Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-22 / 247. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2002. Október 22., kedd Ünnepi gondolatok _______Mindszenty József_______ R ádiószózat a nemzethez (Részletek) „...Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyar- ország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli. Mi meg vagyunk illetődve s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét. A gondviselést látjuk benne, amely a külföld szolidaritása által valósul meg úgy, ahogy himnuszunk zengi: Isten, áild meg a magyart... ...mi rendkívül súlyos helyzetünkben is azt reméljük, hogy nincsen ellenségünk. Mi sem vagyunk ellenségei senkinek sem. Minden néppel és országgal barátságban akarunk élni. Egy olyan nemzetnél, mint a magyar, amelynek történelmi törzse mélyen gyökeredzik a múltban, különböző korszakok ismerhetők fel abban az érzésben, amivel helyet foglal a többi nép között. Fordulatairól, árnyalatairól le lehet olvasni fejlődésének jegyeit. Korunknak azonban általános jellemzője, hogy minden népnél egy irány felé halad a fejlődés. A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga! A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képező kultúrértékek területén. így az egyik ország haladása a másikat is előre viszi... ...Mi magyarok, az európai népek családi, bensőséges békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni. Nem mesterségesen hirdetett, de valódi barátsággal mindegyikkel... ...Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merül fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot! Őszintén reméljük, hogy az orosz fegyveres erők mielőbbi kivonása országunkból megtörténik... ...tudja meg mindenki az országban, hogy a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc. 1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a megtagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadság- harc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől... ...figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörűséges egység októberi napjai után ne adjanak helyt pártviszályoknak és széthúzásoknak. Mert az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre. Maga a politizálás ma másodrendű ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk. ...Hangsúlyoznom kell azonban a tennivalók tárgyi foglalatait: jogállamban élünk, osztálynélküli társadalom, demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúr- nacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni. Ez akar lenni az egész magyar nemzet... (Elhangzott 1956. november 3-án este.) Buda Ferenc: Tizenöt-húszéves halottak Kiontott véreim! Támadó tűz voltunk, hűs habttak bitünk. Hajnalló hitünkről fegyverfogó kézzel tanúságot tettünk. Gyermeki karunkba ereje gyülemlett forró férfikomak, csillagos oldalú, tűzokádó tankok felnőtté tiportak. Golyóverte testünk bnkadó bnkái holt anyaggá hülnek, gránátot markob, kimarjult karjaink jéggé merevülnek. Sebeink nyitottak, nyirkos kövön fekszünk, mostmár nem verekszünk. Égő, túlvilági benzines palackok lángjánál melegszünk. Az eredmények értékelése Arra kértük néhány város megválasztott polgármesterét és alulmaradt ellenfelét, hogy értékelje a kialakult helyzetet és vázolja további terveit. Duna-Tisza köze Kecskeméten dr. Szécsi Gábor (Fidesz-MDF) 17 ezer 85 szavazattal nyerte meg a polgármesterválasztást, ami 49,9 százalékos arányt jelent. A régi-új polgár- mester mai számunk mellékletében nyilatkozik. Dr. Brúszel László (MSZP-SZDSZ) 11 ezer 355 szavazattal, 33,17 százalékkal lett a második. A következőképpen értékelte az eredményt:- Úgy érzem, mindent megtettem a siker érdekében. A szocialisták eddigi kecskeméti önkormányzati eredményeit Dr. Brúszei László J nézve ez nem is rossz szereplés, ami a szavazatok számát illeti. Ugyanakkor a polgármester- választás végeredménye kudarc. Kecskemét számára egy elég bonyolult helyzet állt elő. A város jelenleg nehéz gazdasági helyzetben van, a következő években sok állami pénzre lesz szüksége. Ezért a helyi politikai erőknek nagyfokú együttműködésre van szükségük, ha azt akarják, hogy Kecskemét a következő négy évben ne maradjon le a többi nagyvároshoz képest. Merász József független jelölt 4 ezer 232 szavazattal, 12,36 százalékkal a harmadik helyen végzett a kecskeméti polgármester-választáson. Ő így értékelte a történteket:- Meglepő volt a Fidesz elsöprő győzelme, amihez csak gratulálni tudok. Az viszont biztos, hogy a változás, amiről a kampányban annyi szó esett, létfontosságú a város számára. A választók azonban a változások ellen szavaztak. Ez egy érdekes ellentmondás, kíváncsian várom, hogy ezt a város régi-új vezetése hogyan tudja feloldani. Baján öten pályáztak a polgár- mesteri posztra. A szavazatok csaknem kilenc tizedét két jelölt - a harmadik polgármesteri megbízatására készülő Széli Péter (MSZP-SZDSZ), illetve a tavasszal ismét parlamenti mandátumot elnyert Zsigó Róbert (FIDESZ-MPP-Új Régió Egyesület) - szerezte meg. Széli Péter 7471, Zsigó Róbert 4738 szavazatot kapott. A testület 26 tagú lesz, ugyanis kedvezményes kisebbségi listán horvát, német és szlovén képviselő is mandátumot nyert.- Még nem volt idő értékelni, elemezni a kialakult helyzetet. Ez van, így döntöttek a választók. Mint országgyűlési képviselő természetesen továbbra is a térség és a város érdekében kívánok dolgozni - mondta Zsigó Róbert.- Minden bajainak köszönöm, hogy részt vett a szavazáson és az egyéni körzetek többségében az MSZP és az SZDSZ jelöltjeit támogatta. Az önkormányzati választásokhoz képest - egyes kiadványokban - szokatlanul harapósra sikerült a kampány. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a választók józan ítélőképessége eredményezte a győzelmet. Minimális a többség, ám feltételezhető: értelmes ügyekben a városért szót tudunk érteni. Sok múlik azon, hogy a testület tagjai menynyire párt-, illetve Baja-kötöttségűnek tekintik munkájukat - vélekedett Széli Péter.- Fantasztikus érzés tizenkét év után újabb négy esztendőre megszerezni a kiskunfélegy- háziak bizal- gg| ^ mát - nyilat- Ficsór József" kozta lapunknak Ficsór József. Az újraválasztott polgármester kijelentette: elsősorban szeretné megköszönni a választópolgároknak, hogy ismét megerősítették pozíciójában. Mint mondta: ez azért is nagyon fontos számára, mivel ezzel látja megerősítve, hogy nem hiábavaló a város élén eltöltött tizenkét esztendős tevékenység. A választási siker ugyanakkor arra kötelezi, hogy a kapott bizalomnak megfelelően végezze munkáját az elkövetkező négy évben. Arra a kérdésünkre, hogy milyen tervekkel vág neki az új cildusnak, Ficsór József leszögezte: szeretné megvalósítani azt a komoly, megfontolt és aprólékosan kidolgozott programot, amely a már megkezdett és folyamatosan megvalósított tervekre épül. Mindemellett nagyon fontosnak tartja, hogy véghez vigye a választási kampányában meghirdetett valamennyi célját, elképzelését, mert ezek is nagyban hozzásegítették ahhoz, hogy a félegyháziaktól újabb négy évre bizalmat kapjon. Dr. Várnai László (Kiskunhalas):- Őrölünk a helyi választási eredménynek, melyet egy igen hosszú és céltudatos kampánynyal alapoztunk meg. Az ünneplésre nincs sok időnk, hiszen rengeteg a tennivalónk az új önkormányzat november 4-i alakuló üléséig. Szeretnénk kialakítani egy kabinetrendszert, mely a képviselő-testület döntéshozó munkáját készítené elő, s melyben több feladatot, nagyobb felelősséget kapnának a polgármesteri hivatalban dolgozó szakemberek, valamint a tanácsnokok. A városvezetést nem két, hanem egy alpolgármester tanácsnok segíti majd. Nem vagyunk koalíciós kényszerben, de egyeztető tárgyalásokat kezdeményezünk a Városi Polgári Kör képviselőivel, akikkel az elmúlt ciklusban is a várost irányító koalíciót alkottuk. Komáromi Szilárd (Városi Polgári Kör, Kiskunhalas):- Úgy ítélem meg, hogy három nehéz helyzettel is szembe kellett néznünk. Az egyik, hogy új polgármesterjelölttel indultunk, a második, hogy hat körzetben viszonylag ismeretlenebb jelöltet állítottunk. A harmadik pedig, hogy a halasi választók - az ország nagy többségéhez hasonlóan - annak a Fidesz által meghonosított vezérlőelvnek az alapján szavaztak, miszerint városuk csak akkor érhet el eredményeket, ha a kormánnyal azonos színű vezetése van. Ezzel azonban szerintem az önkormányzatiság rendszerváltáskor kialakított alapelvei csorbultak. Török Gusztáv Andor polgár- mester, a Szabad Demokraták Szövetségének jelöltje 5224 szavazatot kapott Kalocsán, besöpörve ezzel az érvényes szavazatok több mint háromnegyedét. Komáromi Szilárd- Folytatjuk a már megkezdett munkát, hiszen a választók bizalmát nemcsak megszerezni kell, hanem megtartani is. t» Susztáv Andor A választópolgárok értékelték azt, hogy tartottuk a szavunkat, vagyis az általunk tett ígéretek kilencven százalékát teljesítettük. Továbbra is szigorúan szakmai alapon, a város érdekeit szem előtt tartva fogunk dolgozni és vitázni. A képviselő-testület új tagjait nem ismerem ugyan, de bízom benne, hogy partnerek lesznek, és együtt tudunk működni - mondta a polgármester. Túri Tibor, a FIDESZMagyar Polgár Párt, MKDSZ kalocsai közös jelöltje a 6920 érvényes szavazatból 1546- ot szerzett meg.- A jelenlegi politikai helyzetben ennyit tudtunk elérni. Olyan embernek tartom magam, aki reálisan látja a dolgokat, éppen ezért különösebben nem lepett meg az eredmény. Úgy érzem, jelenleg mélyponton vagyunk. Ugyanakkor az is igaz, hogy a politikában időről időre megfordul a kocka, változnak az erőviszonyok. Egyet ígérhetek: szakmai alapon, markánsan fogunk megjelenni és hallatni fogjuk a hangunkat. A lovagiasság szabályai szerint még vasárnap este gratuláltam az újraválasztott polgármesternek, akinek ezúton is további jó munkát kívánok. Dr. Czira Szabolcs Nagykőrösön mintegy hatszázalékos többséggel dr. Czira Sza- bolcsot, a 16. választókerület országgyűlési képviselőjét választották polgármesternek.- Köszönöm a körösiek bizalmát. Tudom, hogy sokat várnak az új képviselő-testülettől, mert az előző ciklusban nem tapasztaltak fejlődést a városban. Éppen ezért kell összefognunk és pártállástól függetlenül dolgozni a településért. Akár kapunk központi támogatásokat, akár nem, barátságos kisvárossá szeretném tenni Nagykőröst - fogalmazta meg legfőbb céljait dr. Czira Szabolcs. - Nagyobb fegyelemmel, a város anyagi tartalékainak feltárásával a magunk erejéből is fejlődhetünk. Dr. Koltay Zoltán, az MDF polgármesterjelöltje listáról jutott be a nagykőrösi képviselő- testületbe.- A választói akarat előtt meg kell hajolni, a város lakóinak döntését pedig tudomásul veszem. Az MDF-ből az előző választások eredményéhez hasonlóan ismét egyedül jutottam be a képviselő-testületbe. Döntéseimben csak a település érdekei fognak vezérelni, azokra a javaslatokra szavazok majd, amelyek Nagykőrös város javát szolgálják és megfelelnek az MDF értékrendjének. Tanulva az elmúlt ciklusból azt gondolom, hogy önmagunkat, a pártot kell megjelenítenem, a város javára. MUNKATÁRSAINKTÓL »SUZUKI KISKUNHALAS Tesztvezetéssel és nyereményjátékkal egybekötött nyílt nap október 26-án! Most a tízéveseké a világ! A 10 éves hazai SUZUKI nyereményjátékán most Ön is nyerhet! Jöjjön el márkakereskedésünkbe, kérjen egy kaparós sorsjegyet és kaparja le a szerencséjét! Akár 10% kedvezményt is nyerhet. BÓNA AUTÓSZERVIZ Kft. Kiskunhalas, Majsai út 18. Tel.: 77/524-330 Családi hétvége aMATRABAN! Lapunk régi és új előfizetői pályázhatnak a minirejtvény megfejtésével és a kitöltött szelvény beküldésével. A Petőfi Népe legszerencsésebb előfizetője és családja egy hétvégét tölthet a Mátrában, lapunk ajándékaként. Név: ......................................... C ím:......................................... T el.:......................................... E lőfizetői kódszám:............. C SODÁUA MEG Á MÁTRÁT ŐSSZEL! Ha még nem előfizetőnk, kérjük, hívja a 06-80/480-756-os ingyenes telefonszámunkat! A pályázatokat 2002. november 11-éig levelezőlapon várjuk címünkre: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 286744 A Dun.vTiszn köze NA I'll APIA IcSECSE- iilli MÓ PARADICSOM ZSÁKMÁNY IKEA BETŰI VARANGY ► ..........i I liiül JUTTATOK ► HAJDANI FOCISTA ► wmmm NŰI BECENÉV ► Megfejtés: Petőfi Népe