Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-12 / 239. szám

8. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2002. Október 12., szombat 1I|H| AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA KÖZLEMÉNYE A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 6. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az Országos Választási Iroda az alábbi közérdekű tájékoztatást adja. Az országos közszolgálati műsorszolgáltatók közreadják annak a nyolc jelölő szervezetnek a választási összefoglalóját, amelyek országos összesítésben a leg­több képviselő- és polgármester-jelöltet állították (1997. évi C. tv. 106. § (2) bekezdése). A 2002. évi önkormányzati választásokra a következő 8 szervezet állította a legtöbb jelöltet. (A szervezetek a jelöltek száma szerinti sorrendben - a közös jelöl­tek a jelölési arány szerint felosztva - szerepelnek.) Szervezet Jelöltek száma I Magyar Szocialista Párt 7443 ■MSZP jár Szabad fjjL Demokraták Szövetsége Szabad Demokraták Szövetsége 3711 magyar ^PCMAJU FIDESZ - Magyar Polgári Párt 3435 Magyar Igazság és Élet Pártja 2552 A választási irodák feladata a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 35. §-a alapján a szavazás technikai előkészítése, amely során kötelesek a mindenkor hatályos jogszabályok szerint eljárni. Az 1997. évi C. törvény hatályba lépése óta a szavazólapokkal kapcsolatosan az alábbi jogszabályhelyek és az Országos Választási Bizottság állásfoglalásai irányadók. 1997. évi C. törvény a választási eljárásról Helyi választási bizottság „31. § (1) c) jóváhagyja a település szavazólapjainak adattartalmát,” Területi választási bizottság „33. § (1) c) jóváhagyja a választókerület szavazólapjainak adattartalmát,” Felhatalmazás „153. § (1) Felhatalmazást kap a belügyminiszter, hogy rendeletben állapítsa meg: d) a választásokkal összefüggő állami feladatok számítástechnikai, szavazatösszesítési rendjének megszervezését, technikai lebonyolítását, e) az értesítő, az ajánlószelvény, az aláírásgyűjtő ív mintáját, a választási jegyzőkönyvek, adatlapok és egyéb nyomtatványok mintáit, példányszámát és továb­bításának rendjét,” Az 1998. évi országgyűlési választások során alkalmazott BM rendelet [9/1998. (II. 20.)] „A Pl jelű formanyomtatványhoz mellékelni kell a szervezet emblémáját (fekete-fehér formában, min. 20 mm, max. 40 mm magasságú méretben, opcionálisan színesben is), ha a szavazólapokon fel kívánják tüntetni. A színes embléma az Internet-en, a televízió(k)ban és az egyes kiadványokban jelenik meg.” Az 1998. évi önkormányzati választások során alkalmazott BM rendelet [33/1998. (VII. 31.)] „A jelölő szervezet emblémájának a szavazólapon, tájékoztatókban és a médiában történő megjelenítéséhez a Pl jelű formanyomtatványhoz mellékelni kell a szervezet emblémáját (fekete-fehér formában, min. 20 mm, max. 40 mm magasságú méretben, lehetőség szerint színesben is).” A 2002. évi országgyűlési választások során alkalmazott BM rendelet [1/2002. (1.16.)] „A Pl jelű formanyomtatványhoz mellékelni kell a szervezet emblémáját (fekete-fehér formában, min. 20 mm, max. 40 mm magasságú méretben, olyan minőség­ben, amely lehetővé teszi a szavazólapon egy 10 mm-es körben történő megjelenítést), ha a szavazólapokon fel kívánják tüntetni. Az emblémát színesben is mel­lékelhetik az Interneten, a televízió(k)ban és az egyes kiadványokban való megjelenítés céljából.” A 2002. évi önkormányzati választások során alkalmazott BM rendelet [20/2002. (VIII.1.)] „A jelölő szervezet emblémájának a szavazólapon, tájékoztatókban és a médiában történő megjelenítéséhez a Pl jelű formanyomtatványhoz mellékelni kell a szervezet emblémáját, amely 20 mm átmérőjű körben jelenik meg a szavazólapon.” Az Országos Választási Bizottság állásfoglalása a 2002. évi országgyűlési választásokra „A fenti szabályok alapján a listás szavazólapokon valamennyi listának (akár önálló, akár közös listáról van szó) - és azok jelöltjeinek - azonos oszlopszélességet kell biztosítani, a jelölő szervezetek, illetőleg a jelöltek nevét azonos betűtípussal és betűméretben a jogszabályi rendelkezéseknek és a jelölő szervezet, illetve a lista bejelentésének megfelelő módon, a jelölő szervezetek emblémáját pedig azonos magassági méretben kell feltüntetni.” Az Országos Választási Bizottság álláspontja a 2002. évi önkormányzati választásokra „Az Országos Választási Iroda kezdeményezésére az Országos Választási Bizottság áttekintette a listás szavazólapok formája tárgyában kiadott 10/2002. (III. 25.) OVB állásfoglalását, különös figyelemmel a 20/2002. (VIII. I.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. számú mellékletének 6.3. alpontjára. Az OVB egyhangú álláspontjában rögzíti, hogy az OVB mindenkori állásfoglalásai kizárólag az adott hatályos jogszabályi környezetben értelmezendők, illetve alkalmazandók. Ilyen módon az R-nek az embléma megjelenítésére vonatkozó, ”20 mm átmérőjű körben” szövegrésze megelőzi az állásfoglalásnak az embléma ’’azonos magassági méretben” történő feltüntetésére vonatkozó kötelezését.” A 2002. október 20-i választásra 3 160 féle polgármesteri, 2 998 féle kislistás, 2 077 féle egyéni választókerületi, 38 féle megyei listás, 1 féle fővárosi listás, 1 féle főpolgármesteri és 1 310 féle kisebbségi szavazólap készül. Ez összesen 9585 féle szavazólapot jelent. Ebből a választási bizottságok 9 556 darab szavazólap-mintát már jogerősen jóváhagytak, jogor­voslati eljárás 29 féle szavazólapot érint. A 2002. évi önkormányzati választások zavartalan technikai lebonyolítása érdekében a választási irodák a szükséges intézkedéseket megtették. Országos Választási Iroda

Next

/
Thumbnails
Contents