Petőfi Népe, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-26 / 225. szám

„Tök” jó ötlet! A kellemes ősz színeit vétek nem kihasználni, ezért a gyűjtögetős ked­vem ilyenkor a termé­szetben igazán kiélhe­tem. A képen látható különös összeállítás­hoz pedig nem kellett más, mint egy útszéli csipkebogyó bokornál megállnom. Metszőol­lóval pár sűrűbb véget levágtam, s otthon szedtem hozzá rózsát. Ilyenkor a rózsa másod­illetve harmad-virág­zásban van, a színei ugyanolyan pompásak, mint nyáron, főként ha a vázát. A tök felső harmadánál egy nagyon éles késsel kikanya- rítottam a vázám lékét. Kivájtam a termés belsejét, s megtöltöttem vízzel. A rózsák össze-vissza ka- valkádja, a kikandikáló égő piros csipkebogyók remek színharmó­niát képeztek a tökből készült alváz(á)val. Ugye, milyen egy­szerű, tök jó őszi ötlet a tökváza? BERKI ERIKA a heti öntözésnél egy kis műtrágyával is elősegítjük a virágzást. A teraszunk asztalán így már volt pár kacs csipkebogyó és egy rakat rózsa. Ekkor jöttem rá, hogy nincs akkora átmérőjű vá­zám, amibe mindezt együtt bele­rakhatnám. A végső megoldás mindig a legegyszerűbb, s ráadá­sul az orrom előtt is volt. Egy jó­kora tök képében meg is találtam j® SZABÓ KANDALLÓ STÚDIÓ EXKLUZÍV EGYEDI KANDALLÓK ÉPÍTÉSE KŐ-, MÁRVÁNY-, GRÁNIT- ÉS CSEMPEBURKOLATTAL- 80 féle öntöttvas tűztérbetét- Helyszíni felmérés, tervezés 4SUPRA kandallók rusztikus, klasszikus és modem stílusban Október 30-áig minden 0SUPRA JSUPRA tűztérre és kőburkolatra 10%, egyes komplett kandallómodellekre 15% kedvezmény! BEMUTATÓTEREM: 6000 Kecskemét, Izsáki út 33. Tel./fax: 76/495-545 Mobü: 06-20/9-260-814 www.silicondreams.hu/jzabokandjll o E-mail: kandaUogextemet.hu Nyitva tartás: H-P: 9-17; Szó: 9-12 óráig. ŐSZI STIHL FŰRÉSZ ÉS FŰNYÍRÓTRAKTOR-VÁSÁR 10-25% ENGEDMÉNNYEL wM'i Mindszenti krt. 32. (ES út és Mindszenti úti kereszteződés) Tel.: 76/419-990 Kecskemét, Erzsébet krt. 10. Tel.: 76/322-298 Fax: 76/320-467 Ablak, ajtó Önnek DUFfi’ DUFA FAIPARI ES ABLAKGYÁRTÓ KFT 6000 Kecskemét, István király krt. 24., tel.: 76/414-790. 414-870, fax: Budapesti iroda: 1149 Budapest, Pillangó park 7-9-, tel:/fax: 222-2740 kedden és csütörtökön 9-15 óráig e-mail: dufaó' axelero hu; Www.dufa.hu KCLTEKI NYÍLÁSZÁRÓK GYÁRTÁSA TANÚSÍTOTT MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZER SZERINT Természeteses fából... / f / ÉPÍTÉSZÉT

Next

/
Thumbnails
Contents