Petőfi Népe, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-25 / 224. szám

2002. Szeptember 25., szerda P E T Ő F I NÉPE Petőfi Népe - 9. oldal Életfogytiglan a „zsinegelőnek” Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Somogy Megyei Bí­róság első fokon azt a gadányi férfit, aki a vád szerint két liter borért brutálisan meggyilkolt egy idős embert. Lopni indult a 85 éves férfi házába, ám miután a tulajdonos tetten érte, fejbe vágta, majd „megzsinegelte” áldozatát. A ítélet nem jogerős. Kaposvár Két éve novemberben a gadányi ifj. Kakas Nándornál jókora társa­ság gyűlt össze. Jócskán italoztak, majd amikor a család elment ott­honról, és a férfi egyedül maradt ismerősével, felvetette, hogy sze­rezzenek még bort. Átmentek a közelben lakó, 85 éves férfi házá­hoz, hogy bort lopjanak. Az épü­lethez Kakasnak kulcsa volt, így gond nélkül bejutott, társa addig őrt állt. Éppen indultak volna ha­zafelé a zsákmánnyal, kétliternyi borral, amikor az udvaron össze­találkoztak a tulajdonossal. Az idős férfi felismerte a tolvajokat, számon kérte tőlük tettüket és a rendőrséggel fenyegetőzött. Erre Kakas egy karóval fejbe ütötte. Áldozatukat bevonszolták a ház konyhájába és a földre fektet­ték. A férfi ekkor még élt. Kakas azonban - félve a felelősségre vo­nástól és féltve a zsákmányt - egy zsineggel megfojtotta. Ezután be­zárta az ajtót, majd társával haza­mentek és - mintha mi sem tör­tént volna - tovább italoztak. Ifj. Kakas Nándor végig tagadta tettét, ám „alibije” nem bizonyult valósnak. Társa - egy 35 éves, helybéli férfi - bár többször meg­változtatta vallomását, végül Ka­kas ellen vallott. A bíróság az ö ál­lításait fogadta el igaznak, mivel ezeket támasztották alá az egyéb bizonyítékok és a tanúvallomások is. A Somogy Megyei Bíróság, ár. Völgyi Dezső büntetőtanácsa ifj. Kakas Nándort aljas indokból, nyereségvágyból elkövetett em­berölés bűntettében találta bűnös­nek, ezért életfogytig tartó fegy­házbüntetésre ítélte és tíz évre el­tiltotta a közügyek gyakorlásától. A férfi legkorábban 25 év múlva szabadulhat. Társát társtettesként elkövetett lopásban marasztalták el, ezért öt hónapi fogházbünte­téssel és egyévi közügyektől eltil­tással sújtották. Az elsőrendű vád­lott esetében az ítélet nem jogerős: az ügyész három nap gondolko­dási időt kért, vádlott és védője fel­mentésért fellebbezett, jakab edit Pomófilm a szállodában ____________Távfűtéses épületekben élőket kérdeztünk meg ___________ I dőben indult-e a fűtési idény? Béla Miklós (Baja): - Egy távfűtéses épü­letben működ­tetünk egy üz­letet, ott tegnap indult 'be a fű­tés. Az apóso- méktól tudom, hogy eddig csak reggel és este voltak melegek a lakásukban a radiátorok. Egy hete kezdték el felfűteni a rend­szert. Most bizonyára az érezhe­tő lehűlés miatt fűtenek egész nap. Mellesleg a földgáz nem­csak hogy drágult az utóbbi évek során, hanem sokan azt mond­ják, hogy a fűtőértéke is csök­kent. Épp ezért az a véleményem, hogy gyakrabban kellene szak­emberekkel átnézetni a konvek­torokat, illetve a kazánokat. Ország János (Kecskemét): Fűtenek ná­lunk is, de nem tartom még re­álisnak. Voltak már sokkal na­gyobb hidegek az elmúlt héten, akkor nagyobb szükség lett volna rá. A laká­sunkban korszerűsítették a fű­tést. Nagy beetetésnek tartom az egészet. Miután csatlakoztunk, az első évben megtakarítást ér­tünk el, azóta viszont folyamato­san ráfizetünk az elszámolási időszak- végén. A meleg vízzel kapcsolatban pedig sérelmezem, hogy sokáig kell ereszteni a csap­ból, hogy valóban megfelelő hő­mérsékletű legyen. Az elpazarolt vizet pedig mi fizetjük meg. Vastag Szabolcs (Kiskunhalas):- Lassan már két éve, hogy távfű­téses lakásban lakom. Elégedett vagyok a szol­gáltatás minő­ségével. Amikor beköszönt a hű­vös időjárás, azonnal elkezdik a fűtést, nem kell fagyoskodni. Eb­ben az évben is így történt: ami­kor körülbelül két hete hűvösre fordult az idő, nyomban elkezd­tek fűteni. Hőmennyiségmérő nincs az épületben, s mi a lakás­ba sem szereltettünk fel. Nem átalánydíjat fizetünk, hanem a té­li időszakban a légköbméter alap­ján kiszámolt összeget. Ez havon­ta általában tizenötezer forint. Washington Mozgalom indult az Egyesült Államokban azért, hogy tilt­sák be a szállodák pornófilm- szolgáltatását. A kezdeménye­zés sikerét veszélyezteti, hogy az X-es mozi komoly bevételt jelent a hotelek számára. Az amerikai fővárosban a hét ele­jén tanácskozásra ültek össze azok a társadalmi szervezetek, amelyek régóta szorgalmazzák, hogy vegyék le a szállodai szol­gáltatások listájáról a „fizetős” pornófilmeket. A polgárjogi csoportosulások rámutatnak, hogy a szexfilmek az utóbbi időben egyre szemérmet­lenebbé váltak, közeli felvétele­ken mutatják be a legkülönfélébb nemi aktuso­kat, s ezzel ha­talmas rombo­lást végeznek a fiatalok és gye­rekek ízlésvilá­gában; a csa­tornák ugyanis akadálytalanul hozzáférhetők a szállodai szo­bák televízió- készülékén. A tiltakozá­sok augusztusban erősödtek fel, amikor Ohio államban a Mariott hotellánc ilyetén szolgáltatását nehezményezte egy civil szerve­zet, de hamarosan több más ame­rikai városban is kaptak hasonló kritikát a szállodák. Sokak sze­rint a hotelek a haszon miatt nem akarnak lemondani a szexfil­mekről. Az Omni hotellánc két éve önként leállt a „felnőtt” fil­mek vetítéséről. A szállodák bevétele jelentősen csökkent, ugyanakkor több mint 50 ezer panasz érkezett a szexmozi hiá- nya miatt._______________(csak) A büntetőeljárás és a sajtó A büntetőeljárásokról mindent nyilvánosságra szabad és kell hozni, ami nem veszélyezteti a bűncselekmények felderíté­sét, az igazságszolgáltatást és nem sérti a személyiségi jogo­kat - hangzott el tegnap a Magyar Jogász Egylet és a Magyar Tudományos Akadémia vitaülésén. Ezzel az állítással egyet­értettek a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, az ügyvédség és a sajtó képviselői is. Budapest- A bűnügyekről szóló informá­ciók hitelességét és pontosságát nem sértheti a gyorsaságra és az események szenzációs tálalására való törekvés - hangoztatta vita­indító előadásában dr. Sarkady Ildikó médiajogász.- „Gigászi hírverseny” folyik a bűnügyi tudósítók között, min­den rádió és televízió elsőként akar tájékoztatni a bűncselekmé­nyekről. Ehhez a rendőrségnek is alkalmazkodnia kell - mondotta Garamvölgyi László ezredes.- Nagyon fontos, hogy a bíró­ságok ítéletei találkozzanak a tár­sadalom értékítéletével, s ebben háttérmagyarázataival, informáci­óival a sajtó sokat segíthet - álla­pította meg dr. Varga Zoltán bíró. A vitában sok szó esett a bünte­tőeljárási törvénynek a sajtót érin­tő tervezett módosításáról. Bánó András és Fahidi Gergely újság­írók a tudósítói munka indokolat­lan korlátozását célzó elképzelé­sek ellen emeltek szót, de Bócz Endre IM-főcsoportfőnök meg­nyugtatta őket: a jogszabályterve­zet már jelentős átalakuláson ment keresztül. A volt budapesti főügyész kimondta: az ártatlanság vélelme fontos jogelv, de erre hi­vatkozva sem lehet eltitkolni azt, ami bizonyíthatóan megtörtént. A vitaülés nem hagyott kétsé­get azt illetően, hogy rendőr, ügyész, bíró és újságíró közös érdeke a büntetőeljárásról szóló teljesebb tájékoztatás, s ezt csak korrekt együttműködéssel lehet elérni. pálos tamás Leütötték a polgármestert Nemeskisfalud Nemeskisfalud, a hetvenlelkes kistelepülés polgármesterét egy éjszaka saját udvarában leütöt­ték. A tettes ismeretlen, a legtöb­ben azonban a nemeskisfaludi képviselő-testület összeférhetet­lenségét sejtik a háttérben. Bakoséknál ugyanúgy telt az este, ahogy szokott. Bakos Jó- zsefné éjszaka tizenegy órakor a kerti konyhába indult, ám köz­ben arra lett figyelmes, hogy a kutyák szüntelenül ugatnak. Azt azonban már nem sikerült kide­rítenie, hogy mi az oka a csaho- lásnak. Utolsó emléke, hogy egy erős ütés érte a fejét. A nemeskisfaludi polgármester asszonyra a család talált rá az ud­varon. Orrából és szájából folyt a vér, arcát zúzódások borították, enyhe agyrázkódást szenvedett. Bakos Józsefné csak az eset után egy nappal tett feljelentést isme­retlen tettes ellen. Á faluban azon­ban azt beszélik, hogy a háttér­ben a település egyik képviselője állhat. Az önkormányzat egyik tagja és a polgármester között ugyanis már több mint egy éve haragos a viszony. Bakos József­né állítja: többször is megfenye­gették, éjszaka telefonon zaklat­ták. A polgármester fél és attól tart, hogy az önkormányzati vá­lasztás idején tovább mérgesedik a helyzet. Nemeskisfaludon fél év óta testületi ülést sem tudtak tartani, mert a három képviselő­ből kettő nem hajlandó együtt­működni a falu vezetőjével akkor sem, ha a település érdeke azt kívánná. fábos erika SMS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzene­tekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartal­máért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. Tádé! Nem tetszik a Big Brother? Ne nézd! Nekem meg a Romantika csatorna nem tetszik, be sem hangoltam a tv-n! Ennyi! B. Ferkó Figyelem! Az önkormányzati választások végéig választási pro­pagandaüzeneteket nem közlünk! All 4 Love! Kozsó nem unalmában hozta őket létre. Az RTL-lel kötött szerződést, hogy megmutassa, az utca emberéből is lehet „sztár”. Már más a menedzserük. Üdv. R. Kedves 3 gyerekes! A minimálbér adó­mentes lett! Akkor milyen adókedvez­ményt hiányolsz? Egyáltalán tisztában vagy a fogalmakkal? Sné Ha nem változtatja meg a nevét, akkor is őt tartanák a legnagyobb magyarnak??? (Kü? A szerk.) Ha Orbán Viktor a legnagyobb magyar, akkor most szegény Kossuth forog a sír­jában. Zorro (Ja, értem már! Különben nem azért, de Széchenyit tartjuk a „leg­nagyobb magyarnak”. Igaz, Kossuth ne­vezte el annak. A szerk.) Maximus! Én ismerek olyan lányt, aki gyönyörű, jószívű, kedves, rendes nő. Hálát adok az Istennek, hogy rátalál­tam. Kívánom, hogy Te is megtaláld a párodat!! MKMB T. Nyu! A ne lopj! esetén, - .Akkor még” a Közpénzeket nem is ismerték, ezért az „Orbán-Fidesz »Jog-ika« (J-velj szerint", Ma a Közpénzek lopása „Nem is Bűn"! RTL - Való világ, TV2 - Big Brother, TV3 - A farm. Decemberig kellene nézni ezt a szemetet. Nos, nézők ezreit veszítik el! T. M. S.! Köszönöm dicsérő és bíztató so­rait és mielőtt 0. V.-hoz hasonlítanám, kijelenthetem, az egyik SMS-ező társunk­hoz hasonlóan: „Én az egyik legnagyobb magyarnak tartom ...” magam (Igen, merjünk nagyot álmodni!) Igen, ahhoz a közel 15 millió, ma is élő!, Legnagyobb Magyarhoz hasonlóan, akik az Orbán-fé- le „Aloműzők” ellenére is, Békében és Szeretetben, nem másokat kirekesztve, szeretnének „Élni”! Vagy ez tényleg csak egy „Nagy álom” ...? (Arra kérek Min­denkit, hogy a saját kis „idézőjeleit” le­hetőleg úgy helyezze el, hogy az Neki, csak „jót és örömet” szerezhessen! Kel­lemes .Álomfejtést" kívánok! -(A)ttiü Az USA Irakot csak az olajáért akarja megtámadni. Big Brother! A Nagy testvér mindig min­dent lát! W. A. Jászszentlászlón, a Dózsa Gy. út teljes hosszán förtelmes bűzt szagol a lakos­ság a szennyvízcsatornából. Illetékesek kiszagolhatnák, hogy mi a probléma. Hol van „w”? Elbújt és hallgat? Hiányoz­nak vad balos SMS-ei. Er. Bukott diktátor? Hagyjuk már ezt a szá­nalmas, gagyi dumát! Bárcsak ő lett vol­na a gagyizók Kádárja helyett, nem itt tartanánk! E. Kedves LU! 3 gyerekem jár busszal, néha én is ott vagyok velük. Felnőtt emberek táskájuknál fogva taszigálják Őket, akik egész nap ülnek az íróasztalnál. Lu! Kérdezem tőled, hogy az az „idős”, aki­nek ama van energiája, hogy kora reggel 6 kg vakolatot magára pakoljon, utána elti­peg a templomba, a buszon pedig durva? Hipp hurrá! Miénk a Balázs! Jelige: Adacs Matyi. Bár nem tanították, de voltak bal- és jobboldali KISZ-esek. Mint Orbán Vik­tor. Neki mennyivel van több joga bevin­ni minket az EU-ba!? Kedves Lac! Mi az a polgári élet, és kik a polgárai, akiket Orbán mennybe vitt? Én a közszférában elmondhatom, hogy csökkent a fizetésem vásárlóértéke. Szívküldi: Cica Virág! Már több mint 6 hónapja együtt vagyunk, de remélem, legalább 1000-szer ennyit együtt leszünk még! Imádlak! Taky Bakos Tímeának házasságkötése alkal­mából szívből sok boldogságot kíván: „Barátnője” Kedves J. S.! Boldog voltam, hogy láthattam gyönyörű szemeid. A jövő hét végén ugye, szerelmem, megint ilyen közel leszel? Sze­retlek mindhalálig! A Te Kismanód Utólag boldog névnapot kívánok édes­anyámnak, akit nagyon szeretek: Detti. T. Szerkesztő! Közöljenek csak nyugod­tan „betűs” telefonszámot, mert aki ezt sem bkja megfejteni, az nem is baj, ha nem tud felhívni. Üdv: Gy. Buszvezetőket Bírálók! Nézzetek már a tükörbe és megérted, ha(?) megérted, hogy mért nem veled beszélgetünk, mert te, aki egyedül is két ajtón akarsz leszállni!? Lakiteleken Vaczi Erzsinek születésnap­ja alkalmából kíván jó egészséget és még nagyon sok boldog évet: Csacsa, Anita és Pamacs. Úgy sejtem, hogy a szomszédom türelmi zónának használja a lakását. Ugye ez ellen nem kell tenni semmit? Csak kérdezem... A „bukott diktátor” kifejezés lehet „pri­mitív" és „durva” is, de éppen az „idéző­jelek” használatával, annak „hangulati velejáróját, gúnyos vagy egyéb értelmét ki akarjuk emelni:” - (A magyar helyes­írás szabályai) - ezért a „bukott diktátor” kifejezés az író és az olvasó „szándéka” szerint mást-mást is jelenthet. Akik primitív, ócska, útszéli módon mocskolódnak, rágalmaznak, saját ma­gukat minősítik! Szomorú és kiábrándí­tó, hogy ilyen embereket hord a föld. Áfa bevezetését tervezi jövőre a kor­mány, mondván: az EU-ban is így van. Egyelőre azonban csak ígéreteink vannak a felvételünkre! Következik a 100 napos programok böjtje? Csipesz (Áfa bevezeté­sét. Az már van most is, nem ? A szerk.) Kedves Kata! Ha átlagember, netán alat­ti, még megérheti a nyugati típusú de­mokráciát, nyomornegyed, bádogváros. Miért tüntetnek, ha annyira jó? Erzsi Csupa kérdőjeles „elmebetegező” üzenő- nek: Aki primitív, érvek helyett sérteget. E. „Rács mögé Te illenél gyűlöletbeszéded mi­att. A gyengébb .rácsosoknak”: 0. V. Ma­gyarország szabadságáról beszélt ott. W. (A)ttiii! Te nem értesz semmit a politiká­ból. D. J. Polgármesterjelöltek! Választási fogás­ként legalább valaki megígérhetné, hogy a Helvéciára vezető utat felújítják. Leg­alább ígérjétek meg! Köszönöm. MAN. Egy órákat utazó Petőfivárosinak: Kecs­keméten a Kunság Volán Rt. közlekedte­ti a járatokat. A Volánbusz Budapesti. Ön Kecskeméten vagy Pesten szeretne utazgatni? Bic Nem értem azt, hogy a gyest, gyedet, csa­ládi pótlékot miért nem emelik olyan ütemben és mennyiségben, mint a nyug­díjat?! Erika Az MSZP nem klasszikus párt, hanem olyan konglomerátum, melyet a hatalom akarásán túl a jobboldal elleni gyűlölet­teljes ellenszenv tart egyben. D-209 Lakiteleken Kökény Editnek kicsit meg­késve kívánnak boldog névnapot: Csa- báék. Rózsakért! Boldog születésnapot kívánok! Kovács Misinek Kunadacsra! Nagyon sok boldog névnapot kívánok: feleséged, Marika Kis Susynak üzenem Sz.szállásra, a lak­tanyába: Ne haragudj, hogy szombaton nem köszöntem. Csak nem tudtalak ho­va tenni. Örülök, hogy láttalak. Ha tudsz, írj választ! Heténybe három Tormási Mihályunk- nak sok boldog névnapot kívánunk: Ma­máéi, Rozi, Katika és Noémi. Szegedre Szekeres Gellértnek névnapjá­ra sok boldogságot, erőt, egészséget és hosszú életet kíván: Joci, Mari, Timi, Ti­bor és a kis Dettike! Egy hónapos együttlétünk alkalmából szeretnék barátnőmnek, Marcsinak 1000 puszit küldeni! És üzenem neki, hogy Szeretem, és nagyon Hiányzik! :) (T. Gabi) LU! Szerintem nem érdemes általánosí­tani. Én találkoztam már udvarias diá­kokkal, bunkó diákokkal, kedves öregek­kel és utálatos öregekkel is. Sün Az útszéli árusok igyekeznek nem aka­dályozni a közlekedést és nem okoztak balesetet. Az útszéli gumis miatt páran már összetörték a kocsijukat! (póruljárt) Kedves L! Nélküled koldus lennék. Cso­dálom bátorságod, megbecsülésem Tiéd. Szeretlek, mert Te nem koptattad rajtam a cipőd semmiért. S. MKB Megtakarítási Számla Lekötés és korlátozás nélkül A folyószámlákénál magasabb kamat — akár 8% * (EBKM: 2,6-8,3%*) További kamatprémium lehetősége Számlanyitási minimum nélkül * 2002. szeptember 16-án érvényes kondíciók szerint Aki biztosra megy Ki gondol ma a jövőre?

Next

/
Thumbnails
Contents