Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-22 / 195. szám

HIROS-GONG TAXI: 48-48-48 BALOGH ERNŐ, 48-AS TAXI (BORDÓ, VOLKSWAGEN PASSAT C.) HIROS-GONG TAXI: 48-48-48 jg* NASZÓDI LÁSZLÓ, 50-ES TAXI (FEHÉR, AUDI 80) A kalocsai érsek avatta újra a falu templomát ____________ Vaskút ____________ Háromnapos, gazdag prog­ramot rendeztek Vaskúton augusztus 20-a tiszteletére. Újraszentelték a megye har­madik legnagyobb templo­mát. A szentmisét a Kalocsa- kecskeméti érsek mutatta be. Az ünnepen Matheisz János pol­gármester köszöntötte az ünnep­lő vaskútiakat és a messze föld­ről, Németországból, Szlovákiá­ból, Erdélyből érkezett vendége­ket, a testvértelepülések küldött­ségeit. Hangsúlyozta, hogy cso­dálatosan szép templomuk rend- behozatala az összefogás szép példája, melyben a nemes cél ér­dekében összefogott a község la­kossága, az egyházközség és ala­pítványa, sok külföldre szakadt vaskúti ember és az egyházme­gye. Külön köszönetét mondott az ügyért nagyon sokat fáradozó személyeknek, akiknek átnyúj­totta a képviselő-testület határo­zata értelmében kiérdemelt Vas­kút Községért kitüntetést. A rangos elismerésben Nagy­házi Sándor apát, Boromisza Pé­ter plébános, Árvái Károly, Csa- naky Magdolna, Gyurcsy Tibor- né, Kiing Keresztély, Kubovics Sándorné, Nagy Judit, Papp Fe- rencné és Szász Nándor része­sült. Díszpolgári címet kapott Schindler Mátyás volt vaskúti plébános, a felújítási folyamat kezdeményezője, aki munkássá­ga nagy részét a cél valóra váltá­sára áldozta. Az érseki ünnepi szentmise keretében tartott prédikációjá­ban dr. Bábel Balázs Szent Ist­ván király jelentőségét méltatta. Végezetül átadták a felújítás tá­mogatására szánt további ado­mányokat. így például a mut- langeni római katolikus egyház- község 3000, valamint a német testvértelepülés önkormányza­tának 2500 eurós ajándékát, va­lamint a karlsruhei küldöttség 240 ezer forintját. Felolvasták a község szülötté­nek, Kóródi Mária miniszter asz- szonynak levelét, melyben sajná­lattal jelezte, hogy az árvízzel kapcsolatos teendői miatt nem lehet jelen. Ajándékul egy oltár- térítőt küldött. Az ünnep fényét emelte a Vaskúton élő nemzetisé­gek színpompás felvonulása, a fúvós zenekar, a csátaljai székely népdalkor, a nemesnádudvari és a helyi egyházi kórus éneke, Kosóczki Tamás orgonajátéka. GÁL ZOLTÁN KENYÉRSZENTELÉS CSIKÉRIÁN. A négyszáz lelkes kistelepülé­sen a szombati falunapon dr. Bergmann János apát plébános szen- telte, majd szegte meg az új kenyeret._________fotó, berki erika Kitüntették a jegyzőnőt Ladánybene mérést. Bács-Kiskun Megye Köz­szolgálatáért Díjban több megyei Augusztus 20. alkalmából szá- kollegája mellett Szádvári Erika, mos díjat adott át a napokban a Ladánybene jegyzője részesült. Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés A fiatal jegyzőnő munkájáról és a kalocsai kihelyezett ülésén. Ki- község életéről a szombati lap­emelkedő, alkotó munkájáért kö- számunkban bővebb összeállítás zel 50 embert kapott megyei elis- található majd. ■ Égtek a bálák a határban Solt - Tompa ______ Két szalmabála-tűzhöz riasztot­ták a napokban a tűzoltókat. Több mint száz darab szalmabá­la vált a lángok martalékává Sol­ton és Tompán. A kalocsai tűzol­tókat a Solt mellett lévő Járás­pusztára riasztották. Ott feltehe­tően egy elpattant szikra okozott tüzet, amiben nyolc körbála sem­mi ült meg. A Tompához közeli új nevezett Kőrösoldal egyik ta­nyáján 100 darab bála égett el. A tűzoltóság elsődleges véleménye szerint a vil­lanypásztor meghibáso­dása okozta a tüzet. A két helyszínen összesen 450 ezer fo- rintnyi kárt okozott a tűz. ■ Székesfehérvárra szállítják __________ Kecskemét Két kecskeméti férfit vettek őri­zetbe a rendőrök a napokban. A Székesfehérvári Városi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján vették őrizetbe a 41 éves A. Z.-t, akit több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai fogták el a 24 éves A. S.-t is. Elle­ne korábban rendeltek el nyomo­zást lopás vétség alapos gyanúja miatt. Az őrizetbe vett férfit most sikerült kézre keríteni. ■ Tönkölybúzából készülhet a harmadik évezred kenyere Több mint félezren vettek részt az akasztói Stadler-stadionban megrendezett II. Tönköly kongresszuson. Agrárszakemberek, orvosok, természetgyógyászok szerint a tönkölybúza adhatja a harmadik évezred kenyerét. Akasztó A tavalyi első Tönköly kongresszuson résztvevők háromszorosa látogatott el szombaton, az akasz­tói Stadler-stadionban megrendezett idei fórum­ra. A nagy érdeklődést elsősorban az ősi magyar búzafajta egészséges táplálkozásban betöltött szerepével magyarázták a szervezők. Az ÖKO-10 tönkölybúza fehérjetartalma 50 százalékkal meghaladja az azonos körülmények között termesztett közönséges búzafajták fehér­jetartalmát. Aminosavakban gazdag, vitamintar­talma kiemelkedő. Kalcium, magnézium és fosz­fortartalma 7-8-szor magasabb más gabonákból készült termékeknél. Beltartalmi értékeinek kö­szönhetően erősíti a szervezetet, javítja az anyag­csere folyamatokat, energiával látja el az izom- és kötőszöveteket. Kedvező hatást fejt ki az idegsej­tekre, a látásra, valamint a bőrszövetekre. A tudo­mányos kutatók, szakemberek elsősorban a fej­lődő vagy legyengült szervezet erősítésére, az el­lenálló képesség megőrzésére ajánlják a tönköly­búzából készült termékek fogyasztását. A kong­resszus helyszínének megválasztásában döntő tényező volt, hogy az akasztói Béke szövetkezet az ország egyik legjelentősebb biotermesztője, s ezen belül a tönkölybúza termesztésében kiváló eredményeket értek el. A tanácskozás résztvevőit Fúrós András, a Bács-Kiskun megyei Agrárkamara alelnöke, és Danis István, Akasztó polgármestere köszöntöt­te. Ezután előadások, korreferátumok hangzot­tak el. Benedek Fülöp, kormánybiztos, címzetes államtitkár a nemzeti földalap szerepéről tartott előadást, Pap Gábor, néprajzkutató a magyarság és a búza kapcsolatáról beszélt. Az ökológiai ter­mesztésről Sáfár Zoltán, a Biocontrol munkatár­Félezer érdeklődő hallgatta az előadásokat. fotó: s. l. sa, a tönköly ethnobotanikájáról dr. Réthey Prikkel Miklós, agrármérnök, a tönkölybúzából készült termékekről pedig dr. Tormáné Kása Margit, a Győri Sütőipari Kft. ügyvezető igazga­tója tartott ismertetőt. Dr. Niederland Tamás, győri főorvos és Béky László természetgyógyász előadása a biotermékek, ezen belül a tönköly kedvező élettani hatásairól szólt. Dr. Kalmár Gergely, nemesítő a tönkölybúza kutatásával kapcsolatos legújabb eredményekről tájékoztatta a hallgatóságot. Benedek Fülöp lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy a kormányzat támo­gatja a biotermesztés különböző ágazatait, ame­lyek a homokhátsági programban is szerepelnek.- A homokhátság szinte kínálja magát a bioter­mesztésre, az uniós csatlakozás után ez kitörési pontot jelenthet az itt élők számára. Óriási a kül­földi piac érdeklődése, ezért nem lesz gond a ter­mékek értékesítésével. A kormány a technológia és az eszközök költségeire biztosít támogatást, s szerintem két-három év átfutási idő után jó pozí­cióban lehetünk jelen a külföldi piacokon, - mondotta a kormánybiztos. SINKOVICZ LÁSZLÓ Meseoperával indul az évad Megkezdődtek a próbák a kecskeméti Katona József Színházban ___________Kecskemét Tegnap délelőtt tartotta évad­nyitó ülését a kecskeméti szín­ház társulata. Bodolay Géza igazgató bemutatta az új tago­kat, s ismertette a 2002/2003- as évad műsortervét. A próbák délután már meg is kez­dődtek. A kecskeméti publikum több új arcot is fölfedezhet az ősszel induló évadban. Kaposvár­ról szerződött hozzánk Anger Zsolt, Veszprémből pedig Magyar Kinga. A Sok hűhó semmiért cí­mű Shakespeare darabban Kere­kes Évát, a Madách Színház mű­vészét láthatjuk majd. Színpadra lépnek néhányan azok közül, akiknek tavaly már tapsolhatott a közönség: Andorai Péter, Kárász Zénó, Bás'ti Juli és Haumann Pet­ra. Az egész évadra szóló szerző­déssel kötelezte el magát Kecske­mét mellett Rubold Ödön is. Ami a legközelebbi terveket il­leti, a direktor elmondta, hogy a Shakespeare vígjáték már gyakor­latilag kész, az első nagyszínházi bemuta­tó ezzel szemben We­ber Kristóf A játék ka­tona története című egyfelvonásos mese­operája lesz - Ander­sen nyomán és Mozart modorában (rendező: Pinczés István, koreog­ráfus: Keveházi Gá­bor). Ezt követi Eisemann ope­rettje, a Fekete Péter, Puskás Ta­más rendezésében. Még 2002- ben láthatjuk Juronics Tamás tánctársulatának Bolero & Tűz­madár című balettbemutatóját. A kamaraszínházban ma kezdőd­nek Schiller Ármány és szerelem- jének próbái - Ádám Tamás ren­dezésében, később ugyanitt tűzik műsorra Karinthy Omnibuszát is. Az Üzemszínházban új darab vÍ.’JJJAv'J lllMPl) lesz a Paraszt Hamlet és tovább fut a Push Up. Az elmúlt évad vé­gén még kérdéses volt, hogy a Szép Helénát, vagy az Orfeusz az alvilágban című operettet rendezi- e Iglódi István március­ban. Mára eldőlt a kér­dés az Orfeusz javára. A társulati ülésen szót kért dr. Sárközy István, alpolgármester, aki beszámolt a város­háza belső udvarának rekonstrukciójáról. A felújítást úgy valósították meg, hogy a leg­modernebb technikai feltételek rendelkezésre állnak színházi produkciók bemutatására. Régi vágya teljesül a kecskemétieknek azzal, hogy a város beléphet a nyári színházi szórakozást is kí­náló települések sorába. Egyúttal a Katona József Színház társula­tát kérte föl a megnyitó előadásra. K. E. Az euros kávé Egy vállalkozó ismerősöm me­sélte a következő esetet. Egy reggel elindult egyik partneréhez, de korán érke­zett. Gondolta amíg kinyit a kiszemelt üzlet, addig meg­iszik egy kávét. Bement az út menti parkoló kissé lerobbant büféjébe. Bár a vendéglátó he­lyiség nem volt túl bizalomger­jesztő, úgy érezte, hogy 20-25 percet jobb ott eltölteni, mint a kocsiban. Kért egy feketét. Úgy számított, hogy egy százasból - na jó - 120-140 forintból ki­jön a reggeli frissítője. Amikor fizetni akart meglepődött. Mármint az áron.- Egy euro a kávé ára. - mondotta a büfés. (A történet idején 220-230 forintot ért az európai valuta.)- Nekem nincs euróm. - mondotta ismerősöm.- Na jó! Akkor jó lesz a fo­rint is - válaszolta pökhendi módon a büfés. - Akkor adjon 300-at. Mit volt mit tennie a vállalkozónak fizetett.- Nem volt drága a kávé? - kérdeztem az ismerőst.- Dehogynem. Viszont hasz­náltam a büfé mellékhelyisé­gét. Azért már nem fizettem, úgyhogy ennyivel kevesebbe került annak a tökfilkónak a feketéje. BARTA ISOLT Közéleti hírek • Az MSZP-SZDSZ közös, nyil­vános kampánynyitó sajtótájé­koztatójára várja az érdeklődő­ket augusztus 22-én, 16 órakor a kecskeméti Erdei Ferenc Műve­lődési Központ előtt. Vendég: Kiss Péter, foglalkoztatáspoliti­kai és munkaügyi miniszter. • Tisztelt Választópolgárok! Dr. Brúszel László az MSZP- SZDSZ polgármesterjelöltje megnyitotta kampányirodáját. Munkanapokon 10-18 óráig várja az érdeklődő választó- polgárokat a kecskeméti Cent- rál Passage (Dobó krt. 8. sz.) földszintjén. __ ■ Közlekedés Az 51-es út 85+300-85+800. kői­ében teljes, 138+500-139+500. km-ében félpályás lezárás vár­ható. A bajai Türr István-hídon rendőri felvezetés mellett nap­pal 2 óránként, éjjel 4 óránként lehet csak áthajtani. TRAFFIPAX: Ma Bácsalmás, Tataháza, Solt, Kecel, Kiskőrös, Kiskunhalas és Kecskemét terü­letén számíthatnak a gépjármű- vezetők radarellenőrzésre. ■ Az dJfffftb áruház UNIVEK COOP KL akciós ajánlata aug. 22-28-ig illetve a készlet erejéig: FÜSTÖLT FŐTT CSÁSZÁRSZALONNA, Régi ár Akciós ár DÉLHÚS 1400 Ft 785 Ft FÉLBARNA KENYÉR, 1 KG SÁGA PAN. PULYKAMELL-119 Ft 99 Ft MAJONÉZES GOMBÁVAL TÖLTÖTT, 750 G 799Ft 598 Ft KRISTÁLYCUKOR, 10 KG 20101+ 1799 Ft EDUSCHIO WIENER EXTRA, 250 G 399 n 285 Ft SZOBI VITA FRUIT NARANCS SZÖRP. 0,7 L .77-5 Ft ^ ti 299 Ft + U. TOP JOY FITNESS SPORT, 1 L J222FT 189 Ft SOPRONI ÁSZOK SÖR, 0,5 L DOBOZOS APENTA ÁSVÁNYVÍZ, 1,5 L u&n 115 Ft VISSZAVÁLTHATÓ PALACKOS FA TUSFÜRDŐ, 250 ML _82Ft-HT 74 Ft + ü. GREEN TEA 578-1+ 334 Ft TAFT HAIL AKK ULTRA ERŐS, 250 ML + 50 ML AJÁNDÉK 791 n 735 Ft jBIOPON VITALITY, 4,5 KG UTÁNTÖLTŐ 23TOTI 1899 Ft ___ skemét, Nyíri út Tel.: 76/492-439 va: H—P: 8—19; Szó: 7—135 Vas: 7—XI. NVA ßßUCSUZTfll Ha Petőfi Népe, akkor jégkrém is! Lapunk legifjabb olvasói (és leendő olvasói) egy-egy jégkrémet kapnak ajándékba, ha: ♦ találkoznak munkatársunkkal ♦ és egy Petőfi Népét vagy egy Tempót tartanak a kezükben A jégkrémhét helyszínei: kedden (27-én): Baja, Jakabszállás, Orgovány, Soltvadkert szerdán (28-án): Kecskemét, Kaloc sa, Kiskőrös, Lakitelek, Kiskunhalas csütörtökön (29-én): Dunatetétlen, Tiszaug pénteken (30-án): s Fülöpszállás, s Kiskunfélegyháza (Az akció a települések forgalmas pontjain a készlet erejéig tart.) KELLEMES HUSITO TALÁLKOZÁST KÍVÁNUNK!

Next

/
Thumbnails
Contents