Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-19 / 193. szám

HIROS-GONG TAXI: 48-48-48 KERESZTES FERENC, 3S-AS TAXI OPEL) HIROS-GONG TAXI: 48-48-48 BÁN ISTVÁN, 39-ESTAXI (FEHÉR, MERCEDES 129) .Végre nem kell lassítani a fekvőrendőr miatt” Vajon kibírják-e a homokzsákokkal megerősített gátak a víz nyomását. Sokan kérdezik ma ezt a Duna mentén? fotó: k. l Baja-árvíz Dunafürdő víz alatt van. Az élet azonban nem állt meg az árvíz miatt.- Amit látnak, hölgyeim és ura­im, arra még számítsanak rá egy méternyit, mert itt ahol most ál­lunk kedden derékig fog érni a víz - magyarázza a Dunafürdő le­járatához érkező turistáknak egy autóbuszból kiszálló szegedi tú­ravezető. Útban Pécs felé a Duna- híd Pörböly felöli hídfőjénél tu­catjával állnak meg az autósok és motorosok. A távolról érkező em­berek szörnyülködnek. Azok, akiknek a hétvégi házukban már a mennyezetig ér a víz, nyugod­tak.- Nincs már mit tenni. Fölpa­koltuk a bútorokat a tetőtérbe. Lesz, ami lesz! Nem ez az első áradás, de legutóbb 1965-ben volt ilyen nagy - mondja Vinkó Sándor bácsi. Csak azt sajnálja, hogy a két hete frissen kimeszelt Bárka utcai üdülője ismét úszik. Nála szerencsésebb a Felden há­zaspár. Ők ezen a héten akarták eltüntetni a tavaszi áradás jeleit. Szerencse, hogy még nem kever­ték be a festéket. Kérdés, hogy az ár levonulása után az idén meg- száradnak-e majd a falak. Felden Józseffel kenuval teszünk egy körutat az üdülőtelepen, ahol már a legmagasabban fekvő Pil­langó utcában is csak csónakkal lehet közlekedni. Viszonylag nagy itt a ladik forgalom. Az egyik szembejövő csónakból az ismerősök szólnak: - Egy gond­dal kevesebb, Józsi bácsi. Végre nem kell lassítani a fekvőrendőr miatt. Áram nincs, de kiszolgálás még van a Bárka Pihenőházban. Be-betér egyik másik szomszéd egy-egy üveg sörre. Nyitva a nagykapu, be lehet evezni, a ladi­kot oda lehet kötni a ház valame­lyik lépcsőfokához, vészesen kö­zel az emeleti szinthez. Kedden itt már lépcsőzni sem kell majd. Kérdésünkre, sikerült-e minden értéket kimenteni, a gazda rövi­den válaszol: Csak az a baj, hogy a mobiltelefonom lemerült. Sze­rintem végképp, mert ott van lent a nyakig érő vízben. A Vadvirág utcában farönkök­kel teli udvarokat lehet látni. Ez­zel fűtöttek volna a téliesített há­zakban a lakók. Délután még összefogta a tűzifát a kerítés sze­gélye, estére azonban elsodorja a rönköket a Duna. Tűzoltók jön­nek szembe motorcsónakon. Ossó János őrnagy, mentési osz­tályvezető és három társa min­den üdülőt körbejárt. A követke­ző éjszakát már csak 9 személy kívánja saját felelősségére nyara­lójában tölteni. Az összesen mintegy 50 állan­dóan lakott üdülő közül szomba­tig csak 15-ből nem költöztek ki a lakók. Minden kinnmaradónak van vize, élelme, száraz ruhája, takarója és persze csónakja. Nem találtak olyan épületet melyből bárkit is ki kellene menteni. Nincs olyan lakott építmény mely összedőlhet a víz sodrásá­tól. Ennek ellenére a biztonság kévéért a maradók nevét és pon­tos tartózkodási helyét a tűzoltók feljegyezték. ______király László Honfoglalás kori bemutató Lakitelek-Népfőiskola Ma ünnepelnek a lakitelekiek. Reggel 8-tól a római katolikus templomban misét, 10 órától pe­dig honfoglalás kori bemutatót, képzőművészeti tábort tartanak a Népfőiskolán. Délután a Köl- csey-házban Bíró László püspök és Lezsák Sándor országgyűlési képviselő előadása várja az ér­deklődőket. A nap a Szent István kápolnában gregorián és históri- ás énekekkel, ökomenikus isten- tisztelettel, a szabadtéri színpa­don pedig koncerttel folytató­dik. Az ünnepség tűzijátékkal zárul. ■ Ünneplő bácsalmásiak Bácsalmás Ma folytatódik a városban az ün­nepi programsorozat. Kispályás labdarúgó-tornát és pálinkaver­senyt rendeznek, a gyerekeket pedig a Vackorbusz mozgó ját­szóházába várják. A Napszínház társulata fél 11-től Eletelefon cím­mel ad gyermekműsort, délután 5-től pedig a Bukfenc a mesebo­hóc című mesejátékot mutatja be. Modern táncok bemutatója kezdődik 6-kor, majd bemutatko­zik a Skulls együttes. Este 7-től a Napszínház „Csokoládé” címmel idézi fel a 60-as, 70-es évek gála­produkcióit, míg 9-re ökörsütést hirdettek. Kedden délelőtt a sportpályán gyerekeknek rendez­nek ügyességi versenyt. Fél 4-kor a katolikus templom­ban ünnepi szentmisét, három­negyed 5-kor a sportpályán ke­nyér- és terményszentelést tarta­nak. Ezt követően a Szabadkai Népkör zenés, táncos ünnepi műsort mutat be „Ha majd a bé­ke minden ágyút haranggá visz- szaönt” címmel. Este 7-től a Mol­nár Dixieland Band koncertezik, 11-kor tűzijáték zárja a napotot. Kitüntetések az ünnep alkalmából Kalocsán ülésezett a megyei közgyűlés A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye alapí­tási millenniumának alkalmából ülést tartott pénteken a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés az érseki székhelyen. Az ünnepségen megyei dí­jakat adtak át. Kalocsa A megyei közgyűlés pénteken tartott kihelyezett ünnepi ülést a kalocsai Nagyasszonyunk Katoli­kus Általános Iskola és Gimnáziumban.- „A hely szelleme is arra inspirál, hogy együtt emlékezzünk meg országalapító Szent István ki­rályunkról és a Kalocsa-Kecskeméti Főegyház­megye ezer esztendejéről. Ahhoz, hogy ünnepi megemlékezésünk élővé, jelenvalóvá váljon, Szent István személyében meg kell találnunk a mának szóló üzenetet. Páratlan személyiségét, országépítő bátorságát, életet formáló hitét újra és újra fel kell mutatnunk, magunk elé kell állítanunk, mert csak így lesz mél­tó a megemlékezés” - fogalmazott ün­nepi beszédében Endre Sándor, a me­gyei közgyűlés elnöke. Ezt követően kiemelkedő, alkotó munkájukat elis­merve kitüntető díjak átadására került sor. Bács-Kiskun Megyéért Díjat vehetett át Ale­xander de Gelsey vegyipari vállalkozó, dr. Bábel Balázs érsek, Endre Sándor elnök és a Gong Rá­dió nevében Németh Ervin főszerkesztő. Bács-Kiskun Megye Ifjúságának nevelésé- ért-díjat kapott a bajai dr. Czoboly Zoltán nyu­galmazott gyermekorvos, a kecskeméti Farkas István tanár, a miskei Mácsai Károlyné Kohl Juli­anna óvónő (felvételünkön), a lajosmizsei Péter László tanár, edző. Bács-Kiskun Megye Közművelődési Díjban részesült a kiskunfélegyházi Bánkiné dr. Molnár Erzsébet Aranka történész, levéltáros, a kecske­méti Pólyák Albert népművelő, a tiszakécskei Tajti Erzsébet tanár és a jánoshalmi Vavró Istvánná Domonkos Jolán könyvtárigazgató. Bács-Kiskun Megye Művészeti Díjat vehetett át a kalocsai Dargay Lajos szobrászművész, igazga­tó, a vaskúti Fábri Géza tanár-igazgató, a tisza­kécskei Gyalai Béla festőművész-tanár és a kis­kunhalasi Csipkevarró Asszonyok csoportja. Bács-Kiskun Megye Tudományos Díjat ka­pott dr. Henkey Gyula antropológus, dr. Szabó Zoltán osztályvezető főorvos, dr. Szilágyi Tibor t agrometeorológus (mindhárman kecskemétiek) és a bajai dr. Szlávik Lajos főiskolai tanár. Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért Díjjal tüntették ki a kecskeméti dr. Erdélyi Zsuzsannát, a petőfiszállási dr. Gyöngyösi Péter Pált, a sza­badszállási dr. Mihályi Lászlót és a kecskeméti dr. Zombor Gábor. Bács-Kiskun Megye Közszolgála­táért Díjban részesült a kisszállási dr. Ceglédi Zoltánná, Kovács Ernő tisza­kécskei polgármester és dr. Újlaki Esz­ter, Bácsalmás aljegyzője. Bács-Kiskun Megye Sport Díját ve­hette át Csábi Bettina kick-box világ­bajnok, Hosszú István edző, Mészáros János felügyeleti ellenőr és Tabajdi Jó­zsef hosszútávfutó. Bács-Kiskun Megye Nemzetiségi Kisebbségeiért Díjban részesült a miskei Kovács Ferenc elnök, a császártöltési Kömives Péterné Miskolczi Mária tanár és a vas­kúti Német Hagyományőrző Táncegyesület. Posztumusz Díjat adományoztak Rácz Kál­mán néhai cimbalom művésznek. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöké­nek Kitüntető Díját vehette át Bajnóczi Sán- dorné, Molnár István, Nagysolymosi Istvánná és Vidékiné Sóti Éva. A Bács-Kiskun Megyei Köz­gyűlés elnöke megyecímerrel díszített aranygyű­rűt adományozott dr. Kása Zoltánnak, a megyei Területi Államháztartási Hivatal igazgatójának és dr. Ferenczi István megyei főjegyzőnek. A kitün­tetettek nevében dr. Bábel Balázs érsek köszönte meg a díjat, aki az elismeréssel járó pénzt az ár­vízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel. MIKLÓS IMRE A kitüntetettek népes csoportja, középen Endre Sándor megyei elnökés Bábel Balázs kalocsai érsekkel. FOTÓ: WALTER ANIKÓ Éberen őrködnek a polgárőrök Kalocsa Hagyomány, hogy a kalocsai pol­gárőrök évente egyszer a meszesi Duna-parton egy összejövetel ke­retében beszélik meg az őket érin­tő legfontosabb kérdéseket, s érté­kelik a közös munka eredményét. Idén a szokásoktól eltérően nem a Duna-parti üdülőben, hanem a Bátyai úti székházban randevúz­tak. Medgyes János, a megyében legnagyobb egyesületi tagsággal rendelkező Kalocsai Polgárőr Egyesület elnöke szerint az éves találkozóra azért is szükség van, mivel a hétköznap nincs idő be­szélgetésre, kikapcsolódásra. A jelenleg 97 fővel működő polgár­őrségnek idén egyébként is bőven akad tennivalója, hiszen Kalocsán szinte egymást érik a rangos ese­mények. Legközelebb augusztus 24-25-én), az ezeréves érsekség­hez kapcsolódó programsoroza­ton látnak el rendvédelmi felada­tokat. ■ (jj'Pulms^AfS Sajtos kifli A trükkös kereskedő úgy tudja a legtöbb pénzt kiszedni a tu­ristából, ha nem tünteti fel az árakat a termékeken. Kis hegyi faluban nyaraltunk. A gyereke­im kiflire voltak éhesek. A falu legnagyobb boltjában k& pék­süteményt vettem csemetéink­nek, s engedve hirtelen fellépő mohóságomnak magamnak s páromnak is leemeltem egyet- egyet a kenyeres-kiflis pultról.- 280 forint Összesen. - mondotta a pénztáros a kasz- szánál, miután beütötte a gép­be az árat.- Mi 280? - kérdeztem.- A négy kifli.- Mitől ilyen átkozottul drá­ga?- Sajtosak.- Ezeken nincs sajt.- Lehet, hogy nincs most, de reggel még volt. Én láttam. Legfeljebb azóta lepergett ró­luk. - mondotta a kasszásnő. Többet nem vásároltunk Ott. BARTA ZSOLT Ketten támadtak Kecel A férfi meglepődött, amikor meglátta, hogy a gondjaira bízott tanya teraszán a két üldögélő férfit. Nem gondol­ta, hogy a két idegen megve­ri majd kirabolja. Rablás miatt indult eljárás két román állampolgár ellen. A két férfi Kecel-Szarkásban lévő egyik tanyára ment be pénteken kora este. A házban nem volt senki, így a két idegen leült a te­raszon. Az épület idős tulajdo­nosa korábban beköltözött a vá­rosba, de megbízott egy 58 éves férfit, hogy felügyeljen az épü­letre. A keceli P. M. nem sokkal azután ért oda a tanyához, miu­tán a két férfi kényelembe he­lyezte magát. Tudni akarta az idősödő P. M., hogy a két isme­retlen mit keres ott? A kérdezős- ködésnek vita, majd verés lett a vége. Hortobágyi István rendőr­ségi szóvivő elmondta, a 26 és 35 éves román állampolgárok megverték a házra felügyelő fér­fit, elvették tőle az óráját, majd elmenekültek. A rendőrség még aznap őrizetbe vette a gyanúsí­tottakat. Közlekedés Szalkszentmárton-Dunaújváros között szünetel a komp, Mo­hácsnál a rév sem üzemel. TRAFFIPAX: Ma Bátya, Kecel, Császártöltés, Kiskunhalas, Baja és Kecskemét területén számít­hatnak a gépjárművezetők ra­darellenőrzésre. ■ FONTURI RUHAVÁSÁR Holland import kilós ruhák és cipők vásárát tartjuk minden szerdán 8-17 óra között Kecskeméten, a helyőrségi klubban. Nézzen be hozzánk, megéri! PNEUCENT KECSKEMÉT KFT Személy-, új és újrofutózott teherabroncsok, acéllemez- és könnyűfém keréktárcsák, ii jl'INmirm W YOKOHAMA Kecskemét, Csáktornyát u. 4-6. Tel.: 76/418-737 HÚSÁRUHÁZ DÉLHÚS Rt. Termékek Forgalmazója AKCIÓ! 8008. 08. 81-08. 84. Főtt császár (Délhús) Pacal Sertéslapocka Sertéscomb Sertésdagadó Sertésoldalas Lédig zsír Tejföl Fagy. csirke, egész Fagy. csirkemáj 782 Ft/kg 699 Ft/kg 670 Ft/kg 690 Ft/kg 650 Ft/kg 590 Ft/kg 220 Ft/kg 54 Ft/db 356 Ft/kg 470 Ft/kg Fagy. csirkezúza Pulyka virsli Lecsókolbász Família párizsi Família Klub sonka 423 Ft/kg 399 Ft/kg 460 Ft/kg 383 Ft/kg 954 Ft/kg Fiatal, pályakezdő hentes/eladó férfiakat felveszünk. Jelentkezni a HÚSÁRUHÁZBAN. KCCSHÉMCTI « A BAJAI ÁRUHÁZUNKBAN! 257110 KECSKEMÉT, DOBÓ HAT. 9-11. BAJA. KÜLSŐ IPARTELEPI ÚT T«l.: 79/527-43»

Next

/
Thumbnails
Contents