Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-07 / 183. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2002. AUGUSZTUS 7., SZERDA Nézőpont Barta Zsolt___________ Fagykár után, támogatás előtt Egy ügyes vállalkozó egy évben akár többször is megforgathatja a tőkéjét. Nem egy ismerősöm jelentős összegeket kaszált akkor, amikor a használt autókat ezrével hordták külhonból Magyarországra. Egy járgányon 30-60 százaléknyi tiszta hasznot is bezsebeltek. Persze adómentesen. Volt, aki a ’90-es években százezreket keresett havonta ebből a jól menő bizniszből. Aztán később békésebb, nyugod- tabb, rizikómentes üzletbe fektette pénzét. Ma a jól menő felső középosztályhoz tartozik. Más a helyzet a mezőgazdaságban. Itt évente csak egy alkalommal lehet megforgatni a pénzt. A gazda ősszel vagy tavasszal vet. Egyszer nyitja meg a szőlőt februárban, s aztán szüretig egy tucat alkalommal kijár permetezni, s ki tudja, hányszor zöldmunkát végezni. Ha azonban elfagy a vetés vagy a szőlő rügye, akkor megette a fene az addigi munkáját. Ma ez a helyzet Bács-Kiskun térségében. Egyik ismerősöm mondotta a minap: tavasszal, nyáron, ősszel dolgoznom kell az ültetvényben. De csak jövő ősszel kapok fizetést. Az idei termést elvitte a fagy. Nincs mit leszedni. Megtehetném, hogy nem járok ki a földre. De mégsem teszem. Ha nem dolgozom a szőlőben, akkor jövőre nem hoz még átlagos termést se a növény. Mivel az idén nem szüretelek, nincs bevételem. Azaz csak költők a szőlőre. Még talán van egyévnyi tartalékom. Valahogy kibírom. Ha jövőre gyengén terem, vagy nem lesz ára a szőlőnek, a bornak, akkor kiszántom az egészet. Hadd legyen a homok az úr a határban. Az idei veszteségeket lenyelik A kormány 30 ezer forint kárenyhítési előleget ad hektáronként. Még mielőtt valaki félreértené: ez nem szociális segély. Egy-két permetezés költsége. Ez a pénz ugyan nem kompenzálja a veszteségeket, de csökkenti némiképpen a kötelező kiadások mértékét. Csak remélhetjük, hogy a kormány az idén még egyszer belenyúl a nagykasszába a termelők érdekében. A gazdák az idei veszteségeket lenyelik. Mi mást tehetnének? De a jövő évi termésre nem akarnak keresztet vetni^ Ha nincs termés, akkor az ott élők gyökerei előbb-utóbb elszakadnak. S akkor ki köti meg a futóhomokot a Kiskunságban? Ki óvja meg a bácskai zsíros földeket a paréjtól a taracktól, a gaz népes családjától? Postázzák az igazolásokat A szőlő- és gyümölcstermelők igényelhetik az APEH-től járandóságukat 2001. decemberében mínusz 25-27 fokos hidegeket mértek a megyében. A tartós és erős fagy komoly károkat okozott a szőlőben. Aztán jött 2002. áprilisának eleje, amikor a mínusz 8-10 fokos hidegek a már megindult szőlőültetvényekben és a virágzó gyümölcsösökben tettek kárt. Fagykárok Az év derekán közzétett országos jelentés Bács-Kiskunt a legsúlyosabb fagykárokat szenvedett területek közé sorolta. A kormány már áprilisban közzétette, hogy felméreti és enyhíti a károkat. Ezt az ígéretet az új kormány is betartja.- A gyümölcsösöket ért kár mértékét a nyári gyümölcsárakon már megtapasztalhattuk - mondta Madari Jenő, az FVM megyei hivatalának vezetője. A cseresznye, a meggy, a kajszi- és az őszibarack, a szilva - a csonthéjasokat különösen nagy kár érte, ezért igen magas fogyasztói árakkal jelentek meg az idén a piacon. Az alma esetében nem ennyire szomorú a kép. Ez a sok fajtának köszönhető, amelyek különböző időpontokban virágzanak s ennek eredményeként nem egyforma mértékben fagytak el. Viszont az aszály káros hatása az almát sem kíméli: a leggondosabb növényvédelem esetén is megfigyelhető a terméshullás. A kormány kárenyhítő támogatásban- hektáronként 30 ezer forintban - részesíti azokat, akik legalább 500 négyzetméter kezelt ültetvénynyel rendelkeznek és a káruk mértéke - a korábbi három év termésátlagát véve alapul - meghaladja az 50 százalékot. Madari Jenőtől megtudtuk: július 20-áig, a határidőig 5.600 hektáron 3.400 termelő jelentett be fagykárt a gyümölcsösök esetében. A jogosultak számára - csakúgy mint a szőlőhasználóknak - a hét végéig befejezik annak az igazolásnak a kipostázását, amelynek segítségével az APEH-től igényelhetik a hektáronkénti 30 ezer forintot. Az FVM hivatal vezetője hangsúlyozta: a támogatást a hivatal igazolásának birtokában a kézhezvételtől számított 30 napon belül lehet igényelni az adóhivataltól. Az ide vonatkozó rendelet előírja a bejelentett fagykárok valóságtartalmának folyamatos ellenőrzését és a terület tovább művelésének figyelemmel követését is. Ezt a falugazdászok és a hegybírók végzik, növényvédelmi szakemberek bevonásával. Ahol hiányosságot találnak, nem szakszerű a védelem, attól az igénylőtől az APEH visszavonja a felvett pénzt jogosulatlanság miatt. Mint ismert, a szőlő kétszer károsodott: decemberben is és áprilisban is, mivel a korábban érő fajtáknál ekkor már megindult a vegetáció. Több mint 13 ezer hektárról érkezett az FVM hivatalba kárbejelentés, mintegy 8.600 gazdálkodótól. A kárenyhítés igénylésének lényege megegyezik a gyümölcskáréval. Madari Jenő mindkét esetben felhívta a figyelmet arra, hogy az ősz folyamán is lesz még egy ellenőrzés. Azt vizsgálják, hogy a felvett kárenyhítő támogatásnak megfelelően tovább művelték-e a területet. A tényleges fagykárérték enyhítésére az FVM az ősz folyamán fog visszatérni, a. t. s. PARLAGFŰ. Kecskeméten a Mária körúton lévő egyik telken ember nagyságú, sőt néhol még magasabb a gaz. Parlagfű is van benne bő- ven, ami így szezonban külön öröm, ______________ fotó: b. r. Súlyos aszály várható Alföld Még a csapadékos augusztus sem tudná megfordítani az Alföldön és a Balaton körül kialakult aszályt, a meteorológiai előrejelzés szerint viszont csapadékszegény lesz ez a hónap - áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatójában. Csapadékszegény augusztus esetén igen komoly aszály lehetséges, különösen Siófok és Kiskunfélegyháza térségében. Ugyancsak súlyos aszály alakulhat ki az Alföld közepén. Ilyen csapadék- viszonyok esetén csak a Dél-Du- nántúlra és a hegyvidéki területekre korlátozódik az aszálymentesség. A júliusi területi átlagban 69 milliméteres csapadék 6 milliméterrel haladta meg a sokéves átlagot, de ez a mennyiség nem tudta pótolni a novembertől halmozódó csapadékhiányt. A lokális záporok, zivatarok csak bizonyos térségekre korlátozódtak. A talajvízszint tovább csökkent, a sokéves júliusi átlagértékhez viszonyítva a síkvidéki területek nagy részén - elsősorban a Duna- Tisza közén, a Homokhátságon és a Kisalföldön - jelentős negatív eltérés mutatkozott. A kapcsolatteremtés jegyében A Kárpát-medencében élő magyar pedagógusok találkozója Klebelsberg Akadémia Közel egy hétig tartott az a nagyszabású találkozó, melyet a kapcsolat-teremtés szándékával tartottak az elmúlt héten a Lakitelek Népfőiskolán, hazai és határon túl élő pedagógusok számára. A Klebelsberg Akadémia címmel meghirdetett eszmecserén a Kárpát-medence szinte valamennyi régiója képviseltette magát. Az összejövetel keretében, melyet Lezsák Sándor országgyűlési képviselő (MDF) kezdeményezett, a magyar nyelvű oktatást leginkább foglalkoztató problémák mellett szó volt a magyarországi rendszer- váltás eseménytörténetéről, az egyház és az iskola kapcsolatáról, illetve a történelmi egyházak sorsának rendszerváltás utáni alakulásáról is. A neves egyetemi tanárok és akadémikusok előadásai között, a résztvevők megismerkedhettek a környék nevezetességeivel, ellátogattak Tiszaugra, Tisza-alpárra és Kecskemétre, de volt könyvismertető, daltanulási lehetőség, filmajánló, ökumenikus istentisztelet és tábortűz is. A délvidéki (Vajdaság) magyar iskolákat képviselő nyolcvan pedagógus egyike, Kocsis Mihály, a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola igazgatójaként érkezett Lakitelekre. Az intézményvezetővel készített interjúnkban elsősorban arra kerestük a választ: vajon egy határon túli magyar pedagógus számára mit is jelent a Klebelsberg Akadémia biztosította eszmecsere?- Egyfelől remek lehetőséget ad a tapasztalatcserére, információ- szerzésre, másrészt azonban jókora kötelezettséggel is jár, hogy az itt hallott gondolatokat, az itt kialakított kapcsolatokat szülőföldünkre visszatérve megfelelően életre tudjuk hívni. Kifejezetten örültünk ennek a lehetőségnek. Nagyon sok értékes embert, nagyon sok hasznos gondolatot megismerhettünk. Úgy gondolom, az ilyen fajta kapcsolat- teremtéseknek a jövőben is óriási szerepük lehet abban, hogy a nemzet, még akkor is ha egy része a határokon kívül él, képes legyen felzárkózni és szorosabb kapcsolatot kiépíteni az anyaországgal. Hála Istennek, ehhez minden technikai és szervezési lehetőség adott, csak erőteljesen ki kell használni valamennyit.- Konkrétan milyen lehetőségekre gondol?- Elsősorban az anyaországi és a határon túli iskolák közti kapcsolatok kiépítésére és fejlesztésére. Nagyon fontos, hogy tovább erősítsük és olyan szintre emeljük a pedagógusok önazonosság- és magyarság- tudatát, amilyenre számos példa van már a világon. Mindemellett adott helyzetben meg kell találnunk azokat a formákat, amelyeket mindenki vérmérsékletétől, képességeitől függően tud ápolni és erősíteni. Számomra az ilyen eszmecserék nagyon sokat jelentenek. Ezért nem is tudom megérteni azokat a tétovázó lelkeket, akik nem keresik az újabb kapcsolatteremtési alkalmakat. Nem látják meg azokat a bennük rejlő lehetőségeket, amelyek nemzetünk biztos megmaraKocsis Mihály, iskolaigazgató dását szolgálják. A szabadkai Széchenyi István Általános Iskola rendkívül széles kapcsolatrendszerrel büszkélkedhet. Az azonos nevű anyaországiak mellett, számos határon túli - délvidéki, erdélyi és felvidéki - magyar általános és középiskolával sikerült gyümölcsöző együttműködést kiépítenünk. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy ma már biztonsággal kijelenthetem: hiszek abban, hogy a magyarságnak megvan minden esélye a megmaradásra, éljen határon belül vagy kívül. Az esély mellett azonban rajtunk is nagyban múlik, hogyan alakul sorsunk az elkövetkező évtizedekben, évszázadokban. ▲ A résztvevő előadók: Alex Tamás, Riczel Etelka, Szécsi Árpád, Dobos Krisztina, Balázs Géza, Bíró Zoltán, Zombori Ottó, Ószabó István, Medvigy Endre, Esztergályos Jenő, Lovas István, Csallóközi Zoltán, Závodszky Géza, Szitnyai Jenő, Budai Ilona, Nagy Alajos, Gyulay Endre, Bagi Ferenc, Szabó Tamás, Vári Fábián László, Dinnyés József. A missziók világa fotókon Isten házai és szolgái 90 felvételen A látogatók egy eddig ismeretlen világba nyernek bepillantást. Kalocsa Egyháztörténeti jelentőségű képeket láthatnak az érdeklődők Kalocsán. A Magyar Néprajzi Múzeum gyűjteményéből származik az a kilencven felvételt tartalmazó válogatás, amely a XIX. századi katolikus missziók világát mutatja be. A kortörténeti dokumentumként is értelmezhető képanyag létrejöttéhez érdekes történet fűződik. Ribényi Antal kispesti plébános egyre nagyobb számú híveinek új templomot szeretett volna építtetni az 1896-os millenniumra. Erre azonban az egyházi és az állami támogatás kevésnek bizonyult, így a hiányzó összeget saját magának kellett előteremtenie. A világ minden táján élő keresztény misszionárius paptársát ezért levélben arra kérte, küldjenek fényképeket és tárgyakat saját munkájukról, környezetükről. Az így összeállt mintegy hatezer tárgyat és hatszáz fényképet végül rendszerezte, s önálló kiállításon a nagyközönség elé tárta. A Tűzföl- dön és Tasmániában készített fotográfiák például olyan embereket mutatnak be, akiknek közösségét a huszadik század felgyorsult társadalmi, gazdasági folyamatai könyörtelenül megsemmisítettek. A kiállításból befolyt ösz- szeg végül elegendőnek bizonyult a templom felépítéséhez, s a hazai közönség is jól járt, hiszen egy addig ismeretlen világba nyerhetett bepillantást. A kollekciót később a Néprajzi Osztály (a mai Néprajzi Múzeum elődje) megvásárolta. Fo-garasi Klára, a múzeum munkatársa ezekből a korabeli felvételekből kilencvenet választott ki, s örvendeztette meg a kalocsai közönséget a kiállítással. Az Isten házai és szolgái című tárlat augusztus 11-ig látható a Városi Galériában. miklós imre Iraki és afgán határsértők Szárazságtűrő növények Dél-Alföld A Homokhátsági célprogram keretében a szemescirok, mohar, évelőrozs, szudáni fű, koronafürt, takamányburgonya és édesburgonya termesztéséről szakértők tartanak előadást pénteken 9 órai kezdettel Ásotthalmon a Gátsori darálóban. ■ Bácsalmás Iraki és afgán menekültcsoportot találtak a bácsalmási határőrizeti kirendeltség járőrei a csikériai temető közelében, hétfőn - adta hírül keddi közleményben a határőrség. Eszerint lakossági bejelentés alapján fedezték fel a határőrök a temető térségében bujkáló 14 iraki és 9 afgán állampolgárt. Az elfogottak meghallgatásuk során menekült státusz iránti kérelmet nyújtottak be. A közlemény szerint az irakiak féltek a Szaddám Mártírjai nevű önkéntes hadseregbe való kényszer-be- sorozásuktól, az afgánok pedig az országukban uralkodó politikai helyzetben a tálibok túlkapásaitól tartottak.