Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-17 / 192. szám
10. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2002. Augusztus 17., szombat HMW Elkábította és megerőszakolta Tegnap letartóztattak egy tinédzser fiút, aki a gyanú szerint gyógyszerrel elkábított, majd - miután áldozata védekezésre képtelen állapotba került - megerőszakolt egy fiatal lányt. Kiskunfélegyháza Az eset még augusztus 3-ra virradó éjjel történt a Kiskunfélegyházához tartozó Halesz egyik tanyáján. A két fiatal az egyik belvárosi buszmegállóban találkozott. Ismerték egymást, így a fiú rövid rábeszélése is elég volt ahhoz, hogy kimenjenek a tanyára. Hortobágyi István rendőrségi szóvivő elmondta: a 15 éves fiú arra kényszerítette a lányt, hogy gyógyszereket vegyen be. A tablettáktól a lány elbódult. Ezt kihasználta a fiú: megerőszakolta. A lányra csak másnap találtak rá a szülei. A tanyán ott volt a fiú is, de látva a bajt, eltűnt. A megerőszakolt kamaszt Kecskemétre szállították kórházba, ahol később elmondta a történteket. Az őrizetbe vett fiú elismerte, gyógyszert adott be a 15 éves áldozatnak, és azt is, hogy megerőszakolta. A fiú azt vallotta, hogy andaxint vetetett be áldozatával. Ennek tényét a szakemberek vizsgálják. Tekintettel a fiatalember korára, a vizsgálat lezárásáig a rendőrség nem ad ki további információkat. Mindössze annyit közöltek, hogy fiatal kora ellenére az erőszakos nemi közösüléssel gyanúsított fiatalember letartóztatható és büntethető. szász andrás Ellopott erdő Tiszakürt Nem mindennapi esetet jelentett be csütörtökön egy cserkeszőlői férfi a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságon. Közölte: ismeretlen tolvajok ellopták az erdőjét. Lengyel György alezredes, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke elmondta, az említett erdő Tiszakürt közelében állt. A mintegy 1,3 hektárnyi területről úgynevezett tarvágással tüntették el a növényzetet, ami azt jelenti, hogy nem a föld közelében, hanem viszonylag magasan, a talajtól mintegy nyolcvan centiméternyire szelték ketté a törzseket. A hívatlan favágók által okozott kár mintegy három- százezer forintra tehető. A bejelentést követően megindult a nyomozás. Az elkövetés körülményeiről és a tolvajok kilétéről a rendőrségnek egyelőre még nincsenek közelebbi információi. MOLNÁR a. ATTILA Koponya a Speciális mentők Poroszló Emberi maradványokat találtak egy kútban a Heves megyei Poroszlón. A halott férfi koponyáját azonban sokáig sehol sem találták. Különös feladathoz riasztották a hevesi Szikla Speciális Mentőcsoport tagjait. A mélységi, magassági keresésre kiképzett tűzoltókból álló alakulatnak egy kút mélyét kellett átvizsgálnia, ugyanis onnan emberi csontok és maradványok kerültek elő. Mint azt Sági János, a Szikla Mentőcsoport vezetője elmondta: csütörtök este kapták az értesítést, hogy a Tisza-parton található Poroszlón egy porta kút- jában vélhetően emberi maradványok találhatók. A helyszínre érkezők még este találtak egy állkapcsot, illetve további emberi csontokat. Ám azt, hogy a kút mélyén keresték a testrészt férfi halálát baleset vagy erőszakos behatás okozta-e, csak a koponya vizsgálata után lehetett volna kideríteni. A koponya azonban nem került elő, ezért riasztották a hevesi speciális mentőket, akiknek az volt a feladatuk, hogy átvizsgálják az iszapot.- A tiszafüredi tűzoltók segítségével kiszivattyúztuk a kutat, s duplán biztosított mentőruhában merültem le - folytatta Sági János. - Félórás keresgélés után találtam meg az iszapban a koponyát, amely ép volt. így vélhetően nem erőszakos halállal halt meg a 45 év körüli férfi. A tetemre egyébként a telek új tulajdonosa figyelt fel, aki miután birtokba vette a portát, látta, hogy valami fekszik a nyitott kútban. A helyszínelők feltételezik, hogy baleset történhetett, s a férfi halálát vízbe fulladás okozta. SZUROMI RITA Biotisztítás csak a Top Cleannél Február közepe óta Kecskeméten is várja az ügyfeleket a Top Clean ruhatisztító a Centrum Áruház személyzeti bejárata melletti üzletében. Az első Top Clean ruhatisztító szalon 1994. szeptemberében nyílt meg Budapesten. Azóta az országos hálózat több mint nyolcvan hazai üzletébe vihetjük ruháinkat tisztíttatni. A cég az amerikai (MARTINIZING) száraz, és német biotisztítást alkalmazza eljárásai során. Munkafolyamatába építve védi vevői és megrendelői egészségét, biztosítja kényelmüket és jutalmazza hűségüket. Az egészségvédelem első lépése a választható tisztítási eljárás. Csak egyedül ezekben a szalonokban, felvevőhelyeken lehet a német - Miele-Kreussler rendszerű - biotisztítási eljárással találkozni. Az eljárás előnyei a száraz vegytisztítással szemben:- környezetbarát- allergiamentességet biztosít- tisztább színek és friss illat- nagyobb tisztítóhatás és kisebb mértékű fakulás jelentkezik a ruháknál A bio tisztítás során nem használnak vegyszert, pusztán vizet és természetes adalékanyagokat, mint például: kukoricatej, kókuszzsír, enzimek, így a ruhák nem csak tiszták lesznek, de óvják az egészségünket is. A mosást egy speciális mechani- kájú és vezérlésű gép végzi, ami alapvetően a sulykoló mozgást valósítja meg. UV védelem a ruhákban A bio tisztítás azonkívül, hogy óvja a ruhát és használója egészségét, az UV sugárzás elleni védelmet is megnöveli. A ruha - főleg ha nedves és izzadt - szinte alig nyújt védelmet a nap káros sugaraival szemben. A világújdonságnak számító német Sun Block adalékanyag azonban megnöveli a ruhák UV fénnyel szembeni ellenálló képességét. A Top Clean ruhatisztítás során ezt az adalékanyagot felár nélkül minden tisztításnál a tisztításerősítőkhöz adagolják automatikusan. A Sun Block adalék közel a felére csökkenti az áthatoló káros napsugarak mennyiségét. Közben nem változik a ruha légáteresztő képessége, viselési komfortérzete és emellett viselőjének egészségét is óvja. Természetazonos textíliák Az öko-textíliák szintén a modern, rohanó világban élő ember egészségét védik. Ha Uyen címkével találkozik ruháján, akkor biztos lehet benne, hogy az anyag egészségre káros mértékben nem tartalmaz nehézfémet, illetve rákot és allergiát kiváltó színezőket sem. Az öko-textíliából készült ruhákat csak a Top Clean-nél alkalmazott bio eljárással ajánlatos tisztítani. Ellenkező esetben ugyanis elvesztik pozitív tulajdonságaikat. Az Öko-Tex címkével ellátott termékek hazánkban is kaphatók, egyre gyakrabban jelennek meg az áruházak polcain.------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 A Top Clean üzleteiben j Egységes szolgáltatás a vevők kényelméért minden felsőruházati termék tisztítása a speciális kezelést igénylők kivételével, egységesen 480 forint Gyorsszolgáltatás felár nélkül A Top Clean felvevőhelyein egységes áron, 24 órás vállalással állnak a megrendelők szolgálatára (munkanapokon). A szalonokban ez az idő 1-2 órára csökken. A gyorstisztításért a cég felárat nem számol fel. A férfi, női és gyermek felsőruházaton kívül a speciális kezelést igénylő ruhákat, mint például: a menyasszonyi ruha, tolikabátok és szőrmebundák, alkalmi ruhák stb. tisztítását is vállalják. SMS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzenetekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartalmáért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. ^ kor nem tudják ki a gyerek apja. Főnökség, ilyeneket kéne lezavami a buszról. Feleségek fogjatok össze. A „kis tehén” kitalálójának! Tehén=szarvasmarha „anyuka”, gyerek anyuka nincs! Kis tehén = kis marha!!! Es. Bé. T. Szerk.! A Mátyás király körúton az iskolánál miért nincs sebességkorlátozás? Itt is meg kell halnia egy gyereknek? Nem lenne jobb megelőzni? T. Szerk.! A Békéscsabai út javításával kapcsolatban a következőre lennék kíváncsi: ki vállalja a felelősséget az útról felverődő kavicsok miatt? Teljesen tönkre teszik a fényezését!!! Tisztelt Halas Tv.! Tompaiak a kábel tv díját csekken fizetik? Tisztelt Hop, ha így bírod a biciklizést, akár be is mutathatnád kondidat, és persze a jóképű bringád. Engem még nem előztél meg 40 fölött Kecskeméten. Monthy Gratulálok! A PN. 08,-07-i számában a második oldalon a hírek rovatban megjelent egy szenzációs hír. Kairótól ötödfél- száz kilométernyire a hőmérséklet elérte a 2 x 24 ill. a 4 x 10 +8 fokot és hőgutában meghalt egy 8 x 8 a négyzeten éves no. A hőmérséklet ott 2 x 15 +10 fok volt. Zorro (Jó, jó, de azért ez már túl lett spirázva nem? Az ötödfélszáz jelentését ma már sokan nem értik, ebben igaza van. A szerk.) Felajánlom megvételre használhatatlan bicajomat annak az Ovit városföldi trafónál dolgozónak, aki 08.07-én összetörte. Irányár: becsület. Köszönöm! Megpróbáltuk. A beszélgetéssel nincs is baj. Csak nem tudja magát hova tenni. Én türelmes vagyok, de nem tudom meddig bírom, hogy szédít. Vannak jó napjaink is. Próbál közelíteni, de nehezen megy neki. Ha épp olyan hangulata van, szóba sem áll velem. Kocsmában dolgozom, itt van minden nap. Haza is vitt már többször. Sós Én vagyok a kis tehén. Ülök a fa tetején. Lábamat lógatom én. Én a kis tehén! Én vagyok a kis tehén. Ülök a fa tetején. Lábamat lógatom, jól érzem magam, én a kis tehén. Miért van az, hogy ezek a biztonsági őrnek titulált éjszaka urai (?), császárai (?) büntetlenül (!) bármit és bárhogy megtehetnek, amíg a rendőr csúnyán néz már „jogszerű volt” T. Sz.! A társkereső nem fér bele? Akkor majd nem fizetjük! 1 héten 1 tempó és kész! Egy előfizető (Ha semmi más nem érdekelte az újságban, akkor jól teszi! A szerk.) „És mit teszel, ha eljön a pokol?” Tod (Az attól függ, mikor jön el És hogy ki hozza. A szerk.) Volános feleségek. Figyelmetekbe ajánlok pár csitrit, akik szinte az egész buszsofőr gárdát kipróbálja. Tisztelet a kivételnek. Mindegy, ha idősebb, ha fiatal. Újdonsült apukák, férjek, sőt nagypapák az érintettek. Tudok olyan undorító dolgokról, hogy ihaj. Voltam én is fiatal, sőt ma is megfordulnak utánam. Lányok van miNagyon sok boldog szülinapot kíván Mariannák Soltszentimrére egy kedves ismerőse! (Vigyázz magadra!) aug.15. Szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek téged! Szeretném, hogy tudd, csak niiattad élek! Szeretnék a szemedbe mélyen belenézni, és elmondani, hogy nem tudok nélküled élni! 1M Tataházán köszöntjük Latinyák Ilonát, a legdrágább mamit névnapja alkalmából. Nagyon szeretünk téged! Apu, Dávid és Szivi! Ica mamának nagyon sok boldog névnapot kíván férje, fia, menye és unokái. Ilonának, kedvesemnek! Névnapja alkalmából nagyon sok boldogságot kíván az elfelejtett barátja: Misi. Boldog Ilona napot kívánunk Heténybe Varga Istvánnénak: a család! A bócsai mamának nagyon boldog név és születésnapot kívánnak unokái: Regina, Gábor, Arnold és Tamara! Kunszentmiklósra a volt akkumulátoros Ilonáknak és Máriáknak sok-sok boldog névnapot kívánok 10 év távlatából. Szappanos István, Kecsmétről. Kalanné Soos Ilonának boldog névnapot kívánunk. Anett, Géza, Dávidka, Mariann Bócsára Nagy Józsefnénak! Névnapja alkalmából sok boldogságot kívánnak: férje, fia és a Szabó család SERTÉSFELVÁSÁRLÁS készpénzfizetéssel Kiskunfélegyházán: 30/3301-666; 76/469-608.--------------------------------------------------------------- •56228* STRUCC-CSIBÉK eladók. Érdeklődni lehet: 30/2180-668.--------------------------------------------------------------- *56199* Tojótyúk eladó: 350 Ft/db. Helvécia, Köncsög 3. Tel.: 76/709-934----------------------------------------------------------------*52830* ■ Törzskönyves labradorkölykök, 1 db német juhász szukakutya és 1 db foxikölyök eladó. 06-30/3050-489.-------------------------------------------------------------- *56107* ■Tyúkok eladók Szabadszálláson. 06- 30/9674-509.----;--------------------------------------------------------- *56061* TYÚKVÁSÁR a jakabszállási tojótelepen augusztus 15-től, 350 Ft/db! Árusítás: 8-14 h- ig. 76/382-083. —----------------------------------------------------------- *49271* ■ 16 hónapos fél rövid orrú fehér kandisznó eladó. 30/282-6364. ■ 180 db birka eladó. 30/4952-398.--------------------------------------------------------------- *56248* 2 db arab félvér méncsikó eladó. T.: 06-30/9- 251-663----------------------------------------------------------------*56127* 2 éves és egy 3 éves jól tejelő anyakecske eladó. Érdeklődni: 06-30/3051-626.--------------------------------------------------------------- *53218* ■ 8 éves deres ló kanca csikójával eladó. Orgovány, 06-30/2755-021.--------------------------------------------------------------- *56001* » 9 éves sodrott fias ló eladó. 30/315-1327.--------------------------------------------------------------- *55915* BÚTOR ALIG használt kétszemélyes szétnyitható támlás rekamié két foteljával és egy favázas fotelágy eladó. 20/348-4006. —---------------------------------------------------------- *42379* FEKVŐHELYES ülőgarnitúra, kanapé 2 fotel 1 ülőke, ágyneműtartós heverő, 4 égős gáztűzhely (földgáz, palack) eladó. 76/498-925. CSEREBERE ZSUK tgk. ‘90. évj. haszonállatra cserélhető. Irányár: 100 E Ft. 06-20/9592-780.--------------------------------------------------------------- *56330* HANGSZER DIGITECH ll-es vokál eladó. 20/482-2721.-------------------------------------------------------------- *56140* PÉNZPIAC LAKÁSPROBLÉMÁJA van? Állami támogatású hitel lakás célra 6%-os kamattal: 30/485-5452--------------------------------------------------------------- ‘56106* SZOLGÁLTATÁS KÚTFÚRÁS tavalyi áron! 30/303-5904. ^ SÍREMLÉK! Az idei ár 100%-a októberi elhelyezéssel. Kérjen katalógust, nézze meg a bemutatót! Dudás Győző kőfaragó Soltvadkert, Pf. 104 T.: 78/381-577, 30/249-71-53--------------------------------------------------------------- *49174» TÁRSKERESÉS FÉNYKÉPES társkereső minden korosztálynak, programokkal. 06-70/201-6687.--------------------------------------------------------------- *55774* JÓL szituált 62 éves özv. rendezett anyagi körülményekkel társat keres hozzá hasonló körülményekkel rendelkező úr személyében. Leveleket “Kalandorok kerüljenek" jeligére a kiadóba kérjük.--------------------------------------------------------------- *49236* 158/58/65 kg-os fiatalos, özvegy nő társaság hiányában keres józan életű, szeretette vágyó özvegy urat 67 éves korig. “Szeretnélek megtalálni" jeligére, a kiadóba. 74 éves özvegyember korban hozzá illő özvegyasszonyt keres, aki szerény hajlékába jönne. Anyagiak rendezettek. Leveleket: “Rossz egyedül” jeligére, Kiskunhalas, SziládyÁ. u. 5. várok.---------------------------—--------------------------— *55928* 65 éves magányos férfi (senkije nincs) szép házzal, rendezett otthonnal keres elvált vagy özvegy, lakástalan hölgyet. Albérlet is szóba jöhet, ingyenes. Élettársi vagy eltartási szándékkal. “Hogy is tudtam élni nélküled?" jeligére, Kalocsa, Szt. I. 61.--------------------------------------------------------------- *56125* UTAZÁS SIÓFOK-ARANYPARTON nyaraló kiadó, a Beach Hous-hoz közel, 2 x (2 felnőtt és 2 gyerek). Irányár: 2000 Ft/fő, 6 éves korig a gyerek ingyenes. 20/9592-780.--------------------------------------------------------------- *56330* VÁLLALKOZÁS ERDŐTELEPÍTÉST vállalok. 06-30/355-4945.--------------------------------------------------------------- *53242* VEGYES AUTOMATA szőlőprések eladók. 37/303-693.---------------——— -----------——----------- *55740* DRÓTFONAT 150-es 176 Ft/fm+áfa, 120-as 142 Ft/fm+áfa. Domaszék, Úttörő u. 6. Tel.: 62/284-127--------------------------------------------------------------- *55670* EGYET fizet, kettőt kap akció Trussardi illatszerekből! Diva-Center Parfüméria (Tesco áruház, Kecskemét).-------------------------------------------------------------- *56010* ELADÓ gáztűzhely 3 karikás 8 E Ft, gázpalackok 4 E ft/db, nagy gázpalack 2 db 15 E Ft szőnyegek kisebb-na^obb kb. 30 E Ft heverő 1 db 18 E Ft Érd.: Kmét Széktó 6. sz. 76/498-615.---------------------------------------- *56182* ■ Elsanta eperpalánta eladó. 6050 Lajosmizse, Mizse 230. Oláh Ferenc, 06- 30/376-4181.--------------------------------------------------——— *55664* FAHÁZ 77 m! (téli is) elemeire bontott állapotban h.pala tetővel eladó. 30/915-3969.--------------------------------------------------------------- *56261* FENYŐ rostfát, papírfát és gyérítést kp.fiz. vásárolok. 30/9381-130.---------------------------------------------------------------*52804* FÓLIACSÖVEK (horganyzott, párba hegesztve, hajlítva) eladók. 30/2797-650.--------------------------------------------------------------- *56091* GYULÁN, Hőforrás üdülőben 2x2 hetes 1,5 szobás üdülési jog eladó. Várfürdő 10 percre. Irányár: 890 E Ft 30/9555-441--------------------------------------------------------------- *56144* INGYENES lakhatást kaphat 42 év alatti hölgy, esetleg fjermeke, aki vállalná a konyhai munkát mosást és takarítást. Leveleket “Jó esély” jeligére, Kkfháza, Mártírok útja 1. sz. alá kérem. —--------------------------- *55743* ■ Kb. 50 hl-es alumínium lencsetartályt vennék; u^anitt 55 hl-es dupla alumínium szállítótartály eladó. 20/9253-134.-------------------------------------------------------------- *55810* KISKUNMAJSÁN 140 m1 lakóterületű új nyaralóház kiadó hosszabb időre. Tel.: 06-20/481- 7566-------------------------——------------------------------ *12699* LEMEZKÁD 2 db 20 hl, 1 db 16 hl és 1 db 900 l-es, 10 holdakon 6000 n-öles terület bérbe adó. I: 78/411-243--------------------------------------------------------------- *56133* ■ Nagyméretű bontott vasablak 5 db reluxával, 3 db nyitható; ugyanitt búvárszivattyú eladó. 06-20/362-8784.--------------------------------------------------------------- *56204* ■ Nagyréven, 9 km-re a cserkeszőlői gyógyfürdőtől, a bevezető betonút mellett 131 ha termőföld eladó 1 tagban. 5 ha-on bekentve 1 kúria alápincézve alkalmas vendéglátásra, 4 nagy istálló, tárolók, daráló, garázs, 3,3 ha kúriához bevezető út 2 oldala, ezen egy olajütő épület Lindab anyagból, mindhárom kü- lön-külön is eladó. Érd.: 17 h-tól 56/472-276.------------------------------------------------.------------- *55678* 15 db 10-es műanyag rekesz eladó. 20/348- 4006.-------------------------------------- *42379* OTTHONÁBÓL elüldözött 48 éves asszony 26 éves fiával olyan lakást, Kecskemét környéki tanyát keres, amit rendbentartásért, bármilyen munkáért ideadnak. Szorgalmasak, józan életűek vagyunk. Érdeklődni: 06-70/229- 5045--------------------------------------------------------------- *56045* ■ 380 V-os vontatható mobil folyamatos prés eladó. Érdeklődni lehet: 06-20/337- 2738. GARÁZS ■ Kiadó Kmét, Juhar utcai garázsszövetkezetnél garázs. Érdeklődni lehet: 06-20/9457- 322.--------------------------------------------------------------- *55821* MEZŐGAZDASÁG BÁCSALMÁSON, horgásztó közelében tanya 5 ha szántóval; ugyanitt egysoros burgonyafelszedő kombájn eladó. Érdeklődni lehet: 06- 30/455-81-67 —----------------------------------------------------------- *55758* BÚZA 2500 Ft/q, tritikálé 2500 Ft/q, zab 2800 Ft/q, szója 7000 Ft/q eladó. Érd.: Harkakötöny, Terményszárítónál. 30/3475- 834, 77/489-160.------------------------------- *56005* GYAKORLOTT mulardkacsa-tömőket keresek. Krajcsó István, 30/3827-774.--------------------------------------------------------------- *55701* I. osztályú fémzárolt, arankamentes lucernamag 680 Ft/kg eladó. 78/475-452; 06- 30/972-0542.--------------------------------------------------------------- *56130* KÖLESSZALMA tarlóról eladó. 06-30/9959- 052. ■ Körbálás szalma eladó. Érdeklődni lehet: 06-30/254-4009.----------------------------------------------------------------*56358* KUKORICA, árpa, tritikálé, korpa, szója és borsó eladó. Tel.: 30/9674-692--------------------------------------------------------------- *53513* ■ Kukorica eladó, lucernamagot vennék! 30/9830-249.--------------------------------------------------------------- *55975* KUKORICA és ugyanitt gyűrűshenger; Tornádó műtrágyaszóró eladó. Érdeklődni lehet: 30/436-3322.--------------------------------------------------------------- *56141* KUKORICÁT, gabonát vásárolunk, tritikálét eladunk. Valastyánék, Ballószög. Tel.: 76/427- 087;30/9251-578----------------------—---------------------------■---- *56207* MULTICAR 24-es Tomas-motoros Robi teljes felszereléssel, 220 V-os körfűrész, 140-es háztáji keltetőgép csere is érdekel. Ár: 20- 160 E Ft-ig. T.: 06-30/457-33-34; 06- 30/973-39-24 —•---------------------------------------------------------- *55756* ROZS eladó Baján. Érdeklődni lehet: 06- 30/318-23-19. —----------------------- *55799* ■ Szamócapalánta eladó. 10 Ft/tő. 06- 30/407-4887.----------------------------------------------------------------*56382* SZÓLÓTELEPÍTŐK! Gyökeres szőlővesszők őszi telepítésre, pótlásra nagy választékban elő- rendelhetők. 06-20/9563-469; 60/306- 869.-----------—----------------------------------------------- *52700* TRITIKÁLÉ vetőmagnak eladó. Érd.: este, a 76/356-862 telefonon.----------—----------------------------------------------- *53276* TRITIKÁLÉ Lamberto II. bőtermő, kombájntiszta, vetésre alkalmas eladó. 3500 Ft/q. Lajosmizse, 76/356-733; 20/9910-602.--------------------------------------------------------------- *55972* ■ Vöröshagyma eladó. Érdeklődni: 30/3715- 423.----------—--------—-------------------------------— *56337* VÖRÖSKÖLES és takarmányborsó eladó Kecskeméten. Érdeklődni lehet a 06-20/9415- 540-es telefonszámon.-------------------------------------------------------------- *56041* 0,5 ha közös művelésű almaültetvény Nyárlőrincen terméssel együtt sürgősen, eladó. Érdeklődni lehet a 76/489-832-es telefonszámon.-------:----------------------------------------*55859* *53208*