Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-21 / 194. szám
‘ww< AUi 21 SMS-postával Napi ajánlat: PROFI ŐSZIBARACKLÉ 1L| 25% 69 Ft | Ajánlatunk csak a készlet erejéig tart! *69 Ft/I | Baja, Dózsa György út 12. • Kiskunhalas, Vasút u. 7-11. Petőfi Népe A Duna - Tisza köze napilapja kisrepülőgép Bajánál ma hajnalban tetőzött a Duna A járműforgalom korlátozásával biztosítanak menekülési utat a gemenci vadaknak PÁLMONOSTORA Vasárnap késő délután lezuhant egy permetező kisrepülőgép Pálmonostora külterületén. Személyi sérülés nem történt. A kár csaknem tízmillió forint. Egyelőre nem tudni, műszaki okok, vagy a pilóta hibája okozta a Z- 37-es mezőgazdasági repülő lezuhanását. A pilóta már több órája végezte a szórást a Lehegő dűlő melletti szántóföldön. A második felszállást követően azonban a kisrepülő furcsa manőverekbe kezdett a levegőben. Súrolta egy fasor tetejét, elszakította az út melletti légvezetéket, majd kis szögben a földnek csapódott. A pilóta szerencsére nem sérült meg. Hortobágyi István rendőrségi szóvivő elmondta, hogy az elsődleges szakértői vizsgálatok szerint a repülőgép pilótája elvesztette uralmát a légi jármű felett, és ez okozhatta a balesetét. ■ A TARTALOMBÓL Véget értek a Félegyházi napok. ■ 6. oldal Magyar és orosz tájfutó siker. 7. oldal Többet sportol-e nyáron. 10. oldal Szalkszentmártonban tegnap a szabadszállási kiképző központ 150 katonája hősiesen dolgozott a gáton. Kalocsán tegnap tetőzött Duna. Naponta ötszázan dolgoztak a városban a gátak megerősítésén, 250 ezer homokzsákot raktak le, valamint 20 ezer köbméter földet mozgattak meg. ________________Bács-Kiskun________________ Török Gusztáv Andor kalocsai polgármester, a térség védelmi bizottságának elnöke elmondta: összesen három családot kellett kitelepíteni biztonságuk érdekében Fajszról, Soltról és Kalocsáról. A három erdészcsaládból kettőt rokonoknál helyeztek el, a harmadik ideiglenes lakhelyéről pedig a kalocsai önkormányzat gondoskodott. Bajánál ma hajnaltól tetőzött a Duna. Védik a Petőfi- és a Nagy-Pandú-szigetet, no meg a világhírű gemenci vadállományt. Az ünnepek nem jelentettek szabadságot a vízügyeseknek. Mindenki visszatért, és a teljes védvonal védekezik a szolgálati helyén - mondta el dr. Halász Rudolf, az Alsó-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az osztrák és a szlovák területen végig pusztító igen tekintélyes dunai árhullám bajai tetőzése - a szakemberek számításai szerint - alatta marad ugyan az eddig mért legnagyobb nyári, tehát az 1965-ös árvíznek, de mindenképpen a második legnagyobb. Nem szabad lebecsülni a jelentőségét. A Duna menti árvízvédelmi fővédvonal kiépítettsége jó, de a töltéserősítés óta ekkora vizet még nem kapott. - Szeretném megnyugtatni a lakosságot, hogy ezt a nagyon jelentős árhullámot a fővédvonali töltések mostani kiépítettsége mellett biztonsággal levezethetjük. Sajnos, ez a hullámtéren levő üdülők tulajdonosait nem vigasztalja. Tudjuk, hogy a töltés mellett, a mentett oldalon a fakadó vizek vagy más káros jelenségek bármikor és bárhol megjelenhetnek. Ezért a fővédvonal őrzésére, a figyelőszolgálatra feltétlenül szükség van. A Duna menti önkormányzatokkal jó együttműködéssel, a lakosság bevonásával, megfelelő mennyiségű töltött homokzsákkal és anyaggal szükség esetén azonnal megkezdjük a kárelhárítást. A Duna mellett, így Baján is él egy olyan nemzedék, elsősorVÁRHATÓ VÍZÁLLÁS BAJÁNÁL (cm) Szerda 940 Csütörtök 931 Péntek 875 Szombat 738 Forrás: vízügy FOTÓ! P. S. ban a negyven év alatti emberek, akik még nem láttak a Dunán ilyen árhullámot levonulni. Megnyugtatásképpen elmondhatom, hogy a Mohács-sziget töltései is olyan biztonságra vannak kiépítve, hogy nem kell félni az elöntéstől - mondta az igazgató. Hétfő este óta szakaszoson lezárják a forgalmat az 55-ös főúton, Pörböly és a Türr István Duna-híd bajai hídfője között. Ez azt jelenti, hogy éjszaka négy óránként, nappal pedig két óránként engedik át- a járműveket a hídon és a Ge- mencet átszelő úton. A járműoszlopok rendőri felvezetéssel, 30 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek. Teszik mindezt azért, hogy a vadállomány számára menekülési utat biztosítsanak. Az árvízvédekezéssel kapcsolatos kérdésekre Kalocsán a 78/462-407 vagy a 20/9461-324, Baján a 79/428-815 és a 20/9572-588-as telefonszámokon lehet választ kapni. Továbbiak a 2. és a 4. oldalon. KOMMENTÁR A 4. OLDALON. Auchan Sertésvirsli: 329 Ft/kg A Pólus Róna mellett 2002. augusztus 21., szerda • Ara: 67 Ft, előfizetve: 53 Ft • LVIL, 194. szám • Bács-Kiskun és Dél-Pest megyei kiadás gll--; i 3;3 235037 Szent Istvánra emlékeztünk Magyarország Szent István király megteremtette európaiságunk erkölcsi alapjait, és ezt kötelességünk továbbvinni - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök az Országházban, amikor augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adott át. Medgyessy Péter miniszterelnök augusztus 20-i ünnepi beszédében kiemelte: a magyarságnak - Szent István-i felismerésen nyugvó - huszonegyedik századi döntése, hogy belső szövetségre lép Európával. Az új államalapításhoz mérhető döntéssel a magyarság ismét a nyertesek oldalára kerül, oly hosszú évek után. A kormányfő hozzátette: István király ezeréves döntése maradandónak bizonyult, ezért tartja őt a földrész Európa jelképes magyar alakjának. Orbán Viktor szerint Magyar- országon egyre többen törekednek arra, hogy részt vegyenek ügyeik intézésében, és beleszóljanak abba, hogy milyen irányba megy az ország, miként alakul a magyarság sorsa. A volt miniszterelnök Budaörsön, a helyi polgári körök által rendezett ünnepségen úgy vélte, hogy szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert történelmünk elénk tárja azokat az értékeket, amelyekhez hozzá lehet férni. A megyei ünnepségekről az 5. és 6. oldalon számolunk be. ■ Túszokat ejtettek a követségen Berlin_________ Egy eddig ismeretlen iraki ellenzéki csoport tegnap délután Berlinben elfoglalta az iraki nagy- követséget. Túszul ejtette az ott dolgozókat, köztük a külképviseletet vezető ügyvivőt. Irak terrorista akciónak nevezte a nagy- követség elleni támadást. A túszejtés során egy férfi köny- nyebben megsérült. Quastor QUAESTOR PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ RT. AZ ÉRTÉK A MÉRTÉK Bármely összegű megtakarításnál előnyös. Az egy éves állampapírkamatot mindig meghaladó, kiszámítható kamatozás. Folyamatosan vásárolható. Jelen hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattételnek, és nem helyettesíti a QUAESTOR ingatlan Kötvény, a PSZÄF által 111/10.260/2001. számon 2001.03.29-én jóváhagyott hivatalos tájékoztatójának megismerését! A Kibocsátási Tájékoztató megtekinthető a Forgalmazó helyeken. 6000 Kecskemét, Dobó krt. 9. terasz Tel.: (76) 416-504 KERESZTALJA ZARÁNDOKLAT. A helybeli katolikusok mellett sok környékbeli is részt vett azon a zarándoklaton, amelyet a hétfő reggeli szentmise után tartottak a lakiteleki templomtól a népfőiskoláig. A zarándokok magukkal vitték a szentkirályi plébániától kölcsönbe kapott Szent István-ereklyetartót is, amelyben az államalapító király koponyacsontjának egy darabkáját őrzik. __________________fotó: sz. a. 977013323503702194