Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-14 / 240. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KORKÉP VELEMENYEK 2002. Október 14., hétfő Nézőpont Mihályka Gyula ígéretekben nincs hiány 2005-ig, de legkésőbb 2006-ig megépül a dunaújvárosi híd, valamint Dunaújváros és Kecskemét között az M9-es autópálya. A közlekedési miniszter mondta ezt el a múlt héten a hírős városban. Olyan magától értetődő természetességgel közölte, mintha csak azt mondta volna: a hétvégén lemegyek pecázni a Velencei-tóra. Számtalan tervet felsorolt, jegyzeteltünk szorgalmasan. A szerkesztőségbe visszaérve hitetlenkedve néztem noteszomat. Elbizonytalanodtam. Mielőtt leadtam volna az anyagot, két kollégát is felhívtam, akik szintén ott voltak a sajtótájékoztatón. - Tényleg ezt mondta? - kérdeztem tőlük. - Ezt mondta! - állították mindketten. Akkor jó. Tudom, sokan csak a Magyar népmesék epizódjának tekintik a finiséhez érkezett választási kampányt, de én ezt az M9-es dolgot komolyan veszem. Persze, elhiszek én mindent. Hallom, két új híd épül Budapesten is, pedig mi már itt, vidéken rég megmondtuk, hogy csak egyszer kellene a fővárosnál hosszában lefedni a Dunát, és utána jutna pénz az ország más területeire is. Persze, Kecskemétnek is szolgálnak jó hírekkel. A sportminiszter például egy új sportcsarnokot ígért. De hát egy sportminiszter mit ígérjen a hírős városnak, ha nem egy új sportcsarnokot? Olyan rutinmunka ez neki, mint Ronaldónak értékesíteni egy büntetőt. Új autópálya épül Kecskemétig Szóval komoly dolog ez az M9-es. Kecskemétet így nem csak a fővárossal köti össze - előbb-utóbb remélhetően megfizethető - autópálya, hanem majd a Dunántúllal is. Csakhogy a legjobb dolgok is új kérdéseket vetnek fel. Az egyik, hogy Kecskemét miért is tartozik egy régióba Battonyával vagy Mezőkovácsházával. Ez akkor is különös, ha a román határtól, Békéscsabán át négysávos autóutat terveznek építeni Kecskemétig, bár nem az elkövetkező négy évben. Sajnos egyelőre csak civil kezdeményezések vannak a régióbeosztások újragondolására. A politika a jelek szerint szőnyeg alá fogja söpörni a problémát. Az egyik pártelnök szerint négy év helyett csak ötévente kellene önkormányzati választást tartani. Szerintem meg évente. Olyan jó ennyi biztató hírt hallani! S ha gyakran lenne választás, a friss, ropogós ígéretekből csak kifogynának a politikusaink. így talán a szőnyeg alá söpört problémák megoldására is kedvet kapnának. Száz esztendeje épült a vasútvonal Az évforduló alkalmából emléktáblát helyeztek el az érintett vasútállomások falain A száz évvel ezelőtt átadott Kunszent- miklós-Tass-Dunapataj vasútvonal tiszteletére szombaton egy-egy emléktáblát avattak az érintett települések vasútállomásain. A dunapataji iskolában délelőtt közlekedésbiztonsági vetélkedők zajlottak, átadták a kerékpárutat, délután pedig vasúttörténeti kiállítás nyílt az iskola tornatermében. Dunapataj A rendhagyó tanítási nap részeként az iskola 380 diákja reggel nyolc órától osztályfőnöki órán vett részt. Az ezt követő kerékpáros ügyességi versenyen és játékos vetélkedőn lehetőség volt elsajátítani a szabályos gyalogos-, kerékpáros-, illetve segédmotoros-közlekedéssel kapcsolatos főbb tudnivalókat. Az esős időjárás miatt a szabadtéri akadálypályára tervezett feladatok elmaradtak, ám ennek ellenére is tartalmas program várta a gyerekeket. Ugyancsak az eső volt az oka annak is, hogy a közelmúltban elkészült kerékpárút ünnepélyes átadására nem a Dunapataj és a Szelidi-tó között lévő Bodzási bejárónál, hanem a Kodály Zoltán ÁMK aulájában került sor. A Vasúttörténeti Alapítvány jóvoltából a tornateremben kiállított több mint kétszáz fotó pedig a vasút múltjába és jelenébe nyújtott bepillantást. A vasparipa egyik példányát testközelből is megcsodálhatták az érdeklődők. A szenA nosztalgiavonat néhány perccel fél egy után gördült be az állomásra. FOTÓ: M. I. tesi Jendrassik György Gépészeti Főnökség 1930-as évekbeli, GANZ gyártmányú, BC sorozatú, motorkocsis, négy szerelvényből álló nosztalgiavonata fél egy után néhány perccel gördült be a végállomásra, Dunapa- tajra. A szerelvényt népes fogadóbizottság várta, ennyien talán még a száz évvel ezelőtti avatáson sem voltak. Ez is azt jelzi, hogy a község lakói számára mindig is sokat jelentett ez a vonal. Múltja nosztalgiát, a jövő pedig reményt ébreszt a patajiakban, hiszen - fogalmazott dr. Nagy Antal polgár- mester - egy vasútvonalhoz kapcsolódó ipari park megvalósítása komolyan szerepel a tervekben. Az emléktábla avatását követően ünnepélyes keretek között megkoszorúzták a szerelvényt. MIKLÓS IMRE Tárlatnyitó Tiszakécske_______ A tiszakécskei művésztelep alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás tegnap az ókécskei közösségi házban. Nyáron és a napokban ismét tíz művész dolgozott a városban és annak környékén. Az általuk készített képek kerültek kiállításra. ■ Húzzuk ki Kecskemétet a bajból! Nagy felelősség nehezedik Kecskemét új közgyűlésre, városvezetésére, az októberi választások után, mivel az elmúlt években nem folyt a városban tudatos, tervszerű munka. Sürgető felmérni a kötelezettségeket, lehetőségeket, stratégiát kell kidolgozni a jövő évi megalapozott tervek előkészítésére. Ezzel párhuzamosan meg kell határozni a város jövőbeni helyét a világban, és ennek szolgálatába kell állítani Kecskemét hosszú és rövid távú tennivalóit. tottsághoz önmagában nem elegendő. Ma a nagyvárosok rangsorában igen hátul kullog szeretett városunk. Sajnos a vakbuzgó pártkatonák többsége nem ismeri fel ezt, és ezzel pártját is sikertelenségre kárhoztatja. A ragsor élére kerüléshez önálló, kiemelkedő A város jövedelemtermelő képessége jelentősen romlott, működését már csak vagyonfeléléssel képes biztosítani. A legnagyobb baj, hogy az önkormányzati képviselők egyike sem húzta meg a vészharangot, legfeljebb csak annyira, hogy egy alku kapcsán még egyszer utoljára népszerűsége, vagy más egyéb érdeke miatt kompromisszumot köthessen. Elszomorító, hogy nincs a pártokhoz tartozó képviselő- és polgármesterjelöltek között senki, aki ne burkolózna kínos hallgatásba ennek kapcsán. . A képviselők képességeit nem párthovatartozásuk minősíti. Sajnos a nagy pártok kampánya jelenleg arra buzdít, hogy ne nézd a személyt, szavazz a pártra. Az országos pártok és helyi szervezeteik között azonban, még mindig hatalmas minőségi különbségek vannak. Stratégiai fontosságú városunk számára, hogy valamennyi párt meghatározó magjában legyenek kecskemétiek. Ma ez nem így van. A városmenedzselés ma üres fogalom. Újra tartalommal kell megtölteni. Érdemi beleszólást kelbbiz- tosítani mindazoknak, akik tudásuk és kapcsolatrendszerük folytán közreműködni tudnak ebben a munkában. A független könyvvizsgálói jelentés megállapítása szerint, az eddigi gyakorlat folytatása esetén 2003-ra a város működése, gazdálkodása ellehetetlenül. Nagy a baj, Kecskemétnek váltania és nem kétségbe esnie kell. Olyan képvilí órakornál W fitt. itt 15. 1*1? éra Merás független polgárin út 2. selőtestületet kell választania, amely hajlandó szakmailag jól felkészült munkatársak előkészítői munkájára támaszkodni, és képes gyors, határozott döntésekre. Ennek az ötmilliárdra duzzadó adósság által fojtogatott városnak olyan vezetés kell, amely magának tekintélyt teremtve képes megnyerni, mind a kormányzat, mind a gazdasági élet meghatározó szereplőit. Gondoljunk az EU csatlakozásra! - Mennyit profitálhat ebből a város, ha nem olyanok vezetik a szekerét, akik az utat is ismerik? Abban már van tapasztalatunk, hogy a kormánypárthoz tartozás a kiemelkedő kormányzati támogakezdeményezésekre, erre alkalmas emberekre van szükség. Óriási a tétje a mostani választásnak. Marad a puha érdemi kapcsolatteremtésre alkalmatlan városvezetés, vagy egy határozott, menedzser szemléletű, környezete iránt nyitott és együttműködő polgármesteri csapat váltja fel? A vállalásom nem más, mint mindkét oldal erejét összefogó, vadhajtásait letörő, csak a képességek alapján érdemeket osztó városvezetés megteremtése. - Ezt ígérhetem mindazoknak, akik megtisztelnek bizalmukkal október 20-án. MERÁSZ JÓZSEF FÜGGETLEN POLGÁRMESTERJELÖLT Közös toborzónapot tartanak 2006. március 15-én leszerel az utolsó sorkatona is Kecskemét Az Magyar Honvédség Bács- Kiskun Megyei Hadkiegészítő Parancsnoksága és a megyei munkaügyi központ október 16-án, szerdán közös toborzónapot rendez Kecskeméten. A rendezvényről Bus Gábor őrnagy, a hadkiegészítő toborzó- osztály vezetője tájékoztatta lapunkat. A toborzás helyszíne: Kecskemét, Lunkányi János u. 1. szám, a parancsnokság kultúrterme. Időpontja: délelőtt 10 és délután 3 óra között. A szerződéses katonai szolgálat iránt érdeklődők részletes tájékoztatást kapnak a seregbe kerülés feltételeiről, a helyőrségek munkahely- kínálatáról. A továbbtanulás lehetőségeiről is tájékoztatják a fiatalokat, hogy milyen követelmények vannak a honvéd-középiskola, a hivatásos tiszt- és tiszthelyettesképzés vonatkozásában. Egyébként a toborzást rendületlenül folytatja a következő években is a honvédség, mert a tervek alapján 2006. március 15- vel leszerel az utolsó sorkatona is. Utána már csak hivatásos és szerződéses állomány szolgál a hadsereg kötelékében. Évente öthatezer szerződésest akar toborozni a sereg. A toborzó- napon a szabadszállási Alföldi Kiképző Központ profi (hivatásos) katonái kézilőfegyver- és hadi- technikai bemutatót tartanak az érdeklődők számára - fejezte be a tájékoztatót Bus Gábor őrnagy. KENYERES DÉNES Nem kotorják a Holt-Tiszát Lakitelek-T őserdő Pénz híján nem valószínű, hogy rövid időn belül kotorni fogják a szikrai Holt-Tiszát. A holtág kotrásának szükségessége már évekkel korábban felmerült, ám a munkálatok pénz híján rendre el is maradtak. Úgy tűnik, a kotrásra továbbra is várni kell. Kákonyi Árpád, a Kiskunsági Nemzeti Park hidrológiai felügyelője lapunknak elmondta: bár korábban szó volt arról, hogy 80-100 köbHoltan találtak egy eltűnt férfit Kiskunfélegyháza Holtan találtak tegnap a város határában egy idősödő férfit. A feltételezések szerint a halott azonos a július óta keresett, 62 éves, kunszállási férfival. Feren- czi László, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a holttest erősen bomlásnak indult már, de annyit még megállapítottak a szakértők, hogy egy eltűnt férfi holtteste fekszik a növények között. Az idősödő férfit a rokonai bejelentése után kezdték keresni. Egyelőre államigazgatási eljárás keretében vizsgálódik a rendőrség, bűn- cselekményre utaló nyomot nem találtak. A holttest közelében egy növényvédő szeres dobozra bukkantak, azonban egyelőre nem tudni, a vegyszernek van-e köze az esethez. h méter iszapot ki kellene emelni a holtágból, de pillanatnyilag nem tudja megmondani, erre mikor kerülhetne leghamarabb sor. A jelenlegi tulajdoni viszonyok azonban olyanok, amelyek miatt nem érdemes pályázni. A holtágnak ugyanis 43 magánszemély tulajdonosa is van, akiknek a beleegyezése nélkül nem lehet semmilyen munkát elkezdeni. A tulajdonosi érdekeket viszont nagyon nehéz összeegyeztetni. Ezért úgy döntöttek: amíg nem rendeződnek megnyugtatóan a tulajdonviszonyok, nem pályáznak a kotrásra. A nyár végén problémát jelentett az is, hogy az alacsony vízállás és a meleg miatt a holtág egy részét szinte egybefüggő vízi növényzet fedte. A holtág ugyanis csak akkor kap friss vizet, ha a Tisza vízállása magas. Ilyenkor a zsilipen át befolyhat a víz. Csakhogy a nyáron néhány alkalommal illetéktelen személyek kinyitották a zsilipet, sa holtágból lefolyt a víz. ■ \^/ Ä\ ÖSSZEFOGÁS KECSKEMETERT EGYESÜLET Meghívja Önt műsoros rendezvényére Fellépnek: - GRAPEVINE Táncklub- Vörös Adrienn bűvész- Kuna Family Műsorvezető: Fejős Jenő A rendezvény időpontja: 2002. október 16-án, 18 óra A rendezvény helye: Szil-Coop llevásárlóközpont étterme • A belépés díjtalan. • Mindenkit szeretettel várunk! KÉVE Kecskemét Elnöksége (Fizetett politikai hirdetés) (Fizetett politikai hirdetés)