Petőfi Népe, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-04 / 154. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI K Ö R K É P VÉLEMÉNYEK 2002. JÚLIUS 4., CSÜTÖRTÖK Nézőpont Géczy Zsolt_______________ Erdei értékek, értékes erdők Baján nagyüzem volt az elmúlt hét végén. Éppen 750 erdész érkezett a városba az ország különböző településeiről. Nem panaszkodtak, a hosszú út ellenére nagyon megérte. Legalábbis ezt állították búcsú­záskor. Nem csoda, hiszen ugyancsak kitett magáért a Gemenc Rt. vezérkara, s megannyi szorgos dolgozója. Igaz, ami igaz, volt mit be­pótolni. Az erdész egyesület évenként rendez vándorgyűlést. Az or­szág legnagyobb állami területét kezelő társaság viszont csak 1960- ban volt utoljára házigazda. Talán nem kell újabb 40 évet várni, mondták az elégedett - szakmai és gasztronómiai finomságokkal gyarapodott - erdészek szombaton délután. Pedig akkor már túl vol­tak egy maratoni közgyűlésen. Igaz, egy pazar fogadáson is. A pénteki szakmai programok remekül sikerültek, megannyi él­ményt adva az összegyűlteknek. Kellemes érzés volt úgy fogyaszta­ni a jeges söröket, kanalazni a gulyást, hogy redőket csak a választás izgalma vont homlokunkra. Nehéz volt ugyanis eldönteni, hogy az ártéri kisvasutazás, a Veránkéra hajózás, vagy a híres lenesi vaddisz- nóskert megtekintése ígérkezik-e izgalmasabbnak. Még én is hosz- szasan törtem a fejem, pedig itthon vagyok, s az elmúlt 30 évben igyekeztem bejárni a Gemenc rengetegének mindahány zugát. (Nem láttam még felét sem.) Végül hajóztunk kollégámmal, s nem bántuk meg. Veránkén egyébként is gyerekként bóco- rogtam legutóbb. Most viszont már a hajóút is csodás volt. Hát még a partra szállás, ahol meg­lepő rakománnyal várta az egyébként cseppet sem megfá­radt utasokat egy pompás fo­gat: tájba illeszkedő hűtőt hordozott, jócskán megpakolva hideg fo­lyadékkal. Majd kezdődhetett a túra: kocsányos tölgyek árnyékában, platánok között, ki a vaddombra. Magaslesek, etetők, vadgazdálko­dás, erdészeti vízi szállítás, erdei értékek, értékes erdők - szakszerű, ugyanakkor érdekes előadások a legavatottabbaktól. Este pedig megfújták. Mégiscsak az tűnt el, ami erre volt rendeltetve (ledér italok és zamatos sültek garmadája). Vacsora előtt a pécsi va­dászkürtösök zengtek az éjszakába, utána pedig kezdődött, illetve folytatódott az összetartás. Hiszen az erdészek, vadászok összetartó csapatot alkotnak. S olyan békére várnak a társadalmi életben, mint az erdő csendjében. Magaslesek, etetők, vízi szállítás A turisták a bűnözők célpontjai! Strandrendőrség. A megyében több településen, így Baján és Tiszakécskén is strandrendőrök vigyázzák nyáron a víz­partok nyugalmát. Robogókkal járnak a fövenyen, úgy figyelik a renitens fürdőzőket. fotós sz. t. Nagy a meleg, nagy a tömeg a fürdőhelye­ken, a tolvajok pedig figyelnek! Ahol a legkisebb könnyelműséget tapasztalják, oda azonnal lecsapnak. Alábbi körké­pünkben azt mutatjuk be, hogy a rend­őrök milyen speciális bűncselekmények­re számítanak, s hogyan próbálják eze­ket megelőzni a nyári szezonban. Bács-Kiskun Tudósítóink a turisták által látogatott Bács- Kiskun megyei településekről és üdülőhe­lyekről küldött összefoglalóikban mutatják be: milyen veszélyek leselkednek a pihenni vágyókra. Kecskemét Kecskeméten a rendőrök a frekventált he­lyeken, így a parkolók és a strandok környé­kén, a főtéren sűrűbben járőröznek, gyak­rabban lehet gyalog, kismotoron vagy autó­val cirkáló rendőröket látni a szezon kezde­te óta. Ferenczi László, a megyei rendőr-fő­kapitányság szóvivője elmondta: a külföldi turisták sérelmére elkövetett bűncselekmé­nyek száma szerencsére nem nagy. Éppen ezért külön, a turisták védelmére szakoso­dott rendőrök nincsenek, a hónap eleje óta azonban már működik a Tourist-Police szol­gáltatás a főtéren. A felállított faházban egy hivatásos rendőr mellett egyetemisták vagy főiskolások teljesítenek szolgálatot mint tol­mácsok. Kalocsa A kalocsai rendőrség a nyári főszezonban leginkább a turisták által látogatott területe­ket ellenőrzi fokozottabban. A hajósi pince­sor az autótolvajok kedvelt portyázó terüle­te, a Szelidi-tó környéke a besurranó tolvajo­ké, a meszesi Duna-part pedig a kisstílű zsebtolvajok „vadászterülete”. Ilyenkor nyáron több nyugati turista for­dul meg a hajósi pincéknél. Gyakori a gép­kocsilopás. Miközben a vendégek a finom nedűket kóstolgatják a hűs pincében, az autótolvajok néhány másodperc alatt elkö­tik a pince előtt parkoló, több millió forintot érő gépkocsit. Az ilyen esetekben nemegy­szer felmerült már a gyanú, hogy a külföldi turisták egyike-másika a busás biztosítási összeg reményében saját megrendelésre lo- patta el autóját. Kiskunhalas-Kiskunmajsa- Kiskunmajsán a strand, a motel és az üdü­lőfalu környéke a leglátogatottabb idegen- forgalmi területek. Ezeket a helyeket kiemel­ten kezeljük, s a nap minden szakában gya­koribbak az ellenőrzések arrafelé - tájékoz­tatott Szimon Károly őrnagy, a majsai rend­őrs parancsnoka.- Az üdülőfalu a járműlopások megelőzé­se érdekében körbe van kerítve, a többi ré­szét árokkal, erdősávokkal védjük. Mind­ezek eredménye, hogy az idén csak egy au­tót loptak el. Tiszakécske A legjellemzőbbek a strandlopások, a hétvé­gi házak feltörése, valamint a közterülete­ken való garázdaságok.- A bűncselekményeket csak úgy lehet megakadályozni, ha több rendőrt küldünk a közterületekre - mondja Kovács Béla őr­nagy, őrsparancsnok. - A feladatot meg kell oldani, ezért a kritikus időszakban az üdü­lőterületeken fokozott rendőri jelenlétet ren­deltem el. Az elmúlt időszakban nem is volt különösebb bűncselekmény. Baja Baján a turisták és a strandolók védelme ér­dekében nemrég két egyéni kezdeményezés indult be. Mindkettő rendőrségi indíttatású. Hétvégente a strandolókat strandrendőrök vigyázzák. Segítenek az ittas személyek és a kutyák víztől való távoltartásában, ügyelnek a rendre és az értékekre. A másik kezdemé­nyezés a Tourist-Police, ami külföldi turis­ták idegen nyelvű útbaigazítását, ügyinté­zését segíti elő. Baján egyébként a legna­gyobb idegenforgalmi esemény, az ötven­ezer vendéget vonzó halászléfőző fesztivál idején sincs több bűncselekmény, mint máskor. _________ ____________________________TUDÓSÍTÓINKTÓL Országos hírű borok Soltvadkertről A soltvadkerti szőlőből is lehet kiváló minőségű bort készíteni. Ezt tükrö­zik a Frittmann Testvérek Kft. országos borversenyeken elért sikerei. A cég két vezetője, Frittmann István és Frittmann János leginkább az Ezer­jóra, a Kékfrankos Roséra, a Cserszegi fűszeresre, és a Kékfrankosra büszke igazán. Mint mondják: sikereik nemcsak a család, hanem Soltvadkert és az Alföldi Borvidék presztízsét is növelik. Aranyérmes borok Kékfrankos Rosé A családi cég jó öt év óta saját üzemében palackozza borait. Frittmannék nemcsak a termék minőségére, de a borok - nyu­gat-európai trendet figyelembe vevő - for­mai megjelenésére is hangsúlyt fektetnek. A palackok tartalma, az üvegek, a címkék együttese harmóniát tükröz. A Frittmann Testvérek Kft. borainak sikersorozata 2000 májusában kezdődött. Az 1999-es évjáratú Kékfrankos Rosé a Millenniumi Szegedi Borfesztivál verse­nyén aranyérmet és különdíjat is kapott, illetve az „Az év felfedezettje” címet is el­nyerte. A tél elején a 2000-es szüretelésű Kékfrankos Roséjuk a kecskeméti Miklós Napi Országos Borversenyen aranyérmet kapott. A rosé borok az utóbbi években lettek népszerűek idehaza. A rosé a vörösszőlők azonnali feldolgo­zással készített változata: a borivó ember a vörösbor fűszerezettségét és a fehérbor üdeségét, gyümölcsösségét találja meg a hagymahéj színű roséban. Az idősebbik fivér, Frittmann István szerint a rosé típu­sú bort az Alföldön lehet a legjobb minő­ségben készíteni Kékfrankos szőlőből. A napsütéses órák száma miatt üdébbek és gyümölcsösebbek az alföldi rosék, mint máshol. Cserszegi fűszeres A család másik büszkesége az 1994-ben szüretelt s készített Cserszegi fűszeres. A termék tavaly a keszthelyi országos cser­szegiversenyen aranyérmet kapott. A ta­valyi évjáratú Cserszegi fűszeres Keszthe­lyen ezüstöt kapott. Ezerjó Ősz végén Sopronban rendezték meg a Magyar Millenniumi Borok Versenyét, melyen a legjobb fehérborok közé ke­rült aranyéremmel a 2000-es évjáratú Ezerjó. A versenyt követő borászati konferencián a négy bemutatott fehér­bor között volt. A Bor és Piac szaklap­ban a kereskedelmi forgalomban lévő fehérborok között a legjobb 12 közé ke­rült. Magyarországon kevés helyen ter­mesztik, de a világfajták mellett me­gállja a helyét. Frittmann István és öccse János úgy vélik: az Ezerjó az a borfajta, amely a Cserszegi fűszeres, a Kékfrankos és a Kadarka mellett Soltvadkertnek vissza­állíthatja az elmúlt években kissé meg­fakult hírnevét.- Az Alföldön is lehet nagy minőségű borokat készíteni. Olyanokat, amelyek kiállják a ver­senyt a hegyvidéki ne­dűkkel - vallják a solt­vadkerti Frittmann fivé­rek. A város környékén a vadkertiek mintegy 3000 hektáron ter­mesztenek szőlőt, köztük az említett ne­ves borászok is, akik presztízsnek érzik az egykor igen jó nevű vadkerti borok hírne­vének a visszaállítását. A Frittmann csa­ládban a családi szőlőművelés és borké­szítés több generációs múltra tekint visz- sza. Apáról fiúra szállt nemcsak a szőlő- művelés szeretete, de a borkészítés tudo­mánya is. A két testvér a bemutatók során mindig hangsúlyozza a vendégek előtt: a bor bizalmi termék. A minőség érték, s ezt az értéket a nevükhöz köti a fogyasztó. A név pedig - főleg, ha ismert régi jócsen­gésű - kötelez. A Frittmann testvérek a rendszerváltás óta vállalkozóként, majd 1997-től családi kft keretein belül dolgoz­nak. A 15 személynek megélhetést bizto­sító vállalkozás egy évben kb. 15 ezer hek­tó - másfél millió liter - bort forgalmaz. Ennek egy része hagyományosan asztali, a másik fele pedig minőségi termék. A mi­nőségi boraik iránt nagy a kereslet, egyre több étteremben lehet találkozni terméke­ikkel. És vallják, hogy az asztali boroknak is olyan minőségűeknek kell lenniük, hogy a vásárló kellemes ízeket és illatokat érezzen, nem csak az alkoholt. Terméskorlátozás Frittmann Jánost, akit a cég történetéről, sikereiről kérdeztem, elmondta: a családi vállalkozás termékeit a város környékén termesztett szőlőkből készítik. A győztes nedűk alapanyagai olyan parcellákról származnak, ahol terméskorlátozással, maximum 80-100 mázsányi szőlőt szüre­telnek egy-egy hektárról. Hűtött erjesztés- Az országos borversenyeken aranyérmet szerzett termékeik, így a Cserszegi fűsze­res, az Ezerjó, a Kékfrankos Rosé, de a Kö­vidinka alapanyaga is visszafogott hoza­mú termőterületről származik. A borász­nak a feldolgozás során csak egy dolga marad: megőrizni a gyümölcs ízét és az il­latát a borban. A magyar éghajlati viszo­nyok között ezek a fajták legalább olyan minőséget produkálnak, mint a nyugati nagy nevű jó borok - mondja Frittmann János. A Frittmann testvérek az aranyér­met szerzett boraik nagy részét a ma egy­re gyakrabban alkalmazott, ún. hűtött er­jesztés technológiájával készítik. A tisztí­tott mustot erjesztik megfelelő hőmérsék­leten, melynek az a célja, hogy megőriz­zék az italban a gyümölcs ízét és az illato­kat. A cég ezekkel a termékekkel a Magyar Borok Házában mutatkozhatott be azzal Nagyrédei Rt.-vel, amely „Az év pincészete” címet kapta a szakmai bormustra napján. Májusban a Frittmann Testvérek Kft. a Kunsági Borvidék hagyományos, évente megrendezendő borversenyén a legjobbak között végzett. Az Ezerjó és a Cserszegi fű­szeres a legjobb öt bor között nagy arany­érmet kapott. A tervekkel kapcsolatban Frittmannék elmondták: minél több borfogyasztót sze­retnének megnyerni termékeiknek. Azokat az embereket, kiknek mindennapjaihoz is hozzátartozik a kulturált borfogyasztás. Szeretnék elérni, hogy minél több üzlet­ben, étteremben megtalálhatóak legyenek termékeik. A FRITTMANN TESTVÉREK KFT BORAINAK ORSZÁGOS VERSENYEKEN ELÉRT EREDMÉNYEI fajta évjárat eredmény Kékfrankos Rosé 1999 aranyérem, „Az év felfedezettje" cím Millenniumi Szegedi Borfesztivál (2000) Kékfrankos Rosé 2000 aranyérem, Miklós Napi Országos Rosé Borverseny, Kecskemét (2000) Ezerjó 2000 aranyérem, Magyar Millenniumi Borok Versenye, Sopron (2001) Cserszegi fűszeres 1994 aranyérem, VI. Országos Cserszegi Fűszeres Verseny, Keszthely (2001) Cserszegi fűszeres 2001 ezüstérem VI. Országos Cserszegi Fűszeres Verseny Szegedi Borfesztivál (2002) különdíj és aranyérem Kékfrankos Rosé 2001 aranyérem, Szegedi Borfesztivál (2002) Kecskeméti üzletek, ahol forgalmazzák a Frittmann Testvérek Kft. borait: Erika Minidiszkont: Fazekas M. u 10. Kis Éva Vegyes Kiskereskedő: Énekes u. 104. Tip-Top Csemege: Radnóti u. 7. Csillag Csemege: Március 15. u. 108. Csilla Vegyes Élelmiszer: Lánchíd u. 1/B Jakó ABC: Petőfi S. u. 7. Bállá Zoltán Kereskedelmi Kft.: Akadémia krt. 69. Csobolyó Italszaküzlet: Lóverseny u. 15. Ceremónia Bor - és Rendezvényház: Hoffmann J. u. 6. Frittmann Testvérek Kft .(szőlőtermesztés, borászat, kereskedés) 6230 Soltvadkert, Eötvös u. 5. Tel.: 78/ 482-690 Fax: 78/381-503

Next

/
Thumbnails
Contents