Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-16 / 191. szám
AVUA- augusztus AU. m Ezeréves a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye idén ünnepli fennállásának ezeréves évfordulóját. A jubileum alkalmából a kalocsai ön- kormányzattal együtt és külön-külön is több mint harminc rangos egyházi és világi rendezvény tartanak a városban és az egyházmegye területén. Már az ezeresztendős jubileumi évforduló időpontjának pontos megállapítása sem volt egyszerű feladat, hiszen a történészek körében több évszám is ismert. Az egyházmegye végül a Katona István történetíró által említett adatokat vette alapul, amely szerint 1002-re datálható az egyházmegye megalapítása. Igaz, a kalocsai püspökség érseki rangra emelésének körülményei tisztázatlanok, ideje pedig vitatott. Mindenesetre tény, hogy Kalocsa első érseke Asztrik volt, aki 1000-ben II. Szilveszter pápától hozta el a koronát, amivel Istvánt királlyá koronázták. Ugyancsak Asztrik érsek nevéhez fűződik az első székes- egyház és az érseki vár megépítése is. A történelem folyamán a kalocsai érsekek közül jó néhányan királyi kancellárok és hadvezérek voltak, tehát a király tanácsadói, a politika irányítói. Emiatt Kalocsa számos kiváltságban részesült az évszázadok alatt, de az ezzel járó negatívumokat is kénytelen volt elszenvedni. A szocialista éra kezdeti időszakában az állami vezetés meglehetősen mostohán bánt a „klerikális fellegR Í 5/ Kalocsa fejlődése csak az utóbbi években vett új lendületet. Az érsekség ezer éves jubileuma idejére a város ismét régi fényében pompázik. várként” elkönyvelt várossal. Elmaradt az ipar fejlesztése, így a munkanélküliek egy része máshol keresett megélhetést. A fejlődés csak a '60-as években indult meg, s a rendszerváltást követő években bontakozott ki. Az ezeréves évforduló rendezvényei között a hitélet erősítését segítő lelkigyakorlatot éppúgy találunk, mint hittanos olimpiát, kiállításmegnyitót vagy díjátadó ünnepséget. Az egyházi rendezvények mindegyike a „Deo gratias pro Millesimo Unno”, vagyis „Istennek Hála az első ezer évért” gondolat mentén fogalmazódik meg. (A mondat már azért is emlékezetes marad, mivel a június 29-én felszentelt és a templomtoronyba emelt két harang közül a nagyobbik a „Deo gratias” nevet viseli.) A jubileumi programsorozat megnyitó rendezvénye akár szimbolikusnak is mondható, hiszen az április 13-i szellemi hittanverseny döntőjének a kecskeméti Szent Imre Általános Iskola adott otthont, az eredmény- hirdetésre pedig egy hónappal később Kalocsán került sor. A május 15-i ünnepségen adták át a dr. Bábel Balázs érsek által egy évvel ezelőtt alapított Kunszt József- díjat, s ekkor nyitotta meg kapuit a Katona István kanonok, történetíró egykori lakóházába átköltöztetett érseki kincstár is. Szintén az ezeréves egyházmegye jubileumához fűződik a dr. Bábel Balázs által kezdeményezett harangöntés, amely a második világháború idején a rekvirálás utolsó napján elvitt Szent Pál és Szent István harang pótlását célozta. Az 1450 kilogramm súlyú Deo gratias és a hétmázsás Asztrik harangot június 29- én délelőtt ünnepélyes szentmise keretében szentelték meg és emelték a főszékesegyház déli tornyába. Baranyi Pál, a helyi cserkészcsapat parancsnoka egy évvel ezelőtt az ezeréves városnak emléket állító bélyeg- és a hozzá tartozó díszboríték megjelentetését kezdeményezte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál. Az ötlet kedvező fogadtatásra talált, így a gyűjtők ez év augusztus 1-én kézbe is vehették az Elekes Attila tervei alapján elkészült és csak korlátozott példányszámban megjelentetett százötven forint névértékű unikumot. A bélyeghez tartozó díszborítéknak is ugyan azon a napon kellett volna megérkeznie, az érdeklődők csak egy nappal később vásárolhatták meg és pecsételtethették le a borítékot a helyi postán. MIKLÓS IMRK