Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-23 / 196. szám
Szívügyek Szívügyek Egy lépéssel az AIDS előtt A 80-as évek elején világszerte pánikot okozott az AIDS megjelenése. Magyarország az elsők között vezette be a szűrést, a megelőzést, majd a világszínvonalú terápiákat. Ma már elmondhatjuk, hogy a magyar egészségügy sikertörténete volt az, ahogyan visszaszorították a vírus terjedését. A részletekről dr. Takács Anikóval, a Bács-Kiskun Megyei ÁNTSZ járványügyi osztályának vezetőjével beszélgettünk. Interjú- Az elmúlt években hogyan alakult az országos, és ezen belül a megyei statisztika1- Magyarországon 1985-ben vezettük be az AIDS-szűrést és azóta 1006 fertőzöttet szűrtünk ki. Egy részüknél még csak a HIV-vírus jelentkezett, mások az AIDS stádiumba léptek, és volt olyan is, aki azóta meghalt. Bács-Kiskunban 1986-ban szűrtünk ki először olyat, akinél jelen volt a vírus. Az elmúlt öt évben összesen 21 esetről tudunk. Itt szintén jellemző, hogy egyesek AIDS stádiumban vannak, vagy meghaltak. A 21 személy közül 7 külföldi, akiknek egy része már elhagyta az országot.- Van-e magyarázat arra, hogy a vírus hogyan került Magyarországra?- Akiket elsőként, mint HÍV pozitívat kiszűrtek, azok a tehetősebbek közül kerültek ki. Elsősorban azt kell leszögeznünk, hogy ez a betegség többnyire a magasabb társadalmi szinteken jelentkezett. Akkoriban szinte csak az odatartozók jártak nyugatra, és feltételezések szerint így jutott a vírus Magyarországra. A magyar társadalomban nincs átjárás a különböző rétegek között, ezért sokkal kisebb volt a továbbfertőződés veszélye. Ráadásul a veszélyeztetettek - intelligencia szintjüknél fogva - azonnal felmérték a védekezés fontosságát. Érdekes az is, hogy a nyugati határ mentén a fertőzött- ség viszonylag alacsony. Ennek oka, hogy a külföldiek nagy része Budapestre utazik. Ez egyébként a főváros adataiból is látszik. Bács-Kiskun megye nagyon jól áll, hiszen ez a legnagyobb megye, ráadásul a határ mentén helyezkedik el, amihez képest kevés a fertőzött.- Régen a homoszexuálisok betegségeként emlegették az AIDS-t.- Ez már régen nem igaz. A rizikócsoportok megoszlása szerint Magyarországon még mindig a legveszélyeztetettebbek a homoszexuális és a biszexuális férfiak. Az utóbbi években azonban egyre több a nő. Akik gyakran váltogatják a szexuális partnerüket, vagy intravénás drogélvezők, azok valóban veszélyeztetettebbek. Magyarországon a betegség nemi úton terjedése a jellemző. Ez pozitívum, hiszen külföldön nagy gond, hogy a vírus gyakran az intravénás drogfogyasztók között terjed. Az országban mindössze két drogélvezőt szűrtünk ki, ráadásul egyikük külföldi volt.- Magyarországon nyilvánvalóan nem csak a társadalmi rétegek közötti átjárás hiánya miatt nem terjedt olyan gyorsan a betegség.- Azt mondhatom, hogy az AIDS kapcsán bebizonyosodott: amennyiben a járványügy mindig egy lépéssel előbbre jár, akkor a fertőződés csökken. Az ÁNTSZ hatalmas hangsúlyt fektetett a felvilágosításra, amit már az iskolákban elkezdünk. Első perctől kezdve hangoztattuk a helyes szexuális magatartás és a biztonságos szex fontosságát. Valóban siker az, hogy ma ebben az országban mindenki ismeri a megelőzés módját, és tudja, hogy a védekezés a saját kezében van. A prostituáltak kapcsán is megszülettek a jogszabályok, ennek ellenére a prostitúció helyzete még mindig rendezetlen. Minden lehetséges fórumon felhívjuk az intravénás drogfogyasztók figyelmét a steril tű fontosságára. A lényeg, hogy elérjük az adott rizikócsoportot, és célzottan megismertessük velük a védekezés lehetőségeit.- A fertőződés módját tekintve, a megyében eddig milyen esetek voltak?- Itt minden előfordult. Volt maternális, tehát az anyán keresztül történő fertőződés, de előfordult hemofiliás is, ahol vérkészítményen keresztül terjedt a vírus. Ez utóbbi esetben a fertőződés még jóval a szűrések beindítása előtt történt, ráadásul a vérkészítmény sem magyar volt.- Mit lehet tudni a betegek várható élettartamáról?- Minden az egyéntől, valamint a fertőződés fokától függ. Előfordult, hogy valakinél a HÍV vírust felfedeztük, és még abban az esztendőben AIDS stádiumba lépett, sőt rövidesen meghalt. Ugyanakkor van olyan személy, akit 1986-ban az elsők között szűrtünk ki, ő azóta is csak vírushordozó és nem beteg. A 21 kiszűrt vírushordozó közül a megyében eddig 6 beteg halt meg. Az utolsó haláleset 1998-ban volt. Egy évvel később mindössze egy személynél fedeztük fel a vírust, ő még abban az évben AIDS stádiumba lépett, de él. 2000-ben nem volt megbetegedés, sőt egyetlen pozitív szűrés sem. Tavaly két fertőződést fedeztünk fel, de egyik esetben sem történt megbetegedés. Az idei esztendő ez idáig szintén eseménytelenül telt. Az bizonyos, hogy amennyiben korai időszakban kiszűrjük a vírust, akkor a rendelkezésünkre álló világszínvonalú kombinált terápiával sokáig biztosíthatjuk a szokásos életmódot. A terápia és az életmód tanácsok együttesen akár arra is képesek, hogy maga a betegség hosszú ideig ne jelentkezzen. A halálozás visszaszorítása is ennek köszönhető. Az AIDS ugyanis a szervezet immun- rendszerét gyengíti le, olyannyira, hogy a beteg végül egy egészséges ember számára veszélytelen betegségbe hal bele. A terápia a vírust egyensúlyban tartja a szervezettel.- Mik a tünetek?- Nem érdemes róluk beszélni, mert anynyira hétköznapiak, hogy bármelyik banális betegség okozhat hasonlókat. A lényeg, hogy ha valaki úgy érzi, miszerint kockázatnak volt kitéve, akkor ne a tünetekkel foglalkozzon, hanem jelentkezzen szűrésre. Itt fontos, hogy a kockázatos magatartást követően 6 hét múlva érdemes szűrésre jelentkezni, különben nem mutatható ki. A kockázatokról tudni kell, hogy a vírus terjedésében a vérnek és a testnedveknek van jelentősége. A testnedvekkel történő fertőződés alapfeltétele a felhám- vagy a nyálkahártya sérülése, hiszen a vírus csak így juthat a vérbe. Sokan a csókolózástól is félnek, de azt tudni kell, hogy ez csak akkor veszélyes, ha sérülésekkel jár. ______takács valentina Holnap országos véradó nap Adj vért, és ments meg három életet! Egyetlen véradással három rászorulón segíthetünk. Országos véradó napot szervez augusztus 24-én szombaton délelőtt kilenc óra és este öt óra között a Magyar Vöröskereszt az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen az ország 22 Tesco áruházában, Szombathelytől Kecskeméten át Nyíregyházáig. Ez a legnagyobb szervezett véradó esemény, amely csak egy ilyen nagy hipermar- ketlánc segítségével valósítható meg. Az immár harmadízben megrendezett, az egész országra kiterjedő véradó nap a korábbi évek sikereire épül: a vásárlásra érkező emberek közül ugyanis nagyon sokan megálltak a korábbi két évben is a donorsátornál és szívesen adtak vért a biztonságos nyári vértartalékképzés elősegítéséHangosan hallgatja a televíziót?^ Nem érti telefonon a beszédet? Nem hallja, ha csörög az óra? • 25 OOO ügyfél ellátásának tapasztalata • TB. által támogatott, és meghatározott ittak • Próbahordási ill. részletfizetési lelietőség • 8 gyártó cég közel 300 terméke • Elemek, illesztékek, tisztítószerek • Nyugdijítsoknak egyedi kedvezmény Digitális hallókészülék akció További információ és időpont egyeztetése Cím: Kecskemét Balatoni u,17 Tel: 06/76/416-724 /Repülő KH. a kvox otícpn re. Az idei nagy véradó napon a donorok mintegy 300 forint értékű ajándékcsomagot is kapnak az áruházláncot működtető cégtől. A budaörsi véradó nap külön érdekessége, hogy több közismert személyiséget is meghívtak a véradásra - köztük Bessenyei Pétert, Görbe Nórát, Gergely Róbertét, Gajdos Tamást, Pintácsi Viktóriát, Anitát, Balázs Pált -, hiszen példaadásuk sokakat arra buzdíthat, hogy szívesen áldozzanak egy-egy fél órát idejükből a véradásra, embertársaik gyógyulásáért. Várnak minden egészséges 18- 65 év közötti felnőttet. ■ í iJfDr. Bálint Zoltán \ Jlasítikai«c&NffS»ákorvos Rendem Túri-I I Ady ß I Byte ♦ Mr|lválto: ♦ Esztétikai ♦ Helyreállító sebészet Házhoz mennek A jövő héten vidékre is kitelepülnek a vérellátó szolgálat dolgozói. Hétfőn például a kaskantyúi művelődési házban várják az önzetlen segítőket. Dr. Szolnoky Győző Ph.D. egyetemi tanársegéd Bőrgyógyászati magánrendelése Nyirok- és visszéreredetű duzzanatok kezelése. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Bejelentkezés: 20/326-61-61 Dr. Gyarmati Csaba plasztikai sebész, sebész szakorvos Kecskemét, megyei kórház bórsebészet, Nagykőrösi a 76/501-930 Magánrendelő: lg Wu MEDITRES KECSKEMÉT (Bagoly) Bagoly u. 1/A 15 00-16.00 óráig. Bejelentkezés: 30/2283-705, munkanapokon. ^ I Esztétikai sebészet: S arc-, emlő-, has-, orr- stb., helyreállító sebészet Bőrelváltozások, visszerek terápiája. Árulkodó szemfenék A szív-, érrendszeri megbetegedések egyik legsúlyosabb rizikófaktorának, a magas vérnyomásnak, azaz hypertoniá- nak a diagnosztizálásában, illetve a megfelelő kezelés kontrolljában a belgyógyász fontos segítőtársa a szemorvos. Ennek a modern orvostudományban elterjedt, és eredménnyel alkalmazott együttműködésnek a részleteiről dr. Sziklai Pált, az orvostudományok kandidátusát, a kecskeméti megyei kórház szemészetének osztályvezető főorvosát kérdeztük.- A szemfenéken direktben láthatók az artériák, a vénák, a kiserek és ezek elváltozásai is. így a szemfenéki vizsgálat során olyan általános betegségek jeleit láthatjuk, amelyek egyébként is érintik ezeket az ereket. A látóideg kiindulási helyén különösen sok olyan tünet nyilvánul meg, amelyek legnagyobb részt nem szemészeti problémára, hanem valamely általános betegségre utalnak.- Jellemzően a belgyógyász kéri ki a szemorvos véleményét, vagy pedig inkább egy egyszerű szemészeti vizsgálat során derül fény bizonyos belgyógyászati jellegű betegségekre?- Többnyire a belgyógyász küldi szemfenéki vizsgálatra a beteget. A konzílium során ugyanis válasz adható arra, hogy a feltételezett érrendszeri betegség igazolható-e a szemfenéken. Az esetek kisebb részében az is előfordul, hogy egy rutin szemészeti vizsgálat során a szemorvos fedezi fel a szemfenéken a cukorbetegség, vagy a magas vérnyomás tüneteit, s küldi belgyógyászhoz a beteget. Előfordul azonban az is, hogy a látóidegfő állapotából olyan betegségekre következtetünk, amikor neurológushoz küldjük tovább a beteget, máskor bizonyos szemfenéki elváltozások alapján haematológiai kórképre, esetleg agydaganatra utaló jegyeket fedezünk fel.- Milyen egyértelmű jelei vannak a magas vérnyomásnak a szemfenéken, s hogyan befolyásolják ezek a beteg látását?- A magas vérnyomás számos tünetet produkál a szemfenéken, ezek azonban - többnyire - a beteg látását nem károsítják. A fiatalkori hypertonia következményeként általában a lokalizált szakaszokban megszűkülnek az erek, míg egy idős embernél egy artéria és egy véna kereszteződésében érhető tetten a jellegzetes szemfenéki hypertoniás tünet. Mivel a magas vérnyomásban szenvedő betegeknél nem ép az érfal áteresztő képessége, az belülről kiengedi az anyagokat. Ezek gócokat hoznak létre, ezért a régóta fennálló vérnyomásos betegeknél a szemfenéki vizsgálat során sárga foltokat találunk. Ha nagyon régóta fennáll kezeletlenül a hypertonia, súlyosabb esetekben a károsodott érfal mellett kisebb-nagyobb vérzéseket is találhatunk. Az úgynevezett hy- pertenzív retinopátia ennél is súlyosabb tüneteket produkál. Ilyenkor elmosódottá válik a látóidegfő a szemfenéken, a környékében pedig hatalmas csikóit vérzések láthatóak. Ez a helyzet - a vérzés elhelyezkedésétől függően - komoly látásromlást is előidézhet a betegnél. Az viszont nagyon ritka, hogy ezek a betegek a szemorvost keresik fel, hiszen ilyenkor azonnali belgyógyászati vagy ideg- gyógyászati kezelésre szorulnak. TOTI (Sorozatunk következő számában további részleteket tudhatnak meg bizonyos belgyógyászati kórképek szemfenéki megjelenéséről.) NEM VASKALAPOS a hölgy. Inkább a sikkes erotika vezette a pári- zsi tervezőt, aki már a hideg napokra gondol.____________fotó: epa "TK-áx C4-! UiiiCC^híj-JÍiC-Szelíd kezelési mód- Egyedülállóan hatásos- A narancsbőrt eredményesen simítja- Sikeres fogyást biztosít- Tartós marad a változás Diószegi Ida masszőz Kmét, Centrál Passage Üzletház I. em. (lépcsőtől balra) Tel.: 06-20(9-361-082 2421« dr. Vágó Áron bőrgyógyász főorvos, kozmetológus Bőrkinövések, szemölcsök eltávolítása, pattanásos bőr teljeskörű kezelése. Gyulladásos, ekcémás, gombás bőrbetegségek gyógyítása. Rendel: hétfő: 18-20H, csütörtök: 16-18 h. Kecskemét, Kápolna u. 2. § (Északi térfal új udvara) * Bejelentkezés: 06-30/317-59-00