Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-21 / 246. szám
2002. Október 21., Hétfő P E T Ő F NÉPE Petőfi Népe - 7. oldal I Újabb rekord a vámőrségen 2,5 milliárd forintos vámcsalásra derített fényt a vám és pénzügyőrség. A hamis számlákat felmutató számítógépcsempészek közül ketten már előzetes letartóztatásban vannak, de a nyomozás folytatódik. Budapest A vámosoknak feltűnt, hogy az egyik vállalat milyen olcsón tud számítógépeket vásárolni külföldön. A vámáru-nyilatkozatokon szereplő árakat összehasonlították a katalógusokban szereplőkkel, majd elővették más cégek hasonló gépeket igazoló számláit, és gyanússá váltak a feltűnően alacsony árak. Kiderült, hogy a szálak külföldre vezetnek. Egyértelműen megállapítható volt, 'hogy a behozott alkatrészek vámkezeléséhez hamis, a valós értékek töredékét tartalmazó számlákat használtak. A külföldi vámhatóságok nyomozóival közösen, több hónapi munkával sikerült fényt deríteni egy nagyszabású vámcsalássorozatra, amelyben nemcsak magyar állampolgárok vettek részt. A több szálon folyó vizsgálat során kiderült, hogy még két budapesti székhelyű gazdasági társaság jutott „kedvező áron” számítástechnikai gépekhez és alkatrészekhez az előbbivel megegyező csatornán. Az eddig feltárt adatok szerint 2,5 milliárd forint értékben követtek el vámcsalást. A bűncselekmény ügyében még korántsem fejeződött be a nyomozás, de már két magyar állampolgár előzetes letartóztatásban várja annak végét. Egy görög férfi ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. KOÓS „Fertőző” a bombariadó Ismét elszaporodtak a bombariadók Magyarországon, de ezúttal is vaklármának bizonyultak a névtelen bejelentések. Budapest- Nem új jelenség a bombariadók elszaporodása, hiszen korábban is voltak hasonló hullámok - mondta az Europressnek Münnich Iván. A kriminálpszi- chológus szerint ez a bűncselekmény „slágerjellegű”, vagyis bizonyos időszakonként egymást követik a névtelen betelefonálá- sok. Korábban az általános iskolák felé irányultak ezek a jelzések, akkor kiderült: a gyerekek szórakoznak. Ma már azonban inkább a felnőttek emelik fel a kagylót, a statisztika szerint pedig kizárólag a férfiak. Közülük is inkább a középkorúak. Érdemes azonban leszögeznünk, hogy bár számos bombariadó volt hazánkban, azt soha nem követte robbantás.- Különböző indokok vezérelhetik a telefonálót, a legutóbbi Malév-járat visszafordításánál például egyéni sérelmeket akart megtorolni ily módon az elkövető - mondta Münnich. A riadalmat keltők elsősorban mégis feltűnési viszketegségben szenvedő emberek, akik a következményeket várják. Azt, hogy a média, a közvélemény felfigyeljen a tettre, még akkor is, ha a személyt nem látják mögötte. A bombariadók dominóhatást váltanak ki, úgy is fogalmazhatnánk, hogy fertőzést eredményeznek - mondja Münnich. Vagyis a médián keresztül az elkövetők újabb és újabb ötleteket merítenek. A pszichológus szerint a bejelentő nem gondol bele abba, hogy bejelentésével riadalmat, pánikot kelt. Ezzel általában csak akkor szembesül, amikor a sajtón keresztül értesül a következményekről. NAGY ESZTER DÓRA Erőszak az iskolában Megdöbbentő bűnesetben kell ítéletet hoznia a bajor tartományi bíróságnak. Egy 19 éves fiatalembert azzal vádolnak, hogy csaknem halálra kínzott egy kislányt. München Az ország egyik legveszélyesebb szexuális bűnözőjének nevezte vádlója Sven L.-t. A tettes egy iskolai vécében támadt rá hétéves (!) áldozatára; fojtogatta, majd megerőszakolta. Csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy a kis Anna túlélte az elszenvedett brutalitást. A fiatalkorúak sérelmére elkövetett szaporodó számú bűnesetek miatt Németországban mind hangosabban követelik, hogy szigorúan büntessék meg a tetteseket. Katja Mühlbauer müncheni államügyész szeretne is példát statuálni. Kilenc és fél év börtön kiszabását kéri Svenre, előtte viszont szükségesnek látja a fiatalember pszichiátriai kezelését. „Ha nem sikerül kikezelni, örökre időzített bomba marad. A közvélemény joggal követel védelmet vele szemben” - hangzott el a bíróságon. Valójában tehát azt indítványozza az ügyészség, hogy csak akkor kezdhesse meg a börtönbüntetés letöltését, ha már kigyógyították. A bírósági orvos szakértő szerint a fiatal férfi súlyos személyiségzavarban szenved: szadista és pédofil hajlamai gyilkossági késztetésekkel párosulnak. A tárgyalóteremben az elnöklő bíró részletet olvasott fel egy levélből, amelyet a vádlott az egyik barátjának írt: „Félek magamtól. Nyolc évig voltam kemény fiú, de ez az alkoholnak és a drognak volt köszönhető. Teljesen kész vagyok. Nem érzek semmit: se megbánást, se örömöt. Tudom, megint valami rosszat teszek.” TORONYI RÖNTGENBUSZ A VÁMOSOKNAK. Üzembe helyezték a vám- és pénzügyőrség három új mobil röntgenberendezését pénteken Budapesten. Az eseményen részt vett Jürgen Koppén, az Európai Unió bizottsága magyarországi delegációvezetője. A mozgó röntgenberendezéseket összesen kétmillió euróért szerezte be a VPOP, amelynek felét az Unió PHARE-támogatása biztosította. A röntgenbusz egy óra alatt 25-30 kamiont képes átvilágítani a forgalom lassítása nélkül. Amennyiben a készülék gyanús tárgyat ész- lel, a kamiont részletesen átvizsgálják a vámosok. ________________________fotó: europress/kallus oyöroy S MS-posta: 06-30/479-62*30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzenetekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartalmáért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. Kérem a fehér Golfos urat, akinek nekilöktek egy kék Renaultot október 4-én, jelentkezzen. Előre is köszönöm! 06- 20/510-97-55 (A)rogan(S), most igazat mondott; 1. „Ő” egy igazi kis Rákosi-tanítvány, 2. Kádár kétszínű volt, de kivel is? A „Nagy Testvér”-rel! Ma ez inkább dicséret, Ugye? • Osztálytalálkozót szervezek! Keresem Ölvödi Ferenc Kecskemét, Kasza Katalin Kecskemét, Mátrai Mónika Cegléd, Varga Ilona Lajosmizse. Hívjatok a 20/55-33-241, Eilerné Lódri Tünde Csak reméltem, de ez is bejött! Fideszes, én is. E. Kedves Kitti! Léteznek ilyen srácok. Én viszont 1 kedves, megértő lányra várok, akinek az első kérdése nem ez: „milyen autód van?''. Lehet, hogy vakok vagyunk? <BlueHawk> Szeptember 17-én Kiskunhalason elveszett egy fekete, kan spániel kutya. Nagyon kérem, ha valaki tud róla valamit, vagy megtalálta magas jutalom ellenében hívjon a 06-30/399-06-50-es telefonon. Nagyon várjuk haza ezt a kutyust. Nagyon jónak tartom a Hetényegyháza- Kecskemét összekötő út felezővonalán elhelyezett jelzőket. Köszönöm! Ha kell még a nadrág sliccét is megigazítom, mert értetek vagyok. Valaki megtudná mondani, hogy lehetne a kiválasztottak mögé felsorakozni? Külföldi Gagyamagyit jobban szeretem, mint a Sanyit. Tavasszal Kecskemét-Kisfáiban az önkormányzat 1 km járólapot rakatott le a szeméttelepi út mellett a gyalogosoknak. Mára 1 db sincs belőle! Vajon hova lehettek? Kedves autósok! Próbálják ki milyen nyugodtan, udvariasan vezetni! Higgyék el nem rossz érzés! Baggio A Gripenekre elég volna, ha csak ráfestenek a légi utántöltés lehetőségét, hiszen se üzemanyagunk, sem tanker- gépünk nincs hozzá. Fa: +30 milliárd Big Brother stb. erre a szemétre van énz, idő, energia. Svéd-magyar és a töb- i EB-selejtező focimeccs közvetítésére nincs. Pedig többet érne még így is, mint ez a s..r. K. Zs. Vasárnap Kelebia-Vadkert meccs. Hajrá Vadkert! Pisti „Kitti!” Van még ilyen srác ma is, csak nem akadtál rá, rossz időben voltál rossz helyen. Én is mindig így járok a lányokkal, velük sem egyszerű. De majd egyszer... Lac Szívküldi: Kicsi Sünikém! Szeretném megköszönni az elmúlt egy évet és szeretném elmondani, hogy nagyon imádlak. Te vagy, aki nélkül nem tudok élni. Szeretlek! A te Bebe cicád Bócsára Sz. Károlynak születésnapja alkalmából sok boldogságot és egészséget kívánunk: anyu és apu Anett! Mikor rám nézel, megszűnik minden körülöttem, s csak Te létezel! Őrülten. Jani Szia E. Sz! Szeretettel köszöntelek névnapod alkalmából! Kérlek most tarts ki és megtudhatjuk, hogy mi az igazi boldogság! Szeretlek szerelmem! Imádlak, amíg élek!! Nagyné P. Jucinak sok boldog születésnapot kívánok! Legyen szép és boldog élete! Barátnőd: Heni J. K. Kérlek ne haragudj a boltban történt gonoszkodásért, de én így is szeretlek, de te már sok fájdalmat okoztál nekem! SZ. N. Drága Szerelmem! Köszönöm neked a sok szeretetet, törődést és ezt a fantasztikus kilenc hónapot. Imádlak apa és sokszor két hét + két nap ráadást. Imádlak dettó: anya Anyukámnak Ilinek! Utólag is nagyon sok boldog szülinapot kívánunk! Ági Zoli és a kis manó Evelin Somi Janinak K.miklósra! Ne idegeskedj hamar el fog telni az a három hónap. A tanfolyamon jól tanulj! Hozzál sok ötöst és piros pontot! Ha sikeresen levizsgázol kapsz tőlünk ajándékba egy autót, de csak távirányítósat. Sok puszi: családod! PNEUCENT KECSKEMÉT KFT Személy-, új és újrofutózott teherabroncsok, acéllemez- és könnyűfém keréktárcsák, y YOKOHAMA KIS— ÉS NAGYKERESKEDELEM Kecskemét, Csáktornyái u. 4-6. Tel.: 76/418-737 Őszi függönyvásár a Lakástextilben! Minden függöny 20*40% engedménnyel! Sötäüök széles választéka! Nálunk vásárolt függönyét, sötétítőjét kedvező áron beszegjük! Kecskemét, Lestár tér 2. (A színházzal szemben.) Tel.: 76/418-695 SkodaFabia Matrix Kedvezőára és elektronikus komfortcsomagja teszi igazán vonzóvá: szervokormány, távirányítású központizár, ködfényszórók, elektromos ablakemelők, elektromos tükrök, rádiómagnó, kartámasz. Már 2 499 000 Ft-tól Kombinált átlagfogyasztás: 7,21/1 OOkm COkibocsátás 172g/km _______________ K éVGS AlltÓ Sdú/adkert, Kossuth u. 112. ____ Tel.: 78/581-030 Fax: 78/581-033 V ESZÉLYES, IPARI és HASZONHULLADÉK HATÓSÁGI ENGEDÉLLYEL Kérje ingyenes szaktanácsadásunkat! Design Kft. 6000 Kecskemét, Szélmalom u. 40. Telefon: 76/329-926, | Fax: 76/483-197 » e-mail: design.kmet@axelero.hu • Telephely-engedélyezési eljárások • Környezetvédelmi mérések • Tervdokumentációk elkészítése, átvétele, gyűjtése, szállítása, ártalmatlanítása Az Alex Fémbútor Kft. állást hirdet ÜZLETKÖTŐI munkakör betöltésére. (Felsőfokú végzettség. bútorértékesítésben való jártasság előnyt jeleni!) Saját gépkocsi szükséges! Az önéletrajzokat a következő címre kérjük: 2072 Zsámbék, Magyar u. 21-23. Tel.: 06 (23) 341-356, (23) 340-356. w— ajr *r- mm ■—* -wl\ KZ »V KZ IV! KZ 1 MOST MEG megvásárolhatja 6 személyes tehergépkocsiját AFA-VISSZA IGENYELHETOSEGGEL! Esztétikus, kényelmes és dinamikus H-1 típusok közül választhat. TCI 100 LE: 3.399.000 Ft+áfa CRD1140 LE: 3.690.000 Ft+áfa Magas felszereltség. 25% befizetéstől. Használtautó-beszámítás. főúton, a TESCO tó! 300 nvre) Tét: 76/SQ7-411 Nyitva: H~P: 8-17, Szó: 9-12 Autószalon, márkaszerviz, basznaitautó keroskedés HÚSÁRUHÁZ DÉLHÚS Rt. Termékek Forgalmazója KERESKEDELMI AKCIÓ! 2002.10.21-10.26. Sertés szűzérme 950 Ft/kg Sertésoldalas 605 Ft/kg Sertésdagadó 675 Ft/kg Sertéstarja csont nélkül 800 Ft/kg Marhaoldalas 450 Ft/kg Lédig zsír 220 Ft/kg Bajai Uzsonna szelet 1075 Ft/kg Pulykavirsli 399 Ft/kg Lecsókolbász 460 Ft/kg Família Párizsi 383 Ft/kg Família Olasz 578 Ft/kg Família Zala 620 Ft/kg Família Klub sonka 968 Ft/kg Tejföl 59 Ft/db Fagy. csirkemáj 470 Ft/kg Fagy. csirkezúza 423 Ft/kg KccsKCMin is n bajai Áruházunkban! sawn KCCSKCMCT. DOBÓ HAT. 9-11. BAJA. KÜLSŐ IPRRTÍLÍPI ÚT fel.: 79/517-439