Petőfi Népe, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-31 / 177. szám
10. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2002. Július 31., szerda Egyre több a móri kérdőjel A rendőrség ma ad tájékoztatást a feltételezésekről ___________________Nyugdíjasokat kérdeztünk meg__________________ Mire költi a 19 ezer forintot? Budapest A rendőrség nem kommentálja azt az információt, mely szerint megtalálták a móri bankrablásnál használt gyilkos fegyvert, illetve hogy vádalkut kötnének az egyik gyanúsítottal. Illetékesek szerdán kívánják tájékoztatni a közvéleményt a fejleményekről.- A rendőrség csak azokért az információkért vállal felelősséget, amelyek forrása a nyomozó hatóság - szögezte le Garamvöl- gyi László. Az Országos Rendőrfőkapitányság kommunikációs igazgatója hozzátette, hogy „amint lesz publikus információ a móri ügyben”, azt azonnal közzéteszi a rendőrség. A napokban a közszolgálati tévécsatorna, illetve az egyik bulvárlap közzétette: a hatóságok hajlandóak vádalkut kötni a múlt héten elfogott egyik gyanúsítottal, aki feltételezhetően nem lőtt az áldozatokra, bár részt vett a móri rablógyilkosságban. KisziNyomok vannak, de lesznek-e tettesek? várgott hírek szerint a rendőrök nem hivatalosan megerősítették a Kékfény és a Blikk információját: azt tudniillik, hogy megtalálták az egyik gyilkos fegyvert Hajdú László és Kaiser Ede elfogása után, a házkutatások során. Ha sikerülne vádalkut kötni a feltételezett tettesek egyikével, úgy bíróság elé lehetne állítani a móri gyilkosokat. A nyomozók állítólag Kaiserral is hajlandók a vádalkura. A törvény szerint emberölés kivételével bármilyen FOTÓ: EUROPRESS/ARCHÍV bűncselekmény elkövetője mentességet kaphat a büntetés alól, ha sajátjánál súlyosabb bűnügyet segít megoldani. Kaiser minden bizonnyal nem gyilkolt Móron. Erre bizonyítékok is vannak. Értesülések szerint Hajdú és Kaiser lebukásához hozzájárult, hogy - bár nagyon eladósodtak - május végén látványosan költekezni kezdtek. Többek között olyan eurocímleteket is használtak, amüyeneket Mórról elvittek a támadók. europress Magányos robbanóanyag Tegnap délután ipari robbanóanyagra bukkantak Meződ határában. A buszmegálló közelében lévő, gazos területen a szétszórt tölteteket a rendőrség speciális egységek és keresőkutyák segítségével gyűjtötte össze. Meződ Beláthatatlan következménye lehetett volna egy detonációnak, mert a bizonytalan eredetű paxit- rudak közül egy is elegendő egy személyautó felrobbantásához. A bejelentést követően a földön fekvő patronok biztonságos begyűjtéséről tűzszerészek segítségével és a paksi Neutron Kommandó kutyáival gondoskodtak a hivatalos szervek. Simon László, a komlói rendőrkapitányság megbízott bűnügyi osztályvezetője elmondta: összesen 23 darab, egyenként százgrammos paxitrudat találtak, amelyek közvetlen életveszélyt nem jelentettek környezetükre. A három centi átmérőjű, tizenöt centi hosszú rudakat a bányászat mellett épületek, hidak lebontására és hadászati célra is használják. Horváth György, a pécsi bányakapitányság helyettes bányakapitánya arról tájékoztatta lapunkat, hogy a paxit ütésre, terhelésre nem robban, speciális gyutacs szükséges a reakció beindításához. Egy-egy üyen rúd felszíni felrobbanásakor a sebesülés elkerülése végett minimum öt- venméteres távolság ajánlott. A paxit különösen veszélyes anyag, s bár a kevésbé érzékeny kategóriába tartozik, önmagában a begyújtásához szükséges gyutacs gondatlan kezelése is elegendő csonkolásos balesetekhez. ZUBÁN D. RAFAEL Védelem a francia elnöknek PÁRIZS Még mindig nem ültek el Franciaországban az államfő ellen megkísérelt, meghiúsult merénylet okozta hullámok. A szakmai tanulságok levonása azért is késlekedik, mert ez részben Chiracon is múlik, aki nem szívleli a látványos biztosítást. Föloszlathatják azt a francia szélsőjobboldali csoportosulást, amelynek egyik támogatója merényletet kísérelt meg Chirac elnök ellen. A júliusi nemzeti ünnep hagyományos díszszemléjén a 26 éves Maxim Bmnerie rálőtt az államfőre. Máig tisztázatlan, milyen a fiatalember elmeállapota, s hogy tette politikai indítékú volt-e. Nicolas Sarkozy belügyminiszter mindenesetre kezdeményezte a Radikális Egység nevű neofasiszta csoport föloszla- tását, amely egyébként tagadja, hogy köze lenne a július 14-i lövöldözőhöz. A díszszemlén megkísérelt merénylet arra indította a belügyminisztert, hogy fölülvizsgálja Chirac elnök „esetlegesnek” talált biztonsági őrizetét. Nicolas Sarkozy szeremé rávenni a több merényletkísérlet ellenére is vonakodó, azaz igencsak könnyelműnek talált Jacques Chiracot, hogy díszszemlék, illetve díszkocsis kivonulások alkalmával autója körül a nemzeti gárda elit lovasegysége vonjon mintegy eleven mozgó függönyt. Továbbá, hogy legyen végre egy mesterlövész és egy páncélozott gépkocsi is a francia államfő hivatalos kíséretében, mr Pillanatok alatt lefogták a merénylőt. fotó: europress/epa Ügyeleti napló este 6*tól este 6-ig AUTÓCSEMPÉSZEK. Több mint 41 millió forint összértékű külföldi rendszámú gépjárművet, alkatrészeket és ásványiolajterméket foglaltak le az egyik kisapostagi családi házban a vámosok. Az ismeretlen tettes ellen csempészet és jövedéki orgazdaság miatt eljárást kezdeményeztek, mert vámokmányokat nem találtak, mti BALESET. Egy halálos áldozata és négy könnyebb sérültje van annak a balesetnek, amelyben egy kis tehergépkocsi és egy személyautó ütközött össze tegnap reggel Szegednél. A két jármű egy útkereszteződésben rohant egymásnak. Az ütközés következtében a kisteherautó vezetője a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják, mti GYANÚSÍTOTTAK. Kábító szerrel való visszaélés miatt öt fiatal ellen indított büntetőeljárást a szentesi rendőrkapitányság. Közülük négyen tizenhat évesek, egyikük pedig tizenkilenc esztendős. A gyanúsítottak tavaly szeptember óta több alkalommal fogyasztottak marihuánát gyermekvédelmi közintézmény területén. A nyomozás adatai szerint a füves cigarettát az egyik tizenhat éves fiatal szerezte be. mti DINNYETOLVAJOK. A nyír egyházi rendőrkapitányság eljárást indított négy kemecsei és egy kisújszállási férfi ellen, akik egy nagyhalászi földterületről leszedtek négy mázsa görögdinnyét. Mivel a lopást megzavarták az arra járók, az elkövetők nem tehettek mást: a dinnyét hátrahagyva elmenekültek. EUROPRESS ■ Cséplő Istvánná (Kecskemét):- Mindig jól jön a pénz. Most pedig nem is kis összegről van szó, hiszen 19 ezer forintból sok mindenre telik. Főleg, ha egy családban ketten is kapnak. A párommal közösen 38 ezer forintot kaptunk kézhez a napokban. Gondolkoztunk rajta, hogy mire is költsük el. Végül úgy döntöttünk, hogy ezt az ajándék pénzt az otthonunk csinosítására fordítjuk. Persze a munkát saját kezűleg végezzük el, mivel a nyugdíjkiegészítés csak az anyag- költségre lesz elegendő. De ez így is nagy ajándék számunkra, örülünk neki! Gódor Jánosné (Kiskunhalas):- A nyugdíjam alacsony, a rezsim sok, így elég nehéz hónapról hónapra beosztva megélni belőle. Csak a gyógyszerem tízezer forintba kerül! Úgy érzem, jobb volt, amikor dolgoztam. Annál is inkább, mert én nagyon szerettem dolgozni. Több pénznek is lenne helye, mint amennyi a rendelkezésemre áll, ezért nagyon örülök ennek a ti- zenkilencezer forintnak, amit pluszban küldenek. Valószínűleg megpróbálom félretenni és arra az esetre tartalékolni, ha még ennél is nagyobb szükségem lesz rá. Vinczéné Holló Teréz (Kiskunfélegyháza) :- Nem sok ez a pénz, de nekem éppen jól jött. Ugyanis felújításra volt szükség nálunk, így az összedőlőfélben levő udvari vécét csináltatjuk meg a pénzből. Nem is tudom, hogyan lett volna kész, ha nem jön ez a pénz. Ezenkívül másra sajnos nemigen futja a ti- zenkilencezerből, talán, ha kicsit többet kaptunk volna... Kevés a nyugdíj, összehúzzuk magunkat. Igaz, hogy nem túl jelentős ez a pluszpénz, de azért ez is segítség, ami ráadásul éppen jókor érkezett. SMS-posta: 06*30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzenetekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartalmáért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. FIGYELEM! A Társkeresés és a Szívküldi rovatokban csak olyan üzenetet hozunk le, amelyben a megadott telefonszám és az a szám, amelyről az üzenet érkezik, megegyezik!!! Erre azért van szükség, hogy az esetleges visszaéléseket megakadályozzuk. Megértésüket előre is köszönjük. Miklós, Neked mindegy, hogy 17 vagy 50 éves a hölgy, akit keresel? Remélem nem sokan dőlnek be a csábításodnak. Egy újságon belül többnek is írsz. Te egy skalp- vadász vagy. Üdv. Szőke. Sok sikert. Mészáros Úr, a kecskeméti tőzsdei élet egyik nagymenője, mint polgári kör vezető! Sietek belépni, lehet, hogy megtudom, hogy lehet naponta százezreket keresni! Kecskeméti barátom! Ne a Fibernetre haragudj, ők csak visszaélek a helyzetükkel! A helyi Fideszes városvezetéssel kötöttek szerződést! Ki tudja mi van leírva? Megjelent az újságban, sok vállalkozó mínuszban van! Vagy 0-ás, ki az aki elhiszi! Solt 52-es főút! Költözz tanyára! Nem kötelező a főút mellett lakni! Ja! A mellék- útón is van elég nagy forgalom! Egy olyan elvált fiút szeretnék meghódítani, aki már sajnos többször csalódott a nőkben. Nem bírom nézni a boldogtalanságát. Szeretem, de ő fél. Sehol se tartunk! sós Kedves Dama! Ki van már a ? ezekkel a falusi libákkal! Miért? Orgovány szerinted Város? Egy jakabi V. I.-nek. A Magyarhon mennyi támogatást kapott az Ausztriának és Németországnak adott Marshall-segélyből? A segély nélkül Náluk milyen lenne az Alap? Tuco Kedves Edit! Nekem úgy tűnik, én tudok a sorok között is olvasni, nem csak szavakon lovagolni, és továbbra is fenntartom a véleményemet! Enikő Szívküldi: Picim! Nagyon szeretlek és nagyon hiányoztál. Jó, hogy itt vagy velem, mert a hét rossz volt nélküled. De ahogy mondtad, bepótoljuk az előttünk lévő sok idővel. Vigyázzunk egymásra, mert tudom te is mennyire szeretsz és féltesz úgy, mint én. Szeretlek! Van egy álmom, s ha újra látom, mindig arra vágyom, hogy álmom valóra váljon! -VassDrága Pepitám! Hiányzik a hangod, a nevetésed és te magad! Mindennap rád gondolok, rólad álmodom... Tudom te nem fogsz hívni. De csak rád vágyom Hiányzol. Boldogságom záloga: nem más, mint Á- gota! -VassKecskemétre a legjobb kelt tésztát sütő feleségnek hosszú életet kíván férje István. Pénzes Károlyt 31. születésnapján nagy- nagy szeretettel köszöntjük és sok boldogságot kívánunk neki! Csiga és Dodi H. Rorinkának Kerekegyházára! 83.08. 01. Nagyon boldog szühnapot, sok sikert és szerencsét a továbbiakhoz. Tesód és szüleid Brummogó Mackónak! Köszönöm, hogy vagy nekem! Már nagyon hiányzol! Nagyon várom a hétvégét! Millió puszit küld neked a Te Picik«! Era! 22 éves lettél, csak öregszel te is! Nagyon sok boldog születésnapot kívánunk! Ani, anyu, apu és a Lehr mama Haltáról! Gyurinak üzenem, hogy ő a vüág legaranyosabb barátja és örökké szeretni fogom! Cila Társkeresés: 17 éves srác keres őszinte, vele hasonló korú lányt Kecskemét környékéről. Jelige: Jövő”. Tel.: 06-30/ 329-73-67 23 éves, vidám srác keres szellemes, vidám Ä t szabadidő értelmessé tételéhez. csúság jó, 45 év nem gond, 70/284- 54-83. Kszmüclós környéki asszony kincs! Karajj: Keresem azt a piros pólós lányt, aki 14-én 17-ig a könyvtárban netezett a barátnőjével. írj elérhetőséget „Piros póló"-ra Én egy kedves fiatal srác vagyok. Várom olyan 16-19 év közötti lányok jelentkezését, akik szeretetre, gyengédségre vágynak. Számom: 06-70/201 -23-56 26 éves, 177 magas, független, jóképűnek mondott férfi keres komoly, bizalommal teljes kapcsolat reményében kedves, nem molett hölgyet! SMS: 20/577-60-75 Arányosan telt, független, 27 éves lány független, korban hozzáillő társat keres. Csak komoly szándékúak írjanak! Telefonszámom: 06-70/240-34-39 Ezúton keresem olyan lány ismeretségét, aki egy 28 éves, 182 magas vékony fiú társasagára vágyik Kiskőrös-Kalocsa térségéből. Tel.: 30/270-87-82 Olvasom, hogy a termelőktől 20-40 Ft-os áron vásárolják fel a szőlőt, mert sok a tavalyi bor a pincékbe. Bezzeg a cukor és műtrágyából készült hamisítványt el tudják adni. De nincs baj, majd segít az állam a gazdáknak. így válnak a felvásárlók és a hamisítók milliárdosokká. Arról meg nem olvastam, hogy a hamisítók közül valakit lecsuktak volna. Sőt, engedték a lefoglalt cefrét visszalopni. így mindenki jól jár! Nálunk Uyen a törvény, illetve az azt alkalmazók! Fülöpszállás, vasárnap hajnal. Égess el 10 rugót a pincében és betörik a kocsid üvegét! Te g-telen Medgyessy honnan a hatalmas vagyon? Szomorú vagyok. Reménytelenül szeretek 1 elvált 30 éves fiatalembert. Nem bírom nézni a boldogtalanságát, de nem engedi, hogy szeressem a sok csalódás után. J! Love! Pp Nem kellene újraszámolni, ha nyertetek volna. Miért rúgtátok ki Torgyánt? Fa párton kívüli Apeh! A kereskedő 15 Ft-os dinnyéből 55 Ft-ost alkot. Adóbevallásában meg ráfizet. Miből lesz mégis gazdag? Hőstermelő (még termel, de meddig?) Most nem kellett átengedni a helyezést, „véletlenül”!!! Nem indult a másik Ferrari!? Véletlenek pedig nincsenek! A Ferrarinél úgy látszik mégis van? B. Ferkó Silver Disco kidobói! Láttam, hogy 20-án éjjel ketten lefogtátok, ketten pedig vertétek felváltva az 50 kilós gyereket! Ti darabonként vagytok 100 kg-osak. Nagy legények vagytok, de csak falkában, mint a dögevő hiénák! Nem minden a body, a fejben is kell lenni valaminek! Én 15 évig dolgoztam a pesti éjszakában, de ilyet én soha nem tettem! Vigyázzatok! A hiénákra vadászni szoktak, mert kártékonyak! Zsaruk, jó volt nézni a verést? Az erkölcsileg megsemmisült BKMLSZ és Orell úr forduljon magába és mondjon le!!! Olvasom, hogy lesz Metró Kecskeméten, kérdésem, hol lesznek a megállók? Leendő utas Csak nemhogy közbeszerzés nélkül épít autópályát az SZDSZ-MSZP kormány? Délibáb PROVIDENT FINANCIAL Lenne munkaidő után ^ szabad órája? SSzeretné ^Szeretné mindezt kiegészíteni jövedelmét? lakókörnyezetében Unni? MUNKATÁRSAI KERKSUNK! Tompa, Kisszállás, Tázlár, Kömpöc, Csólyospálos, Pirtó, Zsana és Kocsér környékére. A kis összegű kölcsönökkel foglalkozó, 1880-ban Nagy-Britanniában alapított Provident Financial Magyarországon dinamikusan fejlődik. Munkatársunkként az ön feladata az otthonához közel élő ügyfelekkel történő kapcsolattartás lesz, továbbá készpénzkölcsönök átadása, törlesztőrészletek összegyűjtése, valamint az érdeklődők tájékoztatása. Amit kínálunk: • rugalmas munkaidő, • rendszeres havi jövedelem-kiegészítés, • nagy múltra visszatekintő cég támogatása. Jelentkezés: Kéijük, hívja munkaidőben a Provident Pénzügyi Rt-t a belföldről, helyi tarifával hívható telefonszámon: 06-40-50-50-50