Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-10 / 237. szám
Egzotikus utak október 15-éig: (Thaiföld - Kína - India - Mexikó) :Wi ked vezn lén nyel! Vádemelés adónyomozók ellen SZEKSZÁRD Hivatalos személyként elkövetett zsarolás és közokirat-hamisítás miatt vádat emelt a Paksi Városi Ügyészség az APEH Tolna Megyei Nyomozóhivatalának egykori helyettes vezetője és három társa ellen. Mint beszámoltunk róla, május 9-én tetten érték Szekszárdon a nyomozóhivatal helyettes vezetőjét, amint egy vállalkozótól 600 ezer forintot vett át. Az ügyben hasonló bűncselekménnyel vádolnak még egy adónyomozót és két magánszemélyt is. A bűnügy lényege, hogy hárman, később négyen hivatalos eljárást színlelve rávették vagy megpróbálták rávenni a sértetteket: fizessenek azért, hogy a nyomozóhivatalnál a valóságban nem is létező ügyüket eltussolják. Több esetben hamis meghallgatási jegyzőkönyvet is készítettek. A vádlottak 100 és 600 ezer forint közötti összeget követeltek és az esetek többségében kaptak is a sértettektől. A pénzt egymás közt egyenlő arányban szétosztották. A vádiratban kilenc sértett szerepel. Katasztrófák éve az idei Budapest _____ T egnap, a természeti katasztrófák csökkentésének világnapján rendezett ünnepségen kiderült: Magyarországon várhatóan idén több veszélyelhárítási feladatuk lesz a szakembereknek, mint tavaly. A természeti katasztrófák csökkentésének világnapja alkalmából megrendezett ünnepségen kiderült: Magyarországon az előző évhez képest nem csökkentek, hanem jelentősen nőttek a veszélykezelési feladatok.- A rosszabb staüsztíka azzal is magyarázható, hogy több tűzesetet okozott a tavaszi szárazság - mondta lapunknak Dobson Tibor. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője hozzátette: a megnövekedett feladatok tekintetében vannak kiugró évek, idén várhatóan 15 ezerrel több lesz a tűzoltóságok riasztásszáma az előző évihez képest. A statisztikán rontott a közúti balesetek és a műszaki mentést igénylő káresetek számának megnövekedése. Idén is a riasztások 15 százalékát a téves jelzések, valamint a vaklármák okozzák. Ezek többsége nem rosszindulatú, az emberek nem mindig tudják pontosan felmérni a helyzetet - mondja Dobson. - Többségében mégis az anthraxgyanús küldemények miatt nőtt meg a katasztrófavédelmisek feladata. A szóvivő szerint legutóbb tegnap kellett egy fehér poros csomag miatt a Vészhelyzeti Felderítő Csoportnak kivonulnia egy Fejér megyei kistelepülésre, ahol a szükséges biztonsági intézkedések után kiderült: ismét egy rossz viccről van szó, ahogyan a többi 1400 esetben is. nagy eszter dóra Sorozatos kútrablások Budapest Kiraboltak egy benzinkutat tegnap hajnalban Budapesten. A fegyveres bűnöző százezer forintot vitt magával - személyi sérülés nem történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese az Europressnek elmondta: a videokamerák felvétele alapján személyleírás készül az arcát eltakaró férfiről, aki lefűrészelt csövű vadászfegyverrel kényszerítette a XIII. kerületi, Pap Károly utcában lévő benzinkút két alkalmazottját, hogy átadják a kasszában lévő pénzt. A rendőrség vizsgálja, hogy van-e összefüggés a mostani és a közelmúltban Pest megyében történt, hasonló bűn- cselekmények között. Legutóbb október 3-án raboltak ki benzinkutat Budapesten: akkor a III. kerületi Bécsi úton lévő kutat érte támadás. A tettes elmenekült. Lapunk értesülése szerint a vásárlókra is ráfogták a fegyvert. Néhány civil a Szentendrei útig követte a bűnözők autóját. Előtte hat nappal egy férfi a pilisvörösvári benzinkutat rabolta ki fegyvernek látszó tárggyal. Csaknem 200 ezer forintot vitt el. europress Magával rántotta a busz Adony- Az arra sétáló gyerekek vették észre az út mentén vérben fekvő asszonyt. A diákok azonnal a nő segítségére siettek. Leintették az éppen arra tartó körzeti orvos kocsiját, a szakember pedig ellátta a sérültet - mondta az Europressnek R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A 77 éves, helybéli nőt több mint száz méteren keresztül vonszolta maga után a helyi busz Adony- ban. A sofőr nem vette észre, hogy a járműről leszálló nő kabátját becsípte a becsukódó ajtó. Az idős asszony súlyosan megsérült, csonttöréseket szenvedett, fél arcát megskalpolta a beton, egész teste vérben úszott. A sérültet jelenleg kórházban ápolják.- A buszos egyébként az egész balesetből semmit sem látott. Csak a következő megállónál állt meg először, s akkor értesítették a történtekről - tette hozzá a szóvivő. A sofőr, egy 32 éves, helyi férfi ellen közlekedési baleset okozása miatt eljá- rást indított a rendőrség. __________farkas melinpa S MS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzenetekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartalmáért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. Figyelem! Az önkormányzati választások végéig választási propagandaüzeneteket nem közlünk! Most légy okos kecskeméti választópolgár! Az egyik párt polgármesterjelöltje szerint még nem volt ilyen stabil a város pénzügyi helyzete, a „trónkövetelők” szerint viszont teljes az anyagi csőd. Kinek higgyünk? A pártsemleges PN nem tudna erről korrekt tájékoztatást adni? Remélem, nem államtitok? Egy kíváncsi választópolgár (Az természetes, hogy két jelölt véleménye nem egyezik Az igazság pedig, mint legtöbb esetben, valahol középen található. A PN nem számvevőszék, viszont a hiteles és nyilvános adatokat mindig megjelentetjük. A szert) Aki kirakta Kiskőrösön az Okolicsányi utcába a három kiscicát, annak azt kívánom, hogy olyan kínok között pusztuljon el, mint ők!!! Kérdezem én, van-e még olyan srác a mai romlott világban, aki egy hét után nem akarja ágyba rángatni a lányt, hanem tud várni rá? Kitti Szívküldi: Drága Nyuszikám! Boldog szülinapot kívánok. Legyen még sok ilyen szép napod és remélem még sokáig együtt lehetünk, ha Te is úgy akarod. Imádlak még 6 év után is. A te Nyuszid. Lakitelekre a legdrágább édesapának 34. születésnapja alkalmából sok boldogságot és hosszú életet kívánnak fiai: János és Dániel, anya és az egész család! Arany Csillagom! Örülök mikor ilyen fényesen ragyogsz. Képzeletem hozzád bolyong. Ölel a Te Vénuszod. Az elérhető üzlettárs www.inertcdes-benz.hu Mercedes mar ► Egyedülálló konstrukciónk kereté- ► Ráadásul igény szerint 1 évig ben forintbázisú, de közei Euro kamatszin- átvállaljuk CASCO-ját is. További részletül, árfolyamrizikó nélküli részletfizetési lekről érdeklődjön a Mercedes-Benz márka lehetőséget biztosítunk az Ön számára. képviseleteinél. +25% áfa, 245 íflT/EUR árfolyamon, 208/30 CDI zárt áruszállító, 3000 mm tengelytávolság • A képen látható jármű illusztráció MB-AUTO Magyarország Kft., a DaimlerChrysler AG magyarországi Mercedes-Benz vezérképviselete 1133 Budapest, Kárpát u. 2t. • Tel: 451 2200, fax: 451 2201 * 1117 Budapest, Hunyadi í. át 6. • Tel: 463-7430, fax: 463-7431 Márkaképviseleteink: Baja, KOCSIS ÉS TÁRSA KFT. Szegedi út 84. Tel.: 79/S23310. fax: 79/427-041 * Debrecen, POSTAAUTÓ-DEBRECEN KFT. Monosturpályí u. 35/a. Tel/íax: 52/471-626; ÚJHELYI AUTÓ ti KFT. Böszörményi út 66. TH./fax: 52/418-266 • Eger, PAl>P AUTÓHÁZ {AÜTQKOMP1XX 97 KIT.). Mátyás Király út 37. fel.: 36/510-850, fax: 36/324-208 » Győr, GYŐRI AUTÓKÖZPONT RT. Tomi» u. 2. Tel.: 96/314811, fex: 96/514611 * Jászlierény, lÁSZPlASZTÍK KFTKAlAMO AUTÓHÁZ, lakóhalmi út ti. Tel/fax: 57/400-400 ■ Kecskemét, BIRfZDÓ KFT. Mindszenti krt. 28. Tei.: 76/487-338, fax: 76/493-366 • Kunszenttnárton, GÁ-TO KFT. Öcstali út Tel.: 56/560012, fax: 56/560015 • Miskok, EUROV.AN MISKOLC KIT. 3. se. főút, kiatokaji elágazás Tel.: 46/319-555, fax: 46/529-201 - Nyíregyháza, AlTÓ-2-TEMPO KFT. lég». 4. Te).: 42/408-405, fax: 42/408-404 • Pécs. AUTÓCENTER RT. Koksz w. 125. Tel.: 72/539-539,fax: 72/539-540 - Siófok, EGYCtKíARAGE KFT. Bajcsy Z$..u. 108. Tel./fax; 84/311-790 • Solnnár, ÁRENDÁS Kft. Patak u. 4. TeL 26/363505, tax: 26/363175 • Sopron, WIESE NTHAL & t TIT KFT. Gyári úf 42. I'd.: 99/324-601, fax: 99/324603 • Szegni, AUTÓkURZ &GO. KIT. Vásárhelyi Pál u. 15. Tel./fax: 62/466-631, 62/408-027 ♦ Székesfehérvár, SZLRVTZCENTRUM FEHÉRVÁR KIT. (koráldtan Al.BA VOLÁN Rt.) Börgöndi ti. 14. Tel.: 22/538760, fax: 22/533761; • Szóiméi, ALFA AlTÓjAVtrÖ KFT. Százados u. 1. TH./fax: 56/423 402, Tel: 56/410-552 • Srorolmthely, AUIŐ pFTFR KFT. Zanatl út 30/a. Tel: 94/310639, fax: 94/336 996 • Zalaegerszeg, AtTÓ-PÜlTK KFT. Balatoni u. 3/a. Tel: 92/325-099, fax: 92/323339. • Vác, TÓTH AUTÓ KI T. Derecske dűlő 10. Tel.; 27/5124)50. fax; 27/512-057 • Veszprém, MITRING AUTÓ KFT. Almádi út. TeL: 88/401-055. jármű és finanszírozás egy kézből • DaimlerChrysler Services Credit Rt. »1133 Budapest, Kárpát u. 21. • TeL: 451 2200, fax: 451 22W. Mercedes-Benz MobiiityGo Negyedóra irodalom • Negyedóra irodalom • Negyedóra irodalom lókai Mór I - Nem hiszem.- Magának akarta ő Erdélyt I és Magyarországot, s szövetkezett, hogy téged trónodról letaszítson.- Holtat rágalmazol, ulema! - Kivel szövetkezhetett volna? Kinek van a világ fejedelmei közt elég hatalma engemet trónomon csak meg is ingatni?- Annak, kit magad tettél ily hatalmassá.- Nem értelek, - nevezd meg. Allah- ra! Holtakat akarok ma csinálni. - Nevét ki nem mondom, kegyelmes úr, mert lehet, hogy azt rossz hímek vennéd, hanem íme olvasd e leveleket, mik Gritti irományai közt találtattak, s magad add tudtul a rossz hírt magadnak. A szultán kezébe vette a leveleket, s végigfutott rajtok tekintetével. Arca elhalványult, az iratok kihullottak reszkető kezéből.- Ibrahim! - rebegé, kezét forró homlokára csapva; - „Ibrahim!” - hörgé újra s arcát dívánja vánkosai közé rejté.- Ő volt az, - ő az, - viszonza az ulema -, ezért tért vissza a perzsa hadból parancsod ellenére. Szolimán hörögve takarta el könnyes arcát, mintha egy halálra sebzett oroszlán sírna. Azután fölemelé fejét, s egyszerre hideggé vált arccal fordula az ulemához.- Megesküvém, - úgymonda -, hogy éltemben nem fogom, és nem engedem őt megöletni.- Úgy volt, kegyelmes úr, az alkorán- ra esküVél.- S az alkorán szent könyv.- Valóban az. E szent könyvre esküvél, hogy amíg élsz, nem öleted meg őt; de e szent könyvben írva van e mondat: „aki aluszik, az nem él”. Tehát ölesd meg őt mikor alszol. így nem életedben öleted meg őt, mert a korán azt mondja: „aki aluszik, nem él”.- Te mondád, - szólt a szultán, s elbocsátá az ulemát. Este odajött hozzá leánya Ahidalla, gyöngéd .mandolinzenével űzve az ősz apa gondját. Szolimán sokáig mulatott vele, kérdezősködött gyermekeiről, megcsókolta homlokát s jó éjt kívánva neki, elbocsátá őt férjéhez. Azután kioltottak minden mécset a szerájban, bezárták a kapukat, jeléül: hogy a szultán lefeküdt. Az ulema ott őrködött hálóterme ajtajában; s mikor a müezzin az éjfélt énekelte, belépett a szobába, megtudandó, ha alszik-e a szultán?- Ébren vagyok, - szólt Szolimán, meglátva a belépőt. Az ulema ismét csendesen visszahúzódott. Mikor a müezzin a második órát énekelte éjfél után, ismét belépett az ulema. A szultán mégis ébren volt. Az éj vége felé fordult már, a kakasok elkezdtek szólani, az ulema beüté fejét a szőnyegen. „Nem alszom!” hangzék elébe. Már a hajnal látszott derülni. Az ulema fáradtan ült le a küszöbön és elaludt; nemsokára valaki felrázta álmából, felrezzent. A szultán állt előtte egészen felöltözködve.- Te aludtál el, nem én. Szolimán egész éjjel le nem hunyta szemeit. Másnap a sors úgy hozta magával, hogy az egész napot családja körében töltse. Ahidalla, ki még most is kedvence volt, odaült apja ölébe s ősz szakállát cirógatva, játszadozott vele. Ibrahim még most is legdélcegebb, legderekabb volt mindazok között, akik ott körűié jártak. Szolimán úgy szeretett volna nekik valamit megmondani, csak egy intő suttogást, hogy távozzanak e helyről, menjenek, hol rájuk nem lehet találni, de az uléma ott állt mindig háta mögött, s őrzé minden szavát, minden arcvonását. És ismét eljött az est. Az ulema ott virrasztott a szultán hálószobája küszöbén. És ismét hiába. Szolimán egész éjjel nem tudott elaludni. A harmadik éj első felét ismét ébren látta lefolyni a szultán, még hallotta a müezzin dúdolásának első szavait, de már az utolsókat nem, akkora elnyomta az álom. És álmodott. Leánya Ahidalla rohant oda fekhelyéhez, kétségbeesett tekintettel, tépett ruhával, szétszórt hajfürtökkel.- Mit akarsz? - kérdé az álomlátási képtől.- Ibrahimot meggyilkolják a te parancsodra! És te nekem megesküvél, hogy nem fogod őt megöletni.- Bolond vagy. Ibrahim itt ül jobbomon. Ülj ölébe, csókold meg. Látod, hogy él. A szultán álmodott s künn hálószobája előtt a testőrök egy halavány nőt tartóztattak fel, ki oda akart hozzá rohanni. - „A nagy úr aluszik”, mondának neki. S a szultán újra álmodott. Ismét ott volt előtte Ahidalla, összekulcsolt kezekkel veté magát lábaihoz si- koltva: „Ibrahim ártatlan, hazugul rágal- maztatott, ne gyilkoltasd meg őt.”- Nem hal meg, - monda a szultán - nem hittem, amit mondtak ellene; - ha igaz volt, megbocsátom neki, eredj haza, és légy nyugodt. S másodszor is elűzték a testőrök az alvó szultán ajtajától rimánkodó leányát, legkedvesebb kegyencét, a szerencsétlen Ahidallát. És újra álmodott a szultán. Holthalaványan jött elébe Ahidalla, hozta az Alkoránt, fehér ujjával rámutatott: „megesküvél” rebegé alig hallhatóan. A szultán borúsan felelt.- Jól tudom, távozzál előlem. Férjed bűnös, de megesküvém, hogy nem öletem meg. Hagyjátok el sietve országomat. Menjetek Palesztinába. Rejtsétek el magatokat; te pedig légy boldog, gondolj reám és szeress. És látta azután, mint ültek lovaikra Ibrahim és Ahidalla. - Siessetek! siessetek! - kiálta utánuk, a porfelleg elnyelte alakjaikat, lovaik dobogása elhangzott, hajóra ültek, a hajó elvált a parttól, a szél kifeszíté vitorláit, a távol elnyelte alakját.- Allah nagy! - sóhajta a szultán megkönnyebbült lélekkel - ők meg vannak szabadítva. E percbe harmadszor űzték el az őrök Ahidallát, ki szétszórt hajjal, tépett öltönyben, kétségbeesve erőszakolta a bemenetelt atyja hálótermébe. - „A nagy úr aluszik”, mondának neki.- Allah nagy! Én megmentettem őket - monda az álmodó szultán. E percben lépett hálótermébe az ulema, egy szőnyeggel letakart ezüst tálat hozva kezében. A szultán felébredt. „Mi az?” - kérdé felriadva fekhelyéről. Az uléma feltakarta a szőnyeget; az ezüst tálról egy véres, halavány fő bámult holt szemekkel a szultánra.- Ibrahim! - hörgé eliszonyodva Szolimán, s visszarogyott fekhelyére. 1851 VÉGE. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Hámori Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Bán János Ügyvezető igazgató: Gazsó László Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 1.330 Ft; negyedévre: 3.990 Ft; félévre: 7.980 Ft; egy évre: 15.960 Ft. Hirdetési vezető: Király Ernő. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őr- zünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft. Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.