Petőfi Népe, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-26 / 225. szám
Színek, formák hatalma Az olyan vadonatúj településen, mint Telki, ahol - a szervezett építési negyedtől eltekintve - százféle formát mutatnak a házak, nehéz kitűnni. Mellesleg, ez eszében sem járt Gábornak, amikor megkérte apját, tervezzen neki egy ilyen meg ilyen házat, amelyet ő majd felépít, s beleköltözik. És mégis... Akkor hát elöljáróban tisztázzunk egyet-mást. A kis ház - mert terjedelmében szerény, 250 négyszögölön épült, mindössze száz négyzetméteres hajlékról van szó - építtetője, kivitelezője és immár lakója Gáborjáni Szabó Gábor építőmérnök, tervezője pedig dr. Gáborjáni Péter, a Műegyetem nyugalmazott professzora, aki az apa-fiú eszmecseréből kibontotta a formát. Gábortól először azt tudakolom, vajon hol, hogyan lakott előzőleg. Szintúgy zöldövezetben, derül Id, ám azt is „túl városinak” találta. Merthogy fut, kerékpározik, amihez itt a fantasztikus erdő és hozzá az egész természet, a látvány... Tehát döntött. És nyomban a közepébe vágott: tavaly augusztusában vette meg a telket, október végén fogtak bele az építésbe és március végén beköltözött. Ami mindössze öt hónap! Ez még Telkiben is kirívó, pedig itt szinte látni, amint a földből kinőnek a házak. Persze, hiába volt „házilagos” a munka, roppant szigorúan szervezett meg mindent, még ha - állítja - egy személyben építtetni és kivitelezni erősen tudathasadásos helyzet is. Ami a sajátságos formát és a ház szerkezetét, funkcióját illeti, azt tudakolom, mire is törekedett elsősorban? Hogy átlátható legyen keresztül-kasul, mert nem szeret bezárkózottan élni. Érdekes persze, hogy az U-forma révén mégiscsak bekerítettek, mintegy megvédtek a külvilágtól egy kicsiny kertrészt. Hiába, még e nyitott mentalitással is szüksége lehet az embernek intim „magán- területre”. így született az átriumszerű pihenő. Mindezen túlmenően a színek fölöttébb meghatározóak, s mellettük a különböző formaelemek szabad társítása, ami igen határozott elképzelésre és ízlésre vall. Gábor tudatos szemlélete erősen közrejátszik ebben. Azt állítja ugyanis, hogy látszólag igencsak különböző dolgokat igényel - hozzáteszem: vagy egyszerűen, szeret - az ember, például korszerűséget és hagyományt, s a kérdés csupán az, akad-e képesség az összebékítésükre. A belsőt, ennek megfelelően, teljesen maga alakította, ha nem nevetnivaló azt mondani, merész, fiatalos lendülettel - hisz’ még a harmincas éveiben jár -, geometrikus vonásokkal, (mégis?) melegen. Ehhez hozzáteendő, hogy berendezkedési szabadságát némiképp korlátozták a korábbi lakásából származó, megvolt bútorok. De ami már ide készült, például az igen eredeti rajzú, épített étkezőasztal és alatta a vele rímelő padlóburkolat, az tudatos alakító szándékra vall. Ami, fogadni mernék rá, mert látni lehet és benne van a levegőben, a továbbiakban sem nyugszik majd. A függönyök, textilek, párnák jelenléte sem megkerülhető, mert hát a mama is - Pájer Emília textiltervező - közreműködött. Szerencse, hogy „Mimi” közkedvelt függönyei igencsak szellősek, átengedik a fényt. Még Gábor holland nosztalgiájának is eleget tesznek, ami, mondhatni, kötelez az ablakok, főként a nappali nyitottságára. No és a tetőszint? A lakásteremtés fokozatossága - amelyet sokaknál nem csupán az anyagiak korlátozottsága, de a megfontolás, a kiérlelés kényszere is indokol - Gábor esetében magától értetődő. Egyszóval, erre még se pénz, se posztó. De sorra kerül. Az U-alak két szára rakodótérként szolgál majd, a homlokzati részben vendégszoba készül, fürdőszoba, WC komforttal. Manapság, természetesen, nem lehet megfeledkezni a kocsiról sem. A ház egyik „végén”, a dolgozószoba ki/bejáratánál jelölték ki a pergola helyét. Ez mostanában mind elterjedtebb megoldás, a hagyományos garázs pótlására. Még hátra van mindaz, amit a természettől kell elvárni. Hiába az öthónapos „rekordgyorsaság”, az emberi lelemény, az elképzelt kerthez idő kell. Gábor szerint nem csupán a kerthez. Az a szigorú igényesség, amely a lakás már rendeltetésszerűen működő övezeteit jellemzi, sejteti a hátralevőt is. Akárcsak az életvitelt, amely ez esetben a környezet és az atmoszféra szüntelen formálásában talál örömet és kielégülést. FELHÍVÁS! Felhívjuk Tisztelt Fogyasztóink figyelmét, hogy a hideg idő beálltával a házi vízvezetékek, vízmérő helyek fagy elleni védelméről takarással, illetve a víztelenítő főcsapok elzárásával szíveskedjenek gondoskodni. Különös figyelmüket kérjük a téli Időszakban rendszeresen nem használt (üdülőtelkek, zártkertek) Ingatlanok esetén. A fogyasztó hibájából bekövetkezett kár, Illetve a vízmérő elfagyása miatt elfolyt vízmennyiség dijának megfizetésétől, illetve a vízmérőpótlás költségétől nem tudunk eltekinteni. ÉPÍTÉSZÉT 29