Petőfi Népe, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-18 / 218. szám

Petőfi Népe 2002. Szeptember 18., szerda és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula Hírek MESEOPERA. Premier lesz szeptember 21-én, szombaton 15 órakor a kecskeméti Katona József Színházban. Weber Kris- tóf-Borbély Szilárd egyfelvoná- sos meseoperája, az Ólomkato­na és a papírlány kerül színre. BEMUTATÓ. Fazekas- és étel- készítési bemutatót tart Dugár János fazekas. Az esemény pénteken, valamint szombaton 10 és 16 óra között lesz a Ma­gyar Népi Iparművészeti Múze­umban. Az érdeklődők az első napon megismerkedhetnek a honfoglalás kori edények készí­tésével, valamint egy ősi étel, az úgynevezett kőre lebbencs titkával. A második napon Ta­kács István fazekas bemutatja a cserépedények mai igényekhez igazodó használatát. Lesz pör­költfőzés cserépbográcsban, va­lamint hússütés kemencében és cserépedényekben. KIÁLLÍTÁS. Ma 17 órakor nyí­lik Tám László fotókiállítása a kecskeméti helyőrségi klubban. DEDIKÁLÁS. A kecskeméti Kapocs polgári kör és az ifjúsá­gi otthon szervezésében elő­adás-sorozat indul. A nyitóelő­adást, vitaestet, író-olvasó talál­kozót és dedikálást dr. Debre- czeni József tartja, akinek nem­régiben jelent meg nagy sikerű Orbán-monográfiája. A találko­zó holnap, azaz csütörtökön 18 órakor kezdődik az ifjúsági ott­hon első emeleti dísztermében. NYÍLT NAP. A Kéttemplom kö­zi Kodály Zoltán Zenepedagógi­ai Intézet szeptember 21-én, szombaton 10 és 17 óra között ingyenesen látogatható, mégpe­dig szakmai vezetéssel. A Kul­turális Örökség Napja alkalmá­ból szervezett eseményen 19 órakor levetítik a Szinetár Mik­lós rendezte Háry János című filmet is. Ezen a részvételi szán­dékot a 76/320-160-as telefon­számon előre kérik jelezni. Előtte, 17 órától két könyvbe­mutató is lesz. Breuer János Kodály és kora című tanul­mánykötetét, valamint Ittzés Mihály Zoltán Kodály, In Retro­spect című kötetét ismertetik az érdeklődőkkel. KONFERENCIA. A Drog mint szellemi protézis címmel szep­tember 20-án, pénteken 10 óra­kor tudományos konferenciát rendeznek Kecskeméten. A szakmai program az I. Kecske­méti Mentálhigiénés Program- iroda és a helyi német kisebb­ségi önkormányzat közös szer­vezésében valósul meg a TESZÖV-székházban. Kecskeméten is lesz Bursa Hungarica Oktatás A hírős város is csatlakozik a Bursa Hungarica felsőoktatá­si önkormányzati ösztöndíj- rendszerhez. Ennek kereté­ben a város jövőre 3 millió fo­rint támogatást biztosít. A Bursa Hungarica rendszert az Oktatási Minisztérium még a 2000/2001-es tanév során hozta létre. A cél az volt, hogy a felső- oktatási intézmények hátrányos helyzetű hallgatói számára rend­szeres anyagi segítséget nyújt­son, a tanulást a szociálisan rá­szoruló fiatalok részére is elér­hetővé tegye. A támogatásra éves szinten szánt összeget az adott település önkormányzata határozza meg. A minisztérium az összeget ezzel megegyező mértékben egészíti ki. A hallgatóknak a városházán kell pályázniuk. A pályázatokat helyben bírálják el. A fiatalok be­nyújthatnak A típusú pályázatot, amely két egymást követő tanul­mányi félévre szól, vagy B típu­sút, amelyben hat egymást köve­tő tanulmányi félév szerepel. A lehetőség iránt az elmúlt években Kecskeméten is sokan érdeklődtek. Ezért a képviselő- testület a napokban úgy döntött, hogy csatlakozik a rendszerhez. Az eredeti tervek szerint a jövő évi költségvetésbe csak 2 millió forintot építettek volna be erre a célra. Ez az összeg - kiegészítve a minisztériumtól kapott 2 milli­óval - hetven fő differenciált tá­mogatását tette volna lehetővé, havi 1000-5000 forinttal. A köz­gyűlésen azonban dr. Sárközy István alpolgármester azt javasol­ta, hogy a költségvetésbe 3 milli­ót építsenek be, hiszen így a mi­nisztérium is többet ad. A javas­latot a városatyák elfogadták. Részegen fának hajtott Uj igazgató - régi tervekkel A kecskeméti Németh László Gimnázium olyan iskola hírében áll, ahol rendkívül jó a tanári közösség, és a pedagógiai módszerek­nek hagyománya van. Ezen hagyományok megtartása már csak azért is fontos, mert a gimnázium az egyetlen a régióban, amelyik felnőttképzéssel foglalkozik. Benedek József­nek, az iskola újonnan kinevezett igazgató­jának legfontosabb célja a bevált módszerek megtartása és továbbadása a következő ge­nerációknak. Kecskemét- Milyen érzés vezetni azt az iskolát, ahol három évtizedig oktatott?- Az elődeim példaértékű igazgatók voltak. Búzás János szinte a semmiből teremtette még ezt a gimnáziumot. Őt követte Fehér István, aki kiváló pedagógiai érzékkel rendelkezett. Ügye­sen formálta ezt a közösséget, amelyből - az ő szavaival élve - jó csapat lett. Amit ők megte­remtettek, az könnyebbé teszi a feladatot, de egyben magas színvonalú munkára is kötelez.- Hány diák kezdte meg idén tanulmányait a gimnáziumban?- Közel ezer. Huszonnyolc osztály van, ebből egy 7-dik és egy 8-dik - tehát két általános isko­lai - osztály. Négy nappali, úgynevezett ifjúsági tagozat van, a többi pedig levelező, illetve esü. Ez utóbbival komoly nehézségek vannak, hiszen az informatika és a nyelvoktatás plusztananyag, ezért heti három alkalommal kell iskolába járni. Ezt a munkaadók nem nézik jó szemmel.- Előfordul-e, hogy a felnőttképzés keretében érettségizők továbbtanulnak?- Természetesen, egyre többen. Igaz, többsé­gük azért érettségizik, hogy egy minőségibb éle­tet élhessen. Sokan azonban a munkahelyi érvé­nyesülés miatt folytatják a tanulást, mások bel­ső indíttatásból.- Milyen különbségek mutatkoznak a nappa­lin és a levelezőn vagy estin érettségizők tudása között?- A lexikális tudás a nappalisoknál jobb le­het, de például egy történelemérettségin látszik, hogy a felnőttek - talán az élettapasztalatuknak BENEDEK JÓZSEF 1946-ban született Túrkevén. 1969-ben szerzett diplomát a sze­gedi JATE-n. 1969-től egy évig a kecskeméti Kodály Zoltán Ének- Zenei Iskolában tanított. 1970-től a Németh László Gimnázium tanára. 1982-ben a Bács-Kiskun Megyei Tanács közművelődési osztályának megyei tanulmányi felügyelője volt. 2000-től a gimnázium igazgatóhelyettese. 2002. szeptember 1-jétől a Németh László Gimnázium igazgatója. Nős, felesége óvónő, három felnőtt fia van. köszönhetően is - tudatosabban felelnek. Nem csak magolják az anyagot, hanem élik és értik is.- Mekkora pedagógusgárda látja el a felada­tokat?- Húsz főállású és ugyanennyi óraadó taná­runk van. Most jellemző a generációváltás, ami a tanításban is más módszert jelent. Szeretném meggyőzni a fiatal kollégákat arról, hogy a felnőt­tekkel másként kell bánni, mint a gyerekekkel. Ebben az iskolában kiváló tanáregyéniségek nőt­tek ki az elmúlt harminc év alatt. Említhetem dr. Iványosi Szabó Andrásnét, Csapó Csabánét, Füzesgyarmati Editet, a Kökény házaspárt, Fe­hér Istvánt, Csongor Attilát, Kovács Tibort, Du- ráncsik Tibornét vagy dr. Békés Józsefet. Ők olyan egyéniségek, akiknek a módszereit meg kéne menteni az utókor számára. Egyik tervem az, hogy ezeket a módszereket akár könyvalak­ban is megörökíthessem. Egy példát emelnék ki, a Füzesgyarmati Editét, aki a halálos ágyáról küldte be az általa kidolgozott tételeket az érett­ségire készülő osztályának. Mivel a régióban egyedül mi foglalkozunk felnőttképzéssel, ezért meg kell teremtenünk a módszertanának átadá­sát. Épp ezért szeretnénk egy szakmai módszer­tani országos konferenciát, ahol megmutathatjuk magunkat a szakmának, az érdeklődőknek és egymásnak. Ezzel párhuzamosan jó volna aktí­vabbá tenni a kapcsolatot a társiskolákkal is. TAKÁCS VALENTINA ÉRDEKLŐDŐK A GYÁRBAN. Nyílt napot tartott Kecskeméten a Phoenix Mecano a közelmúltban. Bárki, aki kedvet érzett, körülnézhetett a svájci tulajdonú cég területén, betekintést nyerhetett a dolgo- zók napi munkájába, valamint szakmai ismertetőt hallhatott a gyár tevékenységéről. fotó= Sebestyén h. KOSSUTH ÉS KORA. Kecskeméten, a helyőrségi klubban Kos­suth Lajos születésének 200. évfordulója alkalmából nyílt tárlat Kenyeres Dénes hadtörténeti gyűjteményéből, valamint Sebes­tyén Imre képeslevelezőlap-gyűjtő anyagából. A kiállítás szeptem- ber 27-éig látható. __________________________________fotó: s. h. A Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Szeptember 23., hétfő: 6.00: Hírháló - gazdasági hírmagazin. 6.30: Dokumen­tumműhely - A kiskunhalasi múzeum látnivalói. 7.00: A Hét. 7.30: Adás - X. 8.00: KTV-archívum. 8.30: Képújság. 13.00: Dokumentumműhely: A kiskun- halasi múzeum látnivalói. 13.30: Torna. 14.00: Hirháló - gazdasági hírmagazin. 14.30: Akarj élni! 15.00: Paletta. 15.30: gazdasági hírmagazin. 16.00: TV- Shop. 16.30: Hírháló - gazdasági hírmagazin. 17.00: Gyermekfilmsorozat. 17.30: Do­kumentumműhely: A kiskunhalasi mú­zeum látnivalói. 18.02: Adás - X. 18.32: KTV-archívum. 19.00: Hírős Hírek. 19.15: Háttér. 19.30: Gyermekfilmsoro­zat. 20.00: Városfórum. 20.33: Játék. 20.40: Hitélet. 21.00: Férfidolog - francia film. 23.00: Hírős Hírek. 23.30: Városfó­rum. 24., kedd: 6.00: Hírháló - települé­si hírmagazin. 6.30: Dokumentummű­hely - Magyarország lenyomata: Ópusz­taszer. 7.00: Hírős Hírek. 7.30: Városfó­rum. 8.00: Hitélet. 8.30: Képújság. 13.00: Torna. 13.30: Hírháló - települési hírmagazin. 14.00: Extra Menü - ifjúsá­gi magazin. 14.30: Szép házak - maga­zin. 15.00: Nyitott világ. 15.30: Közvet­len ajánlat. 16.00: Hírháló - települési hírmagazin. 16.30: Gyermekfilmsoro­zat. 17.00: Dokumentumműhely. 17.30: Gyermekfilmsorozat. 18.02: Városfó­rum. 18.32: Hitélet. 19.00: Hírős Hírek. 19.15: Háttér. 19.30: Hírháló - sporthír­magazin. 20.00: Sportmagazin. 20.33: KTV-archívum. 21.00: Trópusi hőség (15. rész). 22.00: Bencze Show. 22.30: Nyitott világ. 23.00: Hírős Hírek. 23.30: Sportmagazin. 25., szerda: 6.00: Hírhá­ló - sporthírmagazin. 6.30: Dokumen­tumműhely: Az ózdi kohászkodás 150 éve. 7.00: Hírős Hírek. 7.30: Sportmaga­zin. 8.00: KTV-archívum. 8.30: Képúj­ság. 13.00: Torna. 13.30: Hírháló - sporthírmagazin. 14.00: Trópusi hőség (15. rész). 15.00: Hírháló - sporthírma­gazin. 15.30: Közvetlen ajánlat. 16.00: Hírháló - sporthírmagazin. 16.30: Gyer­mekfilmsorozat. 17.00: Dokumentum­műhely. 17.30: Gyermekfilmsorozat. 18.02: Sportmagazin. 18.32: KTV-archí­vum. 19.00: Hírős Hírek. 19.15: Háttér. 19.30: Hírháló - egészség- és környezet­hírmagazin. 20.00: Porta. 20.33: Játék. 20.40: Nézd, vagyok!. 21.00: Halálzóna - amerikai háborús akciófilm. 23.00: Hírős Hírek. 23.30: Porta. 26., csütör­tök: 6.00: Hírháló - egészség- és környe­zet-hírmagazin. 6.30: Dokumentum­műhely - A vár, ami összeköt. 7.00: Hírős Hírek. 7.30: Porta. 8.00: Nézd, vagyok! 8.30: Képújság. 13.00: Torna. 13.30: Hírháló - egészség- és környezet­hírmagazin. 14.00: A helyi televíziók műhelyéből. 15.00: Nyitott Világ. 15.30: Közvetlen ajánlat. 16.00: Hírháló ­egészség- és környezet-hírmagazin. 16.30: Gyermekfilmsorozat. 17.00: Do­kumentumműhely. 17.30: Gyermekfilm­sorozat. 18.02: Porta. 18.32: Nézd, va­gyok! 19.00: Hírős Hírek. 19.15: Háttér. 19.30: Hírháló - kulturális hírmagazin. 20.00: Választás 2002. 21.00: Marco Po­lo - olasz filmsorozat, 5. rész. 22.00: Egészségmagazin. 22.30: Nyitott Világ. 23.00: Hírős Hírek. 23.30: Választás 2002. 27., péntek: 6.00: Hírháló - kultu­rális hírmagazin. 6.30: Dokumentum­műhely: Bakonyszügy - Egy szociális otthon élete. 7.00: Hírős Hírek. 7.30: Vá­lasztás 2002. 8.30: Képújság. 13.00: Tor­na. 13.30: Hírháló - kulturális hírma­gazin. 14.00: Trópusi hőség, 15. rész. 15.00: Nyitott Világ. 15.30: Közvetlen ajánlat. 16.00: Hírháló - kulturális hír­magazin. 16.30: Gyermekfilmsorozat. 17.00: Dokumentumműhely. 17.30: Gyermekfilmsorozat. 18.02: Választás 2002. 19.00: Hírős Hírek. 19.15: Háttér. 19.30: Hírháló - ifjúsági hírmagazin. 20.00: Mozaik. 21.00: Vidéki ház - francia filmdráma. 23.00: Hírős Hírek. 23.30: Mozaik. 28., szombat: 6.00: Hír­háló - ifjúsági hírmagazin. 6.30: Doku­mentumműhely: Mohács zenei élete. 7.00: Hírős Hírek. 7.30: Mozaik. 8.30: Képújság. 13.00: Hoppá - ifjúsági ma­gazin. 13.30: Hírháló - ifjúsági hírma­gazin. 14.00: A helyi TV-k műhelyéből. 15.00: Közvetlen ajánlat. 15.30: Otto Mobil - autósmagazin. 16.00: Hírháló - ifjúsági hírmagazin. 16.30: Gyermek­filmsorozat. 17.00: Dokumentummű­hely. 17.30: Gyermekfilmsorozat. 18.02: Mozaik. 19.00: A Hét. 19.30: Hírháló - turisztikai magazin. 20.00: Kisváros (20/9.). 21.00: Marco Polo, 5. rész. 22.00: Bencze Show. 22.30: Egészség­magazin. 23.00: Hírháló - turisztikai hírmagazin. 23.30: Dokumentummű­hely. 29., vasárnap: 6.00: Hírháló - tu­risztikai hírmagazin. 6.30: Televíziók és városok: Paks. 7.00: A Hét. 7.30: Hit­élet. 7.45: Ujjgyakorlatok 2000-2002. 8.00: Nézd, vagyok!. 8.30: Képújság. 13.00: Közvetlen ajánlat. 13.30: Hírhá­ló - turisztikai hírmagazin. 14.00: Tró­pusi hőség - amerikai bűnügyi filmsor., 14. rész. 15.00: Közvetlen ajánlat. 15.30: Paletta - kulturális magazin. 16.00: Hír­háló - turisztikai hírmagazin. 16.30: Gyermekfilmsorozat. 17.00: Televíziók és városok. 17.30: Gyermekfilmsoro­zat. 18.02: Megyei Híradó. 18.30: Kecs­keméti arcok. 19.00: A Hét. 19.30: Hír­háló - gazdasági hírmagazin. 20.00: Haggyálógva Vászka - magyar filmsza­tíra. 22.00: Otto Mobil - autósmagazin. 22.30: A helyi televíziók műhelyéből. 23.00: Hírháló - gazdasági hírmagazin. 23.30: Televíziók és városok. _______ Kecskemét F ának hajtott a Kristály téren egy Mercedes. A sofőr egy kanyart vétett el, annyira sokat ivott. Még április 1-jén történt az eset, a Március 15-e utcán, fényes nap­pal. A sofőr kifejelte a szélvédőt. A rendőrség vérvételre kórházba szállította a sérültet. A vizsgálat megállapította, hogy ittasan ve­zatuc a ivicilclicdi a luiajuuiiu^d. A férfi a vizsgálat későbbi szaka­szában viszont nem jelent meg a rendőrségen, ezért ellene elfoga­tóparancsot adtak ki. Több mint négy hónappal a történtek után most jutott rendőrkézre. A gya­núsítottat a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai fogták el és vették őrizetbe ittas vezetés vétsége miatt.________■ A szakmai zsűri tagjai Kecskemét Pályázatot írt ki a kecskémét Katona József Színház igazgató állására a város közgyűlése. / nyertes 2003. augusztus 1-jér lép hivatalba. A pályázatok véle ménvezésére a képviselő-testű let szakmai bizottságot válasz­tott. Ennek tagjai: Moór Marian­na, Kaszás Attila, Tordai Teri, Korcsmáros György, Korognai Károly, Tasnádi Csaba és Csóti József. A direktort Kecskemét je­lenlegi képviselő-testülete vá- lasztja meg,______________■ Nénzenei találkozó hangfelvételeit hallgathatják meg az érdeklődők a Katona József Könyvtár zenei gyűjteményében. Este hét órakor a művelődési központban kezdődik A zene szava Kodály és Illyés ünnepé­re című rendezvény, majd 21 órá­tól táncház lesz a Csík Zenekar­ral. Pénteken, 19 órakor Hármas tánctükör címmel a Magyar Ál­lami Népi Együttes műsorát lát­hatják az érdeklődők a művelő­dési központban. ______________________ ■ _________Kultúra I dén kétnapos lesz a Kecskeméti Népzenei Találkozó. Most az a köztes év van, amikor kisebb szabású a rendezvény. A program egyik fő témája lesz a népzeneoktatók képzésé­nek kérdése. Az erről szóló kon­ferencia holnap délelőtt 10 óra­kor kezdődik az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Szin­tén holnap, 17 órától Kodály Zoltán népdalfeldolgozásainak

Next

/
Thumbnails
Contents