Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-08 / 184. szám
I 2002. Augusztus 8., csütörtök S P 0 R T Petőfi Népe - 7. oldal EZÜSTÉRMES JUNIOROK. A felnőttcsapat feljutott a női kosárlabda élvonalába, a juniorok a második helyen zárták a 2001-2002-es NB I/B-s bajnokságot. Nyíri Dezső, a női hivatásos liga elnöke kedden adta át az ezüstérmeket a Bajai EFSK juniorcsapatának. Balról jobbra: Perlaky Anna, Dékány Dóra, Zsilinszky Ingrid, Vadas Tímea, Simonyi Mariann, Kühn Anna, Göbölös Réka, Glavatity Mira, Szepsi Gina, Vörös Zsanett, Kiss Gabriella, Hajdú Csilla, Bereczki Szilvia, Gálos László edző. Megemlítendő, hogy Kiss Gabriel- la 18. születésnapján kapta meg az ezüstérmet._______________________________________________________________________________________ _________fotói l. cs. Gyorshír VANCSURA LEMONDTA. Nyolc magyar fogathajtó vesz részt a jövő hétvégén Karlstettenben megrendezendő Duna-alpesi Kupán. A kettesfogat-hajtók idei legrangosabb seregszemléjére két megyebeli hajtó, Nyúl Zoltán (Kecskeméti Hírős LK) és Vancsura Ákos (Kecel) utazott volna. Vancsura lemondta a részvételt, helyette a fábiánsebestyéni Tóth Ferenc utazik Karlstettenbe. ■ Mai sportműsor USZONYOSÚSZÁS. Hosszú távú uszonyosúszó felnőtt, ifjúsági Eu- rópa-bajnokság: Kecskemét, széktói szabadidőközpont. 9 órakor a 6 km-es távú verseny rajtja. LABDARÚGÁS. Az MLSZ nem zetközi utánpótlástornája. Kalocsán: Románia-Horvátország 17.30-kor. Miskén: Csehország- Lengyelország 17.30-kor. ______■ Tudósítóink jelentik • Tudósítóink jelentik ATLÉTIKA Annus Adrián 81,17 méterrel aranyérmet szerzett kalapácsvetésben a müncheni atlétikai Európa-bajnok- ságon. Kiss Balázs a negyedik (80,17), a címvédő Gécsek Tibor a hatodik (79,25) helyen végzett. Sokáig úgy tűnt, hogy két magyar érem születik az utóbbi évek világversenyeinek egyik legszínvonalasabb és legizgalmasabb kalapácsvetés-döntőjében. Az első két sorozatban az atlantai olimpiai bajnok Kiss vezetett Gécsek előtt, majd a világranglistán harmadik Annus került az élre. A Haladás atlétája egyedüliként dobott 81 m fölött, így teljesen megérdemelten szerezte meg a győzelmet, főleg egész évi teljesítményét figyelembe véve. Kissnek nem volt szerencséje: csak ő ért el négy 80 m fölötti eredményt, mégis leszoralt a dobogóról. KAJAK-KENU Serdülő, kölyök, gyermek és masters korcsoportos országos bajnokság, Velencei-tó. A Bajai Spartacus Vízügy SC versenyzői két bajnoki címet, két ezüst- és egy bronzérmet nyertek. Í-IÍ. korcsoport. PC-2 2000 m: 6. Bajai SVSC (Vörös Balázs, Nagy Benedek). Ill kcs. C-l 2000 m, magyar bajnok: Rácz Balázs, 6. Oláh Márton. IV. kcs. C-l 500 m: 4. Rácz Balázs, 7. Oláh Márton. V. kcs. C-2 500 m: 5. Bajai SVSC (Goretity Milán, Vida Péter). C-2 1000 m: 6. Bajai SVSC (Goretity, Vida). C-2 2000 m: 6. Bajai SVSC (Zsilinszky Szabolcs, Csordás Árpád). VI. kcs. C-2 2000 m, magyar bajnok: Bajai Spartacus Vízügy SC (Zsilinszky Szabolcs, Csordás Árpád). C-2 500 m: 3. Bajai SVSC (Zsilinszky, Csordás). C-2 1000 m: 5. Bajai SVSC (Zsilinszky, Csordás).Masters kcs., C-l 200 m: 2. Gergely Ákos. C-l 500 m: 2. Gergely. Megemlítendő, hogy a korosztályos magyar válogatottba bekerült Rácz Balázs a 2000 méteres távon idén az összes versenyét megnyerte. KERÉKPÁROZÁS 29. Tour de Hongrie. A német Frank Dressier győzelmét hozta a Tour de Hongrie kedd esti prológja. A 19 ország 93 kerekesének a szakadó esőben húsz kört, azaz 38 km-t kellett teljesítenie a Nagykanizsa belvárosában kijelölt pályán. A nemzetközi kerékpáros-körverseny szerdai, 1/a szakaszát a cseh Radek Dite nyerte, így összetettben átvette a vezetést. Az ukrán Vla- gyiszlav Prigunov sikerét hozta a Tour de Hongrie nemzetközi kerékpároskörverseny 1/b szakasza. A Kaposvár körzetében kijelölt, 37 km-es útvonalon végig együtt haladt a mezőny, sprintbefutó döntött. A magyarok közül csakúgy, mint délelőtt, Ivanics Gergely volt a legjobb: a harmadik után egy ötödik helyezést szerzett. LOVASSPORT Dél-alföldi regionális kettesfogathajtó bajnokság, 4. forduló, Füzes- gyarmat. Díjhajtásban Kalmár László (Kecskemét, 58,13 pont) a 3. helyen végzett. A pónifogathajtók versenyét a bugaci ifj. Juhász László nyerte (54,93), a tavalyi bajnok kiskunmajsai Kovács Roland (63,70) harmadik lett. Maratonhajtásban a kettesfogat-haj- tóknál Kalmár (585 hp) a 3. helyet szerezte meg. A befejező akadályhajtás versenyében Kalmár hibátlanul nyert, a tiszakécskei Nyíri Zsigmond harmadik lett. A póniknál a győztes ifj. Juhász, harmadik Kovács. Összetett, kettes fogatok: 1. Kalmár László (Kecskemét) 113,13. Póni kettesek: 2. Kovács Roland (Kiskunmajsa) 118,73, 3. ifj. Juhász László (Bugac) 120,30. ÚSZÁS Serdülő országos bajnokság, Eger. Hosszú Katinka (Bajai Spartacus Vízügy SC) két magyar bajnoki címet és két bronzérmet nyert. 400 m vegyes: 1. Hosszú 4:59.58. 200 m vegyes: 1. Hosszú 2:24.29. 50 m gyors: 3. Hosszú 28.62. 100 m gyors: 3. Hosszú 1:00.35. Pass Ferenc edző: - Mivel a bajai uszoda bezárt, már egy héttel az ob előtt Egerben voltunk. Katinka ott készült - kiváló körülmények között, a helyiek hathatós támogatásával - korosztálya idei legfontosabb versenyére. Négyszáz vegyesen hatalmas csatában három tizedmásodperccel sikerült megelőznie budapesti ellenfelét. Külön dicséretet érdemel, hogy az ötperces álomhatáron belül teljesített. Elsőéves serdülőként ifjúsági Európa- bajnoki szintidőt úszott!______■ Totótanácsadó MAGYAR NBI. 1. Dunaferr-Győr 1, X 2. Békéscsaba-FTC 2 3. Sopron-Zalaegerszeg x, 2 4. MTK-Debrecen 1 BUNDESUGA1. 5. Cottbus-Leverkusen x, 2 6. Nürnberg-Bochum 1 7. M'gladbach-Bayern München 2 8. Schalke 04-Wolfsburg 1, X 9. VfB Stuttgart-Kaiserslautern 1 10. Bielefeld-Bremen X, 2 11. Hamburg-Hannover 1 BUNDESUGA II. 12. Frankfurt- St. Pauli 1 13. Aachen-Freiburg x, 2 *1: ANGOL SZUPERKUPA Arsenal-Liverpool 2 Bajai biliárdzseni Willingenben Vili ismét Willingenbe utazott! És ennek az ellenfelei nagyon nem örülnek! A 17 éves, bajai biliárdzseni ugyanis címvédőként áll a zöldposztós asztalhoz a mától jövő szerdáig tartó junior pool biliárd Európa-bajnokságon. Junior pool biliárd Eb Földes Vilmos idén februárban már elkápráztatta a willingenieket. Akkor az Universal Pool Event elnevezésű biliárd-nagyhét egyik szenzációját a Sugovica-parti sportoló szolgáltatta. Az Európai Klubcsapatok Kupáján Földes csapata legjobbjának bizonyult: hat meccséből ötöt megnyert (többek között a svéd sztárjátékos Markus Cha- mat is fejet hajtott előtte), s az 5. helyre hozta fel a PBC SchWertét. A Valley Európa Kupa csapat- versenyében szintén Földes volt a főszereplő. A Schwerte bronzérmes lett, majd ezt a bravúrt Vili egyéniben is megismételte. Az újabb bronzéremmel együtt 390 euro ütötte Földes markát. Júniusban a Dortmund melletti kisváros ünnepelt sztárjává lépett elő. Schwertében egyöntetű vélemény: az 1987-ben alakult egyesület történetében mérföldkőnek számít a bajai biliárdzseni leigazolása. Tavaly ősszel még a klubvezetők sem gondoltak arra, hogy az akkor 16 éves Vilmos nemcsak hogy megállja a helyét a felnőttek között, de rövid időn belül az egyesület legértékesebb biliárdozója lesz. A két serdülő- és egy junior Európa-bajnoki aranyéremmel, valamint junior Európa- és világbajnoki bronzéremmel a tarsolyában Schwertébe érkező Sugovica-parti sportoló tavasszal nem talált legyőzőre a felnőtt német I. osztályban. Az egyéni ranglistát a 4. helyen zárta, a PBC Schwerte pedig - elsősorban a százszázalékos teljesítményt nyújtó bajai légiósnak köszönhetően - története első Bundesliga- sikerét, a bronzérmet jelentő 3. helyet ünnepelte. És mi tagadás, nekünk is öröm leírni: az idén eddig négy World Tour (tudják: a biliárd For- ma-l-e) versenyből csupán kettőn induló Földes Vilmos 50 ponttal és 2350 amerikai dollár nyereménnyel a 26. a felnőtt profi világranglistán! Vili a pool 8-as és 9-es játékban száll harcba az Európa-bajnoki címért Willingenben. 2000- ben serdülőként a kijevi Eb-n mindkettőt megnyerte, tavaly Komárnóban juniorként a 9-es játék Európa-bajnoka lett. LŐRINCZI CSABA HOSSZÚ TÁVÚ USZONYOSÚSZÓ Európa-bajnokságot rendeznek augusztus 7-étől 11-éig Kecskeméten, a széktói szabadidőközpontban. A viadalra nyolc ország szátötvennyolc versenyzője küldte el nevezését. Az Eb ünnepélyes megnyitóját (képünkön) tegnap tartották a városháza dísztermében. A versenyek ma 9 órától a felnőttek hat kilométeres uszonyosúszó számával kezdődnek. ______fotó: b. b. Kertészeti fólia-termékcsalád- KÜLSŐ SÁTORFÓLIÁK 2-féle- BELSŐ SÁTORFÓLIÁK 210-féle- SILÓFÓLIÁK 7-féle- KISALAGÚT FÓLIÁK 54-féle- HYDROKULTÚRÁS FÓLIÁK- TALAJTAKARÓ FÓLIÁK, TÖMLŐK- KONTÉNEREK, TASAKOK, ZSÁKOK A FOLIAPLAST Ipari és Kereskedelmi Kft. ( 6795 Bordány Béke 9/A) 1991 óta gyárt polietilén extrudálásával számos felhasználási célnak megfelelő polietilén fólia-termékeket. Az AGRO-fólia üzletágunk közel 400 féle standard termékválasztéka a legszélesebb vásárlói igényeket is kielégíti. AGRO-fólia üzletágunk: Az AGROFOL-termékek:- hajtatott zöldségtermesztés, - kiváló fényáteresztő képességgel,- virágkertészet és dísznövénytermesztés, - nagy szakítószilárdsággal és • szabadföldipalánta-előnevelés - jó mechanikai tulajdonsággal, továbbá során felhasználható fóliatermékek igen széles - kiváló additivitással - natúr/egy/két/három/négy kínálatával rendelkezik. komponensű hatóanyag-tartalommal - rendelkeznek. Termékismertetőnket a (62) 588-051* telefonszámon, vagy a (62) 588-056* központi faxon történő igénylés alapján, postai úton megküldjük. E-mail: foliaplast@vnet.hu Zadar mellett közvetlen tengerparti 3 szintes apartmanházban lakás céljára is alkalmas 64 m2-es üdülők kedvező áron eladók. Információ: 06-20/923-95-83 Bajnokok: Katinka és a kenusok