Petőfi Népe, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-20 / 220. szám
2002. Szeptember 20., péntek P E T Ö F I NÉPE Petőfi Népe - 9. oldal 12 év apagyilkosságért 12 év (egyházban letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Heves Megyei Bíróság a most 27 esztendős egri R. Pétert különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért. A vádlott 2001. december 18-án olyan brutálisan megverte az édesapját, hogy az 53 éves sértett másnap reggelre belehalt sérüléseibe. Eger A nem jogerős ítélet szerint apa és fia hosszabb ideje alkoholista életmódot folytatott. December 18-án késő este is az italozás körül támadt vita közöttük. A fiú nehezményezte, hogy apja bort iszik. Ezen összeszólalkoztak, majd a vádlottnak „elborult az agya”: nekiesett a férfinak, ütötte- vágta, majd magára hagyta. Másnap reggel holtan találta az apját. A bántalmazás következtében legalább 33 külsérelmi nyom keletkezett az elhunyton, s ebből 12 ütés a fejet érte. R. Gyula halálát a kemény és lágy burok alatti bevérzések, traumás agyvizenyő, a kisagymandulák beékelődése, s az ennek következtében beállt légzésbénulás okozta. Az ítélet indoklása szerint az ilyen hosszadalmas, nagymértékű bántalmazáskor - ha nincs is meg az egyértelmű ölési szándék - az elkövető felismeri annak a lehetőségét, hogy áldozata akár bele is halhat a bántalmazásba, és bele is nyugszik ennek lehetőségébe. Mindenképp fennáll tehát az ölési szándék. Vagyis nem a halált okozó testi sértés bűntette állapítható meg - mint azt a védelem indítványozta -, hanem az emberölésé. További kérdés volt, hogy megvalósultak-e a minősített emberölés körülményei. A bíróság úgy látta: igen. Az ilyen „durva bántalmazás az elember- telenedés olyan példája, ami után nem lehet a cselekményt alapesetként megítélni” - hangzott el. A vádhatóság tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője téves minősítés, illetve tényállás részbeni téves megállapítása miatt enyhítésért fellebbezett, így a Legfelsőbb Bíróság (vagy az időközben felálló ítélőtábla) hoz majd ügydöntő határozatot. Addig a bíróság fenntartotta R. Péter előzetes letartóztatását. síké Sándor Becsapott munkavállalók Kiskunhalas - Várpalota Több százezer forintot csalt ki áldozataitól az a kiskunhalasi férfi, aki apróhirdetésen keresztül külföldi munkalehetőséget kínált. A gyanúsított a pénzt és az iratokat beszedte, munkahelyet és vízumot azonban senkinek sem szerzett. A 26 éves Sz. R. a régi, jól bevált trükköt használta. Az emberi hiszékenységet használta ki, amikor feladta a hirdetéseket, hogy külföldi munkalehetőséget tud szerezni azoknak, akik sok pénzt szeretnének keresni - tájékoztatta a lapunkat Hortobágyi István rendőrségi sajtószóvivő. - Azt ígérte, ő megszerzi a vízumot, elintéz minden papírmunkát - természetesen pénz ellenében. Személyenként 30-50 ezer forintot kért a vízum megszerzéséért, és az ehhez szükséges iratokat is elkérte a jelentkezőktől. A szóvivő elmondta: Sz. R. ösz- szesen harminchárom személyt csapott be. A férfi lakásán megtartott házkutatás során a nyomozók több, névre kiállított személyes okmányt és számlákat, valamint nyugtákat találtak. A férfi egyik ügyfélnek sem szerzett munkalehetőséget külföldön, és senkinek sem intézte el a vízumát. A bezsebelt pénzt elköltötte. A rendőrségi jelentésből az is kiderül, hogy a becsapottak közül mindössze négyen tettek feljelentést. Mindany- nyian várpalotaiak, ezért a feljelentéseket a helyi rendőrség elküldte a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságnak. A fiatalember ellen őrizetbe vétele mellett folyik eljárás csalás alapos gyanúja miatt. GERENCSÉR ZOLTÁN ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig HALOTT SOFŐR. Rosszul lett vezetés közben és meghalt egy menetrend szerinti buszjárat gépkocsivezetője tegnap reggel egy körforgalmi kereszteződésnél Győrben. Az 50 év körüli férfi valószínűleg szívinfarktust kapott, és a helyszínen életét vesztette. Az irányítás nélkül haladó busz személyautóval ütközött, valamint nekiment egy oszlopnak. Személyi sérülés nem történt. MTI BALESET. Autóbalesetben vesztette életét egy veszprémi férfi szerdán este Nemeshany külterületén. A 24 éves férfi egy Volkswagen Passattal érkezett Devecser irányából a falu határába, amikor autójával letért az útpadkára. A jármű az árokba borult, és nekiütközött egy fának. A teljesen összetört kocsiban az egyedül utazó férfi a helyszínen meghalt, europress ■ A talp másik fele a szeptember 19-én, csütörtökön megjelenő 31. számában van. A TA L P térkép segít megőrizni egészségét 100 db KEYO pólót is nyerhet, aki ezt az ezüst pontot kivágja, és az arany pont mellé teszi. ■K .................................x ) ezüst pont j A TALP talált j arany ponttal §00 000 forintos DemkotfedeR® vagy i X 100 «ser forintos vásárlási utalványt NYERHET! ________________Időseket kérdeztünk meg_______________ U dvariasak-e a fiatalok? Rajkai Ferenc- né (Kunfehér- tó): - Mostanában kevesebbet utazom busszal vagy vonattal. Fiatalkoromban busszal jártam dolgozni Halasra. Jó tapasztalataim vannak a fiatalokkal kapcsolatban: velem szemben mindig udvariasak voltak. Gyakran előfordult, hogy nem volt hely a buszon, de nekem soha nem kellett állva utaznom. Az is előfordult, hogy a busz végén szálltam fel, s előrehívtak, hogy üljek le. Talán azért, mert mindenki ismert. Jártam nagyobb városokban is, Szegeden, Budapesten, ahol teljesen más a helyzet: nem figyelnek az emberek egymásra. Millunov Dániel (Baja): - Azt kell mondanom, hogy a kisiskolások még előzékenyek, illedelmesen viselkednek. A fölsősök- kel már nem ez a helyzet. Szinte mindennap tapasztalom, hogy a tizenévesek sem a kisgyermekes anyáknak, sem az idős embereknek nem adják át az ülőhelyet. Volt már olyan is, hogy járókeretes mozgássérült állta végig az utat a suhancok mellett. Ha viszont csoportos kirándulásra utaznak a diákok, vagy a buszon van tanár van, akkor szó nélkül felállnak a serdülőkornak. De véleményem szerint ritka az igazán udvarias fiatal. Balázsné Fakla Erzsébet (Kecskemét): - Nap mint nap buszo- zom, de sosem fordult még elő, hogy egy fiatal átadta volna a helyét nekem. Történt olyan eset is, hogy kiborult a szatyrom a buszon, s az almák szétgurultak. Senki sem segített összeszedni. A mai gyerekekből eltűnt az idősebbek iránti tisztelet. Véleményem szerint ebben nagy szerepe van a tévének, ami folyamatosan azt sulykolja a fiatalokba, hogy csak „én” számítok, és mindenáron érvényesülni kell. Szerintem régebben a fiatalok sokkal udvariasabbak voltak, mint manapság ____________________■ S MS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzenetekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartalmáért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. Volános csitrikről! Ha az a csajszi ismeri a sofőrt, miért ne beszélhetne vele? Ezzel megcsalja a feleségét? Vagy féltékeny az idősebb korosztály? Egy utazó csitri. Figyelem! Az önkormányzati választások végéig választási propagandaüzeneteket nem közlünk! Miért engednek ilyen műsort, mint a BB.? Erkölcsileg minden fel van borulva! Tádé Kedves Attiii! Azért nem gondolod, hogy morbidul fogalmaztál egy olyan emberről, aki 4 évre a polgári életet megteremtette nekünk, és akit rengetegen tisztelünk! Lac T. Kata! Nem igazán tudom, az SMS-ed kritika vagy dicséret, mert hol van itt a szocializmus? Mikor volt a szoc.-ban 3- 400 000 munkanélküli és ez egyben válasz lenne az üzid, másik felére is, mert közölnöm kell Veled! Mi munkanélküliek, már Ny-Európában „élünk”, Köszönjük! És még a felső tízezer, meg az „Orbán Viktorok", akik a szocializmusban megépített és felépített „közös vagyont”, a saját érdekükben privatizálták és a közpénzeket a „barátaiknak” osztogatták! - (AJttiii T. 46 éves Nő! (2. old.) Igazán, csak sajnálni tudom, hogy 34 évet a „teljes sötétségben tartották” és azt kell látnom, hogy a „kómája" sem múlt el nyomtalanul? Maximus! Velem is megtörtént, hogy engem a pénz nem érdekelt, de a srácot a szex annál inkább! A durva az, hogy a srác 16-17! A mostani barátomat 19 évesen nem a szex érdekli elsősorban! Lony (16) ______________________________ M iért van az, hogy a jelenlegi kormány úgy írja ki a pályázatokat, hogy csak a külföldi érdekeltségű multik nyerhessék meg? Lásd autópálya építés! ennyire, 20-24 órát dolgoznak másik meg fetreng a szesztől. Neked így is jó? Ez így megy a Konzervgyárba. Ki felel ezért. (T) wvabr: Thequila,.. thequila ööö.... Isten- uccse meglesz, ha mondom, rontombon- tom... Na, hali! Focisták figyelem!!! Tudjátok mit csinál feleségetek, amíg ti eljártok focizni? Vaiamelyikőtök felesége kikezdett a férjemmel! Milyen titulust érdemel az ilyen nő? És a férjem? Baby Tisztelt Orell úr! Nagyon várjuk a hartai csapatnak járó aranyérmet, próbálunk helytállni az NB 3-ban több kevesebb;í>i- kerrel, azért ez jár a csapatnak, ezt ne vegye el. Szeretettel várjuk Hartán! Hajrá Harta! Hartai szurkolók. A keddi Pulzushoz szeretném hozzáfűzni, hogy a kislánynak segíteni illenék, nem pedig kinevetni őt. Azt meg hogy kinek van oka kiborulni, ne a kedves T. V. döntse el. Csatlakozom a szellemileg & testileg túlterhelt diákhoz!! Egyébként nem az 5-6 kg-os cuccnak kell az ülőhely, hanem a ci- pelőjének. LU közlekedjen gyalog!! Diák LU! Kelj reggel 6-kor, úgy, hogy előtte késő estig tanultál. Fuss 2 km-t tesin, figyelj oda 6-7 óráig, cipeld az 5-6 kilós cuccot és utána ne legyél fáradt! Egyébként nem szoktam bunkó lenni, előreengedem az időseket. De azért nagyon jólesik leülni, mert tényleg elfáradok. Diák Kecskeméten nincs igazság, mindenki származás, pofa és sporttevékenység alapján ítélkezik! Aries Tisztelt illetékesek! A biztonsági őröknek nem jár pihenőidő, éjszakai-hétvégi pótlék, szabad hétvége, túlóra, évi fizetett szabadság, utazási hozzájárulás Kamara!!?? A Széchenyivárosban miért nem tartják be a parkolási szabályokat: járda, zöldterület, tűzoltóutak stb. Hol a közterület felügyelet? Lu! Te úgy látszik nem voltál még nap mint nap szellemileg fáradt. Próbáld ki. Arra nem gondoltál, hogy esetleg beteg az a diák? A. Nekem csak az a furcsa, hogy valamikor a kommunisták a rothadó kapitalizmust tanították a szemináriumon, most meg ők akarják bevinni az EU-ba a népet. Matyi Kedves Gy! Nem csak szerelmi csalódás érhet egy lányt, de általában szerelmi! Én 15 évesen csalódtam először, most 17 vagyok, senkiben nem bízok, még a szüléimben sem! És egy fiúnak sem hiszem el azt, amit kérdez! Lehet csalódni 15 évesen! Sa Kedves LU! 5-kor kellek, 2-ig a suliban ülök. Utána jön pár + óra az érettségi miatt. Este 7-re érek haza, 12-ig tanulok. A táskám 15 kg. És átadom a helyet az öregeknek. Sid Gy! Folyamatosan csalódom. Ha megismerkedem, összejövök valakivel, akkor az kihasznál, megcsal, hazudik! Ennyi elég?! 15 éves lány (Tényleg 15 vagyok) Tisztelt Volánbusz! Egyetértek „körutazóval!” Valóban kéne egy járat a Petőfi- város és a Széchenyiváros között. A helyzet egyszerűen kaotikus. Egy órákat utazó petőfivárosi. Aggódónak: igaza van, 2 éves gyermekem nem eszi meg az összes főzelékét, de a maradékot nem eheti a malac, nehogy baja legyen! „Ez már az Unió?” LY Szívküldi: Egyetlenem, a születésnapodon kívánom, az élet csak a napos oldalát mutassa, jó, hogy vagy nekem! X. Y. , „ .1 rUTf i --- I ■ ... , • ■ . 4 /sZülinapja alkalmából köszöntjük Fürj Vivient: anya, apa, mama, tata, Buci, Fürjmama, Dédiék Gondolatban mindég veled vagyok. Bár útjaink ketté váltak, de egy csillagos este majd te is érzed, hogy valaki jó szívvel gondol rád. A hű hódolómnak. Boldog születésnapot kívánok Rolinak Bácsborsodra! Remélem sok szép pillanatot töltünk még együtt! Reni Angkisasszonyok legszuperebb nővérének Tromfos M. Katalin nővérnek üzenem: köszönöm szive minden szeretetét, simogató keze minden segítségét! Egy „angyalkája” Békának! Leírom itt, hogy mindenki tudja: Senkinek a világon nincs olyan igaz barátja, mint ő nekem. L. Kedvesem, J. S.! Tudom. De semmi okod nincs rá, azt hiszem, eddig sem volt. Csak elhitették veled, helyedre pályázott. Csak legyél bátrabb, ne hagyd, hogy kihasználjanak. Pihenjél, és egyél rendesen! Szeretlek, mindhalálig! Csókol a Te Kismanód Orgoványra Atrok Andrásnak és Ferencnek boldog születésnapot és sok boldogságot kíván szerető családja! Dolli, Zsolti! Legyetek nagyon boldogok! Anyu, apu, Fercsi, Erika, Reni Keresztes Janinak sok boldog születésnapot kíván: anyu, apu! Solton hol lehet megnézni a elöljáróság vagyonnyilatkozatát? Tudja valaki? Morgo Tisztelt társadalombiztosító: Megszokott dolog, ha valaki táppénzen van már majdnem 5 hónapja és egy fillért nem kap? Nevetséges, ami a parlamentben folyik! Ezért kellenek nekünk országgyűlési képviselők? Erre nem kéne költeni az adónkat! Egymást szapulják, ahelyett, hogy érdemi munkát végeznének! Munkahelyeket teremtsenek! Óvodás szintre süllyedtek! És még ezért rakják zsebre vidéki dolgozók 4-5-szörös keresetét havonta! Erzsi Kécskéről! Kérlek jelentkezz újra, mert a számod lemaradt. 30/gpj-dm-ga 3 hónapos lekötött betét 9,01%* EBKM. 5.000.000 Ft feletti lekötött összeg esetén, éves kamat 8.89 .. A/ akció 2002. szeptember 16-tól október 31-ig tart. A bank a kamatvaltortatás jogát fenntartja. www.erstebank.hu 06 40 555 444 IXTTIM. AKIKÍri A Kecskemét, Rákóczi u. 11-13. szám alatti TEMPO SZUPERMARKETBEN! Baromfipárizsi, EfEf MiZo AB Kultúra, 150 g (4 íz) MiZo Lapka sajt, 125 g (3 íz) Háztartási keksz, 800 g Dax kutyaeledel, 1250 g Palmolive tusfürdő, 250 ml (6 illat) Akciós ajánlatunk 2002. szeptember 20-ától szeptember 22-éig a készlet erejéig, valamint kiskereskedelmi mennyiségre vonatkozik! s TEMPO Szupermarket. S Ahol a minőéig ie a választék naponta találkozlkl Hitelkártya-elfogadás minden pénztárban! v > i