatában. Füg­getlenül attól, hogy egyénileg, családi gazdaságként, vagy tár­sas formában gazdálkodnak, az egymással való szembenál­lás helyett össze kell fogniuk közös értékesítésre, együttes fejlesztésekre és marketingre, mert csak így tudnak verse­nyezni az uniós országok szo­rosan együttműködő termelőivel - figyelmezte­tett Németh Imre. A csatlakozáshoz azonban több feltételnek is meg kell felelni, hazánk mellett lobbizni kell, hi­szen ez az ország a térségben az egyetlen nettó exportőr. így a magyar mezőgazdasági kiviteltől tartanak az uniós gazdák. Az előző kormánnyal ellentétben az osztatlan földközösségek fontos­ságát hangsúlyozta dr. Németh Imre. Elmondá­sa szerint így nagyobb egybefüggő területeket le­hetne művelés alá vonni. Kiemelte a föld a legna­gyobb nemzeti érték, így a földbérlés és föld- használat kérdését is rendezni kell. Előzetes dön­tések szerint 10 év feletti bérlés esetén eltörölnék a forrásadót. MEGEMLÉKEZÉS. A mártírhalált halt aradi vértanúkra emlékeztek dészháznál rendezett ünnepségen. __ t egnap Hetényegyházán a nyírj er­FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Honvédkórházi fejlesztés Budapest/Kecskemét A Honvédelmi Minisztérium befejezi a budapesti Központi Honvédkórház 1993-ban leál­lított rekonstrukcióját. Erről hétfőn született döntés a tárca kollégiumi ülésén. Svéd László orvos vezérőrnagy, a Ma­gyar Honvédség egészségügyi csoportfőnöke elmondta, hogy mintegy 13-14 milliárd forintba kerül a kórház befejezése és az elavult berendezések cseréje, ezekre a jövő évben közbeszer­zési eljárást indít a szaktárca. A honvédség letett arról a tervről, hogy a seregen belüli egészség- ügyi ellátást privatizálják. Hozzá­tette: ugyancsak határoztak arról, hogy a kecskeméti repülőkórház csökkentett ágyszámmal a he­lyén marad. A budapesti intéz­mény új szárnyának építését 1993-ban állították le pénz hiá­nya miatt, azóta pedig több el­képzelés is született az épület hasznosításáról. Ilyen volt példá­ul az is, hogy a szaktárca és a honvéd vezérkar a Központi Honvédkórház új épületébe köl­tözzön. Közlekedés Az 52-es úton, félpályás útlezá­rásra és jelzőlámpás irányításra kell számítani a Kis-Duna- hídon. A megye főútjain a meg­szokott forgalomkorlátozások továbbra is érvényesek. TRAFFIPAX: Kalocsán, Kiskő­rösön, Csávolyon, Felsőszent- ivánon, Tataházán és Kecske­mét területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőr­zésre. ■ Kukabúvár Három évig várt egy lengyel szerencsés-szerencsétlen ember a lottó telitalálatám. (A hír utolsó oldalunkon olvasható). Eldobta ugyanis nyertes szelvé­nyét, mert leellenőriztette és a gép azt mondta akkor, hogy nem nyert. Aztán az összes ku­kát később átvizsgálta, bíró­sághoz fordult, míg végül meg­ítélték neki a pénzt. Milyen há­rom éve lehetett ennek az em­bernek? Valami borzasztó. Má­sok még a kettes találatukat is hetekig mesélik az ismerősök­nek, vagy, hogy négy számnak is mellétaláltak, a szegény len­gyel meg több mint százmillió forint értékű zlotyit hajkurá- szott három éven át. Aki ezt ki­bírta, az már meg is érdemli. Persze még nincs a zsebében a pénz, mert a bírósághoz felleb­bezhet a szerencsejáték-cég. Most már arra kell a lengyel nyertesnek nagyon vigyáznia, hogy a bírósági ítéletet bele ne dobja véletlenül a kukába, mert kezdheti elölről az egé­szet. HÁMORI Éles gyakorlat Orgovány Két férfi egy orgovány-alsójárási tanya tetejéről akarta elvinni a hullámpalát hétfőn este. Az egyik szomszéd azonban észre vette a gyanús mozgást, és érte­sítette a rendőrséget, valamint megzavarta a tolvajokat is mun­kájukban. K. L. (27) és Ny. J. (45) menekülésre fogták a dol­got. A Kecskeméti Rendőrkapi­tányság körzeti megbízotti al­osztálya pedig éppen akciót tar­tott a területen. A bejelentést az ügyelet továbbította a közelben razziázó rendőröknek, akiknek a két férfit sikerült is elfogni. ■ Közéleti hír • Csurka István, a MIÉP elnöke és Hetényi István a MIÉP Kecs­kemét városi polgármesterjelölt­je választási gyűlést tartanak ok­tóber 9-én, szerdán 18 órakor Kecskeméten a Piarista Gimná­zium dísztermében. Minden ér­deklődőt szeretettel várnak. ■ Tied az egész világ! fordfiesta 10% kezdd befizetéssel kedvező Euro vagy svájci Frank alapú hitellel elvihető O Tér „Mindenki kényelmesen elfér” O Design „Több, mint aminek látszik” O Biztonság „A váratlanra is felkészült” O Komfort „Minden egyszerűbb” O Menetdinamika „Élmény vezetni” 3 FordFiesta Minőség. Megbízhatóság. Vegyes átlagfogyasztás: 4.3-Ö.9 1/100 km, C02-Wbocsátás: 114-158 g/km FordHovány Kecskemét 6000 Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-300. Minden, ami biztosítás: Sok szó esik mostanában arról a rendeletről, amely szabad árassá változtatta a kötelező gép­jármű felelősségbiztosítás díját. Nagy a bizonytalanság az érintet­tek körében. A témában Tóth Lászlót a BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezető igazgatóját kérdezzük:- Sokan gondolják úgy, hogy a szabad ár egyenlő a szabad díjemeléssel. Jogos a félelem?- Erre ma még nincs pon­tos válasz. A biztosítók díj­képzése folyamatban van, az új tarifákat október végéig kell nyilvánosságra hozni. Az bizonyos, hogy jelentős eltérések várhatók az egyes biztosítók árképzési politiká­jában. Biztosítási alkuszként mindenképpen azt javaslom, novemberben mindenki tájé­kozódjon arról, hogy biztosítója által megállapított díjnál van-e kedvezőbb a piacon.- Ez elég időigényes feladatnak tű­nik. 10-14 biztosítót még telefonon is sok időbe telik megkérdezni.- Ha valóban ezt kellene tenni, az csakugyan sok időbe telne. Ebben azonban sok segítséget tudnak nyújta­ni lakossági irodáink. Egy időben, egy helyen be tudjuk mutatni a biztosítási piac választékát. Munkatársaink segí­tenek a döntésben. Szolgáltatásunk in­gyenes. Azok az ügyfeleink, akik ná­lunk kötnek biztosítási szerződést, nyereménysorsoláson vesznek részt december hónapban. 500.000 Ft érté­kű nyereményt sorsolunk ki közjegy­ző jelenlétében.-Ez az akció csak a kötelező gépjár­mű felelősségbiztosításra vonatkozik?- Nem. Irodáinkban a biztosítási pi­ac széles kínálatából választhatnak. Utazási biztosításokat, élet- és baleset- biztosításokat, lakásbiztosításokat, vállalkozói biztosításokat, temetkezési biztosításokat és jogvédelmi biztosítá­sokat is közvetítünk. Bármilyen szer­ződést kötnek megbízóink, részt vesz­nek a nyereménysorsoláson. Központi iroda: 6000 Kecskemét, Bocskai u. 23. Tel.: 76/476-326, Fax: 76/483 295 Kunszentmiklósi iroda: 6090 Kunszentmiklós, Sugár u. 6. Tel./Fax: 76/350-655 Mobil: 20/368-2709 Tiszakécskei iroda: 6060 Tiszakécske, Béke u. 152. Tel./Fax: 76/441-012, Mobil 30/938-1783 Kecskeméti Ügyfélszolgálati Iroda: 6000 Kecskemét, Rákóczi u. 9. Tel.: 76/504-930, Fax: 76/504-929

Next

/
Thumbnails
Contents