Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-31 / 203. szám

10. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2002. Augusztus 31., szombat l/f 10 milliós betörés Pécsen Játszi könnyedséggel jutott hozzá mintegy 10 millió forint értékű ékszerhez a tolvaj csütörtökön a déli órákban a belváros kellős közepén. PÉCS A Kazinczy utcában lévő bolt tu­lajdonosa ebédelni ment, távozá­sa előtt azonban elmulasztotta bekapcsolni a riasztóberende­zést. A rendőrség feltételezi - mi­után nem találtak arra utaló nyo­mot, hogy erőszakkal törték fel -, hogy a kirakat sem volt lezárva. Ezt használta ki az elkövető, aki az esőben kapucnit húzva a fejére, kipakolta a kirakatot. A közeli boltok alkalmazottai, a járókelők arra gondoltak, a por­tált rendezik át, akkora nyuga­lommal dolgozott a tolvaj. Egyelőre csak feltételezi a rendőrség, hogy az elkövető nem volt egyedül. A körülményekből ugyanis arra lehet következtetni, hogy a tolvaj tudta az ebédszünet idejét, esetleg azt is, hogy nem működik a riasztó, s nem kell erő­szakkal feltörnie a kirakatot. A szemtanúk ezzel együtt tudtak annyi információt adni a pécsi nyomozóknak, hogy fantomkép készült a kb. 180 centiméter ma­gas, 20-25 év körüli, sportos test­alkatú férfiról. A nyomozást nagy erőkkel folytatják, nemcsak a tolvaj, ha­nem az esetleges tippadók után is. A Pécsi Rendőrkapitányság kéri azok jelentkezését a 107-es telefonszámon, akik a lopás hely­színén vagy annak környékén bármilyen gyanús körülményt észleltek. Hívható a Baranya Megyei Főkapitányság ingyenes zöldszáma is: 06-80/200-719. MÉSZÁROS ATTILA KÖZLEMÉNY a jelöléshez szükséges ajánlások számáról A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásá­ról szóló 1990. évi LXIV. törvény 27. § (1) bekezdése értelmében egyéni választókerületben az lesz a képviselőjelölt, akit az érin­tett választókerületben lakóhellyel rendelkező választópolgárok legalább 1%-a ajánlott. Hivatkozott jogszabály 27. § (4) bekezdé­sének alkalmazása során választópolgár az, aki az adott választó- kerület névjegyzékében a kifüggesztés időpontjában szerepel. A 2002. augusztus 21-ei állapotnak megfelelően (névjegyzék ki­függesztésének napja) Kecskemét egyéni választókerületeiben (EVK) gyűjtendő, szükséges számú ajánlószelvények számát az alábbiakban adom meg: EVK Gyűjtendő ajánlószelvények száma: 1. 62 db 2. 59 db 3. 38 db 4. 41 db 5. 54 db 6. 67 db 7. 54 db 8. 24 db 9. 36 db 10. 58 db 11. 35 db 12. 31 db 13. 49 db 14. 35 db 15. 59 db 16. 53 db 17. 49 db 18. . 38 db 19. 31 db A választásra jelöltet ajánlani az ajánlószelvény kitöltésével és át­adásával lehet. A jelöltajánlás a választópolgár szabad elhatározá­sán alapul, arra senki sem kötelezhető, A támogatni kívánt jelölt, továbbá a jelölő szervezet nevét, valamint a jelöltet ajánló válasz­tópolgár nevét, lakcímét, személyi azonosítóját (személyi számát) és saját kezű aláírását a megfelelő helyre kell beírni. Ha független jelöltet kíván támogatni, a jelölő szervezet neve helyett a „függet­len jelölt" meghatározást kell feltüntetni; ha a „független jelölt" va­lamely kisebbség képviseletét is elvállalja, a „független jelölt" megjelölés mellett fel kell tüntenti a kisebbség nevét is. A kitöltés után a tömbről leválasztott ajánlószelvény átadható a jelöltnek vagy képviselőjének. Dr. Peredi Katalin a HVI vezetője ■BilílIIM ÁLLAT NÖVENDÉK pulykák és 2 db anyabirka 2 db báránnyal eladó. 76/377-091.--------------------;--------------------- '63164' SKÓT terrier kiskutyák eladók. Tel.: 53/353- 490; 30/855-9004 *60115* Doanimál Kft. veszprém-lutasi^ baromfitelepén 2002. szeptember 15-ével (8 hetes shever barae fejáhibrU jéreéfc eladók. f. <3 Érd.: 30/946-9973. o TOJÓTYÚK eladó 350 Ft/db. Helvécia, Köncsög 3. Tel.: este, 76/709-934 •62530* TYÚK eladó, 1 évesek, sárgák. 78/418-204. •62466* TYÚKVÁSÁR! 330 Ft/db. 20/326-0502. •62194* TYÚKVÁSÁR! 330 Ft/db. 30/419-5419. •62194* VADÁSZÓ szülőktől labrador kiskutyák eladók. 06-70/315-4089. *62131* VEMHES kocák eladók. Érdeklődni lehet: 30/302-2852. *63200* 1 éves fekete csődörcsikó eladó 76/700-509---------- *62295* 1 pár 140 cm póniló, új lószerszám, 4 db gu- mirádlis kerék, tengely, ötödik kerék eladó. T.: 06-30/505-0733 •62483* 13 db hatlinger póniló eladó. 30/303-2256.--------------*59405* 150 kg-os fiatal húshízó eladó. Ár: 280 Ft/kg. Érd.: 76/419-909. •63261* 2 db arab félvér méncsikó eladó. T.: 06- 30/9251-663 •62532* 2 db kis kancaló eladó. 78/381-083. •62454* 3 éves csődör és 2 db egyéves csikó eladó. Érd.: 30/2717-245; 77/437-141. •62167* 6 db fejőstehén eladó. Érdeklődni lehet: 06- 78/428-129. •62048* 6 éves almásderes kanca 3 hónapos kanca­csikóval eladó. Vaskút, Kossuth 68. •59322* BÚTOR SZEKRÉNYSOR 4 részes, 2 db fotellal, dohány­zóasztallal eladó. 76/497-642. *62144* SZÁMÍTÁSTECHNIKA MOBILTELEFONOKHOZ hasznos segédprogra­mok gyűjteménye CD-lemezen eladó. SMS: 06-30/541-1012. *62516* PENTIUM III. számítógép olcsón eladó. 30/248-1455. •62379* SZOLGÁLTATÁS KÚTFÚRÁSI akció -10% kedvezménnyel. Kis Károly Halas, 30/9384-789. •63201* ÜGYELETI NAPLÓ ESTE &ŰTÓL ESTE 6-IG RONGÁLÁS. Római kori ásatás helyszínét rongálták meg teg­napra virradóra Szombathelyen. Az ismeretlen tettesek kődara­bokat szórtak abba a 4 méter mély kútba, amelyben a régé­szek emberi csontmaradványo­kat fedeztek fel. A szakemberek szerint a rongálók 200 ezer fo­rintnyi anyagi kárt és 500 ezer forintra becsülhető eszmei kárt okoztak, um ÍTÉLET. Közveszély-okozásért és a hatóság félrevezetéséért jogerősen három év, hat hónap időtartamú szabadságvesztésre ítélte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság tegnap azt a volt nyíregyházi önkormány­zati képviselőt, aki önmaga la­kását gyújtotta fel, majd meg­próbálta másokra terelni a gya­nút. A férfi azt állította, hogy is­meretlenek törtek rá otthoná­ban, megkötözték, és egy szék­be kiültették az udvarra, mi­előtt a lakását benzinnel lelo­csolták, s felgyújtották. A nyo­mozás során azonban kiderült, hogy mindez csupán a képvise­lő kitalációja. mti ŐRIZETBEN. A rendőrség teg­nap elfogta azt a három fiatal­embert, akiket egy győri postás hétfői kirablásával gyanúsíta­nak. Mint jelentettük, az álarcos elkövetők egyike egy 35 centi­méter hosszú vascsővel leütötte a postást, a nála lévő 975 ezer forintot elrabolták, majd a zsák­mánnyal gyalog elmenekültek. A nyomok egy 21 éves gönyűi férfihoz vezettek, aki a rablást beismerte. Egyúttal terhelő val­lomást tett társaira: egy húsz­éves és egy 16 éves gönyűi fiatal­emberre. A gyanúsítottakat őri­zetbe vették, előzetes letartózta­tásuk indítványozása folyamat­ban van. mti ■ SÍREMLÉK! Az idei ár 100%-a nov.-i, márc.-i elhelyezéssel. Kérjen katalógust, nézze meg a bemutatót! Dudás Győző kőf. 6230 Svadkert, Pf. 104 T.: 78/480-577, 30/249-7153 •63127* ÜVEGEZÉS olcsón, gyorsan! Kmét, Csongrádi u. 21,8-12 h-ig. Tel.: 76/321-427 •49509* TÁRSKERESÉS FÉNYKÉPES társkereső minden korosztálynak, programokkal. 06-70/201-6687. *62122* 52 éves, 2 gyermekét egyedül nevelő férfi tár­sat keres olyan hölgy személyében, aki tanyá­ra költözne. “Kezdjünk új életet” jeligére, Kkfháza, Mártírok u. 1. •56531* 62 éves özvegyasszony társát keresi megbíz­ható, korban hozzá illő családcentrikus férfi­ban. “Talán még nem késő” jeligére, Kalocsa, Szt. István 61. *62457* 63 éves nyugdíjas, lakással rendelkező férfi házastársat keres 35-45 éves hölgy személyé­ben. Egy gyermek nem akadály. Fényképes le­veleket “Nem igényes” jeligére, a kiadóba ké­rek. *62232* _________UTAZÁS_________ ÜDÜLJÖN Gyulán az „ÉVA” apartmanházban! Nyugdíjasoknak kedvezmény. Érd.: 66/362- 774 (h-p: 9-17 óráig); 06-20/548-1183 (17 óra után). •62381* ZALAKAR0S0N a fürdőtől 200 m-re 2 szintes 2x4 ágyas nyaraló kiadó. Parkoló zárt udvar­ban. Ar: 2 E Ft/fő/éj. 06-30/3020-616. •63293* _______________Vonalban vagyunk! 06-40/200-379 Segíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyekszünk válaszolni, amelyek közérdeklő­désre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észre­vételeiket a 06-40/200-379-es kékszámunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, helyi hívás­nak számít. Hívjon bennünket hétfőtől pén­tekig, 13-tól 15 óráig! Nyugodtan alhatunk-e? Egy kecskeméti hölgy arról ér­deklődött telefonon, hogy va­jon működik-e a megyeszékhe­lyen polgárőrség. Egyedül él a Máriavárosban, s bizony sokszor fél, nem érzi magát biztonság­ban. A legtöbb nagyvároshoz ha­sonlóan Kecskeméten is műkö­dik polgárőrség - mondta el a fel­vetett kérdéssel kapcsolatban Papp Tivadar, a Kecskeméti Pol­gárőr Egyesület elnöke. A szer­vezet jelenleg 135 tagot számlál. Papp Tivadar hozzátette: az egye­sület tagjai minden városrészben járőröznek, ezenkívül együtt­működnek a rendőrséggel, a pol­gári és a katasztrófavédelemmel. Továbbá lovas és repülőgépes részlege is van a szervezetnek, valamint részt vállalnak a tanya­védelmi programban is. Jelenleg folyik a helyi polgárőrségnél a bűnügyi csoport szervezése. A Máriavárosban pedig éppen most keresnek tagokat az ottani cso­port megalakításához. Papp Tivadar végül elmondta még: a polgárőrség soraiba min­dig várják az új tagokat. Jelent­kezni a 06-30/968-6183-as vagy a 76/492-673-as telefonszámon lehet. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy terjesztéssel kapcsolatos észrevételeikkel, panaszaikkal 06-80/480-756-os zöldszámun­kon jelentkező munkatársunk­hoz forduljanak. Ez a szám reg­gel 8 és 11 között él. SMS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzene­tekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartal­máért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. Figyelem! Mától az önkormányzati választások végéig választási propaganda üzeneteket nem közlünk! 0611: Széchenyiv. elszaladt valami. A hi­ányzó részt tulajdonosa ugyanazon a he­lyen visszakaphatja, ahol maradt a másik rész fél nyolc körül. Külön egyik se jó! H. Tisztelt Kezdő és Mindazok, akik fantá­ziát látnak benne! Nagyon szívesen köl­csönadom 7 éves, 1,5 ha-os gyümölcsö­sömet 1 évre művelés+terméssel ingyen. Luxusban élő őstermelő Két hasonló baleset. Az áldozat két fia­tal. A halált okozó tárgy nem azonosít­ható. Mindkettőt ráfogták a vonatra, bár azokon nyom nem található. Tökéletes gyilkosság (ha valóban az). Nagyon fur­csa azonosság. Nagyon nem tisztelt „egy szabad moto­ros”! Valóban, rád már kár a sisak! E té­mában még senkinek nem jutott eszébe az ily esztelen önrombolás. Elveszi a más­nak önhibájából szükséges ápolási költ­ségeket? Ha baj érne, biztos elfelejtenéd öntörvényű nézeteidet, orvosért kiáltanál, elfelejtenéd nézeteid. Egy beteg, P. J. „TSZM”! Nem biztos, hogy rád vonatko­zik, de értheti az is, akire gondolok: 1. A jókívánságot köszönöm! Most is elkül- denélek! 2. Az akarat és a tudat nem mindig jár együtt! Én „TSZM”! Engem nem lehet birtokolni! Az élet nem kegyetlen, számolni kell a kö­vetkezményekkel! Nem megfutamodni és alaptalanul vádolni, némaságban meg­bújni! Én „TSZM”! Az igazi érzést ismerem, „nem tőled tanultam”, de megtanulhattad vol­na: amit teszek, jó okom van rá! Szabad voltam mindig, nem kellett elengedned! „Én”, emlékszel??? Hogyan szokj le a cigiről? Egyszerű: le­teszed és nem gyújtasz rá. Akarat kérdé­se. Én 31 évig aktívan dohányoztam. Há­rom és fél éve nem. Palkó Farkas Melinda újságíródnak üzenem, hogy teljes dilettáns az, aki a közlekedé­si dolgokat keveri a móri üggyel. „Katjaimba nem ajánlom, hogy belero­hanj! Az vagy, akire én gondolok. Remé­lem, magadra ismersz „M”-om! Nincs neked lelkiismereted. Egoista vagy és gyáva. „M” sárgarózsa Te lelkiismeretes, érzelmes valaki! Kinek szól, amit írtál, ki vagy te? Bátorságod hol van? írd alá! Én kitérnék az ölelésed elől, fal­nak ütköznél! Vidám Méry, nem kedvesed „Kezdődnek részben igaza van. Sok he­lyen rekordtermés várható kukoricából, sok helyen pedig semmi. Félő, hogy a nagy támogatást nem az utóbbiak veszik csak fel, hanem a jó termést betakarító is, persze jó kenőpénz lefizetése fejében! K. L. Megszűnik az ügyelet a gyógyszertárak­ban Bácsalmáson. Milyen jó, hogy pri­vatizálták őket, ugye, T. képviselők? Fej­lődik a város!?? A cigiről elég nehéz leszokni. Nekem még nem sikerült. Drukkolni tudok csak. ÁrtaF mas a szervezetre, de hát mi nem az? Saj­nos a fiatalok is rászoktak! Ilyen ez a ma. Üzenem annak, aki naponta többször fel­hív és nem szól bele: ha megtudom, ki az, tuti, hogy szájba vágom! „IQ!” Szentkirály és Tiszakécske között több hektár több éve gondozaüan almaültet­vény, tűzelhalással fertőzve! Pár éve egy-két fertőzött fa miatt több gyümöl­csöst ki kellett vágni. A gazdák több mil­liós kártérítésben részesültek. Hol van a növényegészségügy?! K. L. Tisztelt Szerkesztőség! Szept. 14-15-én 10. alkalommal rendeznek városunkban nem­zetközi kutyakiállítást. Az újság felajánl­hatna egy serleget a legszebb kecskeméti kutyának. Csak egy ötlet. K. Kriszta (Nem tervezzük a serleg felajánlását. A szerk.) Kérdem én, a Matáv-díjak azért emelked­nek, mert sokan lemondták a vezetékes te­lefont? (Ezt a hiányt nyilván rajtunk vasalják be.) Csók a Matávnak! Üdv.: Égy háborgó Valaki írhatna, ha tud egy jó krémet a dió­tortába. Köszike. Szégyellje magát az az ágasegyházi trak­toros, aki teleszórta náddal az egész Baj- csy-Zsilinszky utcát (08. 24.)! Köszönet azoknak, akik rendbe tették helyette! Szívküldi: Soltra Picumak (Rózsa)! Boldog névna­pot kívánunk: Mami és Papi Drága Erika! Boldog névnapot kívánok neked. Sokáig kerestelek, amíg rád ta­láltam. Csók: Alex Türei Erikának sok boldog névnapot kí­vánunk: anyu, apu Anyucimnak, Farkas Erikának: közelgő névnapja alkalmából sok szeretettel kö­szönti Lacus és apci. Drága Szerelmem, Erika! Nagyon sok együtt töltött, boldog névnapot kívánok! Szerelmes férjed: Bogyi Kuzsner Erásnak! Ahány virág nyílik a ré­ten, ahány csillag ragyog az égen, annyi öröm s boldogság érjen! Névnapod alkal­mából kívánja: Málnásod. Holló Erikának Lakitelekre boldog név­napot kíván szerető férje és kislánya. Pepitának! Ez volt a legcsodálatosabb hajnal, amit megéltem! Ezért a forró öle­lésért és édes csókokért érdemes élni! Kívánom, hogy legyen folytatása. Millió puszi... Mélykúton Győrök Istvánt és Istvánnét 25. házassági évfordulójuk alkalmából köszöntik és még sok boldog együtt töltött évet kívánnak gyermekeik: Norbi és Kriszti. S. Attinak! Szeretném, ha megjavulnál, kitartanál mellettem és befejeznéd a csa­vargást! Mert hidd el, hogy mennyire szeretlek! (Adri) Betty, csodálatos volt ez az 1 hónap(!M), és még sok ilyet kívánok magunknak... Sütemény <3 Bócsára Szegne Misandi Évának szüle­tésnapja alkalmából jó egészséget és bol­dogságot kívánunk: anyósod és apósod. Kisbajusz, 14 éve is becsaptál és most is. Engem bánt. Bíztam benned és szerette­lek. Miért bántasz? Megérdemlem? Csak szeretni akartalak! Boszika Édes Cicám! A bizalom ott kezdődik, hogy őszinték vagyunk egymáshoz. A problémáinkat meg megbeszéljük s így oldjuk meg, nem pedig veszekedéssel. Hiányzol és tudd, hogy nagyon szeretlek. Pupusznak Kecskemétre! Velem vagy nélkülem - boldog szülinapot kíván, ki szívből szeret. VEGYES 8 Baromfiszállító műanyag láda és Kecske­méten forgalmas helyen zöldség-gyümölcs pa­vilon eladó. 06-20/9464-878. •63149* BEJÁRATI ajtó eladó, kazettás, fölül domborí­tott üvegezésű. 20/345-7508, 76/455-963. •35765* DRÓTFONAT 150-es 176 Ft/fm+áfa, 120-as 142 Ft/fm+áfa. Domaszék, Úttörő u. 6. Tel.: 62/284-127 •55670* ELLOPTÁK Baján, június 22-én a MAN 26.402-es típusú darus zöld tgk.-t. A nyomravezetőnek 2 MILLIÓ Ft JUTALOM! ______20/574-10-02. 262297 ELEKTRONIKUS mérlegek sertéshez, juhhoz, szarvasmarhához, takarmánykeverő berende­zésekhez! Kérje ingyenes tájékoztatónkat! Tel: 85/460-735,20/428-3130 este 18 h-ig •63179* GYÓGYULJON Zalakaroson! 20/9829-697. •62127* s Italhűtő Helkama álló üvegajtós 410 l-es és Saeco darálós automata kávéfőző beépí­tett számlálóval eladó. 20/9763-511. *62436* KECSKETEJ! Jelenleg is működő sajtüzem 2003-tól EU-s minősítéssel hosszú távra kecs- ketej-beszállítókat keres. Jelentkezéseket “Kecsketej" jeligére, a kiadóba kérjük. •59416* KIÁLLÍTÁSON használt padlószőnyegek eladók 250 Ft/m2 áron. Béimegyer, József A. u. 29. Tel.: 06 (30) 278-9692 SM10-es láda eladó. 200-220 Ft/db. 76/702-221. *62401* ROSTÉLYOK megrend. gyártótól. 78/312-845. *55947* SZIKRA 23-as 4 éves gázkazán és új szőlőprés eladó. 76/356-531, 06-30/2730-796. •63301* TEUES üzletberendezés (keretes tükrök, pult, állvány, polcok stb.) eladó. Irányár: 200 E Ft. 20/3177-181. •62370* 10 ha fenyves 23 éves, és 4 ha 25 éves eladó, Lajosmizse környékén. 30/286-4417. *62259* MEZŐGAZDASÁG CSERSZEGI fűszeres és Zweigelt gyökeres sző­lővessző eladó. T.: 70/21-72-040 •62329* 8 Eladó Orgoványon 1 ha Sárfehér szőlő ter­méssel együtt. Érdeklődni lehet: 06-20/379- 3221. •62452* FALKÁSÍT0TT malacok, új kukorica eladó vagy megrendelhető: 74/490-002. *63272* FÉMZÁROLT lucernamag eladó. 20/414- 7862. •62475* FÉMZÁROLT tritikálé és árpa első termése tisz- _ títva vetőmagnak számlával eladó. Érdeklőd- ’ ni: 30/9585-332. •63209* FOKHAGYMA, étkezési, vetőmag konyhakész eladó. T.: 06-30/295-7050 •62111* KIS és nagy bálás lucernaszéna eladó. 30/352-7733. •62464* KÖRBÁLÁS lucerna eladó. 30/518-9272. •62110* KUKORICA, árpa, tritikálé, korpa, szója és bor­só eladó. Tel.: 30/9674-692 •53513* LUCERNAMAG eladó. T.: 78/436-321, 20/558-4835, 30/430-1928 •62136* 8 Meggy- és őszibarackoltvány származási­val őszi telepítéshez eladó. Érd.: Lajosmizse, 06-30/2558-194. •62578* MÉHÉSZEK figyelmébe! Méz felvásárlása fo­lyamatosan. Jelenlegi árak: akácméz 800 Ft/kg, selyemkóróméz 560 Ft/kg, vegyes vi­rágméz 480 Ft/kg. Érdeklődni lehet: 06- 30/9358-370. •57182* 8 Palántanevelő KITE-tálcák eladók. Irányár: 150 Ft/db. 78/368-553. •62319* 8 Szamócapalánta eladó: 10 Ft/tő. 30/407- 4887, 30/407-4870. •62387* SZŐLŐSZÁLLÍTÁST vállalok. Érdeklődni lehet: 30/296-5699. •63228* TRITIKÁLÉ vetőmagnak eladó. Érd.: este, a 76/356-862 telefonon. •53276* VÁROSFÖLDÖN 131 AK 5 ha termőföld bérbe adó. T.: 76/494-638; 70/213-2585 *63206* 8 Vörösköles eladó. Érdeklődni lehet: 06- 20/9415-540. •62487* ZAB eladó. 70/9605-252. •62281* 10 q kékszőlő 19 fok eladó. 50 Ft/kg. 06- 30/359-4019. •63220* 8150 q tritikálé + árpa, 4 hónapos vemhes üsző eladó. Irányár: 2300 Ft/q, 138 E Ft/db. Kunbaja, 79/471-362. *63223*

Next

/
Thumbnails
Contents