Petőfi Népe, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-09 / 185. szám
ß újsága r usoKná iji egy NAGYOT! Hétvége a sportpályákon Ökölvívótoma Jánoshalmán Péntek LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzés: Videoton- Újpest, 18 órakor. NB I/B-s mérkőzés: Vasas-Kecskeméti FC, 18 órakor. Kiprich József edző: - Bízom benne, hogy a múlt heti, REAC elleni volt az utolsó olyan mérkőzésünk, ahol ennyi helyzet kimaradt. A csapat egyébként jól játszott, csak valahogy a befejezésekbe többször hiba csúszott. Következő ellenfelünk az élvonalból kiesett, ezzel együtt igen jó nevekből álló Vasas. A fővárosiaknak a feljutásra is esélyes, erős csapatuk van, nem lesz könnyű dolgunk. Ennek ellenére semmiképpen sem szeretném, ha beállnánk védekezni, ott is győzelemre kell játszani. Jó lenne, ha kijönne végre egy olyan eredmény, ami valójában benne van az együttesünkben. Lipták és Tóth sérült, rájuk nem számíthatok. NB II. Winner csoport: Sziget- szentmiklós-Kiskunhalas, 17 óra. LOVASSPORT II. Lovassportok Viadala: Sóskút, lovaspálya. Lovastusa, díjlovaglás, lovastorna, military, 7.30- tól. Kettes- és négyesfogathajtó országos A-kategóriás verseny, díjhajtás, 15 órakor. A három napos eseményen szinte valamennyi szakágban ott lesznek a Bács-Kiskun megyebeli lovasok és hájtók. Legjobb lovasaink és hajtőink a szeptember 11-22. között Spanyolországban sorra kerülő világjátékokra való felkészülés egyik állomásának tekintik a hét végi rendezvényt. USZONYOSŰSZÁS Hosszútávú uszonyosúszó felnőtt és junior Európa-bajnokság: Kecskemét, Széktói Szabadidőközpont, 9 órakor. Junior férfi és női 6 km-es versenyszám. A juniorok között rajthoz áll a kecskeméti Börönte Antal, Bács Ferenc, ifj. Szabó László is. TRIATLON XVIII. Comexi-SportTolna fesztivál, ezen belül sprint távú ob: Fadd-Dombori. A viadalon szombaton hat korcsoportban - gyermektől a szeniorig - avatnak bajnokot a 750 m úszásból, 20 km kerékpározásból, és 5 km futásból álló sprint távon (a gyermek és serdülő korosztály rövidebb távon versenyez). A verseny a felnőttek számára pénzdíjas futam is, az érdeklődés mégis a fiatalabb korosztály részéről nagy. A Duna-holtág partján fekvő üdülő- centrumban készül az izraeli junior és serdülő válogatott, de egyéni nevezések érkeztek Hollandiából, Németországból és Szlovákiából is. A fesztiválról természetesen nem hiányozhatnak a hazai legjobbak sem (pl. Kuttor Csaba). A fesztivál ma délután játékos sportversenyekkel és (cél)toronyfutással kezdődik. A verseny szombaton 9.30-tól folyamatosan egész nap tart. A váltó- verseny vasárnap lesz, ahol a csapattagoknak 1 km úszáson, 30 km kerékpározáson és 7 km futáson kell „osztozniuk”. Az egyik legeredményesebb magyar triatlon- klub, a Mogyi SE Baja versenyzői már napok óta a helyszínen készülnek. Szombat LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Dunaferr- Győr, Békéscsaba-Ferencváros, 17 órakor. MTK-Debrecen, 18.30-kor. Kispest Honvéd-Siófok, 20 órakor. NB III. Dráva csoport: Bajai LSE-Balatonfüred, 17 órakor. Ácsai János ügyvezető elnök elmondta, hogy szerény körülmények között vágnak neki a bajnokságnak. Nem ismerik az ellenfelek többségének játékerejét. A klubvezetés az első hat egyikére várja a csapatot. Anyagi nehézségeik mellett gondot okoz, hogy a keretben sok a sérült. Pilcsuk, Sztankov, Viszmeg Zoltán és Csepregi hónapok óta maródi, mellettük Koch és a nyáron visszatért támadó, Nagy Előd is sérüléssel küszködik. Az MLSZ nemzetközi utánpótlás tornája. Kalocsán: Horvátor- szág-Lengyelország, 17.30-kor. Jv.: Pákolicz. Miskén: Románia-Cseh- ország, 17.30-kor. Jv.: Szűcs. LOVASSPORT II. Lovasnapok Viadala: Sóskút. Távlovagló és távhajtóverseny (60 km), 8 órakor. Lovastorna, military, díjugratás, western versenyek, 9 órakor. Kettes- és négyesfogathajtó országos A-kategóriás verseny, maratonhajtás, 10 órakor. ökölvívás A Bács-Box Kupa 3. fordulója: Jánoshalma, sportcsarnok, 14 órakor. A versenyzők kezdő (bemutató), serdülő, kadett, junior korcsoportban mérkőznek, majd női meccsek következnek. Ringbe lép többek között: Ducza Anita EB 2., Csík Mónika ob 1., Szellő Imre junior vb 2. helyezett. A verseny díszvendége: Bognár László profi kisvilágbajnok. USZONYOSÚSZÁS Hosszúvátú uszonyosúszó felnőtt és junior Európa-bajnokság: Kecskemét, Széktói Szabadidőközpont. 4x2 km-es váltóverseny. A felnőttek 9 órakor, a juniorok 14 órakor rajtolnak. A felnőtt magyar Kosármizéria A szerdai férfi kosárlabda ligaülésen 4 NB 1/A- és 6 NB l/B-csoportos csapat nevezését nem fogadták el. A „B Piros-csoportban" - ahol a kecskeméti UniverKSE is szerepel - a hatból négy nevezést utasítottak vissza. A Hódmezővásárhely pedig visszalépett. A tíz klub jelenleg gazdasági nehézségekkel küzd. Ám ha a fellebbezési határidőn belül rendezni tudják tartozásaikat, elhárul a veszély az indulásuk elől. váltó tagja a kecskeméti Juhos Gergely, és a junior váltóban is indul három hazai versenyző. Vasárnap GOKART Vega Trophy, országos meghívásos gokartverseny: Kecskemét, kartring, 12 órától futamok. A versenyzők kadett-A, Nemzeti-A és Intercontinental-A géposztályban indulnak. LABDARÚGÁS NB III. Alföld csoport: Harta- Fegyvernek, 17 órakor. LOVASSPORT II. Lovasnapok Viadala: Sóskút. Díjlovaglás, távlovas- és távhajtó verseny (30 km), military, western, 7 órakor. Kettes- és négyesfogathajtó országos A-kategóriás verseny, akadályhajtás, 10.30-kor. A Bácska Kupa megyei fogathajtó verseny 4. (utolsó) fordulója: Felsőszentiván, 9 órától. A Hercegszántón rendezett 3. forduló végeredménye. Kettesfogatok, akadályhajtás (élmezőny): 1. Grizák Zoltán (Baja), 2. Czombos Richárd (Kkmajsa), 3. Kiss Csaba (Kiskőrös) 4. Szalai József (Mélykút), 5. Vinkó Gábor (Baja), 6. Farkas József (Mélykút). Vadászhajtás: 1. Czombos Richárd, 2. Vágó István (Soltvadkert), 3. Grizák Zoltán, 4. Kiss Csaba (Kiskőrös), 5. Reusz István (Herceg- szántó), 6. Szalai József (Mélykút). Egyesfogatok, akadályhajtás: 1. Berberovics István (Baja), 2. Kalmár István (Baja). Vadászhajtás: 1. Kalmár István, 2. Berberovics István. A legszebb fogatnak járó közönségdíjat a hercegszántói Reusz István kapta. USZONYOSÚSZÁS Hosszútávú uszonyosúszó felnőtt és junior Európa-bajnokság: Kecskemét, Széktói Szabadidőközpont, 9 órakor. A 20 km-es egyéni szám versenye. Eredményhirdetés, 18 órakor. _________________■ A felnőttek 6 km-es versenyé- végzett. A férfiaknál kettős vei tegnap megkezdődött olasz siker született, a harma- Kecskeméten a hosszútáv- dík egy német versenyző lett. úszó uszonyos Európa-baj- A magyarok közül László De- nokság. Ebben a számban a zső (Dunaferr) a 22. helyen hölgyeknél a dobogó mindhá- ért célba. Az EB ma a juniorok rom fokára cseh versenyző versenyével folytatódik a sza- állt. A legjobb magyar, Varga badidőközpontban. Villő (Dunaferr) a 15. helyen fotói b. r. Dobogós is lehet a Kunbaja Labdarúoás Gálfi Imre a 2000/01-es bajnokság félidejében vette át a Kunbaja megyei II. osztályú labdarúgócsapatának irányítását. A szebb napokat is megélt gárda akkor kieső helyen állt. A tavasszal elért eredmények alapján biztosan bennmaradt, ám a célok között egy olyan csapat kialakítása is szerepelt, amellyel ebben a bajnoki idényben már a mezőny első felében végezhetnek. - Felemásra sikerült az előző bajnoki év - mondja Gálfi Imre. - A kitűzött hosszú távú tervünket (5-8. hely) ugyan megközelítőleg teljesítettük, a 10. helyen végeztünk, de a csapatban sokkal több volt és van. Sajnos több meghatározó játékos (Wettstein Róbert, Berghoffer László, Halász Gábor, Hajdú Balázs) sérülése, munkahelyi elfoglaltságok, és a kritikán aluli helyzetkihasználás miatt legalább egy tucat pontot vesztettünk. Akadtak látványos, nagy gólkülönbségű győzelmeink, ám az előzőekben vázoltak miatt döntetlennel, valamint egygólos vereségekkel végződött mérkőzéseink is. Nehéz anyagi helyzetünk miatt - sokszor még az útiköltség kifizetése is gondot jelentett - erősítésre nem gondolhatunk, sőt a vidéken játszó kunbajai játékosokat sem tudjuk visszaigazolni. Csak a meglévő játékosállományra számíthatunk, ezáltal csak az ő elkötelezettségük jelenthet előrelépést. Gondjainkat szaporítja, hogy több játékosunkat megkeresték magasabb osztályban szereplő együttesek. Az előző bajnokságban egyenletes, jó teljesítményt nyújtott Kálmán Attila, Sáfár Csaba, Kiss László, Wettstein Róbert, Szőke István, időnként Berghoffer László és Bögre Károly. Célunk az elkövetkezendő bajnokságban ismét az 5-8. körüli helyezés elérése. Ám ha együtt marad a csapat, és eredményesebb lesz helyzetkihasználásunk, nem tartom lehetetlennek a dobogós hely elérését sem. Erre kötelez hagyományunk és a nagyszámú sportszerető közönségünk is. Nos, Gálfi Imre edző nem panaszkodhat. Csak Sáfár Csaba, Bögre Károly és Páhor Zsolt távozott a csapattól, viszont Mélykút- ról visszaigazolták Pálosi Csabát. Az eddig lejátszott előkészületi mérkőzések azt mutatják, Kunbaján elérhetik a kitűzött célt. ___________________P. K. Értékes Eb-helyezések £TLÉTIKA ‘ dik ugrással került Vaszi elé. A-------------------------------------------- 100 méteres síkfutásban Németh Annus Adrián kalapácsvetésben Roland fantasztikus teljesít- szerzett 1. helye után újabb ér- ménnyel a negyedik helyen vég- met szereztek a magyarok a zett. A soproni sprinter már a Münchenben zajló atlétikai EB-n. döntőbe jutással is bravúrt vitt Vaszi Tünde 6.73 méterrel bronz- véghez, a fináléban pedig remek érmes lett távolugrásban. A 2. futással 10.27 mp-cel ért célba, hely mindössze egy centin múlt, Németh elmondhatja magáról, ugyanis szintén 6.73-at ért el a hogy jelenleg ő a leggyorsabb fe- brit Jade Johnson, aki jobb máso- hér bőrű futó Európában. ■ Német focirajt Bundesliqa__________ Ma este a Dortmund-Hertha rangadóval rajtol a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság. A magyarok közül Király Gábor (Hertha) és Lisztes Krisztián (Bremen) kulcsembernek számít csapatában. A Cottbus a három magyarral - Miriuta, Lőw, Sebők - valószínűleg ismét a bennmaradásért küzd majd. ■ Kungfu szeminárium Jöhetnek Beckhamék! Katonatelep Évek óta hagyományosan minden nyáron megrendezik a Kecskemét melletti Katonatelepen a nemzetközi Wing Tsun Kungfu szemináriumot. Azért azon a helyszínen, mert ennek a harcművészed ágnak ott található a kelet-európai központja. A táborra idén augusztus 5-10. között kerül sor. Vezetője: dai si fu Mádai Norbert 5. mesterfokozatú főinstruktor. A szeminárium igen népszerű, a magyarok mellett Lengyelországból, Litvániából, Romániából is érkeztek sportolók. A több mint száz résztvevő naponta kétszer két órás tréningen vesz részt. A reggeli közös formagyakorlatok után, a kezdők, a középhaladók és haladók külön csoportban gyakorolnak. A tábor szombaton vizsgával zárul, ahol a kezdőtől a mesterjelölt fokozatig szerezhető minősítés. Akit részletesebben is érdekel ez a harcművészeti ág, érdeklődhet a 30/260-1818-as telefonszámon. Bajnokok Ligája A ZTE 2-1-re kikapott az NK Zagreb otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján. így az első mérkőzésen elért 1-0 után, idegenben szerzett góllal bejutott a 3. fordulóba, ahol a világ egyik legjobb klubcsapata, a Manchester United lesz az ellenfele. A Zalaegerszeg történetének legnagyobb sikerét érte el - bár sokáig kiesésre állt-, amikor Urbán lles góljával végül kiharcolta a továbbjutást a BL selejtező 2. fordulójából.- A két mérkőzés összképe alapján jobbak voltunk a zágrábiaknál. A négy félidőből háromban mi játszottunk fölényben - értékelte a párharcot Bozsik Péter edző. -Természetesen bosz- szantott, hogy a visszavágón a házigazdák már a 3. percben ledolgozták hátrányukat, ráadásul mindkétszer olyan szituációban voltak eredményesek, amilyenre előre készültünk. Bozsik elismerte, hogy a rendes játékidő utolsó előtti percében megítélt, majd a továbbjutást jelentő büntetővel a szerencse is melléjük állt, de úgy véli: a második játékrészben már sokkal veszélyesebben és lelkesebben támadtak futballistái. Az angol sztárklub elleni párharcról szólva a tréner csak annyit mondott: az esélytelenek nyugalmával készülhetnek, s céljuk, hogy legalább a budapesti első mérkőzésen partiban legyenek. A találkozókat augusztus 14- én és 27-én rendezik. A hazait a Népstadionban játsszák, hogy minél többen láthassák Beckhamet, Giggset, Barthezt és a többi machesteri sztárt. ■ IfiA. A Kecskemét, Rákóczi u. 11-13. szám alatti TEMPO SZUPERMARKET-ben! I Lecsókolbász - Kometa (kg) 359 Ft I Tempo félzsíros tehéntúró, 250 g 159 Ft MiZo Top tej (2,8%), 1 1 149 Ft MiZo Top tej (1,5%), 11 146 Ft I Győri Pilóta keksz, 180 g - kakaós, kókuszos, I vaníliás, mogyorós 119 Ft I Pepsi-Cola, Pepsi-Cola Light, Pepsi Lemon Twist, 7UP, Mirinda - narancs, szőlő, tropical, grapefruit 2 l eldobható palackban 199 Ft Kanizsai Világos sör, 0,5 l 79 Ft+ü. Sunlicht mosogató, 500 ml 199 Ft Hűtőtasak, 20x30 - 50 db-os 69 Ft I Hűtőtasak, 25x35 - 50 db-os 89 Ft Akciós ajánlatunk 2002. augusztus 9-étől 11-éig, a készlet erejéig, valamint kiskereskedelmi mennyiségre vonatkozik! TEMPO Szupermarket. Ahol a minőség és a választék naponta találkozik! Hitelkártya-elfogadás minden pénztárban!