Petőfi Népe, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-27 / 174. szám
I 2002. Július 27., szombat NÉPE Petőfi Népe - 9. oldal PETŐFI További tetteseket keresnek Nem azonos a móri bankrablás helyszínén rögzített DNS-min- ta a gyanúsítottakéval. Ennek ellenére továbbra is a két, szerdán őrizetbe vett férfit gyanúsítják a vérengzéssel.- Nem biztos, hogy a helyszínen rögzített DNS-minták az elkövetőktől származnak, ugyanakkor kizárható az, hogy az ott dolgozó személyeké lett volna - mondta lapunknak Garamvölgyi László. Az ORFK kommunikációs igazgatója szerint azzal, hogy a hivatalos eredmény is megerősítette: nem Kaiser Ede Krisztiántól és nem Hajdú Lászlótól származnak a minták, arra lehet következtetni, hogy hárman vagy többen követték el a bűncselekményt. Garamvölgyi szerint a vizsgálat nem zárja ki, hogy a két fiatalember követte volna el a bűn- cselekményt. Hozzátette: a letartóztatást azért foganatosították, mert több szemtanú is felismerni vélte az elkövetőket, illetve a házkutatások eredményei is erre engednek következtetni. A két gyanúsított azonban továbbra sem beszél, a vallomástételt megtagadták. Még annyit sem mondtak, hogy nem ők követték el a mészárlást. A gyanúsítottak védői szerint ugyanakkor nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy védenceik lennének a bankrablók. Vitatott az is, hogy mennyire lehet hinni a DNS-minták vizsgálatának. A rendőrség egyik illetékese korábban úgy nyilatkozott: mintákat csak olyan helyekről vettek, amelyekhez az alkalmazottakon kívül csak a rablók férhettek hozzá. Ez azt jelenti, hogy az kétséget kizáróan az egyik gyilkostól származik. Garamvölgyi László szerint továbbra is vizsgálatnak vetik alá a gyanúsítottak DNS-mintáit, ugyanis a helyszínen találtak úgynevezett „kereszt-DNS-eket”. Ezeket a „nem tiszta” mintákat különleges biokémiai folyamatokkal vizsgálják tovább, és újból összevetik a két fiatalemberével. Mint ismeretes, a két fiatalembert hétfőn fogták el a kommandósok, majd szerdán előzetes letartóztatásba helyezték őket. A május 9-én történt vérengzésben nyolcán vesztették életüket, a bankban történt mészárlást senki nem élte túl. nagy eszter dóra Ók Sem aZOk? FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Heroinfogás a határon Röszke Csaknem 1,7 kilogramm heroinra bukkantak a vámosok tegnap, kora reggel egy bolgár személyautóban. A lefoglalt kábítószer értéke meghaladja a tízmillió forintot. Az autóban utazó három férfi a vámvizsgálatnál azt mondta, hogy Csehországba mennek nyaralni, és nincs elvámolnivalójuk. Az intézkedő pénzügyőrnek azonban feltűnt, hogy a bolgároknál nem volt nyaralásra utaló poggyász és felszerelés. A tételes vizsgálatkor az autó üzemanyagtartályán beavatkozás nyomait észlelte, ezért azt endoszkóppal megvizsgálta. A pénzügyőr a tartályban tömör gumihurkákat fedezett fel, az egyikből mintát vett, amelyre a kábítószerteszt pozitívan reagált. Az üzemanyag leengedése után a tartályból összesen 14, húsz-harminc centiméter hosz- szúságú, gondosan leforrasztott gumihurkát találtak, amelyek együttesen 1,69 kilogramm heroint tartalmaztak. Az elmúlt két hónapban többször is siker koronázta a drog elleni küzdelmet: négy drogfutárt is sikerült lekapcsolniuk a győri rendőröknek, legutóbb egyet kedden. Vonalban vagyunk! 06-40/200-379 Segíthetünk? E hasábokon olyan kérdésekre igyekszünk válaszolni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket a 06-40/200-379-es kékszámunkon várjuk. E számot bárhonnan hívják, helyi hívásnak számít. Hívjon bennünket hétfőtől péntekig, 13-tól 15 óráig! Meghaltak a fenyők Egy kedves kecskeméti olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a Szőlőfürt Fogadóval szemben kivágták a fenyőfákat. Nagyon sajnálja őket. A rendszeresen arra járók gyönyörködhettek bennük, mélyeket szippanthattak kellemes illatukból. Olvasónk azt kérdezi: miért kellett „meghalniuk” a fáknak? Hisz kivágásukkal újabb zöldterület lett oda a megyeszékhely térképén. A miértre a VG Kft. ügyvezető igazgatójától, Lassú Tibor Attilától kaptunk választ. A fenti terület magántulajdon. Felügyeleti szempontból (pl. fakivágás, gyérítés) az Állami Erdészeti Szolgálathoz tartozik. Egyébként szabályos eljárás keretében, engedéllyel termelték ki a fákat, művelésiág-változás miatt. A területen a jövőben használtautókereskedést kívánnak folytatni. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy a terjesztéssel kapcsolatos észrevételeikkel, panaszaikkal a 06-80/480-756-os zöldszámunkon jelentkező munkatársunkhoz forduljanak. Ez a szám reggel 8 és 11 között él. SMS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzenetekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartalmáért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. FIGYELEM! A Társkeresés és a Szívküldi rovatokban csak olyan üzenetet hozunk le, amelyben a megadott telefonszám és az a szám, amelyről az üzenet érkezik, megegyezik!!! Erre azért van szükség, hogy az esetleges visszaéléseket megakadályozzuk. Megértésüket előre is köszönjük. Üdv. Kutya! Te meg ne ülj föl a békeszólamoknak. A szadesz Torgyánjai + a 209- ék most csitltanak. A blokád idején meg uszítottak. S mi ezt újra bevesszük? T. L. Kedves B.! Hagyjuk már ezt a titoktartási hazugságot. Abban miért nem volt ilyen kötelezettség, amit 209-től kérdeztek. Hogyan lehet így hinni a porhintőknek? Társkeresés 14-19 éveseknek! Előbb tanuljatok, utána jön a társkeresés! Ha ezt fordítva csináljátok, az életeteket rontjátok el véglegesen! S. B. T. „Felháborodó”! Talán, ha konkrétumot írnál az MSZP-ről, tudnánk, hogy mi a bajod, mert így csak a Fideszt hozod a Szálasiék szintjére a „kitartással”! (? Szerk.) Es. Bé. Balogh László (MDF) kérdezem önt, az olajügy sokkal fontosabb volt, akkor hol volt az igyekezete? Milyen érdeke fűződött az „olajosok”-hoz? Es. Bé. Szívküldi: Kunadacsra! Janovics Olgának boldog névnapot kíván Lajos bácsi és családja Édesanyámnak Kárai Ferencnének Kecskemétre nagyon sok boldog névnapot kívánok a július 27-ei Olga névnap alkalmából. Sok puszi: Szilvi Kakukné Szabó Olgának nagyon sok boldog névnapot kíván: fia Gabi, lánya Kitti és a Szabó mamáék Fodor Gézánénak Bácsalmásra! Névnapja alkalmából jó egészséget kíván nővére és családja Mátételkéről. Kicsimnek Vaskútra! Boldog névnapot kívánok, s köszönöm, hogy vagy nekem. Csátaljáról: 33 éves Társkeresés: 22 éves, romantikus fiú szeretne megismerkedni egy kedves lánnyal hosszú távú kapcsolat reményében Kiskőrös és környékéről! 06-20/565-52-34 Keresem a páromat egy jóképű, jó megjelenésű, de nem beképzelt, 24 év körüli rendes srác személyében. Én egy dekoratív, értelmes, szőke lány vagyok. Jelige: „Nem csak nyár” VW jeligére Lukács Krisztinának! Kecskeméti lakos vagyok és sírkövesnél dolgozom. Te rólad mit lehet tudni? írj a 06- 70/235-17-99-es számra! Évának a számom: Pannon/DKM-01-GA. Hiányzol. 37/173/78 bajai férfi megismerkedne korban hozzáillő hölggyel. 06-20/494-68-54 20 éves srác komoly társat keres tartós kapcsolatra. Üzenj: 06-70/298-92-77 38 éves fiatal ember keresi párját őszinte, komoly kapcsolatra. Kalocsa, Solt és környéki hívást várok. Tel.: 06-20/490-0246 m ÁLLÁST KÍNÁL SZÉPSÉGSZALONBA kozmetikustanulót sürgősen felveszek. 78/381-989. •42638* * VIDÉKI munkára henteseket keresünk. Magas kereset. Betanított munkások is érdeklődhetnek. Tel.: 06 (30) 491-3842. •46009* ÁLLÁST KERES 8 Akasztói fiatalember C kategóriás jogosítvánnyal, kisbuszra vagy kis tgk-ra munkát vállalna. Átjárás nem gond. 06-30/459-6981. *46213* B.almáson albérletet keresek. 79/341-707. *45583* TAPASZTALT borász munkát keres. Ajánlatot a 78/312-731 telefonon, az esti órákban. •42828* _______ADÁSVÉTEL_______ A VILLÁNYI BORÁSZAT RT meghirdeti eladásra 5 db 3000 hl-es korrózióálló acéllemezből, helyszínen gyártott tartályát, valamint 13 db 300 hl-es fekvő alumíniumtartályát. További információ: Puskás István 06-72-592-922, vagy 06-30-2044-002. Az árajánlatokat a következő címre várjuk: Villányi Borászat Rt. Mórocz Beáta 7773 Villány, Ady fasor 2. •46275* AKÁCFŰRÉSZPOR zsákolva eladó, 150 Ft/db. Érd.: 76/459-249. *45861* BONTOTT, piros, bátaszéki mázas cserepet keresek. Tel.: 06-30/99-77-231 *46027* TAKARÓ FÓLIA kedvező áron Agroker Mezőgazdasági Áruház \ \ Kecskemét, Halasi út 29. 76/516-198. ELADÓ modulbarak 400 m2-es vastetőszerke zetek, vascsövek, faház, tégla, cserép, léc horogfák, gerendák, ajtó, ablak, parketta zongora, vasszín, kovácsolt vaskapu, lépcső korlát, önöttvasoszlopok, fürdőkádak, villany boyler, radiátorok, fúrógép, hegesztőtrafó szerszámoskamra, régi bútorok, vasajtó 40x40-es pala, egyéb bontási anyagok. Kmét Koós K. u. végén. Tel.: 30/259-885------. ------------*46074 RASCHEL ZSÁK AKCIÓS VÁSÁR 24 Ft/db. Agroker Mezőgazdasági Áruház |i; Kecskemét, Halasi út 29. 76/516-198.: HÁROMKAROS Carpigiani lágy-fagyigép felújítva, 10 tégelyes ISA mobil fagylatpult eladó. 1.3 M és 580 E Ft. 30/9-673-555. *46138* LÉBÉNYI 40 kW nagy tűzterű garanciális vegyes kazán eladó, 120 E Ft. 30/9674-502. •42365* MEGGY és őszibarack oltványok 2002 őszére megrendelhetők. Lajosmizse, 70/253-11-63. •46242* NEMESNYÁR épületfa eladó. 30/9381-130. •42757* PLATÓS UAZ eladó vagy MTZ munkagép és bikaborjú csere. 06-20/4466-526 *42900* SZOLÁRIUM 20 csöves, arcbarnítós eladó vagy bérbe adó. Érd.: 06-30/232-0863. *36401* SZALAGCSERÉP eladó. 76/413-216. •42823* SZEKRÉNYSOROK, ülőgarnitúra, ebédlőasztal székekkel, konyhaszekrény kisméretű, régi tükör, ágyak, szekrények, gyerek íróasztal eladó. 30/485-0613, Tompa. *45961* 3500 db bátaszéki cserép eladó. Irányár: 60 Ft/db. Érd.: 76/455-646. *46044* ÁLLAT ALASZKAI malamut kiskutyák 8 hónaposak eladók Kecelen. L: 20/572-2776 *46039* ANYABIRKA fiatalok 16 db eladó. Irányár: 19 E Ft/db. 77/486-050, este. •45972* BÁBOLNAI napos- és előnevelt csirke kapható Kiskunfélegyházán, Soltvadkerten, Kiskunhalason és Kecskeméten. 06-20/9-415-540. *46105* BÁBOLNAI napos- és előnevelt csirke rendelhető Kiskunfélegyházán, Soltvadkerten, Kiskunhalason és Kecskeméten. 06-20/9415- 540. •42915* CHIHUAHUÁK eladók. T.: 76/414-055 •43533* CSŐDÖR póni 2 db eladó vagy platós ZSUK csere érdekel. 06-30/438-4544. •46038* 8 Eladó egy 5 éves vemhes szamár. Érd.: esti órákban 78/428-024. •45767* ELŐNEVELT fehér húshibrid eladó, 180 Ft/db. 06-76/320-176. *46198* 8 Fajtatiszta Bráhma tojó és kakas eladó. 30/355-42-15. •46048* s Fajtatiszta pulikölyök eladó. 30/513- 2017. *46048* FIATAL, fekete kanca csikó eladó. 06-70/266- 0087 *45603* FRISSFEJŐS tehenek, vemhes és fias póni kancák, fias koca eladók. Érd.: 06-79/364- 108, 06-30/855-6899. (Sükösd)-------*46022* KECSKECSALÁD eladó. T.: 30/457-2942 *46235* KUVASZ 3 hónapos nagyon szép erős kiskutyák eladók. 76/497-355. •46212* LABRADOR kiskutyák, Chuahua kiskutyák különböző színekben és egy fél éves Golden Rettviever tüzelés előtt álló szuka eladó: 76/368-033 •46107* LABRADOR retrierrel sárga szuka kölyökkutya kedvencnek eladó. Érdeklődni lehet: 06- 20/3414-559. *46018* MAGYAR szürke Holstein bika borjak, vörös bika, hasas és fias szamár valamint csődör eladó. Érdeklődni: 06-30/488-35-51 telefonon. •46113* MÉHEK eladók. 06-30/9542-156. *45728* NAGYSÚLYÚ hízók 150 db eladók. Érd.: 30/233-4302 telefonon. •46281* s Rántani való csirke eladó. Érdeklődni lehet: 20/365-9251. *45585* SZŐKE mangalica választási malacok fajtatiszta, törzskönyves állományból és ugyanitt egy 100 kg-os mangalica hízó eladó. Koleszterinben szegény, tápmentes biosertés fajta. Érdeklődni lehet a 78/321-839, 70/285- 0342-es telefonszámon. •46043* TALÁLT kutya! Július 14-én, reggel 1/2 10 óra körül Vodica és Baja között találtunk egy szálkás szőrű Tacskó lány kiskutyát. Érd.: 06- 20/429-24-36. •46216* STK nélküli magyar vizsla kiskutyák eladók. 06-30/216-2601. •46104* TOJÓHIBRID jérce eladó Kecskeméten. 06- 20/9415-540. •46105* TYÚK eladás Kerekegyházán, 250 Ft/db! 20/381-27-52,20/43-93-126. *45627* s Vemhes tehenek eladók Kerekdombon. 20/38-20-740. *46260* 8 Vöröstarka tehén fiával együtt eladó. 06- 30/345-8184. *45924* 1 hetes üsző és bikaborjak eladók. Érdeklődni: 06-78/443-476. *46016* 2 éves fekete kanca ló eladó. Érdeklődni lehet: 30/9133-831. •45894* 25 db törzskönyves kos eladó. Érd.: 06-30/3- 807-383. 3 db választási magyartarka borjú eladó. Tel.: 06-30/451-9116 •45674* 84-es mentes állományból Fl-es koca süldők eladók. Érdeklődni lehet: 0630/3155-288. •45929* 450 db birka eladó. Érd.: 06-30/3807-383 telefonon. HIRDETMÉNY Magánrendelés! Tisztelettel tájékoztatom volt és leendő kedves betegeimet, hogy urológiai- andrológiai magánrendelésem augusztus hónapban szabadság miatt szünetel. Rendelésem szept. 1-én újra indul. Helye: Kecskemét, Csabay G. krt. 64. 220. szoba. Ideje: hétfő, csütörtök 16-17 h. Dr. Szabó Zoltán urológiai osztályvezető főorvos •45711* T SZEMP-AIR Kft. ^ által végzett SZÚNV0GIRTÁS harmadik üteme július 29-30-31-én kerül végrehajtásra Kecskemét bel- és külterületén. A méhészek és a galambászok^ munkájuk során § ezen időpontokat vegyék figyelembei _________OKTATÁS_________ MATEMATIKÁBÓL pótvizsgára felkészítést vállalok! Érdeklődni lehet: 76/410-634, 06- 30/513-51-08. *46208* WE are looking for a native speaker as a babysitter for a seven months old baby for 3 or 4 times a week - 4 hours a day. 06-20/588- 2081. •45775* _________RÉGISÉG_________ ANTIK tálaló és írókomód eladó. 30/4790- 006. •45740* SZOLGÁLTATÁS SÍREMLÉK! Csak az idei ár 90%-a elhelyezéssel, ha júl.-ban megiendeli. Kérjen katalógust, nézze meg a bemutatót! Dudás Győző Svadkert, Pf. 104 78/381-577, 30/249- 7153. *33033* TÁRSKERESÉS HOSSZABBTÁVÚ, laza kapcsolatra keresek jó alakú kecskeméti hölgyet. Adataim: 176/76/48. A leveleket “Diszkréció” jeligére a kiadóba kérem. *45760* KOMOLY? BJ Társközvetítő: 20/473-9903. *33118* 180 cm magas, 85 kg-os férfi megismerkedne 35 év körüli házias, mélyérzéki hölggyel. Tel.: 06-20/393-1497 •45677* 8 46 éves, 166 cm, 80 kg, özvegy nő, szenvedélytől mentes társamat keresem. Leveleket “ Komoly kapcsolat" jeligére a Kiadóba kérem. •45764* 65 éves özve©, értelmiségi, rendezett életvitelű kecskeméti asszony keres szeretetre, megértésre vágyó hetvenes urat élettársnak. Leveleket “Várj reám” jeligére a kiadóba várom. *45741* _________UTAZÁS_________ BALATONLELLÉN, vízparton 1,5 szobás apartman, társasüdülőben 4 fő részére kiadó. 50 E Ft/hét. 06-30/385-051. •45720* SIÓFOK központjában olcsó nyaralási lehetőség! 30/3106-450. *45982* VÁLLALKOZÁS FÁNKSÜTŐ kisüzem teljes felszerelése, gépekkel, technológiával, jól kialakult vevőkörrel sürgősen eladó Kecskeméten. Irányár. 5,5 M Ft. 06-30/9107-905. •46215* KECSKEMÉTI belvárosi vendéglátóhely bérleti joga eladó. 30/9582-978, 20/9571-632. •45774* NAGYKÖRÖSÖN jól működő húsbolt bérleti joga átadó. 06-20/9936-020. •45670* VEGYES ASZTMA, hörghurut, szénanátha, légúti allergia gyógyítására - megszüntetésére - mellékhatás nélküli 11x5 cm nagyságú GÉNIUS-dfjat nyert találmányomról írásban tájékoztatást adok, megrendelést teljesítek. Tel.: 56/429- 620 *46079* CSERÉP (bontott) 1000 db, békéscsabai, barna eladó. Ár: 50 Ft/db. Érd.: 76/451-250. *42221* 8 Fahintó eladó. Ár: 120 E Ft. 76/419-192. •33004* S Főzőüst 200 l-es, duplafalú, rozsdamentes eladó vagy cserélhető öntőzőcsőre, műszaki cikkre. 76/707-104, 06-30/412-4704. •46207* MASSZÁZST vállalok, házhoz megyek! Parrag Sándor gyógymasszőr. Tel.: 77/481-098, 06- 30/4030-167 *45696* 8 Targoncatorony eladó. 76/419-192. •33004* TŰZIFA-MEGRENDELÉS! Nagy tételben (30 m3 megosztható), akác, tölgy, cser, gyertyán méteres kivitelben. Darus autóval szállítjuk. 06- 70/237-6360. •39355* 8120 I haanált vill.bojler eladó v. hízóra cserélendő. 77/457-023 20/475-8755. *42536* 2000 évj. szigetelt dobozos utánfutó, ui. 160x90 cm-es rozsdamentes 2 medencés mosogató eladó. 20/9936-020. •45672* GARÁZS KECSKEMÉT, Széchenyivárosban a Mészáros L. téren 14 m!-es garázs eladó. 20/573-52- 43, 76/418-347. •40183* 8 Kiskunmajsán, Móra Ferenc u. 8 a. alatti garázs eladó. Tel.: 06-30/20-92-156, 06- 1/240-31-51 *45553* KMÉT, Akadémia krt-on 13 m2-es garázs eladó. 76/451-404. •45581* MEZŐGAZDASÁG AMMONIUMNITRÁT (pétisó) 34,4 %-os orosz import eladó. Tel.: 06-30/9531-459 •45564* BÚZA- és zabszalma kis bálában eladó Kecskeméten. 06-20/9415-540. *46105* GABONANEDVESSÉG-MÉRŐK, egyéb mérőműszerek eladók! Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 85/460-735, 20/428-3130, este 18-ig. •39895* s Gyümölcsszállító lovaskocsi eladó. 76/419-192. •46277* HÜTÖPANEL csirkeólra vagy gombaházra 600 m2-ig eladó. 70/221-1348. *45636* KÖRBÁLÁS lucerna eladó. 06-30/518-9272. •46021* KUKORICÁT, gabonát vásárolunk, tritikálét eladunk.Valastyánék, Ballószög. Tel.: 76/427- 087, 30/9251-578 •42806* NAPRAFORGÓ betakarítást vállalunk speciális adapterrel. Érdeklődni lehet: 06-30/9556- 513. *45654* 8 Szamócapalánta eladó. 76/428-205, 06- 70/214-5498. •46089* SZÁNTÓMŰVELÉSI föld eladó Bácsalmáson, 6,7 ha 179 aranykorona értékben, 3 táblában. Érdeklődni lehet a 06-96/284-153-as telefonszámon. •46121* SZÓJA zsákban 6600 Ft+Áfa. Érdeklődni lehet: 30/9573-719. *40170* TOJÁS termelőtől egész évben, mérsékelt áron, jó minőségben, kiszállítva is. Érdeklődni: Érdeklődni lehet a 30/9557-051-es telefonszámon. •45717* SZab eladó. 20/9415-540. •45788* ZAB, tritikálé eladó. Érdeklődni lehet: 77/421-260. •42726* 1200 n-öl gyümölcsös (őszibarack, szilva) terméssel eladó Kiskőrös mellett. Tel.: 78/446- 005 •46062* *45876*