Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-26 / 250. szám
Különdíjat kapott Oroszországban Hirosimában a világ legjobbjai közé választották a művet Újabb elismerést vívott ki magának a Kecskemétfilm Kft. Horváth Mária, a stúdió alapító tagja és Balázs Bála-díjas munkatársa az Oroszországban huszonnégy nemzet részvételével megrendezett Green Vision Nemzetközi Környezeti Filmfesztiválon a zsűri különdíját kapta az Állóképek - rajzok egy élet tájairól című munkájáért. A filmet a Hirosimában megrendezett 9. Nemzetközi Animációs Fesztiválon a Világ Legjobbjai összeállításban is levetítették. A siker mögött csaknem féléves munka áll. Animáció A hetedik Környezetvédelmi Filmfesztivált szeptember 26. és 29. között rendezték meg Szentpéterváron. Szinte az összes földrész képviseltette magát, Brazíliától Ausztráliáig mindenhonnan érkeztek pályaművek. Horváth Mária egy hatperces animácós filmmel nevezett a Green Vision fesztiválra.- Meglepte, hogy díjat nyert az alkotása?- Nem tudtam kiutazni a seregszemlére, csak itthon értesültem róla, hogy különdíjat nyert a film. Természetesen nagyon jól esett az elismerés.- Honnan jött az ötlet, hogy nevezni fog?- Ez az animációs film nem azért készült, hogy fesztiválra küldjük. A stúdióban azonban bevált gyakorlat, hogy fesztiválokra nevezzük az alkotásokat.- Miről szól a film? Hiszen itt meg kellett felelni a környezetvédelmi és a szakmai elvárásoknak is.- A film Szabó Lőrinc Tücsökzenéjének alcímét viseli. És hogy miről szól? A Rajzok egy élet tájairól című filmben igazán azt szerettem volna kifejezni, hogy az élet apró dolgai - egy kavics, egy falevél, egy lepke, egy bogár vagy bármi más - mennyire fontosak. Az animációs film csak részben, mondhatjuk úgy, hogy lazán kötődik a környezetvédelemhez. A kelet- és nyugat-európai filmes és környezetvédelmi szakértőkből álló zsűri külön- díjjal jutalmazta a filmben rejlő művészeti értékeket.- Milyen technikával dolgozott, s kik segítették a munkában?- Vegyes technikájú animációs filmről van szó, amely nem számítógép segítségével, hanem hagyományos módszerrel készült 35 milliméteres filmre. Ebben többek között volt papírra rajzolt animáció, papírmasé képek és még több más technika is. A pénzt a magyar Mozgókép Közalapítványtól és az ORTT-től pályázat útján szereztük meg. Kisebb-nagyobb megszakításokkal csaknem fél évig tartott a munka. Természetesen nem egymagám dolgoztam. „A vidoklipek által is felgyorsult, divatos, túlpörgetett mozgóképi világban egy megnyugtató, mindenki számára elgondokodásra alkalmat adó filmverset láthatunk. Az alkotóra jellemző líraiság és meditáció hatja át a művet. A film címe, az Állóképek utal életünk egy-egy kitüntetett pillanatára, sorsunk jelentős eseményeinek memóriánkba vésődött emlékképeire... ... A formák és azok egymáshoz való viszonya, a fim „színben tartása” tükrözi a szerző emberekhez és világhoz való viszonyát is. A kiegészítő színek kerülése, a barna, a zöld, a kék különböző árnyalata a harmónia és a nyugalom keresését, nem a beletörődés drámáját, hanem az elfogadás bölcs derűjét közvetíti felénk. ” Mikulás Ferenc producer A zenét Kis Erzsébet szerezte, az operatőr pedig Cseh János volt.- Mit jelent ez a díj a nemzetközi porondon?- A Kecskeméten készült rajzfilmek nemcsak országosan, de már világszerte is elismerést váltottak ki a közönség és a zsűri köreiben. A stúdió neve is ismert Európában, és ezzel a díjjal még inkább ismertek lettünk.- Végül arról, dolgozik-e valamilyen új filmen?- Igen. Lázár Ervin egyik gyermekmeséjét, a Bab Bercit viszem filmre. És hogy miért pont egy mese? Mert a jó mesék nem csak a gyerekekhez, hanem a felnőttekhez is szólnak. KÉP ÉS SZÖVEG: GERENCSÉR ZOLTÁN Arany János emlékére Kiállítás „Költő hazudj, de rajt, ne fogjanak” címmel Arany születésének 185. és halálának 120. évfordulója tiszteletére nyílt kiállítás a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban. A tárlaton a 19. századi képzőművészetünk kiemelkedő alakjainak munkái elevenítik fel Aranynak a magyarság hőskorából származó eposzait. A kiállítók megjelenítették a hun-magyar eredetlegendát Székely Bertalan freskóvázlataival, amelyeket a Vajdahunyad várához tervezett. Ézenkívül pedig korabeli litográfiák, fotók, Aranykéziratok és relikviák elevenítik fel halhatatlan költőnk alakját. ■ ÚJJÁÉLEDŐ CSUHÉLEVELEK. A kerekegyházi Ádám Kálmánná Icuka óvónő csuhébabákat készít. Nem is akárhogy: több országos elismerése is van már! A szüreti fesztivál idején már az idei termés- ből válogatott alkotásaival mutatkozott be. _________fotó: pulai sara F antasztikus ajánlat a Hondánál A kimagasló minőségéről, sportosságáról, értékállóságáról ismert japán gépkocsimárkát, a Hondát immár hatodik éve a Csernák Kft. Képviseli a régióban. Csernák Sándor és családja 1996- ban nyitotta meg márkakereskedését Kecskeméten, a Szent István körúton. Az elegáns szalonnal és a hozzá tartozó szervizzel ma már a régió legnagyobb és legszebb Honda-képviselete. A bemutatott modelleket kellemes környezetben, barátságos hangulatban, szakemberek tájékoztatása mellett tekinthetik meg az érdeklődők. Háromezer négyzet- méteren a cég teljes körű szolgáltatást nyújt. Komoly, hatállásos, fékpaddal és műszerekkel felszerelt szervizzel, illetve húzatópa- dos karosszériaműhellyel rendelkezik, melyben a Hondán túl minden típusú gépkocsi garancián túli javítását, műszaki vizsgáztatását, környezetvédelmi felülvizsgálatát, karosszériajavítását végzik. Egész évben folyamatos akciókkal, személyre szabott tájékoztatással és kedvezményekkel várják az ügyfeleket. A hitelügyintézés, lízing, használtautó-beszámítás és értékesítés mellett tesztautó-vásárlási lehetőséget is nyújtanak. A Honda autók minőségükről, megbízhatóságukról és sportosságukról ismertek. A gyártás során arra törekednek a japán gyár mérnökei, hogy kategóriájában minden kocsijuk csúcs műszaki értéket képviseljen. A Honda a világon a második legnagyobb fe- dett-törésteszt-pályájával rendelkezik, így nem meglepő, hogy az autópaletta biztonsága világviszonylatban is az élvonalba tartozik. A gyalogos biztonság terén pedig világelső. A motorok alapvetően erősek, környezetbarátok és kis fogyasztásúak. Szintén egyedülálló több Honda autó (Jazz, Civic, CR-V) tágas bel- és csomagtere. Az autószalonban jelenleg is megtekinthető a tavasszal megjelent Honda Jazz. Kiváló motorral felszerelt autó öt és fél literes fogyasztású (!), átlagon felüli méretű és variálhatóságé belterével, magas felszereltségével igazi unikumnak számít a kisautók szegmensében. Nagy népszerűségnek örvend a szabadidő-terepjárók között úttörő CR-V is, mely szintén megújult formában lépett a közelmúltban piacra. Az előd- modellnél nagyobb, erősebb és még praktikusabb új modell automatikus összkerékhajtásával (akárcsak a HR-V) olyan családi terepjáró, mely országúton és terepen egyaránt otthon érzi magát. Tágas belterével, egyedülálló variálhatóságával és 150 LE-s motorjával egy személyautó dinamizmusát biztosítja vezetőjének. Az alapmodell pazar felszereltséggel már 6.580.000 forinttól kapható. Nem mindennapi akciót hirdettek a most megújult Civic családra is, amely a 30 éves típus immár hetedik generációja. A modellek 3, 4, 5 ajtós kivitelben készülnek. Kategóriájukban a legtágasabb utasteret nyújtják, melyhez nagy csomagtér, élénk és takarékos motorok (1.4/90 LE motortól 2.0/200 LE motorig terjed a skála) s mintaszerű kidolgozás tartozik. A Honda Civic minden helyzetre fantázianévvel ellátott akció keretében most három fantasztikus ajánlatot kínálnak az új autót vásárlóknak. Ajándékként választható felár nélkül műholdas követőrendszer vagy felár nélküli előfűtés vagy optikai tuning jelképes áron. Továbbá ötajtós változat esetén még ezen felül 300 ezer forint engedményt is adnak. Ezt nem szabad kihagyni! (B) HOKTDiV Biztos, hosszú távú kapcsolat. Kecskemét, Szt. István krt. 23/k. Tel.: 76/506-555, 76/401-218, Fax: 76/506-557 Mielőtt végérvényesen, visszafordíthatatlanul beköszönt hazánkba a tél, remélhetőleg lesz még pár napsütéses napunk a szabadban. Éppen ezért szervezi pont ma a Tesco áruház az úgynevezett „Nyártemető télváró" napját, mellyel egyben arra is utal, hogy a tél bizony örömteli és várni való is lehet. Ezt a tényt ugyanis a nyár verőfényes emlékeivel a fejünkben mi, hétköznapi halandók hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ez alkalomból tehát a Tesco áruház parkolójában ma délelőtt 10 és délután 4 óra között várják a kedves vendégeket, értékesebbnél értékesebb nyereményekkel, színesebbnél színesebb játékokkal és híresebbnél híresebb fellépőkkel. Azoknak, akik kedvelik az autókat, ma, az „Indicar-nyár" akció végén külön kedveskedik az áruház és a Tempó újság, hiszen kisorsolja azt a régen várt TATA márkájú személy- gépkocsit, amire hat héten keresztül készülhettek a vásárlók. A sorsoláson azok az igen aktív vásárlók vesznek majd részt délután 3 körül, akik ezen a bizonyos hat héten át legalább hatszor vásároltak hatezer forint feletti értékben. Ha már az autóknál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a helyszínen terepjárós ügyességi versenyt is szerveznek szintén értékes nyereményekkel. A versenyre reggel 10 órától várják a jogosítvánnyal rendelkezők nevezéseit, korlátolt számban. A télváró ünnepély során a parkolóban, délután 2 órától fellép többek között a Dub-dub együttes, az Erika C Tánciskola, valamint a megújult Neoton, új nevén New-tone. A vidám koncertsorozatot kvízjátékokkal fűszerezik, hogy a botfülűek se unatkozzanak. A télváró ünnepség végére remélhetőleg minden vendégnek megjön majd a kedve a téli készülődéshez, amiben a Tesco-nál jobb társra keresve sem talál, hiszen az áruház ebben az időszakban is különleges meglepetésekkel, akciókkal és természetesen széles választékkal várja majd vásárlóit. TESCO Kecskemét hipermarket, 6000 KECSKEMÉT, Ladánybeneí csomópont Telefon: 76/517-900 Nyitva tartás: H-Cs: 6-22h, P-Szo: 6-24h, V: 7-21h