Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-08 / 184. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2002. Augusztus 8., csütörtök Nézőpont Takács Valentina________ Kezdődik a suli, apad a pénztárca Nagyanyáink korában divat volt családonként a tucatnyi gyerek. Nem is okozott gondot a népességfogyás, pedig a gyógyíthatatlan betegségek bizony megtizedelték az apróságokat. Ma már más a helyzet. A családtervezés elsődleges szerepet játszik az életünkben, és többnyire igyekszünk csak annyi gyereket vállalni, amennyit számításaink szerint fel tudunk nevelni. A statisztikák pedig pontosan jelzik, hogy mennyit is tudunk felnevelni, hiszen a magyar népesség száma évente 40 ezerrel csökken. Mondhatjuk, hogy növekedtek az igények, mert ez így igaz. Egykor a gyerek késő őszig mezítláb járt iskolába, és volt egyetlen füzete. Ez napjainkban nem így működik. Számtalan ismerősöm van, aki rettegve várja az őszi iskolakezdést. A kötelezően megvásárolandó füzetek, könyvek, mindenféle iskolaszerek mellett ugyanis még nagyon sok teher szakad a szülők nyakába. A gyerek őszre kinövi a cipőjét, dzsekijét, nadrágját. Az ember nyáronjialogatja a vásárlást, többnyire azért, mert akkor sincs több pénze. Őszre mindezt be kell szerezni. Nem mindegy azonban, hogy mit kapunk a forintjainkért. Sok teher szakad a szülők nyakába Volt egy tanárnőm, aki mindig azt mondta: ő túl szegény ahhoz, hogy olcsó holmit vásároljon. Nagy igazság, de ettől még nem lesz több pénzünk. Tény, hogy bármennyire is takarékoskodunk, húszezer alatt nehéz megúszni a beiskolázást. Ez az összeg persze egy gyerek vonatkozásában értendő, és ahány gyerek, annyi a szorzó. Az állam családi pótlékkal, az önkormányzatok pedig különböző támogatásokkal enyhítik a családok terheit. Ennek örülünk, de azért van egy kis félelmünk is. Mert ugyebár a családtervezés következményeit nem lehet úgy változtatni, ahogy a törvényeket szokták. Ha már a gyerek megszületett, akkor eszik, iskolába jár, elszaggatja a cipőjét, függetlenül attól, hogy az állam mennyit ad. Épp ezért akkor leszünk nyugodtak, ha a munkánkat, tudásunkat tisztességgel megfizetik. Akkor a saját erőnkre alapozva tervezhetjük a családot, és csak azzal kell számolnunk. A népszaporulat érdekében esetleg több gyereket is vállalhatunk. Olyan szilárd lesz az anyagi helyzetünk, hogy még egy beiskolázás sem fog majd ki rajtunk. Csoportos felmondás a világcégnél Heten a nyolcból. A kollektíva a munkanélküliséget választotta. fotó: r. a. Példátlan, hogy ma, amikor küzdelmek árán lehet csak elhelyezkedni, egész kollektíva mondjon fel. Egy kecskeméti benzinkút nyolctagú személyzete ezt a megoldást választotta. Kecskemét Kecskeméten a Szegedi úti Esso töltőállomás nyolctagú, huszonévesekből álló személyzete már évek óta együtt dolgozik. A múlt hónapban azonban új cég, a Hunnia Start Bt. vette ki az Esso Hungária Kft.-től a benzinkút üzemeltetési jogát. A személyzet elmondása szerint új főnökük, Vida Zoltán az első nap azt ígérte nekik, hogy minden marad a régiben. Bár az öröm nagy volt, a munkahelyi légkört napról napra súrlódások kezdték el rontani. Az új főnök folyamatos takarításra fogta a személyzetet, és a lányok szerint sértően beszélt velük mások előtt. Ennek ellenére nem is ez volt a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a kollektíva - három hét után - egy kitöltetlen munkaszerződés formanyomtatványát kapta meg aláírásra. A személyzet ekkor panaszt tett a munkaügyi központban. Vida Zoltán, a szegedi úti Esso töltőállomás új bérlője még sohasem üzemeltetett benzinkutat. Mindennap Kiskunhalasról jár át Kecskemétre. Elmondta, hogy a fizetést az Esso központja bérszámfejti, amely természetesen megfelel a törvényi feltételeknek, azon ő nem változtathat - tette hozzá.- Kétségtelen, új söprű vagyok, amely lehet, hogy az előző munkahelyi légkörhöz képest szigorúbb, de én úgy vélem, hatékony. A benzinkútnál, amikor átvettem, nagy hanyagság és kosz fogadott, amit egyszerűen nem vagyok képes elfogadni. Szerintem a felmondási akciót néhány ember kezdeményezte. Ez az akció később egy hisztériába csapott át, sodorva azokat is, akik szerettek volna tovább dolgozni. Az új főnök véleménye szerint mindenki pótolható. Álláshirdetéseket adtak fel, amelyekre már több ember is jelentkezett. Héja Jánosné, az Esso kút előző üzemeltetője elmondta, hogy nagyon sajnálja a kollektíva felmondását. Kedvelte a személyzetet, de nem volt mit tennie, mert az Esso Hungária Kft. az idén milliókkal megemelte a benzinkút és a benne lévő üzletek forgalmi követelményét, miközben a cég az éves bérkeretösszegen nem változtatott.- Az Esso által átutalt összeg hét és fél ember minimálbérét fedezi. Azonban, mivel fél ember nincsen, a másik felét természetesen nekem kellett állnom, akárcsak az éjszakai, a délutáni, a készenléti pótlékot, valamint a szabadságokat - tette hozzá a volt üzemeltető. Héjáné visszautasította az új bérlő azon állításait, hogy a benzinkúton tisztasági problémák voltak, mert akkor nem üzemeltethette volna éveken keresztül a töltő- állomást. A benzinkút személyzete a felmondáskor csak nagy nehezen kapta meg a fizetését. Ebben Szigeti János munkaügyi szakértő segített nekik. Szigeti úr immáron tíz éve ad tanácsokat munkaügyi témában Kecskeméten.- Való igaz, hogy az Esso töltőállomás átvétele után a személyzet hetekig munka- szerződés nélkül dolgozott, majd egy formanyomtatványt kaptak aláírásra. Harmincezer forint fizetési ajánlatot kaptak, a többit, úgymond, zsebbe ígérték nekik, a pótlékokat és a szabadságukat pedig nem akarta részükre kifizetni az új üzemeltető. Szigeti úr ezt követően megírta a kollektíva részére a munkaszerződést, amelyben nemcsak a törvényes minimálbér, hanem a pótlékok összege is benne volt. Vida Zoltán azonban ezt a szerződést csak július 31-éig írta alá, ezért a személyzet azonnali hatállyal felmondott, majd néhány napnyi veszekedés után sikerült felvenniük a bennmaradt fizetésüket is.- A kollektívának, bár új munkaadója lett, munkakörében nem történt változás, bírósági szempontból ezért jogutódok. Ami any- nyit jelent, hogy az előző munkaszerződésükben foglalt járandóságok továbbra is megilletik őket - tette hozzá Szigeti János. Farkas Zsolt, az Esso területi képviselője nem érti a Szegedi úti töltőállomás felmondott személyzetének a problémáját. Elmondta, hogy a Vida Zoltán-féle munka- szerződésben is szerepel a Munka Törvénykönyve szerinü járandóság biztosítása. Szerinte szubjektív okai voltak a csoportos felmondásnak, feltehetőleg az új üzemeltető szigorúbb munkamorálja. Both Ferenc, az Esso Hungária Kft. marketing igazgatója lapunknak elmondta, hogy egy Esso töltőállomás személyzete nem velük, hanem minden esetben a kút üzemeltetőjével köt munkaszerződést. A bérlőnek az Esso Hungária Kft. egy bérkeretet utal át, amelyből gazdálkodhat, de a személyzet számát nem határozza meg. A bérleti szerződésben az is szerepel, hogy a bérlőnek a törvények szerint kell eljárnia, mert ellenkező esetben szerződésszegést követ el. RAJNAI ATTILA Újjávarázsolták a közkedvelt áruházat Rekordidő alatt készült el az Univer Coop Rt. új beruházása A kecskeméti, széchenyivárosi Univer ABC rekordidő, mindössze három hét alatt épült újjá. Az Univer Coop Rt. nagy családjába tartozó, a városrész lakossága körében rendkívül kedvelt élelmiszer-áruház technikai és építészeti megoldásai megfelelnek a XXI. század elvárásainak. A jelentős összegű beruházásról és a mögötte meghúzódó üzletpolitikai stratégiáról az Univer Coop Rt. vezérigazgatóját, Patakyné Peák Máriát kérdeztük.- Szinte rá sem lehet ismerni az Akadémia körúti régi áruházra. Most valóban igaz a mondás: újjávarázsolták a régit. Mi mindent építettek ál?- Gyakorlatilag a csupasz falakig elbontottak mindent a kivitelezők, így születhetett újjá az ABC, amely 1980-ban épült, s bizony az elmúlt 22 év otthagyta nyomait az épületen. Igaz, korábban kisebb felújításokra sor került, de ilyen koncepciózus, minden részletre kiterjedő átalakítás még nem történt. Építészetileg is átszabtuk az áruházat, így az eladóteret a raktár terhére tudtuk növelni. Míg korábban az eladótér 428 irf-es volt, most 607 m2-re növekedett, ami több mint 42%-os témö- velést jelent. (A hófehér álmennyezetnek köszönhetően még tágasabbnak tűnik a tér, és a korábbinál sokkal világosabb az egész áruház.) A belső előkészítő sorokat és a dolgozók kényelmét szolgáló szociális blokkot is átépítettük, így kulturáltabb, komfortosabb körülményeket tudunk biztosítani számukra is. Az építészethez hozzá tartozik, hogy a teljes elektromos hálózatot, a fűtő- és a hűtőrendszert is felújítottuk. Vásárlóink megelégedve tapasztalták, hogy milyen kellemes klíma van az áruházban. A hűtőfelület is a duplájára nőtt, a pékséget, illetve a sütőipari felületet pedig háromszorosára növeltük. Újdonság, hogy ez a részleg zárt rendszerű lett, a fali állványok területét így 90%-kal tudtuk megnövelni. A régi ajtót fotocellásra cseréltük, a bevásárlókocsikat pedig kivittük a bejárat elé. így nyertünk 10 méternyi területet bent, vevőink pedig kényelmesen ki tudják tolni a bevásárlókocsikat a parkolóba.- Joggal merül fel a kérdés: miért éppen most építették újjá az áruházát, amikor Kecskeméten szinte egymást érik a nagy bevásárlóközpontok?- Ezt a kérdést sokan feltették már nekem, és csak azt tudom mondani, hogy haladni kell a korral. Köztudott, hogy a 90-es évek elején soha addig nem tapasztalt konkurenciaharc indult meg a kereskedelemben a hazai tulajdonú kisebb alapterületű üzletek és a külföldi tulajdonban lévő nagy bevásárlóközpontok között. Az Univer Szövetkezet a kezdet kezdete óta azt vallja, hogy fejleszteni szükséges, mert a versenyben lemaradni nem lehet. Ha úgy tetszik, előre kell menekülni. Másként fogalmazva: a modern technikát nekünk is alkalmaznunk kell, a harmadik évezred vásárlói elvárásainak és a magunk támasztotta minőségi követelményeknek meg kell felelni. Abban az értelemben is, hogy - ha kell - teljesen át kell szabni egy régi áruházat, s abban az értelemben is, hogy olyan hűtőpultrendszert kell beépíteni az áruházba, amely számítógépes összeköttetésben áll a szervizzel, hogy azonnal orvosolni tudják az esetleges meghibásodást.- Milyen üzletpolitikai szándék vezérelte az Univer Coop Rt.-t, amikor nekifogott az ABC átépítésének?- Nem véletlenül említettem az imént a korszerű hűtőpultrendszert. Mi úgy látjuk, hogy az Univer Coop Rt. áruházai a kiélezett piaci versenyben akkor tudják jó pozíciójukat megőrizni, ha megmaradnak annak, aminek eredetileg is szántuk őket: egy városrész, lakóövezet vevőit maximálisan kiszolgáló üzleteknek. Mi jellemzően lakókörzetekben vagyunk jelen, vásárlóink általában gyalog járnak a boltba, elsődlegesen nem a hétvégi, hanem a hétközi, reggeli, illetve esti, munka utáni bevásárlásaikat intézik nálunk. Általában tehát kisebb mennyiséget vásárolnak, de csak frisset! Hiszen friss felvágott, sajt, péksütemény, húsáru kell reggelire, ebédre, vacsorára. Vagyis akkor elégítjük ki maximálisan az e lakókörzetben élők igényeit, ha nagy választékot kínálunk friss áruból. Ebben az áruházban is óriási a választék, a csemege hűtőpult 11 méteres, a felvágott, a hús, a hidegkonyha, a sajt, a cukrászsütemény olyan kínálatát adjuk, amely mindenféle vásárlói igényt maximálisan kielégít.- Hogyan sikerült a beruházást ilyen rövid idő alatt megvalósítani?- Valóban gyorsan ment minden; az ABC-t csupán három hétre és két napra kellett bezárnunk. Büszkék vagyunk erre a teljesítményre, amely annak köszönhető, hogy a csapat fantasztikusan összehangolt munkát végzett. Kezdve a kivitelezőktől a kereskedőkön át az áruház dolgozóiig mindenki kiválóan dolgozott. Köszönet érte. Remélem, a széchenyivárosiak is értékelik törekvéseinket, hiszen az alapvető célunk az, hogy még szívesebben, még nagyobb szeretettel jöjjenek hozzánk vásárolni. Csutorák és furulyák Lajosmizse Lajosmizsén 17. alkalommal rendezik meg a Csutorás nemzetközi népzenei és néptánctábort. Az augusztus 11-én kezdődő, egyhetes programnak a diákotthon ad helyet. Lesz itt megannyi kézműves foglalkozás, ének- és tánctanulás, citerázás, filmvetítés, sportfoglalkozás. Fellép a Ládafia Bábszínház és a Ludas-zenekar, utóbbi koncertjét táncház követi. Neves néptáncosokkal is találkozhatnak a résztvevők. Okos Tibor előadása pedig a különféle típusú furulyákról szól majd. A tábor résztvevői augusztus 17-én, este hét órától gálaműsort adnak a vá- ros központi parkjában. _____■ PÉTER RÓZSA OKTATÁSI KÖZPONT: "A hasznosítható tudás!" ÖKJ képesítés és állami nyelvvizsga IRODAVEZETŐ, KOMPLEX KÜLKER-VÁMÜGYINTÉZŐ, GAZDASÁGI INFORMATIKUS, MARKETING- és REKLÁMÜGYINTÉZŐ, IDEGENVEZETŐ, IDEGENFORGALMI TECHNIKUS, KIADVÁNYSZERKESZTŐ, ÚJSÁGÍRÓ, NEMZETKÖZI LOGISZTIKAI MENEDZSER szakon, nappali és levelező tagozaton, érettségizettek számára. 23 év alatt nappali tagozaton a képzés ingyenes, kollégium a jelentkezés sorrendjében biztosítható. Tanulóink iskolánkban tehetik le az állami nyelvvizsgát. A képzés helyszíne: Székesfehérvár. Felvételi időpont: 2002. augusztus 10., 17., 24. Jelentkezés: 8000 Székesfehérvár, Várkörút 54. Tel.: 22/348-095; 320-689 252398 BÁcsvíZ Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy 2002. augusztus 10-én és 2002. augusztus 19-én a BÁCSVÍZ Rt. kecskeméti, kiskunfélegyházi, kunszentmiklósi és tiszakécskei üzemmérnökségein munkaszüneti nap miatt az ügyintézés szünetel. Megértésüket köszönjük. BÁCSVÍZ Rt. ^^ az K/hiúer A áruház L70VER COOP Rt akciós ajánlata aug. 8-14-ig illetve a készlet erejéig: régi ár akció s ár COOP TEJFÖL 20% 175 G 72 Ft 65 Ft TEJ UHT 2,8% 1 L 169 Ft 164 Ft FAMÍLIA PÁRIZSI 516 Ft/kg 399 Ft/kg HALASI FINOMLISZT 2 KG 124 Ft 112 Ft KRISTÁLYCUKOR 10 KG 2010 Ft 1799 Ft TCHIBO FAMILY ŐRÖLT KÁVÉ 250 G 449 Ft 345 Ft RAUCH BRAVO NARANCS ITAL 12% 1,5 L 193 Ft 120 Ft TOP JOY FITNESS SPORT 1 L 222 Ft 189 Ft SOPRONI ÁSZOK SÖR 0,5 L DOBOZOS 145 Ft 115 Ft BEFŐTTES ÜVEG 1700 ML - AMÍG A KÉSZLET TART 85 Ft LAPKA 89-ES - AMÍG A KÉSZLET TART 29 Ft HŰTŐTÁSKA 25 LITERES 2300 Ft 2110 Ft JÉGAKKU 123 Ft 101 Ft TOMI KRISTÁLY MOSÓPOR TAVASZI SZELLŐ 600 G k.________________________________ 308 Ft 175 Ft ________«al kvcvsi^ciiici.) njiii u. lei*» Nyitva: H*P: 8*19, Szó: 7*13, Vas: 7-11.