Petőfi Népe, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-02 / 204. szám

10. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2002. Szeptember 2., hétfő §JJ MH Csokimánia Csoki, te édes! Ez a szerelem bizony már kora gyermekko­runkban megérint minket, amikor rájövünk, hogy a kakaó finomabb, mint a tej. Később nyilvánvalóbbá válik, hogy a csokoládé még a kakaónál is finomabb, már csak a nagy szá­mok törvénye alapján is, hiszen több kakaó van benne. A csoki különleges helyet foglal el az életünkben, mivel ha rögtön a kezdetektől nem is tiltják, de legalábbis korlátozzák a fo­gyasztását (anyu otthon: ne egyél annyi cso­kit, lányom, a spenótot ki fogja megenni?), s így különleges képzetek társulnak hozzá. Egy­részt a bűné, hogy már megint rosszat teszünk (de jaj, milyen édes is ez a bűn!), másrészt vi­szont az ünnepé, mert ilyenkor valaki mindig megengedte, hogy egy kicsit többet együnk belőle, valaki mindig ezt adta, amikor azt akarta kifejezni, hogy szeret... A csokoládé szerves része az életünknek. Lehet róla vitatkozni, hogy egészséges vagy egészségtelen. Fogunk is, de ugyan ki állná meg, hogy közben be ne kapjon egy falatot be­Csokoholizmus: létezik? Az aztékoknak és a majáknak köszönhetjük azt a felfedezést, hogy pörkölt kakaóbabból nagyon finom ital készíthető. Később, ami­kor viszont a majákat és az aztékokat felfe­dezték az európaiak, a kakaóbab az öreg kontinens táplálékláncába is bekerült. 1657-ben nyílt meg az első olyan bolt London­ban, ahol a nemesség részére árultak csokolá­déitalt. 1659-ben a spanyol Maria Theresa in­fánsnő vitte a kakaóbabot Párizsba, ahol rög­vest meg ús vizsgálták az orvosi egyetemen. Imádattal rajohgták körül, egészen addig, amíg el nem terjedt róla az a pletyka, hogy szexuá­lis ajzószer (valóban csak pletyka?). Az első en­nivaló csokoládét 1819-ben gyártotta egy svájci fiatalember, de ez a csoki még nem volt édes. A világ legelső édes csokoládéját Hollandiában állította elő egy Conrad Van Houten nevű férfi. Örök hála neki! Szeptembertől újra aktuális: tanulás közben, Illetve vizsga, dolgozat előtt majszoljatok egy kis csokit! Felébreszti ez agyat, és előhozza az elsajátított anyagot! Tőle? CSOKOLÁDÉ - DVD- ÉS VIDEOAJÁNLÓ Egy szeles hajna­lon meseszerü francia, kisváros­ba csöppenünk Vianne-nal (Juliet Binoche) és kis­lányával, amint a bőröndök cipelé- sétől elfáradva új otthont keresnek maguknak. Az asszony birtoká­ban van a csoko- ládékészités egyik ősi recept­jének, amely min­den kóstolóból felszabadítja titkos vágyait. Pont eme van szükség ebben a régi városkában, így Vianne hamarosan megnyitja a boltját. Hosszas ellenállás után az el­bűvölő nőnek, és főleg a csokoládéinak, egyetlen lakos sem tud ellenállni. A film megnézése esetén ajánlott némi csokoládémennyiséget a kezünk ügyébe helyezni! Amikor káros szenvedélyekről beszélünk, min­dig a dohányosokat, az alkoholistákat és a drogfogyasztókat emlegetjük. De életünk édes bűne is káros szenvedéllyé válhat, még ha nem is beszélnek róla annyit: mértéktelen édesség- fogyasztásnak hívják. Azért veszélyes, mert hizlal, tehát megterheli a szívet. Olasz kutatók egyenesen azt állítják, hogy a csokoládéban marihuánaszerű anyagok vannak, amelyek gya­korlatilag rászoktatják az embert a csokievés­re. Más kutatók ezt tagadják. A vita még nem dőlt el: a csokoholizmus azonban létezik. Csoki: az életelixír Jó hír az édesszájúaknak: harvardi kutatók nem­rég bebizonyították, hogy havi néhány szelet csokoládé nemcsak megszépíti, hanem meg is hosszabbítja az életet. Közel 8000 ember édes­ségfogyasztási szokásait vizsgálták tíz éven ke­resztül. Az eredmény azt mutatta, hogy azok az emberek, akik havonta csak néhány szelet cso­koládét ettek, átlag egy évvel tovább éltek. Kide­rült ugyanis, hogy kb. 40 gramm csokiban annyi az antioxidáns (csökkenti a rákveszélyt és segí­ti az egészséges szívműködést), mint amennyi egy pohár borban. De csakúgy, mint a bornál, itt is érvényes a régi mondás: ami kismértékben orvosság, az nagymértékben méreg! _________■ M r. President? Will Smith boldogan éli világát feleségével, Jada Pinkett szí­nésznővel és .gyermekeivel. Nincs is oka az elégedetlen­kedésre, hiszen amibe belefog, azt mindig siker koronázza. A sötét zsaruk második része már nemcsak a moziban, ha­nem a slágerlistákon is tarol. A filmhez készült dal, a Black Suits Cornin’ nagy sláger a hiphoprajongók körében. Will (33) azonban, úgy tűnik, még­sem szeretné, ha tehetségét „csupán” a színészet és a zene porondján kamatoztathatná. Ennél nagyobb tervei vannak a jövőre nézve: arra készül, hogy egyszer majd_ ő lesz az Amerikai Egyesült Államok el­nöke! „Ha Ronald Reagennek sikerült színészből politikus­sá válnia, miért ne sikerülhet­ne nekem is? Amerika állító­lag színvak, tehát a sötét bőr­színem sem lehet akadály!” - nyilatkozta a sztár egy interjú­ban. Talán nem ártana hozzá­kezdeni a politológiai tanul­mányokhoz, Will! Will Smith legújabb albumának címe Born To Reign, vagyis Uralkodásra született. Vajon királyságra vagy elnökségre vágyik valójában Mr. Smith? KEDVENCEINK Pedagógusokat kérdeztünk meg Mit vár az új tanévtől? K. Vargek Elea­nor (Kecske­mét): - A mun­kám során min­dig az motivált, hogy a tanítvá­nyaim jól érez­zék magukat az órán, s a jegyeik jók legyenek. A helyi főiskolán tanítok angolt. Bízom benne, hogy a diákjaim szorgalmasak lesznek, és együtt elérjük a kitűzött célt: a nyelv­vizsgát. Minél többen elérik a megfelelő tudásszintet, annál bi­zonyosabb vagyok benne, hogy jól döntöttem, mikor ezt a pályát választottam. A béremelésnek természetesen én is örülök. Na­gyon jól hangzik, amit erről hal­lani, de kíváncsi vagyok, mennyi lesz a borítékban. Anda Péter (Kiskunhalas):- A helyi II. Rá- kóczi-szakkö- zépiskola igaz­gatóhelyettese vagyok, infor­matikát tanítok. Az előttünk álló tanévet jubileu­mi események gazdagítják: isko­lánk a kilencvenedik tanévet kez­di, a 30. Rákóczi Kupát rendez­zük, s tízéves a színjátszó csopor­tunk. Jómagam tizenegy éve va­gyok e pályán. Ez idő alatt ilyen jelentős béremelést, mint a mos­tani, még nem kaptunk. Kollé­gáimmal együtt nagyon örülök neki. A fizetések a közalkalma­zotti bértábla alapján alakulnak. Az első emelt bérünket október elején kapjuk kézhez. Bátori Magdol­na (Baja): - Is­kolánkban mind a három tanter­vet alkalmazzuk az új tanévben. Kíváncsi vagyok, hogy alakulnak az emelt bérek. Én októberig ha­vi 106, eztán pedig 159 ezer forin­tot kapok majd papíron: a H-9 kategóriába soroltak. A szakmai szorzó megszűnt, de beszámít az alapbérbe. Egyetemi diplomá­im szerint középiskolai testneve­lő, gyógytestnevelő és kosárlab­da-szakedző vagyok, 25 éve a pá­lyán. Szerintem a mostani bére­meléssel a kezdő pedagógusok járnak igazán jól. Ezentúl talán vonzóbb lesz a tanári pálya. SMS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzene­tekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartal­máért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. Figyelem! Mától az önkormányzati választások végéig választási propagandaüzeneteket nem közlünk! Az .Álmodozónak”. Pontoslts, hogy az ál­mod valóra váljon. Egy Tamás, a sok közül Tudja-e valaki, hogy az idén hol és mikor lesz még Trabant-találkozó? Ha igen, ké­rem, Írja meg az SMS-postába. Ördög Baggio! Így lesznek értelmes gyermeke­id! W Jó lenne már látni a tv-ben, hogy aug. 20- án egy fűtésszerelőt tüntetnek ki élete munkájáért a Parlamentben! Üdv: Kutya Kezdő! Fogalmad sincs a mezőgazdaság­ról! Ha neked kellene megélni belőle, éhen halnál! Próbáld meg! W. Miért van az, hogy Kerekegyházán nincs olyan nap, hogy ne menjen el az áram akár egy pillanatra is. Ez már tűrhetet­len! Ezért kit lehet felelősségre vonni? Egy elkeseredett A miniszterről rögtön tudod, amikor ha­zudik, mozog a szája. Cali-4-nia Éljen „Gonosz Manó”, meg a „Pók Ember”!!! (M. Petya) Kedves „Iskolaszerető diák”! Én nem va­gyok lusta, és az átlagom se rossz, de én mégse várom a sulit! Nekem nehéz visz- szaszokni a szünet után. Ezzel csak én vagyok így? B. B. Mit tegyek? 5-kor kelek, 11-kor fekszem. Hétvégén is. Állandóan melózom. Lakás, kocsi, 3 gyerek van. Jól keresek. Látszatra mintacsalád vagyunk. A feleségem alig tesz valamit otthon. Fitneszszalon, koz­metikus stb... Nem dolgozik sehol. Vi­szont a pénzt két kézzel szórja. A gyere­keket úgy ahogy ellátja. Kezdek belefárad­ni. Barátnők, szép ruhák, piperék. Sőt most már barát is. A gyerekek miatt válni nem akarok. Én teremtettem meg min­dent. Ő csak élvezi a jót. Adjatok tanácsot! Csitrik + mamik lógnak a buszvezetők körül! Ők nem élvezik igazán! Finoman el is küldik őket, de hiába. A vezetők ren­desek. Nem kellene piszkálni őket! Na­ponta utazó S. F.-nek üzenjük! Egy kis homok egy kis mész, kőművesnek nem kell ész! Tiszte­let a kivételnek, de ez a célszemélyre tö­kéletesen igaz! Viselkedj felnőttekhez méltóan! Ajánlom, olvassa el a játékszabályt! Ott megtalálja, hogy aug. 18-ig és a készlet erejéig tartott a Coca-cola-játék! Egy elé­gedett játékos HSS-373 Audis! Neked is „Piros" a piros lámpa! Ez nem autófüggő dolog! Ja, és abból a sávból nem lehet egyenesen menni! Vagy még jogsid sincs? HBB Nincs jobb dolguk, mint állandóan a buszsofőrök magánéletével törődni? Arra nem gondoltak véletlenül, hogy azok a „csitrik" lehetnek a hozzátartozóik is? A Volán-buszvezetőket nem kellene hír­be hozni! Akinek szúrja a szemét a ka­cérkodás, vagy irigy, vagy túlkoros! Ma­gánügy, a feleségek bíznak a hűségben! Utazó nagyi írjátok alá az SMS-t! /aug. 26. „nagyon hiányzik életem nagy szerelme’’/ Nekem is, képtelen vagyok elfedni! K. J. Azért foglalkoznak még mindig az elmúlt 30 évvel, hogy ne kelljen az elmúlt 4- gyel? MZ/X Betty! Találd ki, mit akarsz, és ne hajnal­ban hívogass. Te költöztél el. „Kopasz” Ugye nem gondolják komolyan, hogy idén szeptemberben lesz vadászat a Ge- mencben? Z. 29 éves, szakállas, vallásos vagyok. Ma­gányos. Ha ránézek szép leányokra, asz- szonyokra - csak egy mosolyt várva - durván megaláznak. Mit tegyek, jóem­berek? Fájó lélek Kedves Zorro! Ebben egyetértünk! Ezért jó, ha a logika és nem a szubjektivitás dominál. Enikő Kezdőnek! Gondolom, egy irodában töl­tőd napjaid, önnön fontosságodban. Nincs jobb olvasnivaló, mint egy letűnt exminiszterelnök? Aki kíváncsi még Or­bánra, vegye meg a könyvet! Bib El Szabotőr és Társainak! „Hát így szán­tunk mi kettecskén, mondá a légy az ökörnek”. Cali-4-nia Szfvküldi: Minden diáknak jó iskolakezdést! Gizus Nagy nap lesz! Édesanyám 70 éves lesz. Maradj velem! Kislánykád: lei Balog Tündének üzenem, hogy elbű­völt intelligenciájával, kedves bájával. A „MAK”-ban találkoztunk, sajnos csak egyszer. Titkos hódoló Tündérke! Lehet, hogy nem hiszed, de nagyon szeretlek! De ez sajnos csak álom, a valóság kegyetlen! Mazsola Boldog szülinapot kívánok Évának Bócsára! „Még mindig reménykedem!” Félreértelmeztél, tudom, mit érzel, egy­formán szenvedünk, de nem adom fel! Imádlak és köszönök mindent neked, Drágám! M2 Huszonegy év! Köszönöm! Még ugyan­ennyi? Kisgesztenyéd! Mindenhol és mindenkiben Téged keres­lek. „November rain” Nagyon szeretlek Életem, de nem tudom, hogy mondjam el! Olyan rossz nélküled! Szeretlek, Cicám! Eszti Hetényi Gábornak Tiszakécskére. Remé­lem, jól vagy és megkaptad a leveleimet. Nagyon hiányzol nekünk, vigyázz ma­gadra! Millió puszi! Szilvi Nagyon sok boldog szülinapot kívánok az én egyetlen királyomnak Helvécián, akit ennyi idő után is tiszta szívből, őszinte szerelemmel szeretek! Mami Kónya Henriimének sok boldog névna­pot kíván Julis mama és Józsi papa Duna- tetétlenről! Fuss, menekülj! Még mindig ez a mot­tód? Ha akkor nem ez lett volna, szépen elválunk, de nem így történt. Már nincs visszaút, végig kell járnom a megkezdett utat! Számomra te olyan vagy, mint a délibáb. Egyszer majd úgy is utolérlek! Akkor ve­lem leszel csak boldog, ha már egyszer így hozta az élet. Szeretlek! J. S. Drága Szerelmemnek! Nagyon-nagyon szeretlek! Köszönöm, hogy vagy nekem. Imádlak! A te Cicalányod. Puszika! M. L! Milliószor sírnék vissza minden éjszakát, milliószor tenném jóvá azt, mi téged bánt. Milliószor újrakezdem, eskü­szöm neked, most az egyszer hinned kell nekem! A 1.2HTP Megérkezett a a SkodaFabia alacsony fogyasztású 1.2 literes motorral. 1 999 000 Ft tói Szeptember 7—8. nyílt napon minderről szí - mélyesen is meggyő- f ződhet. Kombinált átlagfogyasztás: 5,9 l/100km CO || kibocsátás 142 g/km __________________g K ÉVÉS 6230 Soltvadk , Kossuth út 112. I Aut° Jel; 78/581-030 1 A NATURLAND Magyarország Kft. kizárólag saját gyógytermékeinek értékesítésére üzletkötőt keres Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye területére. Feltétel: vállalkozói igazolvány, minimum 2 éves hasonló területen szerzett tapasztalat, saját gépkocsi (min. 1 tonna teherbírású, zárt). Jelentkezés fényképes szakmai önéletrajzzal, a hirdetés megjelenésétől számított egy héten belül, "Üzletkötő" jeligére, a következő címen: NATURLAND Magyarország Kft. 1656 Rákoskeresztúr 1. Pf. 73 263232 Országos hálózattal rendelkező pénzügyi tanácsadó szervezet kecskeméti irodájába munkatársakat keres BANKBROKER HITELTANÁCSADÓI munkakörbe hfiíőMaéto Lakossági és/vagy kisvállalkozót finanszírozás területén szerzett szakmai gyakorlat. A munkakör kiegészítő képzés és sikeres vizsga esetén azonnal betölthető. (munkaidőben 9-17 óráig) a 1/354 0971/72-73-74-75 teleíonszámon. j

Next

/
Thumbnails
Contents