Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-24 / 197. szám

Wsi.'.i-i-i az ingyenes apróhirdetések lap|a! A Microsoft a LinuxWorldön A Microsoft idén először részt vett a LinuxWorld Expón. Korábban sokan attól tartottak, hogy a cég jelenléte botrányt okoz majd a rendezvényen, ezek a félel­mek azonban nem igazolódtak be. A redmondi cég standján különlegességek nem várták az érdeklődőket. A Microsoft el­sősorban a Windows CE Shared Source Licensing Programra és a Microsoft Services for Unix Version 3.0-ra helyezte a hangsúlyt. Ez utóbbi lehetővé teszi a legtöbb linuxos szoftver és például az Apache webszerver számára a Windows alatti működést. Peter Houston, a cég Windows-szerver csoportjá­nak igazgatója elmondta, hogy minden láto­gatóra, aki csak véleményt akart nyüvánítani a Microsoftról, legalább húsz olyan jutott, aki valóban érdeklődött a kiállított termékek iránt. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy láthatóan minden negatív reakciótól való fé­lelem alaptalannak bizonyult, és a cég várha­tóan rendszeres résztvevője lesz a jövőbeni LinuxWorld-kiállításoknak. Houston azt is megjegyezte, hogy a ren­dezvény egyre inkább elmozdul a vállalati számítástechnika irányába. Úgy vélte, hogy a show egyre kevésbé szól a kemény linux­os maghoz, hanem inkább a vállalati dön­téshozókhoz fordul. Egyre több olyan üzlet­embert lehet látni a rendezvényen, akik töb­bet szeretnének megtudni a Linuxról. Hous­ton ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Mic­rosoft többek között azért is állított fel stan­dot a kiállításon, mert a cégnek meggyőző­dése, hogy egy teljesebb, bővebb szolgálta­tásokkal rendelkező platformot biztosít e felhasználók számára. Az igazgató azon kérdésre, hogy részt fognak-e venni a januári, New Yorkban meg­rendezésre kerülő LinuxWorldön, úgy vála­szolt, hogy pontosan az ilyen jellegű szerep­léseikre fognak nagyobb hangsúlyt fektetni a jövőben. Ugyanakkor Linus Torvalds, a nyílt for­ráskódú operációs rendszer alapítója szerint az üzleti alapokra való helyezés kiegyensú­lyozottá teszi a Linuxot a piacon. Elmondta, Az IBM Linuxra épít Az IBM már negyedik alkalommal vesz részt a rendezvényen. Annak jeleként, hogy az IBM nagyvállalati technológiái te­rén teljes mértékben a Linux mögé állt, a LinuxWorId-konferencián bejelentették, hogy egyes kulcsalkalmazásaikat már átír­ták a nyílt forráskódú operációs rendszer­re. A cég arról is beszámolt, hogy Linuxot használnak termelésellenőrzésre az East Fishkill-i félvezetőgyárukban, havi 1 Tera- bájtnyi e-mail vírusvédelmére és az IBM belső web-portáljának fórumai is Linuxon futnak. hogy évekkel ezelőtt a Linux csupán techni­kailag képzett emberek számára volt hasz­nálható. De a kereskedelmi disztribúciók­nak köszönhetően ma a Linux könnyebben installálható, és több laikushoz jut el, mint valaha. Egy biztos, és ezt nyomatékosan hangoz­tatta: a Linux sohasem válhat annyira keres­kedelmivé, hogy az gátolja a fejlődését és fejlesztését. Ford Escort 1.6 CLX, zöld ’98., légzs., el. abl., metálfény, immob., kp. zár, rádiósmagnó, első ködlámpa, 1.800.000 Ft Ford Escort 1.3C, 1997. évj., metálfény, rádiómagnó, immobiliser, 1.350.000 Ft VW Vento 1.9D, piros, 1993. évj., kp. zár, riasztó, színezett üveg, rádiómagnó, szervo, 1.390.000 Ft Skoda Felicia Pick-up, 2000. évj., magnó, raktértakaró, 1.400.000 Ft + áfa Mercedes 300 TE kombi, beige, riasztó, immob., el. áll. bőrülés, légzsák, bőr kormány, kp. zár, 1.300.000 Ft Ford Escort kombi, 1993. évj., metál fényezés, magnó, 1.100.000 Ft 1.6 CLX, zöld abl., metálfény, r, rádiósmagnó, , 1.800.000 Ft ;ort 1.3C, metálfény, , immobiliser, 000 Ft a Pick-up, magnó, Egyedülálló ajánlat a nem tőlünk vásárolt autókra is 14 éves korig kezes nélkül Win*! ■ ■ H BŐVEBB INFORMÁCIÓ: ^ 76/487-300 J 654 mellók ^ kedvező forint, euro és svájci frank alapú hitelek ** ajándék hitelfedezeti és életbiztosítás ajándék 24 órás assistance* a teljes futamidőre átírás, eredetiség vizsgálat és biztosítási ügyintézés * meghibásodás vagy baleset esetén Magyarország egész területén számíthat ránk. autóját helyben megjavítjuk, vagy a legközelebbi márkaszervizbe szállítjuk azonos katégóriájú csere gépkocsit bocsátunk rendelkezésére, akár 3 napra Ford Focus Trend 1.4, sok extrával Ford Mondeo 1.8 kombi, sok extrával Fiat Ducato 18, extrával Fiat Tempra 1.6B+gáz, extrákkal Opel Astra 1.6-16V, extrákkal Renault Express 1.6D, extrákkal 2000.2.450.000 2001. 4.300.000 1991. 1.250.000 1993. 990.000 1998 1.79Ö.000 1992. OSÖ.OÖÖ VW Golf 111,1,4 benzin 1994. évj., kp. zár, riasztó, fordulat számmérő, magnó, immobilliser, 1.590.000 Ft . iin^­Seat Árosa 1.4, 2000. évj., légzsák, immobiliser, légzsák, sötétített ablak, magnó, 1.750.000 Ft Ssangyoung Korando Family 2.2D, sok extrával 1997.1.890.00C Hyundai Gallopper 2.5D sok extrával Mitsubishi L300 2.3D kisáruszállrtó Nissan Vanette Cargo 2.3D, extrákkal Peugeot Boxer 2.5 Tdi, extrával Volkswagen LT 39L 2.4 1999. 3.400.000 +áfa 1986. 690.000 4áfa 1997. 1.600.000 +áfa 1998. 2.600;000 +áfa 1988. 700.ÖOO +éfa Ford Escort 1.4 CLX, fehér, ’99., légzsák, kp. zár, riasztó, immob., fordulat számmérő, első ködlámpa, 1.690.000 R Ford Mondeo kombi 2.0 4X4 1995. évj., légzsák, klíma, kp. zár, immob., szervo, el. ablak, 1.690.000 Ft Ford Escort Kombi, 1.3B, fehér, 1996. évj., riasztó, immobiliser, rádiósmagnó, kp. zár, 1.150.000 R Ford Escort 1.4, bordó, 1993. évj., napfénytető, magnó, színrefújt lökhárító és tükör, 1.350.000 R Ford KA 1.3, fehér, 2001. évj., rádiómagnó, szervo, immob., pollenszűrő, 1.830.000 Ft Ford KA 150 Collection 1.3, immobiliser, bőrkormány, bőrváltógomb, rádiómagnó, kp. zár, 1.649.000 R Opel Corsa Swing 1.4, 11994. évj., permetkék, riasztó, I kp. zár, el. ablak, rádiómagnó, immob., 1.280.000 Ft Renault Mégane Classic 1.4, zöld, immobiliser, kp. zár, el. ablak, távirányítós rádiómag­nó, légzsák, 2.130.000 R HOVÁNY Kecskemét, Szent László kit AUTÓKLUB AUTÓHÁZ uzu kínai! \A/J,FifIl»JIC?SsW R T f* r IfílvU utl ion ni a / Szalonunk: Kecskemét, Jász ti. 26 lel./fax: 76/505-259, 484-244 Nyitva tartás: H-P: 8-17 A kisautók királya új motorral Skoda Fabia 1.2 SS ■ alacsony fogyasztású 1.2 literes motorja, amely lényegesen könnyebb és modernebb lett, mint elődei. Az új motor mellé most igen kedvező át is párosul. már 1.999.000 Ft tói Az új motorról és akciós gépkocsijainkról érdeklődjön kereskedésünkben! Kombinált átlagfogyasztás: 5,9 1/100 km CO kibocsátás 142 g/km Kévés Autó www.kevesauto.hu Soltvadkert, Kossuth u. 112. Tel.: (78) 581-030 Fax: (78) 581-033 + a MITSUBISHI KIRÁLY AUTÓSZERVIZ használtautó-kínálata MITSUBISHI 6400 Kiskunhalas, Szabadkai u. 35. MOTORS Tel.: 77/423-215, 523-215, 30/218-1502, 30/998-8842 Típus Évjárat Ár/Ft Mitsubishi Space Star 1 3GL 1999 1.890.000 Mitsubishi L200 2.4GLS 2000 3.900.000+áfa Mitsubishi L200 2.5TD DK GLS 1999 4.290.000 Mitsubishi Pajero W2.8TDI GLS 1998 4.300.OOO+áfa Mitsubishi Pajero W 2.8TDI GLS 1995 4.690.000 Mitsubishi Pajero W2.8TDI GLS 1995 3.030.000 Mitsubishi Pajero Sport 2.5TD GLS 1999 6.390.000 Nissan Terrano I. 2.7TD 1989 1.490.000 Ford Orion 1 6D 1988 650.000 Skoda 1201 1981 165.000 VW Golf Variant 2.0i 1995 1.790.000 Toyota Corolla 1.4 2001 2.800.000 Ford Scorpio 2.0 1995 2.200.000 VW Golf 1 4CL 1993 1.290.000 Lada 2107 1990 360.000 Peugeot 205 GLD 1.8 1984 360.000 Citroén Xsara Coupe 1.6 1998 1.750.000 Renault 19 Prima 1.4 1995 890.000 VW Polo III. 1.1 1996 1.390.000 4 sCITROÉN KIRÁLY AUTÓ KFT használtautó-kínálata 6000 Kecskemét, Bajnok u. 13. Tel.: 76/508-805, 508-806, 30/436-3323 Citroen Berlingo 1 9D 2000 2.626.500 Citroen BX 1,9D kombi 1986 399.000 VW Sharan 1.9TDI 1997 3.790.000 Renault Trafic 1400D 1990 990.000 Nissan Sunny 2.0D LX 1992 890.000 Knaus 95TF lakókocsi 1998 2.190.000 FIAT Punto 1.2 VAN 1998 790.OOO+áfa Barkas B1000 1983 99.000 Barkas B1000 hűtőkocsi 1989 220.000 Audi 80 1.3 1980 199.000 Audi 80 1.8 B+G 1988 840.000 Skoda 120L 1984 185.000 Skoda Felicia Pick Up 1,9D 1996 880.OOO+áfa Seat Terra 1 4D 1993 520.OOO+áfa Lada 1200S B+G 1987 280.000 Citroén XM 2.1 Ambiance 1990 870.000 Citroen ZX 1.4 BIG 1995 1.080.000 BMW 325i 1993 2.090.000 Mitsubishi Carisma 1.6 GLX 1997 1.750.000 Citroén Jumpy 2.0 HDI 2000 2.800.000 Citroén Xsara 1,6i 2000 2.000.000 Peugeot 309D GLX 1993 790.000 VW Golf II. 1990 803.400 Toyota Corolla 1,3B 1987 490.000 21643.

Next

/
Thumbnails
Contents